1,2 millióért vett hamis jogosítványt

A zalai rendőrök két engedély nélkül vezető személyt is kiszűrtek a forgalomból kedden.

Egyikőjüket Sármellék külterületén igazoltatták, aki egy magyar honosságú kisteherautót vezetett.

A sofőr az egyenruhásoknak egy szerb vezetői engedélyt adott át, amiről kiderült, hogy hamis.

Az 56 éves gödrei férfi kihallgatásán elmondta, hogy a magyar jogosítványát évekkel korábban bevonták.

A külföldi okmányhoz főnöke segítségével 1 millió 200 ezer forintért jutott hozzá.

Az elkövetőt szabálysértési őrizetbe vették és közokirat-hamisítás bűntett miatt kihallgatták.

A KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”.

Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig – tájékoztatott a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Az otthonunkat lakástextilekkel öltöztethetjük fel!

(x) Sokan esnek abba a hibába, hogy amikor az otthonukat rendezik be, akkor csak a bútorokra gondolnak. Természetesen tudjuk, hogy ezek adják a fő képet, az alapot, ugyanakkor ahhoz, hogy a lakásból vagy házból otthon legyen, bizony jóval többre lesz szükség.

Éppen ezért mai írásunkban azzal fogunk foglalkozni, hogy mit tehetünk az otthonteremtés során, hogy valóban hívogató és meleg legyen a családi fészek. Ennek pedig az egyik fő kulcsa nem más, mint a MÖBELIX kínálatában is kapható lakástextilek használata! Hogy miért is fontos ez, lentebb részletezzük!

Van praktikus funkciója is!

Sokszor talán nem is gondolnánk, de a lakástextilek rendkívül hasznos elemei minden lakásnak és háznak. Mutatjuk is a legfőbb érveket, amelyek a használatuk mellett szólnak:

  • Hőszigetelő funkcióval bírnak: egy vastag függöny, egy erősebb szövésű szőnyeg mind-mind képes gondoskodni arról, hogy az otthonunk melege ki ne szökjön a padlón vagy az ablakokon keresztül.
  • Ugyanígy védenek a zajokkal szemben is, hiszen így az utca zaja kevésbé hallatszik be, sőt, adott esetben az alsó szomszédnak is kevesebb fejtörést okozunk, ha vastag szőnyegek fogják fel a lépteinket.
  • Ha pedig a párnahuzatokat, terítőket vesszük, akkor rájövünk, hogy védelmi szerepet is játszanak, hiszen a bútorokat, párnákat óvják meg az esetleges szennyeződésektől.

Persze az esztétikum sem elhanyagolható!

A fentebb említett igencsak praktikus okok mellett akad más egyéb indok is, ami miatt érdemes minél több lakástextilt alkalmazni az otthonunk különböző helyiségeiben!

Egyrészt a puha anyagok fokozzák az otthonosságot, a kényelmet, így egyből jobban érezzük magunkat az otthonunkban, másrészt esztétikai szempontból igencsak meghatározó szerepet játszanak a lakástextilek egy-egy helyiség összképének kialakítása során.

Ha szimpatikusnak vélünk egy-egy lakberendezési stílust, akkor azt néhány jól megválasztott lakástextíliával tökéletesen meg tudjuk valósítani a saját fészkünkben is!

Mert ugyebár nem csupán a funkció és a használhatóság a fontos, hanem az is, hogy milyen látvány tárul a szemünk elé, amikor kitárjuk a bejárati ajtónkat!

Ahogy mi magunk, úgy az otthonunk is állandó változásban van!

Végezetül kiemelnénk, hogy vétek volna azt gondolni, hogy ha már egyszer beszereztünk néhány takarót, ágyneműt, terítőt vagy éppen díszpárnahuzatot, akkor már hátra is dőlhetünk. Ez egyáltalán nincs így, hiszen úgy, ahogy mi magunk stílust váltunk, megújulunk, változunk, úgy alakul velünk az otthonunk is.

