Tapétavágó késsel támadt fiatal lányokra egy nagykanizsai férfi

A 63 éves nagykanizsai férfi 2024. március 22-én délelőtt, egy helyi benzinkúton ittasan szóban inzultált két 16 éves lányt, amíg a lányok egyikük édesapjára vártak.

Mivel a vádlott a lányokkal trágár módon beszélt, egyikük fel is hívta édesapját, hogy siessen a helyszínre, és elpanaszolta a történteket.

Amikor az apa megérkezett, felszólította a vádlottat, hogy fejezze be a lányok molesztálását. A vádlott erre egy kitolt pengéjű tapétavágó késsel indult meg támadóan a férfi és lánya felé, akik bemenekültek egy dohányboltba.

A vádlott utánuk akart menni, azonban a férfi belülről fogta a zárat és nem engedte be a vádlottat, a bolt eladója pedig a „pánikgomb” megnyomásával riasztotta a biztonsági szolgálatot.

A vádlott ekkor a másik 16 éves lányt kezdte a késsel kergetni, azonban a férfi ezt látva kijött a dohányboltból és a vádlottat igyekezett megakadályozni a támadásban, próbálta a kést kirúgni a vádlott kezéből, de nem járt sikerrel, a vádlott továbbra is támadóan hadonászott és fenyegetőzött a késsel.

A benzinkút egyik kezelője a férfi segítségére sietett, és közölte a vádlottal, hogy hamarosan érkezik a biztonsági szolgálat és a rendőrség is. Amikor a vádlott ezt meghallotta, felhagyott a támadással és kerékpárral távozott.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfivel szemben, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtásának elrendelése mellett – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Olyan meleg van, hogy vizet osztanak a kanizsai vasútállomáson is

Vizet oszt a MÁV-Volán csoport a pályaudvarokon, állomásokon.

Ásványvizet oszt az utasoknak a MÁV-Start a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt, július 7-től 12-ig a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon a Népliget autóbuszállomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain – tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron, továbbá vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, veszprémi, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak ingyenesen vizet a vonatokra várakozók.

Az ásványvizet a vasúttársaság naponta 10 és 17 óra között osztja a készlet erejéig és mindaddig, amíg a hőségriasztás ezt szükségessé teszi.

A vízosztáshoz csatlakozott a FloeWater márka is, amely több mint 100 ezer alumíniumdobozos kristálytiszta szűrt vizet ajánlott fel, amelyet egész júliusban Budapesten hétfőnként a Nyugati, keddenként a Keleti és szerdánként a Déli pályaudvaron osztanak szét – tették hozzá.

A Volánbusz a jövő héten munkanapokon 12 és 14 óra között a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbuszállomásokon oszt ásványvizet: Békéscsabán, Budapesten a Népliget autóbuszállomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen.

Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe vasárnaptól péntek éjfélig

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig.

A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, ezért fokozottan figyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra, kerüljük a megerőltető fizikai munkát, és pihenjünk többet.

(Fotó: archív. Sissy, Erzsébet királyné szobra a szökőkúttól fotózva a nagykanizsai Erzsébet-téren)

A szabadtéren dolgozók, illetve a szabadtéri rendezvényeken szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen, a napszúrás elkerülése érdekében viseljenek napellenzős sapkát vagy kalapot. 

A szabadban végzett intenzív fizikai tevékenység, például munkavégzés vagy hosszantartó sportolás hőgutát okozhat. Ebben az állapotban a magas testhőmérséklet (40,5ºC fölött) károsíthatja a sejteket és a hőszabályozó központot. Megfelelő kezelés hiányában akár életveszélyes állapot is kialakulhat. Ezt a jelenséget jellemzően fiatal felnőtteken lehet észlelni, akik a rossz közérzet ellenére tovább edzenek.

A kánikulában futni, kerékpározni kizárólag a reggeli vagy az esti órákban ajánlott. Aki mégis a biciklitúra vagy egyéb aktív pihenési forma mellett dönt a hőségriasztás ideje alatt, gyakrabban tartson pihenőt, álljon meg a közterületi nyomós kutaknál, hűtse csuklóját, tarkóját, vizezze be pólóját. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyet bárki igénybe vehet.

