Szén-monoxid mérgezés Zalakomárban: jó tanácsok a tűzoltóktól

November 23-án este érkezett jelzés a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére, miszerint szén-monoxid-mérgezés történhetett egy zalakomári családi ház fürdőszobájában, miután az ott tartózkodó személy rosszul lett. A helyszínre siető zalakarosi hivatásos tűzoltók még nyitott nyílászárók mellett is nagy mennyiségben mutatták ki a mérgező gáz jelenlétét.

A fürdőszobában egyébként egy nyílt égésterű gázkészülék (vízmelegítő) üzemelt. Az ingatlanban nem volt szén-monoxid-érzékelő, pedig az ilyen jellegű esetek a készülékkel könnyen elkerülhetők lennének. Zalában eddig közel negyven helyszínen mutatták ki a mérgező gáz jelenlétét a tűzoltók, ám most először olyan lakásban, ahol nem volt érzékelő. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is azt kéri a lakosságtól, hogy szerezzen be egy ilyen érzékelőt, hiszen ez adott esetben életet ment!

Ez az eset ismét bebizonyította, hogy az érzékelők rendkívül fontosak, hiszen idejekorán, hangos akusztikus jellel hívják fel a tulajdonosok figyelmét a problémára, akkor, amikor még ki tudunk menekülni egy szén-monoxiddal érintett ingatlanból, vagy ki tudjuk nyitni az ablakot, és kiszellőztetünk. Ott, ahol nincs, akár nagyobb baj is történhet! 

Köztudott, hogy 

  • a szén-monoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet.
  • a nem megfelelően működő kéményből az égéstermék visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből akár közvetlenül is juthat a lakótérbe.
  • a nyílt égésterű és kéménybe nem kötött, valamint a nyílt égésterű és kéménybe kötött gázkészülékek működésük során a helyiség levegőjét használják.
  • e készülékek számára működésük időtartama alatt folyamatosan biztosítani kell az égéshez szükséges levegő utánpótlását, ami a modern, fokozott légzárású nyílászárók esetén csak megfelelően kiszámított méretű, le nem zárt szellőztetőfelülettel oldható meg. Erről azonban nagyon sokan megfeledkeznek, így sodorva veszélybe magukat!
  • nem elég csak szellőztetni, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba, ajtókba.
  • a szellőzőnyílásokat tilos letakarni, vagy átépítésnél megszüntetni!
  • bármelyik készülékünk meghibásodhat, ha új, ha régi!
  • évente legalább egyszer, de ha szükségét érezzük, inkább többször vizsgáltassuk meg berendezéseinket szakemberrel!

Fontos tudni tovább, hogy kéményt engedély nélkül üzembe helyezni tilos! Ha tehát új kéményt létesítenek, vagy a régit javítják, felújítják, esetleg átalakítják, az csak akkor vehető használatba, ha azt kéményseprő helyszíni műszaki vizsgálaton látta és engedélyezte. Ez minden égéstermék-elvezetőre, még egy vaskályha falon kivezetett csövére is érvényes! Egy nem megfelelően működő, házilag összetákolt kémény életveszélyes lehet, hiszen amellett, hogy a szén-monoxid is megjelenhet potenciális veszélyforrásként, akár egy teljes ingatlanunkat megsemmisítő lakástűz is kialakulhat! Fontos, hogy éljünk a magánszemélyek részére ingyenes kéményseprés lehetőségével a 1818-as telefonszám 9-es, majd 1-es mellékénel tárcsázásával, vagy a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalon rendeljük meg a szolgáltatást!  

Baj esetén azonnal hívni kell a 112-es segélyhívó számot és kérni kell a tűzoltók segítségét! – adta hírül a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Jelzett a szén-monoxid érzékelő egy Táncsics téri lakásban

Jelzett a szén- monoxid- érzékelő Nagykanizsán egy Táncsics téri lakásban Kanizsán pénteken este.
A helyszínre a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik méréséket végeztek és kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét a lakásban. Az épület átszellőztetését elvégezték.
A helyszínre érkeztek a gázszolgáltató szakemberei is – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A szerencsén múlt az élete Nagykanizsán

„A csendes gyilkos némán, minden figyelmeztetés nélkül hátba támadott! Ha van a lakásodban nyílt égésterű gázkészülék, gondolkodj el légy szíves! Én is azt gondoltam óóhhh nálam minden rendben! 17 éve lakom ebben a lakásban, nemrég csinálták meg a kéményt, van szén-monoxid érzékelőm! Mi baj lehet? Aha!

Szén-monoxid-mérgezés Szepetneken

Szén-monoxid-szivárgás gyanúja miatt riasztották a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat Szepetnekre szerdán kora délután a Sormási utcában lévő lakáshoz, ahol rosszul lett egy ember.
Őt a mentők szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállították, ahol megállapították a mérgezés tényét.
Az egység méréseket végzett és kimutatta a mérgező gáz jelenlétét az ingatlanban.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Baleset Nagykanizsán, szén-monoxid-mérgezés Murakeresztúron

Szombat reggel nem sokkal 8 óra után baleset történt Nagykanizsán a Batthyány utca 26. helyszínen – írta a RUTIN a az ORFK okostelefon alkalmazása.

