32 hegyi pincét tört fel egy bocskai férfi

Egy 32 éves büntetlen bocskai férfi 2019 március közepén, különböző időpontokban ajtóberúgással, ajtóbefeszítéssel, zsalu és rácskifeszítéssel, valamint tetőbontással behatolt, vagy behatolni szándékozott a börzöncei Kövecs hegyen, Öreg hegyen, Gesztenyés hegyen, a bocskai Újszenti hegyen, Bóba hegyen, a magyarszerdahelyi Belső hegyen, Cserhát hegyen, Sípos-szeri dűlőben, Kápolna dűlőben lévő 32 hegyi pincébe.

A pincék egy részébe be tudott menni, ahonnan néhány ezer forint értékben szarvas agancsot fűrészt, metszőollót, kávét, pálinkát, fejszét, ágvágót, konzerveket, lábast tulajdonított el. Voltak pincék, ahol nem talált eltulajdonítható dolgot, így üres kézzel távozott.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség 32 rendbeli lopás vétsége, illetve lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Vádat emeltek a nagykanizsai hegyi pincék fosztogatója ellen

Egy 17 éves nagykanizsai fiatal, -aki már állt bíróság előtt lopások miatt,- 2018. december 22. és 24. napja között Nagykanizsán, a Szentgyörgyvári hegy egy hegyi telekre a kerítésen átugorva bejutott, a melléképület lakatpántján a csavarokat kicsavarozta, a helyiségbe bement és onnan kézi szerszámokat, kisgépeket tulajdonított el, illetve megfeszegette a földpincébe vezető ajtót.

Bíróságra mennek a magyarszerdahelyi pincék rémei

A napokban készült el a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata, amelyben két férfit 11 pincebetöréssel vádolnak. Mindegyik a magyarszerdahelyi hegyen történt.

 Az oltárci B. N. és a fiatalkorú M.A. minden elvitt, amit csak talált.

Loptak vadászkést, szarvasagancsot, hangfal szettet, mobiltöltőt, rengeteg szeszt, gyermek íjat, távcsövet, sövényvágót.

A feltört pincékből elvittek még egy csomó pálinkát, nápolyit, pacal és babkonzervet, nadrágszíjat, kéziszerszámokat, körfűrészt, ütvefúrót, sarokcsiszolót, villanykapcsolót, fali fűtőberendezést, vízmértéket és mindent, amit találtak.

Több esetben nem volt mit ellopni, ezért a rongálási káruk a tulajdonosokra hárult.

A magyarszerdahelyi pincék rémeit az ügyészség (B.N. visszaeső) több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésével is vádolja.

(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Hegyi pincékbe törtek be, lebuktak

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasoltak négy murakeresztúri fiatalember ellen.

A gyanú szerint a fiatalok még 2016. december 2. és 15. közötti időszakban Beleznán, a Nagydombi hegyen tucatnyi pincébe törtek be.
A gyanúsítottak a hegyi hajlékokból lámpákat, műszaki cikkeket, láncfűrészt, élelmiszert, szeszes italokat és használati tárgyakat loptak el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a négy murakeresztúri fiatalember ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Kanizsa környéki pincéket fosztogatta

A gyanú szerint a kamasz június és augusztus között Nagykanizsán, a Kis-Bagolai hegyen, a Szentgyörgyvári hegyen és a Nagybagolai hegyen több pincébe és hétvégi házba tört be, ahonnan csavarhúzókat, szeszes italokat, edényeket és más egyéb haszontárgyakat lopott el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 16 éves helyi fiú ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre – fogalmazott vasárnapi közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

nagykanizsa-pincebetores-1

nagykanizsa-pincebetores-2

nagykanizsa-pincebetores-3