ÉVE: parkoló épül a Dózsa György utcában

„Dr. Károlyi Attila, a körzet képviselőjének kérésére megkezdődött a Dózsa György u. 117-119. közötti területen egy parkoló kialakítása, mert az ott lakók csak méltatlan körülmények között tudtak ezen a helyen megállni.

A város rendezési terve nem teszi lehetővé jelenleg az érintett terület beépítését, mivel távlatilag egy út van kijelölve ide, de a rendezési terv ezen részre vonatkozó felülvizsgálatát elkezdjük.” – közölte Facebook oldalán szombaton az Éljen VárosuNk Egyesület.

Kapcsolódó

Nagykanizsai, keszthelyi műszaki boltokba törtek be, rács mögé kerültek

A zalai rendőrök tetten értek egy román állampolgárságú párt, amikor ismét betörtek egy keszthelyi telefonszaküzletbe.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt indított eljárást 2023. október 3-án, mivel betörtek az egyik helyi, mobiltelefonokat árusító üzletbe. Az elkövető 62 készüléket vitt el közel tízmillió forint értékben.

Egy hónappal később Nagykanizsán is betörtek egy műszaki áruházba, ahonnét a telefonok mellett táblagépeket, okosórákat is magával vitt a tolvaj. A betörő egy betondarabbal ütötte be az üzletek ajtaját, és a rongálással is több millió forint kárt okozott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság – országos koordináció keretében – kollégáival közös, összehangolt, mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként azonosítottak egy román állampolgárságú párt, a bűncselekmények feltételezett elkövetőit.

A tettesekre akkor csaptak le a rendőrök a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya segítségével, amikor ismét ugyanabba a keszthelyi boltba törtek be, ahová korábban. Az egyenruhások a páros férfi tagját telefonokkal felpakolva érték tetten, miközben távozni akart a helyszínről. Bűntársa ezalatt egy autóban várakozott a közelben, azonban őt is elfogták a rendőrök.

A nyomozók a 42 éves férfit és a 21 éves nőt kihallgatásukat követően őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A zalai rendőrök tovább nyomoznak a számlájukra írható további bűncselekmények felderítése érdekében – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Átverte ügyfelét a zalai ügyvéd

Közokiratot is hamisított az ügyvéd.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt folytatott nyomozást egy jogi képviselő ellen, aki a gyanú szerint saját megbízóját becsapva juthatott százezrekhez.

A megalapozott gyanú szerint egy zalai ügyvéd úgy verte át saját ügyfelét, hogy miután meghatalmazták egy polgári peres ügyben, a bíróság nevében olyan valótlan tartalmú végzést készített, amibe belefoglalta, hogy a megbízója az eljárás során helyezzen letétbe 195 ezer forintot.

A hamis bírósági döntést megküldte az ügyfelének, aki ezt követően kifizette neki az összeget.

A sértett a bírósági tárgyaláson szembesült azzal, hogy jogtalanul kérték tőle az összeget. Az ügyvéd felszólítást követően visszafizette a pénzt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztályának munkatársai a jogi képviselővel szemben ügyvédi visszaélés bűntett, és közokirat hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

A nyomozók a napokban befejezték az ügy vizsgálatát, az iratokat megküldték a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tanárra támadtak a kanizsai javítóintézetben

Tanárára támadt a fiatalkorú tanítvány.

A fiatalkorú vádlott 2022. december 20. napján 10.00 óra körüli időben az EMMI Nagykanizsai Javítóintézete Nagykanizsa, Kemping u. 6. szám alatt található „B” épületének első emeleti összeszerelő műhelyében tartott gyakorlati foglalkozáson vett részt.

A növendékek feladata az volt, hogy kis megszakítókat szereljenek össze, a vádlottnak azonban nem volt kedve a munkához, a teremben járkált, és azt követelte a nevelőtanártól, hogy hívja fel a terembe a pszichológust vagy az oktatási vezetőt.

Az oktatási vezető röviddel később felment a műhelybe, ahol a vádlott azt kérte tőle, hogy helyezzék át az iskolai csoportba, de a kérést nem teljesítették. Ezt követően, 10.35 óra körüli időben a vádlott kiabálni kezdett, hogy miért nem teszik át az iskolai csoportba, majd egy széket nekiütött a műhelyben található fém asztalnak.

