Földrengés volt Nagykanizsa környékén

Kisebb földrengés volt vasárnapra virradó éjjel Nagykanizsától 11 kilométerre délre – közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriuma.

Az éjjel 2.13 perckor keletkezett földmozgás 3,5-ös volt a Richter-féle skála szerint, esetleges hatásairól, károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba – tájékoztatott a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium – írta az MTI.

Több olvasónk is jelezte, hogy a földrengést különösen Molnári és Murakeresztúr térségében érezték a legerősebben, de Nagykanizsán is tapasztalni lehetett.

Egy kanizsai hölgy azt írta, a földrengés olyan volt, mintha valami megrázta volna az ágyat, sokan felébredtek a furcsa mozgásoktól, zajoktól a földrengés utáni pillanatokban a dél-zalai városban. A földrengés epicentruma Nagykanizsától 11 kilométerre déli irányban volt a Surd-Liszó-Belezna-Bajcsa-Murakeresztúr alatti törésvonal mentén, több kilométer mélyen.

Nagykanizsa környékén legutóbb 2017. júniusában észleltek mérhető földrengést. Az 2,1-es erősségű volt és 4 kilométernyi mélységből tört fel.

Akkor azt a földrengést a lakosság nem igazán érzékelte, a mostanit igen.

Földrengés volt Nagykanizsa térségében

Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt Nagykanizsa közelében – írta a katasztrófavédelem csütörtökön a honlapján. Az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma azt közölte, hogy mintegy négy kilométeres mélységben keletkezett a földmozgás. A földrengést a lakosság nem érzékelte, a katasztrófavédelem ügyeletére ezzel kapcsolatos bejelentés nem érkezett.

Földrengés volt Nagykanizsa mellett Sandnál!

sand földrengés

Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint ma (hétfőn) 7 óra 54 perckor a Richter-féle skálán 2,8-as erősségű földrengés volt a Zala megyei Sand község közelében, Nagykanizsától tíz kilométerre, körülbelül hét kilométeres mélységben.
Információk szerint a lakosság nem érzékelte a földrengést, és a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére sem érkezett károkról bejelentés.
(Forrás: BM OKF – Facebook)