Így készüljön térkő járda a kertbe!

Egy szép kert kialakítása elég komplex feladat, de mindenképpen megéri a ráfordított energiákat. Érdemes kiemelt figyelmet fordítani a tervezésre, valamint a megfelelő alapanyagok úgy, mint a műanyag ágyásszegély, tér- és díszkő beszerzésére. Bármennyire nagy a lelkesedés, nem szabad semmit sem elkapkodni, ezért a legelső fázis minden esetben az alapos és körültekintő tervezés legyen, amibe megéri szakembert bevonni. Akár valóságos édenkertet lehet varázsolni, vágjon tehát bele kellő lendülettel és garantált a kiváló végeredmény.

Legfontosabb lépés a térkő lerakása!

A térkő lerakásának módja többféle lehet. Függ a leendő terheléstől: csak gyalogosan használjuk, avagy gépjármű forgalmat is el kell viseljen. Számít a környezeti igénybevétel is ott, ahol erős vízteher miatt kimosódástól is kell tartani – például egy medencét szegélyező burkolat esetében – érdemes merev, vagy félmerev ágyazással beépíteni a térköveket. Ebben az esetben készül egy teherhordó betonréteg az ágyazóhomok, vagy ragasztó réteg alatt.

A kertekben a leginkább elterjedt megoldás a rugalmas ágyazás, amelyhez itt egy kiváló recept ahhoz, hogy a kialakított térburkolatok tartósan esztétikusak maradjanak:

  1. „Tükör” készítése. Távolítsa el a talajt 40-50 cm mélységben, egy döngölőbékával alaposan tömörítse be a felszínt lejtés kialakításával, amely 3%. A jól kialakított fogadó felület esetében a további rétegek kialakítása már egyszerű, ezért ezt a munkafázis érdemes alaposan és precízen elvégezni.
  2. Védőréteg kialakítása. Nem kötött nagyszemcsés anyagokból – osztályozatlan homokos kavicsot, kulé kavics, nagy szemű murva, vagy zúzott beton – készített 20 cm vastag tömörített réteg.
  3. Alapozó réteg fektetése. Közepes szemcseszerkezetű, nem kötött anyagokból – osztályozott sóder, középszemcsés murva – kialakított 20 cm vastag tömörített réteg.
  4. Zúzalék ágy készítése. Ebbe a rétegbe kerül fektetésre a térkő, ezért ez a réteg már finom szemcséjű homok, vagy mészkőzúzalék, amely 2-5 mm szemcseszerkezetű. Az ágy vastagsága a választott térkő vastagságától függően 2-4 cm.
  5. Jöhet a térkő lerakása, a homokágyba, gumikalapáccsal „síkba kocogtatva”.
  6. Besöpréshez fontos, hogy szerves anyag nélküli kvarchomokot használjunk csökkentve a fugák közti apró gyomok megtelepedésének lehetőségét.

Kapjon kiemelt figyelmet a térkő szegély kialakítása, a kellő stabilitást érdekében. Nem éri meg spórolni a cement ár tekintetében sem, hiszen ez az összetevő fogja biztosítani az időtállóságot.

Kreatív alkotás a díszkő és a műanyag ágyásszegély segítségével

A térkőből kialakított járdák, placcok mentén végig hasznos tud lenni némi díszkő alkalmazása, ami éles kontrasztot ad egyedi megjelenésével. A mulcsként használható bevonat és a talaj közé kerüljön geotextil, megakadályozva a kövek beletaposódását a talajba, valamint a gyomok feltörését a kövek között. Néhány virággal kellemesen meg lehet törni az egyhangúságot. A díszkő rétegen túl pedig egybefüggő gyeptakaró húzódhat.

Itt lép be a képbe igazán a műanyag ágyásszegély. Éles határt lehet kialakítani vele a díszkő és a növényzet között. Ugyanígy alkalmas virágágyások létrehozására, vagy bokrok, fák körüli telepítésre. A hajlítható megoldásoknak hála maximálisan kiélheti a kreativitását. Ami viszont fontos, az a megfelelő rögzítés. Az erre a célra létrehozott speciális tüskékkel szinte gyerekjáték a feladat.

Váltsa valóra régi álmát egyszerűen!

Ha mindig is egy olyan kertről álmodott, amit saját kezűleg épít fel, akkor most itt a lehetőség, hogy mindezt megtegye.

Nem okozhat problémát a térkő és műanyag ágyásszegély könnyű beszerzése és még a cement ár sem fogja megterhelni a pénztárcáját. A kreatív alkotás végeztével pedig igazi öröm lesz időt eltölteni a régóta vágyott térben.