A gyakorlati foglalkozást tartó nevelőtanár kérdőre vonta a fiút a viselkedése miatt, aki kiment a folyosóra ahol idegesen fel-alá sétált, majd hirtelen rátámadt a műhely ajtajában álló tanárra, akit nagy erővel mellkason lökött.

Mivel a sértett oktató-nevelő tanárként közfeladatot ellátó személynek minősül, a Zalaegerszegi Járási Ügyészség fiatalkorúak ügyésze közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az intézeti nevelt fiúval szemben – közölte honlapunkkal pénteken dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Eső, havas eső, havazás, viharos szél jön a folytatásban

Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap.

Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

(Havazás Nagykanizsán. Fotó: archív. S. Varga György/KanizsaPress)

Pénteken többnyire borult lesz az ég, és az ország nagy részén továbbra is esőzés várható. Többfelé kiadós csapadékmennyiség gyűlhet össze, a legtöbb a Szombathely-Debrecen vonal széles sávjában valószínű. A déli megyékben délutántól fokozatosan szakadozni kezd a felhőzet és ezzel együtt a csapadékhajlam is szűnik. Az északira, északkeletire forduló szél általában mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 16 Celsius-fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb, a déli határ közelében lehet majd 10 fok felett a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, napos időszakok főleg délkeleten lehetnek délelőtt. A nap folyamán északnyugat felől délkelet felé vonul egy csapadékzóna, amelyből zömmel eső esik majd, északnyugaton vegyes halmazállapotú, majd az esőt délkelet felé haladva is egyre inkább havas eső, havazás váltja fel. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős, az Észak-Dunántúlon néhol viharos lökések kísérik. A hajnali mínusz 1 és plusz 8 fokról mínusz 1 és plusz 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet és általában több órára kisüt a nap. Erősen felhős körzetek főleg egy keleti összeáramlási zóna mentén lehetnek. Helyenként előfordul hózápor. Az északnyugati szelet élénk, az Észak-Dunántúlon sokfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 5 és 0 fok között várható, de szélcsendes fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Kora délutánra mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul a hőmérséklet.

Kigyulladt egy autó Eszteregnyénél

A helyszínre elsőként a szepetneki önkéntes tűzoltók érkeztek, akik kézi tűzoltókészülékkel kezdték meg az oltást, végül a nagykanizsai hivatásos tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kapcsolódó

Két nagykanizsai cukrászda is érmes lett az Év bejglije versenyen

Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a budapesti Édes Szelet cukrászdáé lett az év diós bejglije, a gyomaendrődi Desszert Centeré az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a siófoki Dinasztia Cukrászda Adventi pirkadat elnevezésű bejglije nyert.

A Magyar Cukrász Ipartestület keddi közleménye szerint az idén negyedik alkalommal hirdették meg az Év bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára hagyományos diós és mákos, valamint ínyenc kategóriában.

A hagyományos diós kategóriában az aranyérmet Lengyel Gabriella (Édes Szelet cukrászda, Budapest) nyerte el. Az ezüstérmet Kiss Károlyné (Major Cukrászda, Budapest), a bronzérmet pedig Kara József Zoltánné (Erika Cukrászda, Kesztölc) kapta.

A hagyományos mákos kategóriában az aranyérmet Simon Andreának (Desszert Center, Gyomaendrőd) ítélték oda. Ezüstérmes lett Fazekasné Both Anikó (Both Cukrászda, Tolna), a bronzérmet Kiss Károlyné (Major Cukrászda, Budapest) kapta.

Az ínyenc kategóriában Millei Renátó (Dinasztia Cukrászda, Siófok) nyerte el az aranyérmet Adventi pirkadat elnevezésű bejglijével, amely egy hagyományos bejgli tésztával és kardamommal fűszerezett aszalt vörösáfonyás-mandulapralinés töltelékkel készült bejgli-különlegesség.

Az ezüstérmet Dezső Erika és Magyar Éva (Gerő Cukrászda, Nagykanizsa) Kelet Kincse elnevezésű bejglije, a bronzérmet pedig Borongics Anett (Süti Butik, Nagykanizsa) Földimogyorós füge-bejglije kapta.

