Húsvét után záporok, zivatarok érkezhetnek

Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége és kissé visszaesik a hőmérséklet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Fotó: archív, Húsvéti locsolkodás Nagykanizsán)

Húsvéthétfőn általában sok napsütés és száraz idő várható kevés gomolyfelhő és fátyolfelhők mellett, de délután egy-egy helyen futó zápor nem kizárt, késő estétől pedig nyugaton fordulhat elő zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között lesz.

Kedden is sok lesz a napsütés, de ezt fátyolfelhők szűrik, illetve erőteljessé válik napközben a gomolyfelhő-képződés és több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok idején megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14, délután 21 és 26 fok között valószínű.

Szerdán sok lesz a napsütés, de ismét több helyen lehetnek záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok idején átmenetileg megerősödhet a szél. A hőmérséklet hajnalban 8 és 15, délután 20 és 25 fok között várható.

Csütörtökön erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből többfelé várható zápor, zivatar. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14, délután 18 és 25 fok között alakul.

Pénteken is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyből többfelé várható zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, zivatarok idején átmenetileg megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14, délután 17 és 25 fok között valószínű.

Szombaton többnyire közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás, elszórtan előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szél megerősödik. Hajnalban 7-14, délután 15-20 fok lesz.

Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Kapcsolódó

1,3 milliárdos ingatlanfejlesztést valósít meg a nagykanizsai egyetem

„A Pannon Egyetem tegnap a közelmúltban indult kanizsai beruházásáról tartott sajtótájékoztatót, melyre meghívást kaptam.

Mintegy 1,3 milliárd forint annak a beruházásnak az értéke, melynek keretében az egyetem megvásárolta a Nagykanizsa Vár utca 8. szám alatti mintegy 4000 nm-es ingatlant, majd a most induló fejlesztés során azon egy komplex energetikai és belső korszerűsítést valósít meg.

(A megvásárolt és felújítandó Vár utcai épület. Fotó: Horváth Jácint – Facebook)

A projekt egyik hangsúlyos eleme, hogy az intézmény Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központjának részeként működő Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ oktatási és kutatási portfóliója bővüljön, új gyakorlatorientált, modern képzési és kutatási kapacitások jöjjenek létre.

A beruházás a tervek szerint jövő április végére készül el.

A sajtótájékoztatón elmondtam, hogy a kanizsai egyetemi központ olyan tudásterületek felé is nyitott és indít képzéseket, melyeknek nagy hagyománya van városban, így a turizmuson túl magas szinten zajlik a vízkezelés, víztisztítás kutatása és oktatása is.

Ezen felül megjelentek a külföldi hallgatók, vannak doktori képzésen részt vevők, ami a globálisan beágyazott tudástranszfer egyik sikertényezője.

A nagyvilágban, Európában is kiemelkedő területnek számító körforgásos gazdasági és társadalmi szemlélet pedig itt lelt otthonára a Pannon Egyetemen belül, ami a fenntartható jövő nélkülözhetetlen eleme.” – közölte Facebook oldalán a napokban Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Átmenetileg új helyen a kanizsai kórház babamentő inkubátora

Tájékoztató a babamentő inkubátor ideiglenes áthelyezéséről

Korábbi posztunkat kiegészítve, – melyben tájékoztattuk kedves Betegeinket, hogy 2025. április 17. napjától várhatóan április 25. napjáig intézményünk rendelőintézet bejárata fölötti lapos tető javítását végzik – a felújítás időszakában AZ ÚJSZÜLÖTT BABAMENTŐ INKUBÁTORT A SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ OSZTÁLY BEJÁRATÁHOZ (fotócellás ajtó után közvetlenül) HELYEZZÜK ÁT!

Köszönjük a megértést és együttműködést! – tudatta Facebook oldalán a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

Kapcsolódó

Látogatási rend a kanizsai kórházban a húsvéti ünnepek ideje alatt

„Áldott, békés húsvétot és jó egészséget kívánunk minden kedves látogatónknak, betegünknek, munkatársainknak és hozzátartozóiknak!

Látogatók figyelmébe! Április 18. (nagypéntek) és 21. (húsvéthétfő) között az alábbi időpontokban kereshetik fel hozzátartozójukat:

Általános időpont: 10.00 – 12.00 óra és 14.00 – 18.30 óra

Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály és Szülészeti Részleg:

10.00 – 11.00 óra és 16.00 – 17.00 óra

Általános Sebészeti Osztály: 14.00 – 18.30 óra

Pszichiátriai és Pszichiátria Rehabilitációs Osztály: 14.00-17.30 óra

Intenzív osztály: 15.00 – 16.00 óra között.

A kórházbüfé (rendhagyó módon) ebben a négy napban zárva lesz.” – tudatta Facebook oldalán a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

Sok év után újra megalakult Nagykanizsa diákönkormányzata

Sok év után tegnap (Április 17-én. A Szerk.) megalakult a Nagykanizsai Városi Diákönkormányzat, és megválasztotta diákpolgármesterét: Herczeg Valtert a BLG 10. évfolyamos diákját.

Valternek a polgármesteri irodában gratuláltam, és átadtam neki a város címerét ábrázoló kitűzőt.

A diákönkormányzat mandátuma 2 évre szól, az önkormányzat 34 tagú, és részt vesz benne az összes kanizsai általános és középiskola.

Mostantól közösen dolgozunk a kanizsai fiatalokért és diákokért.

