Fürdőszobaszőnyeg kisokos – egyáltalán kell ez nekünk?

A fürdőszobaszőnyeg kérdése gyakran okoz dilemmát az emberekben. Sokan amellett döntenek, hogy nincs rá szükség, majd a zuhanyzóból vagy kádból való kilépés a hideg padlóra, csempére, szinte pillanatok alatt meggyőzi őket, hogy a fürdőszoba, pontosabban a talpuk, igenis igényli azt a bizonyos szőnyeget. Ha így nézzük, a fürdőszobaszőnyeg mindössze funkciót tölt be. Ha viszont már láttunk csupasz, szőnyeg nélküli fürdőszobát, akkor tudjuk, hogy a fürdőszobaszőnyeg nem csak feladatokat lát el, hanem kiemelkedő szerepe van az otthonos, meleg, barátságos fürdőszobai környezet kialakításában is. Mutatunk is néhány tippet, hogyan, és mi alapján válasszunk szőnyeget a fürdőszobánkba!

Hova is tegyük?

Túl sokáig nem is kell törnünk a fejünket és még csak lakberendezőnek sem kell lennünk, hiszen a hosszabb szőnyegnek helye lehet a fürdőkád mellett, a kisebb szőnyegek pedig helyet kaphatnak a zuhanyfülke, vagy a mosdókagyló előtt is. A kilépő szőnyeg lehet melegebb, bolyhosabb és puhább, míg az egyéb helyekre terített szőnyeg lehet akár síkszövésű szőnyeg is.

Legyen a kiválasztott szőnyeg kerek, szögletes vagy éppen ovális, csak az a fontos, hogy jó helyet kapjon a fürdőszobában és ne bosszankodjunk amiatt, hogy soha nem lehet attól becsukni a fürdőszobaajtót, de az sem szerencsés, ha a mosógép alá kerül, merthogy ez nem mutat túl jól.

Milyen színt válasszunk?

Egyéni döntés kérdése, de ha törekszünk a színek harmóniájára és az egyensúly megteremtésére, akkor a világosabb fürdőszobába mindenképpen sötétebb szőnyeget terítsünk le, míg a sötétebb burkolaton jobban mutat egy pasztellszínű szőnyeg.

Ha számunkra a fürdőszoba a nyugalom szigete és szeretünk ebben a helyiségben hosszasan fürdőzni és relaxálni, akkor teremtsük is meg itt a mi kis oázisunkat. A szőnyegek és kiegészítők tündököljenek nyári színekben – óceánkék, fűzöld, napsárga – hiszen ezek a meleg nyári színek még télen is nyarat költöztetnek a szívükbe és csempésznek az otthonunkba, a fürdőszobánkba.

Mossuk? Mikor és hogyan?

A fürdőszobaszőnyeggel szemben tehát az egyik alapvető kritérium az, hogy biztonságot nyújtson, azaz ne csúszkáljon összevissza a talpunk alatt. A másik nagyon fontos követelmény, hogy ne penészedjen be, hiszen ez ártalmas az egészségre.

Nyilvánvaló, hogy a kilépőszőnyeg, de alapvetően a nem kilépőszőnyegként funkcionáló fürdőszobában leterített szőnyeg, könnyen átnedvesedik a párás környezetben. Ha csak tehetjük, heti egy alkalommal mindenképpen mossuk ki a szőnyeget. Mosás előtt rázzuk ki belőle a szennyeződést. Ha nincs a szőnyeg címkéjén mosásra vonatkozó külön utasítás, akkor elegendő lesz akár 40 fokon is kimosni a szőnyeget, hiszen alapvetően nem koszos. Viszont, ha nincs ilyen tilalom, akkor akár 60 fokon is kimoshatjuk, hiszen ezzel kicsit fertőtlenítjük is, ami hasznos lehet, ha a család minden tagja használja a szőnyeget. Mivel a fürdőszobaszőnyeg anyagösszetétele miatt sem engedi a színét, így nem kell attól tartanunk, hogy a mosás során kifakul, így ha sötétebb szőnyegre vágyunk, akár olyat is választhatunk a fürdőszobánkba.