(Fotók: Magyar Cukrász Ipartestület – Facebook)

A különböző kategóriákban is dobogós, legmagasabb összpontszámot elérő versenyzőnek járó Auguszt Elemér különdíj nyertese Kiss Károlyné (Major Cukrászda, Budapest).

Mint a közleményben kiemelték, az ínyenc kategóriában több különleges ízkombinációval neveztek a szakemberek. Az idén sláger volt a kókusz, a mandula és a mogyoró, kedvelt volt a marcipán, a pisztácia, a gesztenye, a vörösáfonya, de előfordult gyömbér, málna, birsalma, füge, körte, tonkabab, sütőtök, birspálinka, „vilmoskörte vodka” és vörösbor is a felhasznált alapanyagok között – olvasható a közleményben.

A három kategóriában az idén több mint 50 bejglit neveztek. A versenymunkákat kategóriánként három tagú zsűri értékelte.

A Magyar Cukrász Ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év fagylaltja és a Magyarország tortája versenyek – mellett az Év bejglije megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit – áll a közleményben. MTI

Ilyen palackvisszaváltó automatákkal találkozhatunk hamarosan

Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten. Pethő Zsolt, a MOHU telephelyén mutatta be újságíróknak a palackok visszaváltására szolgáló nagyméretű automaták működését és legfontosabb jellemzőit.

Fontos feladatuk volt egyrészt, hogy országos lefedettségű és kényelmesen használható rendszert tudjanak kialakítani, másrészt pedig, hogy az – automaták segítségével és a kézi visszavétellel – begyűjtött hulladékból az üvegnél, a fémnél és a műanyagnál is újra palackok legyenek – ismertette Pethő Zsolt.

(A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. palackok visszaváltására szolgáló automatáinak sajtóbemutatója a vállalat budapesti bemutatótermében 2023. november 28-án. Az új visszaváltási rendszerrel a 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé emelkedhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya. MTI/Hegedüs Róbert)

Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője elmondta, mintegy 50 milliárd forintot tesz ki a teljes visszaváltási hálózathoz kapcsolódó beruházási költség, amit a Mol önerőből biztosít. Ez lefedi egyebek mellett az automaták gyártását, telepítését és a hozzájuk tartozó informatikai rendszer működtetését. Megjegyezte, hogy a palackozók számára megállapított úgynevezett csatlakozási díj 5 év alatt megtéríti a Mol kezdeti beruházásait. A csatlakozási díjat az alapján fizetik a palackozók, hogy negyedévente mennyi csomagolást bocsátottak ki.

Közölte, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteket tekintve már 1000 automatát telepítettek, de ez a szám hetente bővül. Számításaik szerint az országban a következő időszakban 4000-5000 visszaváltási pont létesül és még ugyanennyien lesznek, akik a kézi visszaváltás lehetőségével élnek majd. Utóbbi csak tavasszal indul majd el.

Szabó Szilvia elmondta, hogy bár a törvény szerint csak a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben kötelező a visszaváltási automata, azonban ezek telepítését a MOHU a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára is javasolja. A csatlakozásról és az automaták kiválasztásáról minden információ a MOHU honlapján olvasható.

(Fotó: MTI/Hegedűs Róbert)

Szólt arról is, hogy a gyártást tekintve három céggel állnak kapcsolatban. A nagyobb automatákat a norvég TOMRA és az észak-amerikai bázissal rendelkező Envipco gyártja. E cégek már létrehozták magyar leányvállalataikat is, amelyek a gépek telepítését és a szervízhálózatot biztosítják. Emellett partnerük még a Returmatic, amely kisteherautóba applikált mobil automatát gyárt és működtet. Ez utóbbi gyűjti majd be 1000 palackonként a kézi visszaváltással begyűjtött palackokat a kiskereskedőktől.

Szabó Szilvia úgy vélte, a 400 négyzetméter vagy annál nagyobb alapterületű üzletek 95-98 százaléka már előirányzott telepítési dátummal rendelkezik. Az automaták telepítése azonban 2024 januárjában és februárjában is folytatódik. Ennek egyik oka, hogy idén november végén elindul egy hasonló rendszer a román piacon, ami minden gyártási kapacitást lefoglal.

