Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije Debrecenbe és Zalakarosra látogatott

Az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén idén két város képviseli Magyarországot. A nemzetközi zsűri Debrecenbe és Zalakarosra látogatott, hogy értékelje a települések környezetszépítési tevékenységét.

1975 óta rendezik meg a virágos városok és falvak európai versenyét, az Entente Florale Europe-ot. Magyarország 1990-ben, a közép-kelet európai térségből elsőként csatlakozott a versenyhez, idéntől 2025 végéig pedig a soros elnöki szerepét is ellátja. A soros elnökségnek köszönhetően hazánk nemcsak nagyobb figyelmet kaphat a nemzetközi kommunikációs színtéren, hanem lehetőséget is jelent a hazai szakemberek és magyarországi települések bemutatkozására.

Legutóbb 2022-ben rendezték még az Entente Florale Europe-ot, így idén a Virágos Magyarország, hazánk legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyének 2022-es fődíjasai, Debrecen és Zalakaros képviselik az országot a megmérettetésben. Az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrijének tagjai június végén érkeztek Magyarországra, hogy személyesen értékeljék a két település környezetszépítési tevékenységét.

A zsűri elnöke, William Kearney, az Entente Florale Europe (EFE) alelnöke, Dr. Rüdiger Kirsten német tájépítész professzor, valamint Csehország képviseletében Milena Andrade Dneboská először Debrecenbe látogattak el. Június 29-én járták be a cívisvárost, amely két éve a Virágos Magyarország 30.000 fő feletti város kategóriájának fődíjasa lett. A zsűri kiemelte a Future of Debrecen helyi munkacsoport és civil összefogás munkásságát az ökológiai és klímaadaptációs kihívások helyi kezelésére, programjaikat a biodiverzitás megőrzése és a vízvisszatartás támogatására. Elismerően szóltak a lakótelep rehabilitációs programjáról is, amelynek köszönhetően minőségi játszóterek, pihenőkertek, sportterek és közösségi kert is épült. A zsűri a Nagyerdő kiemelkedő szerepére is rámutatott a városklíma terhelő hatásainak mérséklésében és a rekreációban, amelynek megőrzése és zöldfelületfejlesztése a város fontos feladata. 

A szakemberek július 1-én Zalakarosra látogattak, a Virágos Magyarország 2022-es versenyének kisváros kategória fődíjasához. A termálfürdőjéről híres üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot, amelyre most is lelkesen készült az egész település. A zsűri megtekintette a város számos minőségi zöldfelületét, amely remekül kiegészíti a rekreációs igényeket. Elismerően szóltak a Termáltóról és környezetéről, ahol pihenőpark, vadvirágos rét és egy éger láperdő fogadja a látogatókat. Kiemelték a biodiverzitás megőrzésére tett erőfeszítéseket, külön dicsérték a több hazai díjat is elnyert Éger tanösvényt. Ezek mellett a központi közösségi tér tájépítészeti nívódíjas csapadékvíz visszatartó rendszerét és közparki fejlesztését is méltatták.

A nemzetközi megmérettetésben összesen 7 ország 11 települése mutatkozik be: a két magyar város mellett a szlovéniai Velenje, a Romániában található Csíkszereda, a Szlovákiában fekvő Farkasd, az írországi Carlow és Ballinahown, a németországi Meinheim és Höxter, valamint a cseh Písek és Chorušice. Az eredmények kihirdetésére, az elnyert minősítések átadására szeptember 7-én, a Székesfehérváron megrendezésre kerülő díjátadó gálán kerül sor – értesült honlapunk a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

További részletek az európai versenyről a www.entente-florale.eu oldalon találhatók. (Fotók: a zsűri Zalakaroson)

Könyökkaros napellenző vagy polikarbonát tető? Melyiket válasszam?