Akik a szabadságukat vízparton töltik, a déli órákban kerüljék a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve semmiképpen ne ugorjanak felhevült testtel a vízbe. 

Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intjük, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg.

A gyermekeket, háziállatokat egy percre se hagyják a parkoló autóban! Még egy félárnyékban parkoló, leengedett ablakú jármű utastere is életveszélyesen felmelegedhet, akár 70 Celsius-fok fölé is emelkedhet az autó belső hőmérséklete. Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látnak, azonnal hívják a 112-es segélyhívószámot!

A melegben megnő a szabadtéri tüzek kockázata, jelenleg hat vármegyében van tűzgyújtási tilalom. A hőségriasztás ideje alatt ott sem tanácsos elégetni a kerti zöldhulladékot, ahol ezt az önkormányzat egyébként engedélyezi. A bográcsozók, grillezők egyetlen percre se hagyják felügyelet nélkül a tüzet.

A kánikulában megnő a szén-monoxid-mérgezés kockázata is. A kéményben légdugó alakulhat ki, amely miatt a füstgáz visszaáramlik és szén-monoxid fejlődik. Ezért még nyáron is fontos a nyílt égésterű vízmelegítők mellett szén-monoxid érzékelőt működtetni.

Az országos tisztifőorvos által kiadott hőségriasztások híre a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által üzemeltetett VÉSZ applikáción keresztül is elérhető. A VÉSZ felhasználói már a riasztás kihirdetésekor rövid szöveges üzenetben értesítést kapnak annak időtartamáról és fokozatáról – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

38-39 fok is lehet a legmagasabb érték a jövő héten

Vasárnap Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, majd hétfőn és kedden az ország egyre nagyobb részén emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé – írta a HungaroMet Zrt. az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésében.

A meteorológiai szolgálat vasárnapra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területére, a három vármegyében a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat.

(Fotó: archív. Nagykanizsa legkedveltebb játszóterén, az Eötvös téren a forró nyári napokon gyerekek és szülők egyaránt igénybe veszik a frissítő vízpermetet. Fotó: KanizsaPress/S. Varga György)

Baranya, Somogy, Tolna, Fejér, Pest, Heves, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, itt a napi középhőmérséklet 25 fok felett lehet.

Hétfőre Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várhatóan magas középhőmérséklet miatt.

Kedden további vármegyékben alakulhat 27 fok felett a középhőmérséklet: erre a napra már Fejér és Pest vármegyére is másodfokú figyelmeztetés van érvényben magas középhőmérséklet miatt.

Helyi férfi ellen emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség

A 26 éves nagykanizsai férfi 2024. május 6-án este, éjfél előtt, ittas állapotban egy helyi benzinkút shopjában találkozott össze volt barátnőjével, akivel veszekedni kezdett egy állítólagos tartozás miatt.

A nő a vádlottat otthagyta a shopban, és barátnőjével együtt kiment a rájuk váró két férfi ismerőséhez.

A vádlott azonban kifutott a shopból, mindkét lányt félrelökte és megrángatta, majd a lányokra váró fiúkhoz sietett, és egyiküket azonnal bántalmazni kezdte, ököllel többször arcon ütötte, amitől a sértett férfi elesett, és súlyos sérülése – orrcsonttörése – keletkezett.

A vádlott a másik férfi fejét kézzel megfogta, és a térdével akarta megrúgni. A bántalmazásnak az vetetett véget, hogy a benzinkút kezelője megfogta a vádlottat és elvezette a helyszínről, a sértett férfi pedig hívta a rendőrséget.

A férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Fekete héttel zárult a június a vasúton

Tovább romlott a baleseti statisztika a MÁV hálózatán: a mai napig (Péntekig. A Szerk.) 36 baleset történt vasúti átjáróban a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt, 7 esettel több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Csak június utolsó hetében 5 baleset történt, amelyek közül az egyik három emberéletet követelt. A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban a MÁV idén is vasútbiztonsági kitelepülésekkel erősíti figyelemfelkeltő kampányát a Balaton mentén és a Velencei-tónál.