Emlékeztetett, 2024. január 1-jétől a vásárlók már találkozni fognak a legtöbb 400 vagy annál nagyobb alapterületű üzletben visszaváltó automatával. Az ezekbe helyezhető üvegek, PET palackok, alumíniumdobozok csak egy része lesz ellátva a visszaváltást jelző logóval, ugyanis a gyártók 2024. júniusáig felkészülési időt kaptak. Fontos, hogy a vásárlók az automatába helyezett terméket ne nyomják össze, mert a gép csak az épen maradt palackokat tudja visszaváltani.

A vásárló a visszaváltható logóval ellátott palack beváltásáért az automatából utalványt kaphat, amit a kasszánál be tud váltani készpénzre vagy levásárolhatja. A másik lehetőség, hogy jótékony célra fordítják, tavasztól pedig applikáció alkalmazásával már közvetlen bankszámlára is utalható a palackokért járó összeg. MTI

Gyilkosság miatt is körözött embercsempészt fogtak el a rendőrök

Embercsempészés miatt folyik nyomozás Zalában azzal a férfival szemben, akit a török hatóságok életellenes bűncselekmények miatt kerestek.

A körzeti megbízottak 2023. november 16-án, a 76-os főúton, Sármellék közelében egy kisteherautót akartak ellenőrizni. A sofőr meglátva a rendőröket továbbhajtott, majd bekanyarodott egy földes útra, ahol megállt és elszaladt.

A hátrahagyott járműben tíz illegális migránst találtak az egyenruhások, akik török állampolgárnak vallották magukat. Meghallgatásukat követően idegenrendészeti eljárás indult velük szemben.

A 27 éves török embercsempészt és bűntársát néhány nappal később fogták el a rendőrök Székesfehérvár közelében. A két férfi ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A bíróság elrendelte letartóztatásukat.

A 23 éves gyanúsítottról kiderült, hogy a török hatóságok lőfegyver birtoklásáért, emberölésért, valamint fegyveres terrorszervezetben részvételért adtak ki elfogatóparancsot ellene – közölte a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: ZVMRFK)

Kapcsolódó

Januártól drágulnak a Magyar Posta levélfeladásainak díjai

Ismét árat emel a Posta.

A Magyar Posta az elmúlt időszak változó környezete és nehéz gazdasági helyzete mellett is a már korábban megszokott, magas színvonalon látta és látja el feladatait. A Társaság célja, hogy a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően továbbra is hatékonyan, a 21. századi ügyfélelvárásoknak megfelelően végezze tevékenységét úgy, hogy az ország minden pontján a jogszabályoknak megfelelő, minőségi és ügyfélközpontú szolgáltatást biztosít.

  1. január elsejétől a Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben változnak.
(Fotó: archív. Az Ady Endre utcai 1-es számú postahivatal Nagykanizsán)

A lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a díjak a következők szerint alakulnak: a belföldi elsőbbségi levél díja 30 Ft-tal, 300 Ft-ról 330 Ft-ra, míg a szintén belföldi nem elsőbbségi levél díja 20 Ft-tal, 210 Ft-ról 230 Ft-ra változik. Ezzel a Magyar Posta levélfeladási díjai régiós viszonylatban továbbra is a legalacsonyabbak közé fognak tartozni.

A többletszolgáltatások tarifái esetében a papíralapú feladásoknál az ajánlott többletszolgáltatás díja 60 Ft-tal, a tértivevény többletszolgáltatás díja pedig 45 Ft-tal változik.

Továbbra is kedvező díjjal lesznek elérhetők az elektronikus adattal feladott ajánlott és tértivevényes levélküldemények: előbbi tarifája 55 Ft-tal, utóbbi díja 40 Ft-tal módosul.

A díjszabást érintő további részletekről, díjakról a Posta honlapján található Postai Szolgáltatások Általános Szerződési Feltételekből (PSZ ÁSZF) tájékozódhat.

A levélfeladási szokások tekintetében kiemelhető, hogy a Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90%-át továbbra is az üzleti partnerek adják fel. A lakosság által feladott levelek mennyisége alacsony, átlagosan évente mindössze 1-2 levelet ad fel egy magánszemély. (Forrás: MTI/OTS)

1 168 169 170 171 172 935