Verekedtek Zalakomárban, mert nem kaptak pizzát

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik pizzát szerettek volna rendelni, helyette megrongáltak egy autót.

A vádlottak és egy nő ismerősük 2022. szeptember 11-én este autóval egy zalai falu zárva tartó pizzériájához érkeztek, ahol még benntartózkodott az ott dolgozó testvérpár. Az ittas III. rendű vádlott, valamint ismerőse bekopogtak a pizzéria ajtaján azzal, hogy rendelni szeretnének.

A bennlévők tájékoztatták őket, hogy aznap már nem készítenek pizzát. Ezt nem vették tudomásul, s erőszakos hangnemben továbbra is pizzát követeltek. A szóváltás során a III. rendű vádlott megpofozta a testvéreket, ezért ellökték. Ezt látva odafutott a férfi élettársa is – az I. rendű vádlott –, aki az egyik testvért ököllel arcon ütötte.

Ezután a III. rendű társa segítségére sietett a szintén ittas II. rendű vádlott, és összeverekedtek a pizzéria dolgozóival, amelynek az vetett véget, hogy a testvérek bezárkóztak a vendéglőbe. Ezt látva a III. rendű vádlott kézzel betörte az egyik sértett autójának szélvédőjét és egyik ablakát is.

A bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki. Az I. és a II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 100.000, illetve 120.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A III. rendű vádlottal szemben társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt 160.000 forint pénzbüntetést szabott ki.

A büntetővégzés mindhárom vádlott tekintetében jogerős – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Más forrásból megtudtuk, hogy az eset egy zalakomári pizzériánál történt.

Háromágú vasvillát villantott a zalakomári első áldozási bulin

Egy férfi a rokonaival együtt 2021. június 13-án, a Zalakomár, Hunyadi János utcába mentek, mert unokája első áldozás utáni ünnepségére voltak hivatalosak. A helyszínre 19 óra körül érkeztek meg a sértett Mazda 6 típusú személygépkocsijával, amellyel a sértett az ingatlan közelében, az utcán parkolt le.

Az ünnepségen a házban a sértett és a szintén ott tartózkodó másik férfi között nézeteltérés alakult ki, ezért a sértett a lakóházat elhagyta és családjával, ötödmagával az autójához indult.

Egy 1982-ben született zalakomári férfi – a vádlott- aki a nézeteltérésnek szintén tanúja volt, a sértett vitapartnerét ért vélt sérelem miatt kezében egy háromágú vasvillát tartva a sértett után ment, majd megpróbálta az éppen indulni készülő gépkocsinak utasoldali első ajtaját kinyitni.

Mivel nem járt sikerrel, az autó hátuljához ment, és a kezében tartott vasvillával a jármű hátsó szélvédőjét kiütötte, miközben a bennülő utast megöléssel fenyegette. A vádlott erőszakos magatartása a gépjárműben tartózkodókban félelmet és riadalmat váltott ki, ezért a sértett a helyszínről a járművel elhajtott.
A vádlott a cselekményével 165.000 Ft kárt okozott, amely nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.