Kamion és személyautó ütközött össze Zalaszentbalázson

Kedden délután 16:48-kor kaptuk a jelzést, miszerint Zalaszentbalázs belterületén a 74-es főúton személygépkocsi és kamion ütközött. A baleset szerencsés kimenetűnek bizonyult mivel a járművek csak érintőlegesen ütköztek.

Személyi sérülés nem történt, a rendőrségi helyszínelés ideje alatt a forgalmat irányítottuk egy forgalmi sávon. A helyszínelés után a járművek a helyszínt önerejükből el tudták hagyni. Az esethez Gelse ÖTE/1 volt riasztva – tájékoztatott Facebook oldalán a Gelse ÖTE.

Sok helyen több mint 10 fokkal mérséklődött a hőség

Magyarország sok régiójában több mint 10 fokkal mérséklődött keddre a hőség.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat délután a Facebook-oldalán azt írta: a hidegfront hatására fokozatosan visszaszorul a hőség.

A kora délutáni adatokról közzétett térképük alapján az ország nyugati felének nagy részén 10 Celsius-fok körüli a 24 órás hőmérsékletváltozás. Az ország középső területein valahol 16 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet mértek, mint egy nappal korábban.

Keleten 13 órakor még csak néhány fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet, mint egy nappal korábban. A keleti határnál néhol 1-2 fokkal még melegebb is volt, mint hétfőn kora délután.

A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy már a keleti megyékben is „berobbant a légkör”. Emiatt több megyében másodfokú riasztások vannak érvényben. Az eddigi legerősebb széllökést Hajdú-Bihar megyében, Tiszacsegén regisztrálták, ott már 92 kilométer/órás széllökést is mértek.
A jelenlegi előrejelzés szerint a következő napokban jellemzően 30 fok alatt alakulnak a maximumok – közölte a meteorológiai szolgálat. MTI

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Nagykanizsán

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Nagykanizsán, egy Kaán Károly utcai társasházban hétfőn kora délután. A készülék az épület egyik lakásának pincéjében található nyílt égésterű gázkészülék közelében hívta fel a figyelmet a problémára.

A városi hivatásos tűzoltók először nyitott ablak mellett hajtottak végre méréseket, amelyek ekkor még kis mennyiségben mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét. Az egység a készülék beüzemelését követően újabb méréseket végzett, melyek már magas mennyiségben mutatták ki a mérgező gázt. A helyszínre a kéményseprők és a gázszolgáltató szakembere is kiérkezett – tudatta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Történelmi mélyponton a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben

Történelmi mélypontra került a forint az euróval, a dollárral és a frankkal szemben kedden 10 óra körül.

A főbb devizák 8 óra körül kezdtek el drágulni a forinttal szemben és 10 óra körül az euró 405,42 forintos, a frank 407,38 forintos, a dollár pedig 391,47 forintos történelmi csúcsig jutott. Innen mindhárom deviza minimálisan gyengült: 10.20 órakor az euró 404,88 forintot, a frank 406,56 forintot, a dollár pedig 390,76 forintot ért.

Hétfőn este az euró 402,46 forintot, a frank 401,54 forintot, a dollár 385,70 forintot ért – közölte kedden az állami hírszolgálat (MTI).

(Fotó: geralt/Pixabay)

Pihenés Eger környékén

(x) Ha Budapest túl meleg, a Velencei-tó túl zsúfolt, a Balatonon pedig csak strandolni lehet, akkor ideje új helyen pihenni – és Eger tökéletesen megfelel erre a célra.

Szépasszony-völgy

Egerrel kapcsolatban elsőre szinte mindenki a bikavérre asszociál, és nem hiába: ez a bő évszázados múltra visszatekintő cuvée talán a város leghíresebb exportcikke. És természetesen, ha bor, akkor Egerrel kapcsolatban mindenki a Szépasszony-völgyre gondol.

Ez az ideális fekvésű, vulkáni talajba vágott pincesor a tökéletes kiindulási pont Eger-környéki kalandozásokhoz, így jó ötlet itt keresni szállást. A völgyben található, 86 szobájába vendéget váró Hotel Villa Völgy**** Eger segítségét kértük abban, hogy mondják el, vendégeik milyen szolgáltatásokat értékelnek a leginkább.

