Tippek gyerektáborokra tanácstalan szülőknek

Amikor beköszönt a nyár és vele együtt a szünidő, komoly fejtörést és logisztikai feladatot jelent a szülőknek, hogy megszervezzék gyermekeik elhelyezését. Akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy nagyszülők vagy egyéb rokonok gondjaira bízhassák csemetéiket, azoknak mást kell kifundálniuk – ami néha nem is olyan könnyű. Itt jönnek a képbe a táborok.

Amíg mi dolgozunk, gyermekünk felügyelet alatt, megbízható helyen van – nincs is ennél megnyugtatóbb gondolat egy szülő számára nyáron. Már csak ki kell választani, hol töltsön el egy vagy akár több hetet. Szerencsére szinte már zavarba ejtő a bőség a nyáritábor-kínálat tekintetében, így egészen biztos, hogy találunk a mi porontyunk igényeinek, képességeinek megfelelőt is.

Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb, hogy ne legyen felügyelet nélkül nyáron sem, de természetesen nagyobbak esetében is megnyugtató, hogy tudjuk, nincs egyedül. A gyerekek pedig azért szeretik a táborokat, mert sokszínűek, izgalmasak, érdekes dolgokkal foglalkozhatnak, miközben a barátaikkal lehetnek. Egy tábor tehát gyereknek, szülőnek egyaránt tökéletes nyári program.

A nyári táborok a szabadidős tevékenységek szinte teljes palettáját lefedik, legyen szó sportról, művészeti ágakról, a technika legújabb vívmányairól vagy kreatív elfoglaltságokról. A legfontosabb, hogy így búcsúzzon el a gyerek a tábortól: „Anya, ugye jövőre is jöhetek?”

     
loading...