(Fotó: Mávinform – Facebook)

A balesetek visszaszorítása érdekében a MÁV 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel elindította országos balesetmegelőző kampányát, amely a lakosság általános edukálását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében.

A kampányt a nyári időszakban idén is vasútbiztonsági kitelepülés-sorozattal erősíti a vasúttársaság, amelynek az első helyszíne a mai napon Balatonlelle volt. A nyár folyamán Zamárdiban, Alsóörsön, Balatonalmádiban, Agárdon és az Erzsébet táborban is balesetmegelőzési kitelepüléseken hívják fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára.

A MÁV az eddigiek mellett újabb elemekkel bővíti intenzív vasútbiztonsági kampányát a vasúti átjárókban történt balesetek számának csökkentése érdekében. A vasúttársaság Härtlein Károlynak, a BME Fizikai Intézet mesteroktatójának a közreműködésével SÍN-TÉR címmel ismeretterjesztő filmekben hívja fel a figyelmet a szabálykövető közlekedés fontosságára – közölte honlapján a MÁV.

A filmsorozat következő epizódja az elsodrási határ témakörét dolgozza fel:

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást az ország egész területére július 7-től július 12-ig.

Az NNGYK és a katasztrófavédelem felhívta a figyelmet arra, hogy gyermekeket, háziállatokat egy percre se hagyjanak parkoló autóban. Még egy félárnyékban álló, leengedett ablakú jármű utastere is életveszélyesen felmelegedhet.

Aki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot – kérték a közleményben.

Felhívták a figyelmet arra, hogy kánikulában megnő a szén-monoxid-mérgezés kockázata is. A kéményben légdugó alakulhat ki, amely miatt a füstgáz visszaáramlik és szén-monoxid fejlődik. Ezért nyáron is fontos nyílt égésterű vízmelegítők mellett szén-monoxid érzékelőt működtetni.

Melegben megnő a szabadtéri tüzek kockázata, jelenleg hat vármegyében van tűzgyújtási tilalom. A hőségriasztás ideje alatt ott sem tanácsos elégetni a kerti zöldhulladékot, ahol ezt az önkormányzat egyébként engedélyezi. A bográcsozók, grillezők egyetlen percre se hagyják felügyelet nélkül a tüzet – írták.

Az NNGYK és a katasztrófavédelem közlése szerint a tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra. A szabadban végzett intenzív fizikai tevékenység, munkavégzés, sportolás hőgutát okozhat, életveszélyes állapot is kialakulhat.

Akik a szabadságukat vízparton töltik, a déli órákban kerüljék a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve ne ugorjanak felhevült testtel a vízbe.

A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyet bárki igénybe vehet – olvasható a közleményben. (MTI)

A hétvégén visszatér a kánikula

A hétvégén sok napsütés várható, a csúcshőmérséklet jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken a sok napsütést gomolyfelhő-képződés zavarja, de csapadékra nem kell számítani. Az élénk nyugati szelet az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön olykor erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 26-31 fok között várható.

Szombaton sok napsütés várható több fátyolfelhővel, kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik a déli, délkeleti szél. A hajnali 12-19 fokról délutánra 29-35 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Általában száraz idő várható, de északnyugaton, északon nem kizárt egy-egy zápor, zivatar. Több helyütt megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 15-21 fokról a délutáni órákra 30-36 fok közé melegszik a levegő.

(Működő szökőkút a nagykanizsai Erzsébet téren 2024. júniusában. Fotó: S. Varga György)

Nikotinos tasakok: Egészségügyi hatások és használati tippek

A nikotinos tasakok egyre népszerűbbek a füstmentes alternatív dohánytermékek között. Ezek a tasakok nikotint, aromákat és egyéb összetevőket tartalmaznak, és használatuk során a száj nyálkahártyáján keresztül juttatják a nikotint a szervezetbe. A nikotinos tasakok egyik legnagyobb előnye, hogy nem tartalmaznak dohányleveleket, így a rágódohányhoz vagy snushoz képest kevésbé ártalmasak lehetnek.