Wellness

Elmondásuk szerint igen népszerűek Eger környékén a wellness-szolgáltatások. A termálvíz az ország más területein is csábító indok lehet egy kis pihenésre, Egerszalókon például gyönyörű sódombot is láthatunk. A Hotel Villa Völgy**** Eger Wellness & Konferencia is tökéletesen felkészült arra, hogy a forró vízzel kapcsolatos minden igényt kielégítsen: szezonálisan nyitva tartó szabadtéri strand és az év egészében rendelkezésre álló beltéri medencék várják a pihenni vágyókat. Ha a vendégek feltöltődésre vágynak, válogathatnak a sokféle szauna (infra-, finn, jég-, aroma- és gőzkabin), a jakuzzi, illetve az élménymedence közül is.

Természetesen gondoltak az aktív életet élőkre is. Mindannyian tudjuk, hogy a rendszeresség és a kitartás vezet komoly eredményekre, ezért korszerű gépekkel szerelt fitneszteremben gondoskodhatunk arról, hogy a nyaralás alatt se maradjon ki egy edzés sem. A wellness- és fitneszrészleget is látogató vendégeknek extra kényeztetésben is lehet részük: a mediterrán pihenőben lazíthatnak a kemény edzés vagy intenzív úszás után.

Gasztronómia

Magyarország messze földön híres arról, hogy milyen vendégmarasztaló és laktató fogásokkal igyekeznek maradásra bírni az ide érkezőket. Ebben a Hotel Villa Völgy**** Eger Wellness & Konferencia is élen jár. A három épületrészben pihenő vendégeket két étterem is várja: nem maradhatnak ki a táj jellegzetes ételei, de természetesen nemzetközi fogásokkal is készülnek a különleges ízléssel rendelkezőknek.

A gasztronómia azonban nem csak étel, ital is. 2021-ben a Hotel Villa Völgy**** Eger Wellness & Konferencia kötelékébe csatlakozott a volt Vincze pincészet is, így azóta a hatvan fő kényelmes befogadására alkalmas borospincékben már saját boraikkal várják borkóstolóra, borvacsorára érkező vendégeiket.

Érdemes eljönni

Eger olyan gyöngyszeme Magyarországnak, ahova élményekre éhesen érkezünk, és miután meglátogattuk a várat, végignéztük a csodálatos barokk belvárost, és elidőztünk a Dobó téren, igazat fogunk adni Petőfinek, aki 1844-ben ezt írta Eger mellett című versében:

“Be kell Egerbe mennem!

Mert ennyi édes vonzerőnek

Szívem nem állhat ellen.”

Bajba jutott, idős embernek segítettek a kanizsai tűzoltók

Fürdőszobájában elesett, így nem tudott ajtót nyitni a segítségére érkezőknek egy idős ember Nagykanizsán, egy Garay utcai társasházban vasárnap délután.

A város hivatásos tűzoltói dugólétra segítségével bejutottak az ingatlanba, a bajbajutottat pedig átadták a mentőknek. A raj az idős embert otthonából lehozta és mentőautóba segítette – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Sportfogadás, az új közkedvelt szabadidőtöltés

Egyre többen érdeklődnek a sportfogadás iránt. Egy szabadidőtöltés, amelyben ötvözni lehet a sportot és a szerencsejátékot. A különböző sportfogadói oldalakon megkeressük kedvenc sportágunkat, s máris indulhat a játék. Könnyűnek tűnhet, mivel minden igazi szurkoló remekül ismeri kedvenc csapatának összetételét, játékosait, esélyeit, valamint a sportág szabályait.

Sportoljak vagy fogadjak?

Akár mindkettőt, hiszen nem zárják ki egymást. Sőt amennyiben űzzük is a sportot, sokkal jobb rálátásunk lehet arra, hogyan működik a mechanizmus, maga a játék. Ha félprofi szinten műveljük, még az sem kizárt, hogy átlátjuk, egy-egy megmérettetés mekkora lelki terhet róhat a résztvevőkre, illetve hogy ezzel a teherrel hogyan tudunk megbirkózni. Biztosra veszem, hogy ha mi magunk sportolunk, az segítségünkre lehet a sportfogadás folyamataiban.

Biztonságos a sportfogadás Magyarországon is?