Természetesen nem áll módunkban az, hogy félévente kifestessünk, vagy hogy kétévente új bútorokat vásároljunk, ám ha a lakástextilek változatosságáról hajlandóak vagyunk gondoskodni, akkor már rengeteget tettünk azért, hogy mindig új, hozzánk igazodó arcát mutassa otthonunk – ehhez pedig mindenképpen tanácsos segítségül hívni a MÖBELIX termékeit!

Túrós csuszás csokoládéval kísérletezik a nagykanizsai cukrász

Túrós csuszából készült csoki Nagykanizsán.

Lehet, hogy a túrós csuszás csokoládé lesz az új világszenzáció? A dubai csoki világhódító sikere után bármi elképzelhető, hiszen az arab ihletésű édesség egyik alkotóeleme is tészta. Jakabfi Dávid nagykanizsai cukrászműhelyében elkészítette a túrós csuszás fehércsokoládét, melyet egy videóban be is mutatott, már csak arról várja a közönség véleményét, hogy pörccel vagy pörc nélkül lenne-e kedveltebb a rendhagyó édesség – ha az ínyencek elé kerülne.

Karácsony előtt már a bejgli népszerűségét is lekörözte és várólistás lett a dubai csoki Jakabfi Dávid nagykanizsai műhelyében. A napokban már tízezredik darabot készítették a ropogós kadayif tésztát, pisztáciakrémet és tahinit, azaz szezámpasztát rejtő csokoládéból az országos hírnévre szert tett JD Cukrászdában. A dubai csoki nemzetközi népszerűsége és elterjedése jelentős hatással volt a világ csokoládépiacára is és a hazai fogyasztást is jelentősen élénkítette.

”A csokoládé világpiaci ára egyre emelkedik, az a tendencia figyelhető meg, hogy egyre inkább luxuscikké válik. Ugyanakkor egyre keresettebbek a minőségi alapanyagból készült termékek. Mi rekordokat döntöttük a csokoládékészítésben. Míg a korábbi években átlagosan 100 kilogramm csokoládét használtunk, az elmúlt néhány hónapban pedig már közel másfél tonnányi alapanyagra volt szükségünk, pisztáciából pedig fél tonnát használtunk fel. Készítettünk 800 grammos, aranyrúdra emlékeztető dubai csokit is” – árulta el Jakabfi Dávid.

A túrós csuszás csoki is indulhatna a világhírnév felé, megismertetve a magyar ízeket

A dubai csoki -őrület, az újdonság iránti világméretű kereslet a desszertkrátorok, így a zalai patissier fantáziáját is megmozgatta. A nagykanizsai cukrászműhelyben például készült már túrós csuszás fehércsokoládé is, melyet egy videóban be is mutatott Jakabfi Dávid, kíváncsian kérdezve a közönségtől, hogy szalonnával vagy szalonna nélkül kóstolnák-e szívesen

„Folyamatosan mérem fel az emberek igényeit a közösségi médiában. A közösségi médiában követjük egymást a népszerű influenszerrel, Papp-Für Jánossal, a Bajszi tészta gyártójával. Vicces ötletként jött a túrós csuszás csoki, melyet az ő lebbencstésztából készítettem el” – idézte fel Jakabfi Dávid. Annyit azonban elárult, hogy egyelőre csak a tréfa kedvéért alkotta meg ezt az édességet, bár nincs kizárva, hogy a vásárlók is találkozhatnak majd vele. Ám amíg ez kiderül, addig is van sok megvalósított és termékfejlesztés alatt álló kreatív ötlete.

Rigó Jancsi, túrógombóc, zserbó -hagyományos hazai ízek csokoládéba álmodva

„A dubai csoki sikere után a magyar ízekre szeretnénk összpontosítani. Így táblás formában nagy sikere van a napokban bemutatott csokoládéba burkolt Rigó Jancsis macaronnak, és igen kedvelt az étcsokoládé karamellel és ropival, a karamellás tejcsokoládé ropival, az egész mogyorós ét-, tej-és fehércsokoládé” – árulta el Jakabfi Dávid.