A SnusCorp kínálatában számos különböző ízű és nikotinerősségű tasak közül választhat a felhasználó. A széles választék lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb kombinációt. Azok számára, akik igyekeznek csökkenteni a dohányzás ártalmait, vagy egy teljesen füstmentes alternatívát keresnek, kiváló megoldást nyújthatnak ezek a termékek.

A nikotinos tasakok használata különösen hasznos lehet azoknak, akik már nikotinfüggők, de szeretnék elkerülni a dohányzás számos negatív következményét. A magas nikotintartalom miatt lehetőség van a függőség fenntartására vagy akár erős függőség kialakulására is, így ezek a termékek nem veszélytelenek.

A nikotinos tasakok jellemzői és felhasználása

A nikotinos tasakok egyre népszerűbbé válnak azok körében, akik egészségesebb alternatívákat keresnek a hagyományos dohánytermékekhez képest. A következő szakaszokban bemutatjuk a nikotinos tasakok típusait, összetételét, használatát, hatásait, valamint előnyeit és hátrányait.

Típusok és összetétel

A nikotinos tasakok különböző ízekben és nikotintartalommal érhetők el. Kínálatuk magában foglalja a szintetikus nikotint, amely vegyi úton előállított, és nem tartalmaz dohánylevelet. Ezzel szemben a rágódohány természetes dohánylevelekből készül, és több káros vegyi anyagot tartalmaz.

Az aromák és egyéb összetevők változatossága lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kiválasszák a nekik leginkább megfelelő ízt és erősséget. Ezek a tasakok diszkrétek és könnyen használhatók anélkül, hogy füstöt termelnének.

Használat és hatások

A nikotinos tasakok használata egyszerű: a tasakot az íny és a felső ajak közé helyezik, ahol a nikotin felszívódik a száj nyálkahártyáján keresztül. A hatások gyorsan érezhetők lehetnek, hasonlóan a rágódohányhoz.

Az ilyen termékek rendszeres használata azonban gyorsan kialakíthat erős nikotinfüggőséget a magas nikotintartalom miatt. Ez különösen igaz lehet azoknál, akik korábban nem dohányoztak.

Előnyök és hátrányok

Előnyök:

  • Diszkrétség: A nikotinos tasak használata nem jár füsttel, így beltéren is könnyen használható.
  • Változatos ízek: Számos ízkombináció közül lehet választani, így személyre szabható.
  • Egészségügyi kockázatok csökkentése: Nem tartalmaz káros dohányleveleket, mint a rágódohány.

Hátrányok:

  • Függőség veszélye: A magas nikotintartalom miatt könnyen kialakulhat nikotinfüggőség.
  • Költségek: A rendszeres használat költséges lehet, különösen, ha prémium termékeket választanak.

Tekintse meg a választékot és árakat különböző nikotinos tasak termékekre vonatkozóan.

A nikotinos tasakok népszerűsége növekszik, de a felelős használat elengedhetetlen a hosszú távú egészség megőrzéséhez.

Nagykanizsai csalókat fogtak el

Új és használt cikkek eladására szolgáló internetes felületeken és a közösségi médiában létrehozott piactéren is árulta portékáját két csaló. A zalai rendőrök a Mátrix Projekt keretében csípték őket fülön.

Fűkaszát és motorfűrészt kínált eladásra internetes kereskedelmi felületeken az a két férfi, akiket június 26-án fogtak el a zalaegerszegi rendőrök.

Az elkövetők előleg utalására kérték a sértetteket, majd elérhetetlenné váltak. Ezzel több százezer forintot csaltak ki gyanútlan áldozataiktól.

A széles körű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók pár nap alatt azonosították a 44 és 28 éves nagykanizsai férfit. Azt is kiderítették, hogy más megyékben is hasonló módszerrel követtek el vásárlási csalásokat.

Az elkövetőknél megtartott kutatás során mobiltelefonokat és SIM-kártyákat, továbbá pénzt foglaltak le a rendőrök.

A férfiakat üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság elrendelte letartóztatásukat – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

1 116 117 118 119 120 935