A régi kanizsai piacról – „Gyüjjék ide naccsága ! Vegye meg, olcsón adom, megy a buszom!”

Ebben az írásomban a régi nagykanizsai piactól írnék, hiszen a mai fiatalok már nem láthatják és nem érezhetik át annak hangulatát, varázsát.
Tehát a régi piac a posta nyugati oldala és a mostani Célpont Áruház közti területen volt.

Hosszú, több sorban álló beton asztalokról árulták portékáikat a kiskanizsai kofák és a környékbeli falvak árusai. A keleti oldalon a sarkon egy kocsma volt amit a köznyelv csak „cigány kocsmaként „ emlegetett. A ZMSZVV (Zala Megyei Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat) tulajdonában volt és Dani bácsi volt az üzlet vezetője. Dani bácsit a városban csak süket Daniként emlegették. Amúgy szelektív hallása volt, amit akart azt meghallotta.

Arról volt híres, hogy a vendégnek az aprót soha nem adta vissza, hanem a kezébe nyomott egy meglehetősen száraz pogácsát ezzel a mondattal „Nesze vidd haza a gyereknek!” Később Görcsi Jenő vitte az üzletet,  aki sajnos korán elhunyt. Az üzlet mellett volt a szintén vendéglátós kezelésben levő 152-es számú pecsenyesütő, ahol Horváth Gyuri (Piki) volt az üzemeltető. Nagyon finom oldalasok, pecsenyék, hurkák, kolbászok sültek itt a nagyméretű vaslemez tepsikben. Jókat ettünk itt.  Kicsit odébb volt  Pávé Józsi szintén vendéglátós pincér és üzletvezető, aki sajnos fiatalon hunyt el, feleségének a baromfi szaküzlete.

Ezen a soron még húsüzlet, élelmiszerbolt volt, valamint a piacfelügyelő irodája. És a gombaszakértő! A sorral szemben a Zrínyi utca felől nézve volt a Ladányi-féle virág és zöldségbolt. Mellette a Marcaliból jött Ruczek-féle pecsenyesütő. Majd Gazdag Géza bácsi pecsenyesütője következett a sorban, akinek kiváló áruja volt és amit a Rozgonyi utcai lakása udvarán levő kis feldolgozó üzemében készített. Később épített egy büfét is, ahol volt üzembeállítós kollégám, az azóta elhunyt Tóth Sanyi és a felesége üzemeltetett. Aztán utána következett Cser néni bélkereskedése.

A nyugati oldalt is üzletsor zárta le, ami a hal szaküzlettel kezdődött, volt itt virágbolt és Horváthné Gizi lángos sütője. Itt volt Szerdahelyi Frici kocsmája, aztán a szintén vendéglátó által üzemeltetett büfé ahol Dugmanicsné volt az üzletvezető. Nagyon sok melós járt ide ebédidőben egy jó hurkát megenni és egy jó kanizsai sört meginni rá. Hajnalban a Centrál bár dolgozói jöttek ide egy hurkára, kolbászra meg egy italra. A déli oldalt is egy üzletsor zárta, ahol péküzlet, húsbolt működött. Az északi oldalon mérlegház és nyilvános illemhelyek voltak. Ez a piac teljesen más volt mint a később felépített Vásárcsarnok. Ennek hangulata volt.

Sokszor rácsodálkoztam a sáska asszonyokra, hogyan tudják a fejükre tett gyűrű alakú összetekert textil párnára tett teli kosarakat cipelni, egyensúlyozni.
Itt tényleg friss termelői árut lehetett kapni. Meg a szőlő levélben árult finom csúcsos füstölt túró, aminek isteni íze volt. Úgy egy óra körül kezdett zárni a piac, ilyenkor a kofák utána kiáltottak a vásárló asszonyoknak. „Gyüjjék ide naccsága ! Vegye meg, olcsón adom, megy a buszom!”
Emlékszem egy idős virágárus nénire, Tóth nénire akitől virágot szoktam venni és aki mindig mosolygós volt, mindenről volt naprakész véleménye rendkívül tájékozott volt. Vasárnap reggel a barátommal Sziklai Pistivel mindig lementünk a piacra,  megittunk egy-két felest elbeszélgettünk és Tóth néninél vettünk virágot. Ez amolyan vasárnapi program volt. Aztán a piacot megszüntették, helyette épült egy új vásárcsarnok, ám a mi korosztályunknak ez már nem ugyanazt jelenti mint a régi piac.

(Írta: Pusztafi Attila. Fotók: Fortepan)