A patissier a tradicionális hazai ízek jegyében újabb termékfejlesztésekbe is kezdett: a zserbós, a túrógombócos és a mákos-szilvás réteses, valamint az őrségi tökmagolajos – málnás táblás csokik is hamarosan az újdonságok között lesznek – ez utóbbi bonbonként is.

A vendégek egyébként nagyon szeretnének puffasztott rizses csokit, egy vidéki mozi popcornosat kért és chips is csokoládéba burkolózik hamarosan a nagykanizsai cukrászműhelyben.

@jakabfidavid Válasz @drcsicsorjanos részére #hungary #hungarytiktok #turoscsusza #magyartiktok #magyar #foryour #foruyou #nagykanizsa #jakabkúti #utca #5 ♬ Hungarian Dance No.5(1386463) – INST FREAK

Elkezdték a kaposvári szemétszállító cég kanizsai telephelyének bontását

Már bontják a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Nádas utcai telephelyét.

A somogyi cég még a tavalyi év végén hozatta a konténereket, majd vette át a szemétszállítást Nagykanizsán és további 111 településen, azonban január harmadikán létrejött a megállapodás, miszerint a szolgáltatást továbbra is Netta-Pannonia Kft. végezheti – számolt be a Kanizsa Médiaház.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

A teljes cikk itt olvasható: Elkezdték a kaposvári szemétszállító cég kanizsai telephelyének bontását.

Előzmény

Nem járatták iskolába gyermeküket a zalai szülők, börtönt javasol az ügyészség

A 40 éves zalavári férfi és 45 éves felesége a 2022/2023-as tanévben nem kötelezték 2007-ben született, tanköteles kiskorú gyermeküket arra, hogy iskolába járjon.

A gyermek 2022 szeptemberében harmadszorra kezdte a 6. évfolyamot az általános iskolában, a 2022/2023-as tanévben 957 órát hiányzott, ebből 929 óra hiányzás igazolatlan volt.

A vádlottakkal a hiányzások miatt az iskola több alkalommal megkísérelte felvenni a kapcsolatot, eredménytelenül. A szülők gyermekük tanulmányai után egyetlen alkalommal sem érdeklődtek az iskolában és telefonon sem voltak elérhetőek.

Mivel a nagyszámú hiányzás miatt a gyermek a tantárgyakból nem szerzett elegendő érdemjegyet, nem volt osztályozható, az évfolyamot újra meg kellett ismételnie.

A Kormányhivatal már 2017–ben elrendelte a kiskorú védelembe vételét, majd 2023 januárjában a gyermek lakásotthonban történő ideiglenes hatályú elhelyezéséről döntött.

Az ideiglenes hatályú elhelyezés 2023 márciusában szűnt meg, a kiskorú gyermek azonban 2023. április végétől a tanév végéig egyáltalán nem jelent meg az iskolában és a szülők a hiányzásokat semmilyen módon nem igazolták, továbbra is elérhetetlenek voltak az iskola számára.

A vádlottak emellett nem gondoskodtak arról sem, hogy a kiskorú a korosztályos kötelező védőoltásokat időben megkapja.

A vádlottak elhanyagoló nevelése a gyermek értelmi és lelki fejlődését veszélyeztette, nevelési és gondozási kötelességüket súlyosan megszegték, s ezzel a kiskorú gyermek szociális és értelmi fejlődését veszélyeztették.

A vádlottakkal szemben a Keszthelyi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

7 tipp arra, hogy maximálisan kihasználd az ünnepi promóciókat és bónuszokat

Az ünnepi szezon a vásárlás igazi paradicsomát jelenti, de hogy valóban maximálisan kihasználhasd az ajándékokat és a bónuszokat, nem árt néhány okos trükköt bevetni. A következő tippek segítenek abban, hogy ne csak a legjobb termékeket találd meg, hanem azokat a legjobb árakon is megvásárold.