Az online sportfogadás egyre nagyobb népszerűségre tesz szert hazánkban, mivel egyre több kiváló, megbízható sportfogadói oldal várja a játék rajongóit. Természetesen mielőtt belekezdünk, nem árt tájékozódni, begyűjteni a szükséges információkat, mindegy, hogy kezdő vagy gyakorlott játékosról van szó. Fontos ide tartozó kérdés az adatvédelem is. Arról, hogy a sportfogadó oldalak és az online kaszinók használnak-e adat-titkosítást, a webhelyükön érdemes informálódni. Továbbá lényeges tudni, hogy 18 éven aluliaknak nem engedélyezett a regisztráció. Arról ismerhetünk még meg egy kiemelkedő sportfogadó oldalt, hogy részt vesz a fogadás-függőség elleni küzdelemben.

Hogyan kezdjek bele?

A sportfogadó oldalak listájáról ki kell választani a számunkra legkedvezőbbet. Vannak favoritok, amelyek már most nagy népszerűségnek örvendenek, amiket mindenki ajánl. Több szempont is közrejátszik, hogy melyik sportfogadó oldal nyeri el végül a tetszésünket. Fontos az áttekinthetőség, a felhasználóbarát megjelenés és a tény, hogy biztonságban tudhassuk a pénzünket. Világos be- és kifizetési folyamatok kellenek ahhoz, hogy a játékos valóban az adott sportfogadó oldal mellett tegye le a voksát, és regisztráljon. Azokra a portálokra, amelyek ezeket az online bukméker irodákat hasonlítják és foglalják össze, csak egy szigorú szűrés után kerülhetnek fel az ajánlásra méltó oldalak.

Biztosan jól választok?

Ha valaki körültekintően jár el a kiválasztás folyamataiban, biztos lehet a dolgában. A kiemelkedő sportfogadói oldalak javára írandó a törekvés, hogy teljesen megbízható, korrekt játék feltételeket biztosítsanak. Ehhez akár olyan szervezetekkel is együttműködnek, amelyek ellenőrző funkciókat látnak el. A bónuszkínálattal szintén ajánlatos megismerkedni, mivel az online fogadó irodák általában honorálják mind a kezdő bátorságot, mind a haladó kitartást.

Applikáció legyen vagy weboldal?

Egyre több sportfogadói oldal gondol a mobilt előnyben részesítő felhasználókra. Vannak, akik nem szívesen töltenek le bármilyen programot a számítógépükre vagy a telefonjukra, és vannak, akik sokkal inkább az applikációk felé hajlanak. A választás során ez ugyancsak fontos szempont lehet.

Az élő fogadás izgalmai

A sportfogadói oldalak lehetőséget biztosítanak az élő fogadásra. Azt viszont fel kell térképezni, hogy ezt a szolgáltatást hány sportág kapcsán vehetjük igénybe. A Live Stream, azaz az élő közvetítés minősége kihat a játék színvonalára és élményére, ezért különösen fontos, hogy jól működjön. Ugyanakkor nem mindenkinek valóak az élő fogadás izgalmai. Ha inkább megfontoltan szeretünk dönteni, valószínűleg nem kapunk rá az ízére, mivel ebben az esetben nincs idő elemezni, gyors döntésekre van szükség.

Mire érdemes még figyelni?

Nagyon nem mindegy, hogy mennyi és milyen jellegű sportágak közül választhatunk. Ezen kívül nem árt, ha az ügyfélszolgálat is megbízható munkával járul hozzá, hogy a sportfogadás igazi élményt jelentsen.

A Dunántúlra hoz több csapadékot az érkező hidegfront

A Dunántúlra hoz több csapadékot az érkező hidegfront – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.
Mint megjegyezték: az eddigi lényegében száraz idő miatt is „felmerül a kérdés, hogy az enyhülés mellett érkezik-e számottevő csapadék”. Azt írták a válasz nem olyan egyszerű, ennek szemléltetésére közzé is tettek a keddi csapadék kilátásokról egy ábrát, amely ötven különböző forgatókönyvet vázol fel.

Ezek alapján a meteorológiai szolgálat azt írta: „a záporos, zivataros jelleg miatt nem lesz egységes a csapadékkép”. Példaként erre azt írták, ez az a helyzet, „amikor az utca egyik végét elkaphatja a zivatar, másik felében meg alig esik valami”. A csapadék zöme a Dunántúlon várható.