(x) A kültéri árnyékolók ideális lehetőséget kínálnak arra, hogy a teraszt vagy az erkélyt megóvjuk a kellemetlen és káros napsugaraktól. Ezzel biztosítjuk azt is, hogy a mögöttük lévő helyiségbe se jut be olyan intenzíven a napfény, tehát valamennyire azt is hűtik.

A Topredőny kitűnő minőségű könyökkaros napellenzőket kínál, de lehetőségünk van más alternatívában is gondolkodni. A polikarbonát tető az utóbbi évtizedekben került be a köztudatba, mert kiváló tulajdonságokkal rendelkezik.

De vajon melyik az előnyösebb számunkra? A könyökkaros napellenző vagy a polikarbonát tető? Írásunkban annak járunk utána, hogy melyiknek milyen tulajdonságai vannak. Mik az előnyeik és mik a hátrányaik? Ha elolvasod, bízunk benne, hogy a végén könnyebben hozol döntést, ha ezen a két megoldáson gondolkodsz.

A könyökkaros napellenzők tulajdonságai

A napellenzők nagyon jó tulajdonsága, hogy minimális a helyigényük. Kifejezetten olyan helyekre is felszerelhetők, ahol nincs egy előre telepített szerkezet, viszont adott egy masszív homlokzat.

A ponyvát a könyökkar mozgatja, kiengedi és összehúzza, ami lehet manuálisan és motorikusan is. A szálanként impregnált ponyva hasonlít a vitorlavászonhoz, strapabíró, tartós és vízlepergető. Ráadásul az UV-sugarakat sem engedi át, ezáltal biztonságos közeget jelent erős napsugárzás esetén is.

A méret és a megjelenés tekintetében is meglehetősen változatos, hiszen sokféle szín, minta és méret közül választhatunk. A hátránya talán annyi a napellenzőnek, hogy extrém időjárási körülmények között meg is sérülhet, akár a szerkezet, akár a ponyva. Persze erre is vannak trükkök, nem mindegy, hogy milyen a vezérlésük például, illetve az sem, hogy mennyire vannak szélnek kitett helyen. Most nézzük meg, mit takar a polikarbonát tető, azaz a veranda.

Mit kell tudni a polikarbonát tetőről?

A polikarbonát az üveg tulajdonságait egyesíti a hullámpalával. Valamennyire árnyékol, de átereszti a fényt, úgyhogy nem sötétít be teljesen. A polikarbonát kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Átlátszó, hő- és ütésálló, jó a teherbíró képessége, emellett jó hang- és hőszigetelő is, ráadásul látványos dizájnelem.

Az üveggel szemben nagy előnye, hogy a mechanikai hatásoknak is képes ellenállni. A direkt napfényt megszűri és árnyékot is ad, de nem sötétít be. Ez különösen hasznos lehet, ha a mögötte lévő szobát is le akarjuk némileg árnyékolni.

Az élettartama kültéren 15-20 év is lehet, karbantartást nem igazán igényel ez a strapabíró anyag, amin talán egyedül a karcolás hagyhat nyomot. Akkor melyiket válasszam?

A döntés

Ha a hely, ahova fel kívánjuk szereltetni a külső árnyékolót, túlságosan ki van téve a napsütésnek, talán szerencsésebb a napellenző. A polikarbonát egy idő után felmelegítheti az alatta lévő területet, és megrekeszti a levegőt.

Tehát ha déli oldalon polikarbonát tetőt szeretnénk használni, futtassuk be növényekkel, vagy hővisszaverős polikarbonát lappal. Vagy válasszuk a könyökkaros napellenzőt.

Lezárták a gelsei gyújtogató ügyét

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 25 éves férfi ellen, aki szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, még januárban egy gelsei baráti összejövetelen alakult ki konfliktus a későbbi sértett és párja között. Az ittas férfi agresszívan viselkedett barátnőjével, üzenetekben fenyegette. Ettől a nő megijedt, és családtagjaival együtt máshol töltötte az éjszakát.

