Lucid Air, a 800 km hatótávú elektromos autó

Már sok autót kikiáltottak Tesla-gyilkossá. De mindeddig egyetlen olyan elektromos autót sem sikerült összehozniuk a mérnököknek, ami valóban alternatívája lehetne a Teslának, a saját kategóriájában. Hátradőlhet tehát Elon Musk? Közel sem! Nem dőlhet hátra, pedig egyre komolyabb eladásokat produkál a Tesla, egyre csak nő és nő a részvényeik ára. Ugyanakkor viszont gyakorlatilag rájuk vadászik a fél világ, hozzájuk hasonlítanak szinte minden új elektromos autót. A legtöbb azonban meg sem közelíti a Teslát, legalább is a legtöbb tulajdonságát figyelembe véve. Itt van viszont a 2020-ban bemutatott Lucid Air, ami nem csak hatótávban verhet rá a Teslára.

Lucid Air a luxuslimuzin

Egy igazi, óriási luxuslimuzin gördül majd ki a gyárból, ha kész lesznek az első Lucid Air gyártásával. Ezt az autót egy igazi luxusautónak tervezték, mely nem csak a külső designban, de a belső tér kivitelezésében is meglátszik. Persze ennek megfelelően nem is lesz pénztárcabarát, de nem is népautónak szánják. És az elektromos autók kedvelői sem a luxustulajdonságaira figyeltek fel elsősorban, hanem az óriási hatótávra. A 800 kilométeres hatótáv hallatán melegség tölti el az ember szívét, mert ennyit jelenleg egyetlen elektromos autó sem tud.

Kiemelkedően nagy akkumulátorkapacitás

Több dolog együttes megléte miatt tudja elérni a 800 kilométeres hatótávot a Lucid Air. Ez az autó szó szerint tele lesz pakolva akkumulátorokkal, ugyanis óriási, 113 kWh-s akkupakkot kap. Természetesen egy ekkora akkupakk óriási többletsúllyal is jár, viszont ezt úgy döntöttek, bevállalják. Be merik vállalni, mivel kedvező fogyasztást tudnak elérni az autóval, így arányaiban nagyobb hatótávval számolhatunk majd. Ennek a nagy össztömegnek a megmozgatására kiváló hajtásra lesz szükség, de ezt is megoldották saját fejlesztéssel. Ha szeretnél az ilyen fejlesztésekről a jövőben is olvasni, kövesd az enviroauto.hu blogját!

Egyedi fejlesztésű hajtás

A Lucid Air olyan egyedi, kiváló hajtással fog érkezni, ami egyedülálló a piacon. A gyártó állítása szerint sikerül az iparág leghatékonyabb elektromos hajtását kifejleszteni. Az elektromágnesességen alapuló motor, amit kifejlesztettek, jóval kisebb és könnyebb is, mint a riválisoké. A kis méretű motoroknak köszönhetően is sikerült helyet spórolniuk a mérnököknek, így kerülhetett több akku az autóba. Amellett, hogy kicsi és hatékony motorok lesznek az autóban, bődületes erővel bírnak majd.

A gyártó tájékoztatása szerint nagyjából 1000 lóerős lesz az autó, és kb. 2,5 mp alatt lesz százon. A kiváló fogyasztáshoz és gyorsuláshoz hozzájárul az impresszív aerodinamika is a maga 0,21-es Cw alaktényezőjével.

350 kW-os gyorstöltés

Egy olyan hatalmas akkumulátorcsomaggal, amivel a Lucid Air is rendelkezik, nagyon fontos lehet a gyorstöltés sebessége. Szerencsére ezt sem spórolta ki a gyártó, ugyanis 350 kW-os gyorstöltésre lesz lehetőség.