Ismerd meg a különböző típusú ünnepi akciókat

Mielőtt belemerülnél az ünnepi akciókba, fontos, hogy tisztában legyél a különböző típusú kedvezményekkel. Az egyik legismertebb esemény a Black Friday, amelyet követ a Cyber Monday, és természetesen a karácsonyi időszak során is számos árcsökkentés vár.

De az akciók nem merülnek ki ezekben a napokban. Ha például szeretnél játszani egy online kaszinóban, a lemon casino promóciós kód segítségével extra bónuszokat kaphatsz, amit kihasználhatsz a vásárlásaid során is.

Kezd el időben a tervezést és kutatást

Az ünnepi szezon előtti felkészülés kulcsfontosságú lehet. Készíts listát azokról a termékekről, amiket mindenképpen meg szeretnél vásárolni. A legjobb ajánlatok sokszor már az ünnepi időszak előtt elérhetők, és ha időben elindulsz, elkerülheted a rohamot és a termékek gyors kimerülését.

Az interneten rengeteg olyan weboldal található, amelyek az ünnepi akciók összehasonlításában segítenek. Érdemes regisztrálni az általad preferált online boltok hírleveleire is, hogy az első között értesülj a legjobb ajánlatokról.

Használj kuponokat és cashback programokat

A kuponok és cashback ajánlatok szuper módját jelentik annak, hogy még többet spórolj. Mielőtt vásárolnál, keresd meg a legfrissebb kuponokat, akár az adott bolt hivatalos weboldalán, akár olyan harmadik fél oldalakon, mint a RetailMeNot vagy Honey.

A cashback programok esetében a vásárlás után pénzvisszatérítést kaphatsz, amely szintén segíthet a költségek csökkentésében. Néhány nagy online bolt rendszeresen kínál ilyen programokat, így érdemes mindig ellenőrizni, hogy a vásárlás előtt érdemes-e aktiválni őket.

Tudd meg, hogyan érheted el a legjobb időpontokat az akciókhoz

A legjobb ajánlatokat nem mindig az akciók kezdete előtt találod, hanem közvetlenül a csúcsidőszak alatt. A Black Friday és a Cyber Monday olyan napok, amikor az online és offline boltok is megpróbálnak a legjobb ajánlatokkal előállni. Azonban figyelj arra, hogy a termékek gyorsan elfogyhatnak, így ha szeretnél valamit, amit tényleg meg szeretnél venni, ne habozz, és vásárolj az első napokban. Ha a lemon casino promóciós kód-ot használod, a legjobb időpontok kiválasztása még többet hozhat a konyhára.

Kombináld a promóciókat és bónuszokat

A siker kulcsa a különböző akciók kombinálásában rejlik. Ne elégedj meg csupán egy kedvezménnyel, ha több promóció is elérhető egy időben. Ha ügyesen kombinálod őket, valóban maximálisan kihasználhatod a lehetőségeket, és remek ajánlatokra tehetsz szert.

Az online kaszinó bónuszok esetében a lemon casino promóciós kód egy nagyszerű módja annak, hogy több bónuszt és ingyenes pörgetést szerezz, amit a játék során kihasználhatsz.

Figyelj az ingyenes szállításra és extra kedvezményekre

Az ingyenes szállítás nem csupán kényelmes, hanem pénzt is spórolhatsz vele. Sok online bolt kínál ingyenes szállítást az ünnepi időszakban, és ez nagyban csökkentheti a vásárlás teljes költségét. Ugyanakkor érdemes figyelni az extra kedvezményekre is, mint például a hűségpontok, extra ajándékok vagy kuponkódok, amelyek csak a karácsonyi időszakra vonatkoznak.

