Teremtsünk tavaszi hangulatot otthonunkban gyönyörű dekorációkkal!

(x) Egyesek imádnak dekorálni, talán még a díszeket is maguk készítik el, mások inkább azt az utat választják, hogy beszereznek néhány csodaszép kiegészítőt, amelyekkel elhozhatják otthonukba a régóta várt tavaszt. Bármelyik csoportba is tartozunk, rengeteg hangulatos dekorelem elérhető, de melyek úgymond a kötelező darabok? Máris mutatjuk!

Köszöntsük a tavaszt méltó módon

A tavaszi dekoráció nemcsak arra alkalmas, hogy hangulatosabbá tegyük otthonunkat a húsvét közeledtével, hanem arra is, hogy vonzóbbá váljon a magunk számára is, egy olyan menedékhellyé alakítsuk, ahol jó érzés időt tölteni, ahová örömmel térünk haza. Szerencsére nem olyan nehéz megvalósítani a vágyott célt, hiszen a segítségünkre lehet például a Deconline.hu webáruház is, amelynek kínálatában bőséges a felhozatal különféle dekorációs kiegészítők terén.

Kötelező elemek a virágok, köztük például a tulipán, a színes koszorúk, a gyönyörű ajtódíszek, és persze nem hiányozhatnak a hangulatos figurák sem. Erdei állatok, manócskák, ha pedig erős motivációt érzünk, hogy valami igazán egyedit hozzunk létre, megalkothatjuk a saját tündérkertünket. 

Az idilli környezethez elengedhetetlenek a gombaházak, a tündérek, a törpék, a kerítések, a hidak, az ajtók és kapuk, no meg persze a növények. Rengeteg alapot és kiegészítőt találunk a varázslatos falucskánk elkészítéséhez. 

Milyen elemek kerüljenek a belső térbe?

Otthonunk belső tereinek feldíszítéséhez bevethetünk ragasztható díszeket, betűzős kellékeket, tavaszváró és húsvéti figurákat egyaránt. Elhelyezhetünk élethű tulipánokat is, hogy a kedvenc helyiségekben (nappali, hálószoba) is tündökölhessenek a virágok. Ezáltal elmerülhetünk a kellemes időszak jellegzetességeiben anélkül, hogy kimennénk a szabadba. Ki ne szeretne egy olyan lakásba hazatérni, amely olyan, akár egy tavaszi virágos mező?

Egy kiemelt területen, például a dolgozószobában, nappaliban elhelyezhetjük a miniatűr tündérkertünket is, amelynek megalkotása is felér egy stresszkezelő tevékenységgel. Egyrészt amiatt, hogy mi magunk válogatjuk össze a szükséges elemeket, másrészt pedig a végeredményt szemlélve könnyen beleképzelhetjük magunkat ebbe az idilli, harmonikus környezetbe.

Kültéri díszek, kerti dekorációk

Akár lakással, akár kertes házzal rendelkezünk, a bejárati ajtó módot kínál arra, hogy egy kicsit “felöltöztessük” saját ízlésünk szerint, például egy gyönyörű virágkoszorúval.

Ha pedig terasszal és udvarral is rendelkezünk, használjuk ki a lehetőséget és szerezzünk be kültéri díszelemeket is. Napelemes lámpákkal, kerti figurákkal, kaspókkal, virágtartókkal még hangulatosabbá tehetjük otthonunk külső környezetét. 

A kellemes idő beköszöntével lehetőségünk nyílik megújulni, ebben pedig segítségünkre lehetnek a csodaszép, ötletes tavaszi dekorációk.

20 fokkal köszön be a jövő héten az igazi tavasz

Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is lehet, majd ismét lehűlés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott előrejelzéséből.

Hétfőn a legtöbb helyen többórás napsütés várható gomolyfelhőkkel, de a keleti, északkeleti megyék fölé vastagabb felhőzet érkezik, ezért ott kevés lesz a napsütés, eshet az eső, zápor, sőt néhol zivatar is lehet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, északkeleten lesz hűvösebb.

(Tulipánok és kék gyöngyikék a Zala megyei Obornakon)

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre kell számítani, de délelőttől nyugat, északnyugat felől már vastagszik a felhőzet és főleg a nap második felében valószínű elszórtan eső, zápor. Az északi, majd jellemzően a nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 5, a csúcsérték 14 és 19 fok között alakul.