(Villámlás Nagykanizsán. Fotó: Varga György/MTI)

Kedden napközben az Északi-középhegységet, majd délután, este az Alföldet is elérhetik a zivatarok. Utóbbi kapcsán kiemelték, hogy az Alföldön a száraz, forró levegő miatt a zivatarokat nagy, akár 80-90 kilométer/órás széllökések kísérhetik.

Az intenzív cellákat emellett – főként a Dunántúlon – felhőszakadás kísérheti – ismertette a meteorológiai szolgálat azt kérve, hogy mindenki kövesse figyelmeztetéseiket, riasztásaikat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat még keddre is az ország nagy részére adott ki a hőség veszélye miatt figyelmeztetéseket: Békés megyére harmadfokút, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokút, míg Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokút.

Zivatarveszély miatt az egész országra, továbbá több nyugati megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

Az országos tisztifőorvos múlt hétfőtől rendelte el – eredetileg csütörtök éjfélig – a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Ezt közben július 4., hétfő éjfélig hosszabbította meg.

Szeptember 9-10-én rendezik meg Nagykanizsa Város Napja szabadtéri rendezvényeit

„Szeptember 9-10-én rendezzük meg Nagykanizsa Város Napja szabadtéri rendezvényeit!

Júniusban sikeresen lezajlott az Utca Tánc Fesztivál az Eraklin Táncklub szervezésében, és megkezdődött a nagy fesztiválszezon országszerte is. Közben döntést hoztunk, hogy Nagykanizsa Város Napja szabadtéri rendezvényeit szeptember 9-10-én tartjuk meg egy kis dödöllével fűszerezve. A Kanizsai Kulturális Központ és a Nagykanizsa Turizmusáért Egyesület közösen vállalta a szervezést, a pályázati anyagban olyan fellépőkkel, mint az Anna and the Barbies, Best of Geszti, Balkan Fanatic, Heincz Gábor Biga.

A nyáron a városban emellett több kulturális és szórakoztató rendezvény is várja Önöket, amikről a Kanizsai Kulturális Központ oldalain és egyéb oldalakon tájékozódhatnak – közölte Facebook oldalán vasárnap Horváth Jácint önkormányzati képviselő.

Véget ér kánikula

Kánikulával kezdődik a jövő hét, de aztán előbb egy, majd várhatóan még egy hidegfront is eléri az országot, hatásukra pedig több fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hét második felében már jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakulnak a csúcsértékek, vasárnap néhol csak 20 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Az országos tisztifőorvos hétfőtől rendelte el – eredetileg csütörtök éjfélig – a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Ezt közben július 4., hétfő éjfélig hosszabbította meg.

(Párakapu a nagykanizsai Erzsébet téren)

A hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat is az egész országra figyelmeztetéseket adott ki hétfőre: Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére harmadfokút, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére másodfokút, a többi megyére elsőfokút. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az egész országban nagyon erős UV-sugárzás várható.

Az előrejelzés szerint hétfőn többnyire derült, napos idő várható. Délután az Alpokalján és a Kisalföldön fordulhat elő zápor, zivatar. Az Észak-Dunántúlon zivatarok környékén a szél is megerősödhet, viharossá fokozódhat. A minimumok jellemzően 15 és 22 fok között alakulnak, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 32 és 38 fok között valószínű.

Kedden több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de ekkor már egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a „csapadékhajlam”. A szél többfelé is megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hajnali 14-23 fokról délutánra a Dunántúlon 26-31, máshol még 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán sok napsütés valószínű. A nap első felében az ország keleti harmadán fordulhat elő zápor, zivatar. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Csütörtökön egy újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át az ország felett. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan valószínű eső, zápor. A szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A hajnali 12-18 fokról, délután 26-32 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a napsütés mellett helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A szél sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet általában 12 és 19, a maximumhőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Szombaton több helyen várható záporeső, zivatar. Sok helyen megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél is. Hajnalban 9 és 17, délután 23-30 fokos értékekre kell készülni.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellet szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. A szél is sok helyen megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimumok 8 és 15, a maximumok 20 és 26 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben – közölte az állami hírszolgálat (MTI).

1 275 276 277 278 279 907