Számomra ez az ügy nagyon fontos, így örülök, hogy alulról jövő kezdeményezésként tudtunk eljutni eddig 6 hónap alatt. Várom a diákokkal a közös munkát – közölte Facebook oldalán Nagypénteken Horváth Jácint Nagykanizsa polgármestere. (Fotó: Facebook)

Kigyulladt kocsiból mentettek életet Nagykanizsán

Fának hajtott, majd kigyulladt egy személygépkocsi Nagykanizsán, az Erdész utcában még szerdán este.

A város hivatásos tűzoltói vízsugárral fékezték meg a lángokat – tájékoztatott honlapján a zalai katasztrófavédelem. (Fotók: Novinszki Viktor tűzoltó százados és Kránitz Antal tűzoltó főtörzsőrmester – Nagykanizsa HTP)

Kapcsolódó

Tizenhetedik magyar bajnoki címére hajt a nagykanizsai sakkcsapat

A 17. bajnoki cím megszerzésére készül a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub – közölte az egyesület elnöke csütörtökön Nagykanizsán.

Nádasi Tamás azt mondta: öt pont előnyük van jelenleg a második helyen álló Pakssal szemben és még három forduló van hátra.

Az elnök azt is bejelentette, hogy az eddigi hároméves szerződés után újabb három esztendőre kötöttek névadó szponzori megállapodást a Tuxerával, amely elmondása szerint stabil és erős támogatóként volt jelen eddig is az egyesület életében. Tavaly már a BEK-ben is megmérkőzhettek, és idén is szeretnének részt venni a nemzetközi sorozatban.

(Fotó: Facebook)

Nádasi Tamás kiemelte, jövőre lesz száz éve, hogy Nagykanizsán megalakult az első sakk-kör, az évfordulóra több eseménnyel és könyvkiadással is készülnek. Hozzátette, hogy a száz év nagykanizsai sakktörténelem során a jelenlegi egyesület Magyarország legeredményesebb klubjává fejlődött, a szuperligában náluk játszott például Portisch Lajos, Polgár Judit és Polgár Zsófia is.

Szakacsits Szabolcs, a finn Tuxera tulajdonosa és az egyesület alelnöke arról beszélt, hogy az elmúlt három évben nemzetközi szintre tudták emelni a nagykanizsai egyesületet, és ezt az építkezést tovább folytatják.

A Tuxerának, mint szoftvercégnek fontos az értékteremtő, tehetséggondozó kezdeményezés, a sakkcsapattal egy értékalapú, stratégiai gondolkodást és kreatív tudást igénylő együttműködés valósult meg, ami a továbbiakban is kiemelten fontos.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő arra emlékeztetett, hogy az utánpótlásnevelésben is jelentős szerepet játszik Nagykanizsa és a helyi sakkcsapat, hiszen bevezették az iskolai, sőt óvodai sakkoktatást is.

Horváth Jácint polgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy a város támogatásával segítik a csapat BEK-részvételét is, hiszen a sakk révén öregbítik Nagykanizsa jó hírét nemzetközi szinten. (MTI)

Kapcsolódó

Rendőrnek adták ki magukat az eszteregnyei tolvajok

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást két eszteregnyei tolvaj ellen.

Egy Nagykanizsa melletti faluban két férfi berúgta egy idős férfi házának bejárati ajtaját 2024 októberében, magukat rendőrnek kiadva bementek, és az egyik szobában egy kabátzsebből 60 ezer forintot vittek el.

A rendőrök a kamerafelvételek és az adatgyűjtés alapján azonosították a két eszteregnyei elkövetőt, akiket elfogtak és előállítottak.

Kiderült, az egyik férfi korábban több lopást követett el, mobiltelefonokat, pénzt, láncfűrészt, sövényvágót és más eszközöket zsákmányolt kórházból, buszról, nyitott házból.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte a többrendbeli lopás, magánlaksértés és kifosztás miatt folytatott eljárást, az iratokat megküldte az ügyészségnek – tudatta a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Kapcsolódó

Üzemcsarnok égett Nagykanizsán

Tűz keletkezett egy kétezer négyzetméteres, szendvicspanel burkolatú üzemben Nagykanizsa külterületén, a 6833-as út mellett szerdán késő délután.

Az épületben egy kamion és polcrendszerek voltak, amik teljes terjedelmükben égtek.

A helyi, a letenyei, a zalakarosi és a pacsai hivatásos tűzoltók előbb elzárták a közműveket, majd a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett hét vízsugárral fékezték meg a lángokat.

A helyszínre Zalaegerszegről és Keszthelyről vízszállító is érkezett. Az egységeket az oltásban egy munkagép is segítette.

A tűzoltók megbontották a panelokat, majd a még izzó részeket is eloltották.

Személyi sérülés nem történt – tudatta honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Kómár Ferenc tűzoltó alezredes – Nagykanizsa HTP)

Kapcsolódó

Ideiglenesen változik a kanizsai kórház rendelőintézetének megközelíthetősége

„Ideiglenesen változik a kórház rendelőintézetének megközelíthetősége.

Tájékoztatjuk kedves betegeinket, hogy 2025. április 17-től várhatóan április 25-ig a megszokott bejárat a tetőt érintő felújítási munkálatok miatt átmenetileg nem használható.

Ezen idő alatt a rendelőkhöz a kórház főépületén keresztül lehet bejutni. A tájékozódást betegirányító munkatársaink és táblák is segítik.

(Kérjük, NE a Sürgősségi Betegellátó Osztály felől közelítsék meg a rendelőintézetet!)

A tető felújítását követően a szakemberek a rendelőintézet bejárati ajtaját is kicserélik majd, a gyártás folyamatban van.

A munka kellemetlen zajhatásokkal, szálló porral jár, amiért előre is szíves elnézésüket kérjük.

Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük!” – közölte Facebook oldalán szerdán a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.

Kapcsolódó

1 24 25 26 27 28 911