Szerdán fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben főleg a Dunántúlon és északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet. Elvétve előfordulhat gyenge eső. Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 0 és plusz 6, a délutáni órákban 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől zárt, vastag felhőzet terjeszkedik kelet felé, így a keleti, délkeleti országrészben lehetnek még hosszabb napos időszakok. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 9 és 21 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen, délkeleten a magasabb értékeket.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, záporeső, sőt helyenként zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az északnyugati szél időnként megerősödik. A hajnali 2, 9 fokról délutánra 10, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és akár több helyen előfordulhat csapadék. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet általában 0 és plusz 6, a maximum 10 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, szórványosan valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum 1 és 8, a csúcsérték 11 és 19 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején, visszatérnek az éjszakai fagyok, és erős szél várható

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet a jövő hét elején: kedden a csúcshőmérséklet mindössze 5 és 10 Celsius-fok között valószínű, és visszatérnek a kemény éjszakai fagyok is, a szélvédett helyeken akár mínusz 10 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Az erős szél hétfőn nagy területen viharossá fokozódik. A hét második felében ismét melegedés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn eleinte országszerte borult lesz az ég, majd a déli órákban nyugat felől lassanként felszakadozik, csökken a felhőzet. Az összefüggő csapadékzóna egyre inkább északkeletre húzódik vissza, ám ott még estig eshet az eső, majd a havas eső, és szinte országszerte jelentős mennyiségű csapadék várható. Eközben délnyugaton a délután megnövekvő gomolyfelhőkből záporok, néhány helyen zivatar kialakulása valószínű. Az északnyugatira forduló szél nagy területen viharossá fokozódik, és csak lassan veszít erejéből. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű.

Kedden felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, havas eső zápor, hózápor. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, időnként viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 5 és plusz 2 fok között alakul, de a szélvédett részeken mínusz 6, mínusz 9 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Szerdán nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalra általában mínusz 7 és plusz 2 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett északkeleti vidékeken mínusz 8, mínusz 10 fokot is mérhetnek. Délután 8-14 fok várható, északkeleten lesz hűvösebb, délnyugaton pedig enyhébb az idő.

Csütörtökön jobbára erősen felhős, illetve borult időre kell számítani. Helyenként, a nap második felében többfelé előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A délnyugati, déli szél sokfelé megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 6 fok között alakul, északkeleten azonban mínusz 4, mínusz 7 fokig is lehűlhet a levegő. A csúcsérték 10 és 18 fok között várható.

Pénteken változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, majd a nap második felétől vastagodhat a felhőzet és egyre több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a nyugati, később a déli szél. A hajnali 0 – plusz 9 fokról 10 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, nyugaton és délen a magasabb értékeket.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, többfelé kell esőre, záporra számítani, néhol zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 4-10, a délutáni órákban 11-19 fokot mutathatnak majd a hőmérők.

Vasárnap felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. Az éjszakai 0 – plusz 8 fokról 10 és 17 fok közé emelkedhet a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

20 fok is lehet hétfőn

Hétfő estig a Kárpát-medence fölé a nyugat-európai ciklon előoldalán továbbra is enyhe, váltakozó nedvességtartalmú léghullámok érkeznek, folytatódik az ilyenkor megszokottnál melegebb idő.
Hétfőn felszakadozik a felhőzet, gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de emellett mindenütt több órára kisüt a nap. Kezdetben keleten eső előfordulhat, majd délután elszórtan valószínű zápor, főként délkeleten, keleten zivatar is kialakulhat.
A déli, délnyugati szél többfelé erős, napközben elsősorban a Dunántúlon viharos lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 14 és 20 fok között várható.

(Fotó: archív. Diákok tavasszal a nagykanizsai Erzsébet téren)

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett, elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Este a Dunántúlon már tartósan több lesz a felhő, és ott többfelé valószínű eső.
Szerdán elsősorban az ország déli felén valószínű eső, zápor. Kedden többfelé, szerdán helyenként megerősödik a szél. A leghidegebb órákban plusz 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet. Kedden napközben 12-17, szerdán 9-14 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön, március 15-én több helyen hosszabb időre is kisüt a nap. Napközben számottevő csapadék nem várható. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a maximumhőmérséklet 9-15 fok között valószínű.
Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor. A leghidegebb órákban plusz 1-6 fok lehet. Napközben 8-14 fokig melegszik a levegő.
Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, kezdetben több, majd kevesebb helyen valószínű eső, zápor. Nagy területen megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 8-14 fok között valószínű.
Vasárnap a felhőátvonulásokból zápor, a hegyekben hózápor lehet. A szél akár viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2-7 fok között valószínű – írta a meteorológiai szolgálat, megjegyezve: az előrejelzés bizonytalansága az átlagosnál jóval nagyobb. MTI

Tavasz Kanizsán

Tavaszi fotókat készített a minap Nagykanizsán az MTI fotóriportere.

Virágzó aranycserje (Forsythia) a tavaszias időben Nagykanizsán, az Erzsébet téren 2017. március 21-én, kedden. MTI Fotó: Varga György.

Kajakosok edzenek a tavaszias időben a nagykanizsai csónakázótónál 2017. március 21-én, kedden. MTI Fotó: Varga György.