A baleset részleteiről a rendőrség részletes információt még nem adott ki. Ha esetleg tud valaki valamit az esetről, írjon nekünk.Szintén szombaton a kora esti órákban szén-monoxid-szivárgás gyanúja miatt riasztották a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat Murakeresztúrra, a Kossuth Lajos útra.
A raj kimutatta a mérgező gáz jelenlétét a családi házban, ezért értesítették a gázszolgáltató szakembereit, és megtiltották a meghibásodott gázkészülék használatát.
A mentők egy embernél állapították meg a szén-monoxid-mérgezés gyanúját, ezért őt kórházba szállították – adta hírül a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ismét szén-monoxid-mérgezés történt Nagykanizsán

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (ZMKI) műveletirányító ügyeletére szerdán este 19.20-kor érkezett az esettel kapcsolatos bejelentés.
Mint a ZMKI írta, szén-monoxid-mérgezés miatt a mentők elszállítottak egy embert egy lakásból, a nagykanizsai Csengery útról.

A városi hivatásos tűzoltók műszeres mérései már a lakás ajtajában gázkoncentrációt mutattak ki.
Az egység a szomszédos lakásban is mért csekély értéket.
A kórházból érkezett tájékoztatás szerint a beszállított lakó szén-monoxid-mérgezést szenvedett.
A tűzoltók elzárták a gázvezetéket, kinyitották a lakásban a nyílászárókat, a gázszolgáltató szakemberei pedig a nyílt égésterű gázkészülékek használatát letiltották.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Gáztűzhelyből szivárgott a csendes gyilkos Galambokon

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházból jelezték, hogy két embert szén-monoxid mérgezés gyanújával szállítottak kórházba Galambokról a Honvéd utcából, akiken az elvégzett vizsgálatokat követően be is igazolódott a mérgezés.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a lakásban a gáztűzhely ismételt beüzemelésével emelkedett szén-monoxid koncentrációt mutattak ki.
Ezt követően a gázszolgáltató szakemberei megtiltották a készülék további használatát – írta közleményében a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az eset szombaton este 22 óra után történt a faluban.

Hárman szenvedtek szén-monoxid-mérgezést Lentiben

Lentiben a Boglárka utcában a gázkészülék rendellenes működése következtében szén-monoxid mérgezést szenvedett az ott lakó három ember.
A helyszínre riasztott lenti hivatásos tűzoltók emelkedett mérgező gáz koncentrációját mértek az épület több helyiségeiben is.

A mérgezést szenvedett embereket a mentők zalaegerszegi Szent Rafael Kórházba szállították.
A szombaton késő délután történt mérgezés helyszínén a gázszolgáltató szakemberei megtiltották a készülék további használatát.
(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Úgy tudjuk, hogy a lakásban egy gázkazán hibásodott meg, a szén-monoxid-mérgezést elszenvedők között két gyerek is volt.

Szén-monoxid mérgezés Nagykanizsán

Szerdán hajnalban 5 órakor szén-monoxid mérgezés miatt kellett vonulniuk a nagykanizsai hivatásos tűzoltóknak.

A Király utcában  egy lakásban a gázkazán rendellenes működése miatt szén-monoxid mérgezést szenvedett két ember.
A nagykanizsai tűzoltók a helyszínen emelkedett mérgező gáz koncentrációját mértek, ezért a kazán gázbetáplálását lezárták. A két sérültet kórházba szállították – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Ez a gázkazán romlott el Kanizsán. Fotó: Nagykanizsa HTP)

A szén-monoxid-mérgezés a szén-monoxid gáz belélegzése következtében fellépő mérgezés, amely akár halálos kimenetelű is lehet.
Az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amely legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés miatt következik be.
A szén-monoxid mérgezés igen gyakran fordul elő a tűzesetek túlélőinél, illetve sok esetben ez az elsődleges oka az ilyenkor bekövetkező haláleseteknek is. A szén-monoxid-mérgezett beteget friss levegőhöz kell juttatni, biztosítani kell számára a szabad légutakat és szükség esetén lélegeztetni kell.
A szén-monoxid által ellepett helyiséget a lehető leghamarabb alaposan ki kell szellőztetni.
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja esetén az elsősegélynyújtónak fokozott figyelmet kell fordítania arra, nehogy a segítés helyett saját maga kerüljön bajba – írja a Wikipédia.

Gyermek szenvedett szén-monoxid-mérgezést Újudvaron

Újudvarra a Kanizsai útra vonultak a tűzoltók, ahol hétfőn este szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy gyermek.

Mint kiderült, a kisgyerek azért lett rosszul, mert a gázkazán és a páraelszívó együttesen működött, így nem volt megfelelő levegő utánpótlás, az oxigén helyett mérgező gáz került a légtérbe.

A kanizsai hivatásos tűzoltók a helyszínen enyhe szén-monoxid koncentrációt mértek.

Később kiérkeztek a gázszolgáltató szakemberei is, akik a gázkazán további használatát megtiltották – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

A gyermeket a Kanizsai Dorottya Kórházba kellett szállítani, de már jobban van.

Szén-monoxid-mérgezés Kanizsán

Szén-monoxid-mérgezés miatt került kórházba egy ember Nagykanizsán.

A helyi hivatásos tűzoltók péntek este 21 óra körüli időben vonultak egy Dózsa György utcai házhoz.

Mint kiderült, a kétszintes házban szén-monoxid-mérgezés miatt rosszul lett egy ember, akit kórházba kellett szállítani.

A mérgező gázt kimutatták a lánglovagok műszerei is, akik ez miatt a gázszolgáltató kéményseprő szakembereit is riasztották.

A sérültet kórházban ápolják – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az igazgatóság arról is hírt adott, hogy pénteken déli 12 óra után egy Balatoni úti áruház parkolójában kigyulladt egy kisteherautó raktere, a tüzet a hivatásosok oltották el. Személyi sérülés nem történt.

 

1 2