Ne hagyd ki az online és offline akciókat sem

Bár az online vásárlás kényelmes, ne felejtsd el az offline akciókat sem. Sok esetben az offline boltokban is találhatsz különleges ünnepi kedvezményeket, amelyeket nem találhatsz meg online. Az online vásárlás gyors és egyszerű, de ne feledd, hogy az offline boltok is tartogatnak meglepetéseket. Ezen kívül a helyi boltok gyakran egyedi ajánlatokkal várják a vásárlókat, amit nem találhatsz meg az interneten. A lemon casino promóciós kód-ot használva pedig online kaszinók világában is a legjobb ajánlatokat érheted el.

A fent említett tippek segítségével biztosan a legjobb ajánlatokat szerezheted meg, és élvezheted az ünnepi vásárlás örömeit!

Top 5 ok, amiért érdemes kipróbálni a Verde Casinót: Mi tesz minket egyedivé?

Az online kaszinók népszerűsége folyamatosan növekszik Magyarországon, és a játékosok egyre inkább keresik azokat a platformokat, amelyek egyedi élményt és kiemelkedő szolgáltatásokat kínálnak. Verde Casino nem csupán egy átlagos online kaszinó: itt a különleges bónuszoktól kezdve a lenyűgöző játékkínálatig minden megtalálható, ami egy szenvedélyes játékos szívét megdobogtatja. Cikkünkben bemutatjuk, miért érdemes kipróbálni a Verde Casino online, és mi teszi igazán különlegessé ezt az oldalt.

1. Különleges bónuszok és promóciók: Kezdőtől a VIP szintig

A Verde Casino az egyik legnagyvonalúbb bónuszpolitikával rendelkező online kaszinó, ahol a játékosok minden szinten élvezhetik a különféle ajánlatokat. Az újonnan regisztráló felhasználók már az első befizetésük után jelentős üdvözlő bónuszban részesülhetnek, de a meglévő játékosok sem maradnak jutalmak nélkül.

Az elérhető bónuszok:

  • Üdvözlő bónusz: Az első befizetés után akár 100.000 forint értékű bónuszt szerezhetsz, ami nagyszerű lehetőség a kezdéshez. Ezzel a bónusszal extra játékidőt és nagyobb nyerési esélyeket kapsz már az első pillanattól.
  • Heti cashback promóciók: Ha egy héten belül veszteségeid vannak, azok egy részét visszakapod, így csökkentve a kockázatot. Ez különösen hasznos lehet, ha szerencséd éppen nem a legjobb, de szeretnéd folytatni a játékot.
  • Ingyenes pörgetések: Bizonyos időszakokban és promóciók keretében számos játékhoz kaphatsz ingyenes pörgetéseket. Az ingyenes pörgetések lehetőséget adnak arra, hogy új játékokat próbálj ki kockázat nélkül.
  • VIP program: A hűséges játékosok exkluzív ajánlatokat, bónuszokat és egyéb kedvezményeket élvezhetnek, például nagyobb cashbacket és dedikált ügyfélszolgálatot. Minél többet játszol, annál magasabb szintet érhetsz el a programban, és annál több előnyt élvezhetsz.

A Verde Casino vélemények szerint a bónuszok nemcsak nagylelkűek, hanem átlátható feltételekkel érhetők el, ami különösen fontos az online szerencsejáték világában. A játékosok értékelik, hogy nincsenek rejtett költségek vagy bonyolult szabályok, így könnyen kihasználhatók ezek az ajánlatok. Ez a megközelítés hozzájárul ahhoz, hogy a játékosok bizalommal válasszák a kaszinót, és hosszú távon is elégedettek legyenek.

2. Felhasználóbarát platform és csúcsminőségű mobilalkalmazás

Az online kaszinók világában az egyszerű használhatóság alapvető szempont. A Verde Casino platformja nemcsak letisztult, hanem rendkívül gyors és intuitív is, így még a kezdő játékosok is könnyedén eligazodhatnak. A kaszinó mobilbarát kialakítása kiemelkedően fontos, hiszen a modern játékosok jelentős része útközben is szeretne hozzáférni a játékaihoz.

