Állatcsontok árulkodtak Nagykanizsán

Nagykanizsán 2015-ben valósult meg a Fő út és az Ady Endre utca rekonstrukciója, melynek során számos állati eredetű csont került elő a föld mélyéről. A Thúry György Múzeum munkatársainak leletgyűjtési munkáját segítették az ott dolgozók azzal, hogy a megtalált csontokat összegyűjtötték és átadták további vizsgálatokra.

Szmodics-Tugya Beáta történész-archeozoológus a közelmúltban a nagykanizsai Thúry György Múzeumban tartott előadásában többek között elmondta, hogy a csontok a 17. századból származnak, amikor Kanizsa vára török uralom alatt állt. Erre utal az a tény is, hogy a leletek nagy hányada szarvasmarha és birka csontokból áll, sertéscsont alig fordul elő, ami a korabeli húsfogyasztási szokásokra utal.

Jelentős részük darabolt, hiszen élelmiszer maradékokról van szó, amit az egykori Kanizsa-Mezőváros keletre eső falain túl szórtak el. A csontok vizsgálata során megállapítható az állatok életkora is. Ebből látható, hogy 3-4 év közötti fiatal marhákat és juhokat vagy kecskéket fogyasztottak egykoron Kanizsán.

Érdekességként elhangzott, hogy abban az időben a szarvasmarhák marmagassága alacsonyabb volt a ma élőknél, és szarvaik is rövidebbek voltak. Ennek ugyan némileg ellentmond egy szobor, melyet 1559-ben Nürnbergben állítottak fel a magyar gulya érkezésének emlékére, mely az éhínségtől mentette meg az ott élőket.

Az előadás során szó volt a csontokon túl a szaru feldolgozásának módjáról, felhasználásának sokrétűségéről, a belőle készült használati tárgyakról, illetve hogy szükség esetén még tüzelésre is felhasználták.

(Kép és szöveg: Móritz István)