A férfi hajnalban benzinnel fellocsolta az akkor már üres házat és meggyújtotta. Erről videófelvételt is készített, amit aztán továbbított a párjának. A tűzben személyi sérülés nem történt, de a családi ház lakhatatlanná vált.

Az elkövető a gyújtogatás után buszra szállt, ott fogták el a rendőrök.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte az azóta is letartóztatásban lévő 25 éves férfivel szemben a közveszély okozása bűntett miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldte az ügyészségnek – tájékoztatott a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: Gelse ÖTE – Facebook)

Kapcsolódó

Nyugtatóktól és „kristálytól” bódultan okozott balesetet Nagykanizsán

A 38 éves nagykanizsai férfi 2023. október 22-én dél körüli időben úgy vezette testvére személygépkocsiját Nagykanizsán a Balatoni utcában, a Városkapu körút irányából a Dózsa György utca irányába, hogy a vezetés megkezdése előtt a terápiás mennyiséget jóval meghaladó nyugtatót vett be, valamint a „kristály” néven ismert új pszichoaktív anyagot is fogyasztott.

Amikor a vádlott a Balatoni utca-Hevesi Sándor utca kereszteződéséhez ért, jobbra kanyarodása során bódult állapota miatt a járdaszigeten keresztül áttért a szemközti forgalmi sávba, és nekiütközött a Hevesi Sándor utcán a Rózsa utca irányába közlekedő személygépkocsinak.

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal kedden dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Nagykanizsa és Letenye környékére is

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Somogy és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő délután.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

(Fotó: archív: Villámlás Nagykanizsán. Fénykép: Varga György/MTI)

Hétfő éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásnak veszélye miatt Zala, Somogy, Tolna, Baranya, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területére. Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád vármegyék kivételével az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok veszélye miatt.

Várhatóan éjjel sem nyugszik meg a légkör, az ország déli, keleti felén továbbra is előfordulhatnak zivatarok. Kedden napközben a zivatartevékenység súlypontja várhatóan már az ország keleti felére korlátozódik, leginkább a Tiszántúlon, illetve egy hozzávetőlegesen a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában fordulhatnak elő. Estére várhatóan megnyugszik a légkör.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: azt javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat – kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt – javasolt védett helyre vinni.

Továbbá, ha villámlik, érdemes számolni, hogy mennyi idő telik el a villámlás és a dörgés között és ha ez kevesebb, mint 10 másodperc, akkor a vihar nagyon közel van, ilyenkor keressünk menedéket egy épületben.

Ne tartózkodjunk vízben, otthon is kerüljük a vizesblokkok használatát. Kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt – javasolta. Hozzátette: akit erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Vonatra dőlt egy fa Nagykanizsánál

Közlekedő vonatra dőlt egy akácfa Nagykanizsa külterületén vasárnap este.

A város hivatásos tűzoltói azután, hogy a MÁV szakemberei áramtalanították a szakaszt, motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. Az eset során senki sem sérült meg – közölte a katasztrófavédelem.

A Mávinform tájékoztatása szerint, Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó, Balatonszentgyörgyről 20:13-kor továbbindult Tópart InterCity (IC 856) első kocsijára egy fa dőlt Nagykanizsa közelében, az átvonuló vihar következtében.

Senki sem sérült meg. A fa eltávolításáig és a helyreállítás ideje alatt szünetelt a forgalom Nagykanizsa és Zalaszentjakab között. (Fotó: Mávinform – Facebook)

Záporokkal, zivatarokkal indul július első hete, majd visszatér a kánikula

Záporokkal, zivatarokkal indul a július első hete, és sokfelé lesz élénk, olykor erős a szél. A hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

(Éjszakai villámlás 2024 júniusában Nagykanizsán. Fotó: S. Varga György)

Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap. Számítani kell záporokra, zivatarokra, az ország középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb számban. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-33 fok között várható, délkeleten lesz melegebb az idő.