Miért érdemes letölteni az alkalmazást?

A Verde Casino letöltés Android és iOS rendszereken egyaránt egyszerű, és az alkalmazás számos előnyt kínál:

  • Gyors betöltési idő: A játékok és funkciók pillanatok alatt elérhetők.
  • Teljes funkcionalitás mobilon: A Verde Casino minden szolgáltatása, beleértve a regisztrációt, befizetést és a Verde Casino login opciót, mobilról is elérhető.
  • Kiváló játékélmény útközben: A mobilbarát felület biztosítja, hogy sehol se kelljen kompromisszumot kötnöd.

Az alkalmazás segítségével bármikor és bárhol elérheted kedvenc játékaidat, így nem vagy helyhez kötve, amikor a szerencsédet szeretnéd próbára tenni.

3. Széles körű és változatos játékkínálat

A kaszinó a játékválaszték terén is kimagasló, hiszen itt minden játékos megtalálhatja a számára legizgalmasabb lehetőségeket. A platform számos kategóriában kínál játékokat, így garantáltan mindenki talál kedvére valót.

A Verde Casino játékai:

  • Nyerőgépek: A klasszikus háromtárcsás nyerőgépektől a modern, tematikus játékokig minden elérhető.
  • Asztali játékok: Póker, blackjack, rulett és baccarat – a klasszikus kaszinójátékok széles választéka.
  • Élő kaszinó: Valódi krupiékkal játszhatsz élőben, ami még autentikusabbá teszi az élményt.
  • Játékfejlesztők: A kínálatban olyan neves fejlesztők szerepelnek, mint a NetEnt, Microgaming és Playtech, akik a legmagasabb színvonalat képviselik.

Népszerű játékok magas RTP-arányokkal:

Játék neveRTP (Return to Player)
Starburst96.1%
Gonzo’s Quest95.8%
Book of Dead96.2%
Mega Moolah88.1%

Ez a változatosság és minőség biztosítja, hogy minden látogató megtalálja a számára legizgalmasabb játékot.

4. Maximális biztonság és megbízhatóság

Az online szerencsejáték során a biztonság az egyik legfontosabb tényező. A kaszinó hivatalos licenccel rendelkezik, amely garantálja, hogy minden tevékenysége megfelel a szabályozásoknak és előírásoknak. A platform a legmodernebb technológiákat alkalmazza az adatok védelme érdekében.

Hogyan gondoskodik a Verde Casino a biztonságról?

  • SSL titkosítás: Az összes adat, beleértve a befizetéseket és a személyes adatokat, titkosítva van.
  • Független ellenőrzés: A játékok tisztességes működését rendszeresen ellenőrzik harmadik felek.
  • Megbízhatóság: A kaszinóról írt szerint a játékosok különösen elégedettek a kaszinó átlátható működésével és biztonságával.

Ezek az intézkedések biztosítják, hogy nyugodtan játszhass, anélkül hogy aggódnod kellene az adataid védelme miatt.

5. Profi és segítőkész ügyfélszolgálat

Az ügyfélszolgálat minősége alapvető fontosságú egy online kaszinónál, és az oldal ezen a téren is kimagasló teljesítményt nyújt. Az ügyfélszolgálati csapat barátságos, gyors és mindig készen áll arra, hogy segítsen.

Miért kiemelkedő a Verde Casino ügyfélszolgálata?

  • Élő chat: 24/7 elérhető, hogy bármikor választ kapj a kérdéseidre.
  • Magyar nyelvű támogatás: Különösen hasznos a hazai játékosok számára.
  • Részletes GYIK szekció: Az oldalon számos kérdésre előre elkészített válaszokat találhatnak a játékosok, ami időt spórol meg.

Az játékosok véleménye alapján a platform gyors válaszidővel és professzionális hozzáállással emelkedik ki a versenytársai közül.

Összegzés: Miért érdemes kipróbálni a Verde Casinót?

A Verde Casino nem csupán egy online kaszinó, hanem egyedülálló szórakozási lehetőség, amely a bónuszoktól kezdve a játékok minőségéig minden szempontból kiemelkedik. Legyen szó új játékosokról vagy tapasztalt veteránokról, a platform mindenki számára kínál valami különlegeset.

A hét elején még borult, párás, ködös idő várható, majd feltámad a szél, és melegedés kezdődik

A jövő hét elején még borult, párás, ködös idő várható, majd csütörtökön feltámad a szél, és jelentős melegedés kezdődik, a legmelegebb órákban akár 14 Celsius-fok is lehet a hét végén. Pénteken többfelé lehet eső, zápor – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Borongós, szürke idő 2025. januárjában a nagykanizsai Hevesi Sándor utcában. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Hétfőn túlnyomóan borult, párás marad az idő, legfeljebb a magasabban fekvő helyeken fordulhat elő szakadozás a felhőzetben, ott pár órára kisüthet a nap. Néhol kialakulhat jelentéktelen mennyiségű ónos szitálás, szitálás, illetve hószállingózás. A felhőben levő tájakon zúzmara-lerakódásra kell számítani. A légmozgás gyenge marad, a csúcshőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között valószínű.

Kedden is borult, párás idő valószínű, elszórtan alakulhat ki kis mennyiségű vegyes halmazállapotú csapadék, így eső, ónos eső, havas eső, hó. A légmozgás mérsékelt marad, a minimum mínusz 4 és plusz 1, a csúcsérték mínusz 1 és plusz 4 fok között várható.

Szerdán nagyobbrészt borult, párás idő várható, de a Dunántúlon lehetnek nagyobb felszakadozások is a felhőtakaróban. A gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék a keleti tájakon délelőtt megszűnik. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a Dunántúlon lehet időnként élénk széllökés. A hőmérséklet hajnalban mínusz 5 és plusz 1, kora délután mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként előfordulhat eső, a hegyekben havas eső. A déli szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 3 és plusz 2, kora délután általában 5 és 12 fok között alakul, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.

Pénteken kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél élénk, főként a Dunántúlon erős lesz. A minimum mínusz 1 és plusz 6, a maximum 5 és 12 fok között változik.

Szombaton reggel pára-, illetve ködfoltok lehetnek, néhol tartósabban megmaradhatnak. Napközben változóan, helyenként erősen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati szél időnként megélénkül. Hajnalban mínusz 1 és plusz 5, délután 5-13 fok valószínű.

Vasárnap reggel pára-, illetve ködfoltok lehetnek, amelyek a szélcsendes tájakon tartósabban megmaradhatnak. Napközben változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati szél időnként megerősödik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 3, délután 5-14 fok valószínű.

Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy gyermek Nagykanizsán

Szén-monoxid-mérgezés történt Nagykanizsán, egy Platán sor utcai lakásban szombaton a késő éjszakai órákban.

Egy gyermek zuhanyzás közben lett rosszul, és bár sajnos a fürdőszobában nem volt szén-monoxid-érzékelő, a szülő által kinyitott ajtónál a lakás más pontjain elhelyezett három érzékelő azonnal jelezte a problémát.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók helyszínre érkezésekor a gyermek már a mentőautóban volt, és mérgezés tüneteit mutatta.

A tűzoltók saját műszereikkel is megerősítették a mérgező gáz jelenlétét.

A gázszolgáltató az ingatlant kizárta a szolgáltatásból – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kapcsolódó

Idén már nyolcszor emelkedtek a hazai üzemanyagárak

NGM: az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek.

Az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma szigorú szankciókkal sújtotta az orosz olajexportot biztosító „árnyékhajózási flottát” és az azokhoz kapcsolódó hajóbiztosító cégeket.