Kedden a déli és a keleti tájak felett felhős, egyes körzetekben akár tartósabban borult maradhat az ég, míg másutt csökken a felhőzet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Reggelig délen és keleten még elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok, napközben inkább már csak északkeleten lehet számítani kialakulásukra. A déli határvidék közelében napközben ugyanakkor eleredhet az eső. Az északnyugati, északi irányú szelet nagy területen kísérik erős lökések. A minimum-hőmérséklet 14-21 fok között alakul, majd délutánra 23-30 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban felhős, borongós déli tájakon valószínű a hűvösebb idő.

Szerdán erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütés valószínű, de a keleti, északkeleti országrész fölött egy tőlünk keletre kimélyülő ciklon hatására tartósabban borult maradhat az ég, és arrafelé tartós eső valószínű. Emellett legfeljebb nyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor, esetleg zivatar, a középső országrészben csapadék nem valószínű. Az északias irányú szelet továbbra is nagy területen élénk, egy-egy helyen még erős lökések kísérik. Hajnalra általában 11-19 fok közé csökken a hőmérséklet. Délutánra általában 23-28 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult, csapadékos keleti tájakon 20 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön alapvetően gomolyfelhős, napos idő várható, de a nap első felében még közép- és magasszintű felhőzet is lehet az ország felett. Elsősorban a nap első felében néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati irányba forduló szél az ország északi, északkeleti harmadán megélénkülhet. Hajnalban 10-18, a délutáni órákban 24-29 fok várható.

Pénteken sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati irányú szelet helyenként még élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban 11-20, délután 27-32 fok között alakul a hőmérséklet, és ismét melegszik az idő.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti irányba forduló szél nagy területen megélénkül, helyenként erős lökések is lehetnek. A hajnali 13-21 fokról általában 29-35 fok közé emelkedik a hőmérséklet, és újra beköszönt a kánikula.

Vasárnap erőteljesebbé váló gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütés valószínű. Elszórtan már kialakulhatnak záporok, zivatarok. Nagy területen kísérhetik erős lökések a délnyugati, déli irányú szelet. A hajnali 16-24 fokról 31-37 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Tárgyalják a nagykanizsai kórház volt főorvosának vesztegetési ügyét

A vádlott 2023-ig volt az egyik zalai kórház osztályvezető főorvosa. A férfi nemcsak a fekvőbeteg osztály, de az ahhoz csatolt járóbeteg ellátás egyszemélyi felelős vezetője is volt.

A vádlott ellenőrizte többek között az orvosi dokumentáció szakszerűségét, a házirend, a kialakult szakmai szokások és az etikai normák betartását.

Ezen felül felelős volt azért, hogy az állampolgárokat ellenszolgáltatás nélkül, a lehető legkorszerűbb módon lássák el, továbbá az ő hatáskörébe tartozott az ellenőrzések során észlelt rendellenességek esetén a szükséges intézkedések meghozatala is.

Osztályvezetői állása mellett magánegészségügyi szolgáltatást is nyújtott saját rendelőjében Nagykanizsán.

A vádirat szerint 2021 júniusa és 2022 augusztusa között a férfi három esetben a magánrendelőjében történt vizsgálatok során az aktuális díjon felül olyan összegeket (összesen 160.000 forint) is elfogadott, amelyekkel a páciensek a korábban – a kórházi munkahelyén – lefolytatott műtéti beavatkozásokat honorálták.

A volt főorvos ügyét július 1-jén tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlott meghallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tájékoztatójában. (Fotók: police.hu)

Kapcsolódó

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap több régióban – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel

A közlemény szerint a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzásra a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli, a dél-dunántúli, a dél-alföldi, az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió, valamint Pest és Budapest környékének egészén vagy nagy részén kell számítani.

(Fotó: archív. Nyári napkelte Nagykanizsánál. Fénykép: S. Varga György)

Az UV index ezekben a régiókban meghaladhatja a 7-es értéket – tették hozzá.