Ennek következményeként Kínának és Indiának mint a világ legnagyobb olajimportáló államainak, több nyersolajat kell más forrásokból, így például a Közel-Keletről, Afrikából vagy éppen az amerikai kontinensről beszerezniük, ez tovább növeli a nyersanyagárakat és emeli a szállítási költségeket is – tették hozzá azzal, hogy emellett a hideg téli hónapokban tovább emelkedhet a kereslet az olaj iránt, különösen Európában és az Egyesült Államokban. Mindezek következtében a Brent olaj ára az elmúlt egy hónapban közel 10 százalékkal nőtt – emelték ki.

Az orosz-ukrán háború következményeként január elején leállt a Barátság kőolajvezeték és a Török Áramlat biztonsága is veszélybe került, amelyek kiemelkedő szerepet játszanak Magyarország energiaellátásában, ezért hazánk alapvető érdeke, hogy minden érintett fél biztosítsa a szállítási útvonal biztonságát és zavartalan működését – írták.

A régiós üzemanyagár-emelkedésében szerepet játszik a napokban élesedő amerikai szankciós csomag azon része is, amely igen negatívan érinti a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot (NIS), a korlátozó intézkedés csökkenti a rendelkezésre álló nyersolaj, illetve üzemanyag mennyiségét.

Úgy folytatták, hogy Magyarországon az üzemanyagok mintegy 20-30 százaléka importból származik, így a külső piaci folyamatok közvetlenül és azonnal hatnak az ellátásra és az üzemanyagok árának alakulására.

Hangsúlyozták, hogy a kormány a családok és a vállalkozások érdekében mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellátásbiztonság mellett Magyarországon a benzin és a gázolaj árát a lehető legnagyobb mértékben stabilizálja.

A kormány célja változatlan, garantálni kell, hogy a magyar üzemanyagárak a szomszédos országok átlagára alatt maradjanak.

A referenciaidőszakot vizsgálva egy liter benzin a szomszédos országokban átlagosan 637 forint volt, aminél a magyar ár egy forinttal volt kedvezőbb. A dízel esetében pedig a szomszédos országokban tapasztalt literenkénti 654 forintnál a dízel hazai ára egy forinttal volt magasabb – közölték.

Az Európai Bizottság által közölt legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy a magyar kutak átlagárai illeszkednek a szomszédos országok átlagos üzemanyagárazásához. Ha ez sérül, a kormány kész minden eszközével beavatkozni – áll a közleményben.

(A spórolósabbak már régóta Horvátországban és Szlovéniában vásárolnak és tankolnak)

DK: Átlátszó hazudozás helyett vonja vissza az üzemanyagáremelést a kormány!

Miután a kormány jövedéki adóemelése után a magyarok fizetik a legtöbbet az üzemanyagokért a régióban, a Nemzetgazdasági Minisztérium azt találta mondani, hogy „az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók” tehetnek a magas üzemanyagárakról.

Kár, hogy ezek a fránya szankciók és a háború már megint csak a magyar üzemanyagárakra vannak hatással, a határainkon kívül mindenütt olcsóbb a tankolás, a szintén orosz függésben lévő Szerbiát kivéve.

A Demokratikus Koalíció szerint hazudozás helyett a kormány a jövedéki adó emelésének a visszavonásával tehetne az olcsóbb üzemanyagárakért – ezt követeli a DK!

Nem a háború, nem a szankciók, nem Soros György, és nem is az átműtött óvodások emelték meg a magyar jövedéki adót, hanem Orbán Viktor és a Fidesz.

Ha a drágaság okát akarjuk megszüntetni, akkor a kormányzati megszorításoknak, és az ezekért felelős Orbán-rendszernek kell véget vetnünk. Mi, szociáldemokraták, ezért dolgozunk – tudatta az MTI Nemzeti Közleménytárával szombaton Varju László a DK alelnöke.

1 46 47 48 49 50 910