Azt kérték, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen; amennyiben lehetséges napközben 11 és 15 óra között kerüljék a napozást.

Vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használata mindenképpen javasolt – tették hozzá.

Normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet – figyelmeztettek.

A várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető a www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b oldalon – áll a közleményben.

Kapcsolódó

Mi jellemző a legújabb 2024-es mobiltelefonokra?

(x) Új telefon vásárlása sokszor okoz fejtörést, hiszen egyre szélesebb a választék, és időről időre megjelennek újabb funkciókkal rendelkező készülékek is. Az alábbi cikk segítségedre lehet abban, hogy milyen új modellek jelentek meg ebben az évben az üzletek polcain. 

Ne feledkezz meg arról sem, hogy ha új telefont vásárolsz, akkor szükséged lesz egy strapabíró tokra is. A SmartDiszkont Samsung tokjai között is találsz a legújabb modellekre megfelelő terméket.

A Samsung fejlesztései

A legújabb csúcskategóriás mobilok közül az egyik legjobbnak számító modelljük a Galaxy S24 Ultra, mely modern mesterséges intelligencia alapú funkciókkal rendelkezik. Ezek közé tartozik a valós idejű nyelvi fordítás telefonhívások során, az AI-alapú átírás és képszerkesztés, valamint a helyes hangnem megválasztásában segítő csevegő asszisztens.

A készülék 6,8 hüvelykes kijelzője akár 2600 nites fényerőt is elérhet, hosszú üzemidőért az 5000 mAh-s akkumulátor, míg a csúcsteljesítményért egy újgenerációs lapkakészlet felel. A készülék erős titánvázzal rendelkezik, a kamerarendszer pedig 200 megapixeles fő kamerával, több nagy felbontású kamerával és ötvenszeres optikai zoommal teszi lenyűgözővé a fotózási élményt.

Még mindig töretlen siker a hajtogatható mobil

Annyiban változott a helyzet, hogy könnyebbek, kompaktabbak és vékonyabbak lettek az előző generációhoz képest. Az ilyen típusú telefonok általában hosszú töltöttséget biztosító akkumulátorral és egy erős processzorral rendelkeznek. Kameráik pedig több extra nagy felbontású lencsével és optikai zoommal ellátottak.

A megunhatatlan iPhone újításai

Ez a márka egyébként sem az olcsó kategóriába sorolható, legújabb modelljeiért borsos árat kell fizetnünk. Ez nem véletlen, hiszen az egyik legjobb okostelefon-márka, amely szintén hozott újdonságokat az idei évben. A Pro Max 6,7 hüvelykes AMOLED kijelzővel rendelkezik és titán vázzal készült, ami rendkívül könnyűvé és tartóssá teszi. Az USB-C bemenet megjelenése mellett extra erős akkumulátorral is rendelkezik az új generációs lapkakészlettel felszerelt darab. 

A professzionális tartalomkészítők megbízható eszköze lesz a hosszan tartó üzemidő és a külső monitorhoz való csatlakozás miatt. A készülék 5x zoomos kameraobjektívvel rendelkezik, amely egy tükör nélküli vagy DSLR fényképezőgép 120 mm-es fókusztávolságának felel meg, valamint egy 48 megapixeles főegységgel, széleslátó és teleobjektív-lencsékkel, plusz egy LiDAR érzékelővel.

Asus Zenfone 10 

Azok számára, akik kompakt és megfizethető készüléket keresnek, az idei évben megjelent egyik modell egy erős processzorral és hosszú töltést biztosító akkumulátorral rendelkezik. Az üzemidő közel két nap, a készülék kényelmesen tartható kézben, és kiváló kamerarendszerrel van felszerelve.

A idei év slágermobiljai számos újítással érkeztek, ezek közül kiemelkedők a mesterséges intelligencia alapú funkciók, erősebb akkumulátorok és a fejlett kamerarendszer. 

1 117 118 119 120 121 935