Sikeresen szerepelt a magyar csapattal a nagykanizsai jogász

Írásbeli munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar Themis csapat Bordeaux-ban, az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny négynapos döntőjén. Az oklevéllel és éremmel hazatérő magyar csapat tagjai között volt a zalai dr. Krausz Bernadett is.

A Nagykanizsai Járásbíróság fogalmazója, dr. Krausz Bernadett mellett dr. Gyuranecz Franciska (Fővárosi Törvényszék) és dr. Papp Dorottya (Budapest Környéki Törvényszék) alkották a magyar csapatot, amelynek tutora, dr. Kovács Bálint, a Szombathelyi Törvényszék polgári ügyszakos bírája, EJSZH tag szaktanácsadó bíró volt.

A fotó jobb oldalán a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett

A THEMIS magyar csapatának első szereplésére október 8-án, kedden került sor, akkor kellett a verseny írásbeli részét elkészíteniük. A feladat mind a nyolc csapat számára azonos volt: az „igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés” témakörét kellett feldolgozniuk, elsősorban a bírói függetlenséget érintő emberi jogi és uniós jogi ismereteket szintetizáló tudásra építve.

Ezt követte csütörtökön a 30 perces szóbeli prezentáció, egy előre megadott emberi jogi jogesetről. A szóbeli megmérettetés részeként a versenyzőknek a zsűri és az opponensként szereplő rivális csapat kérdéseire is válaszolniuk kellett. 

A fotó bal oldalán a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett

A csapatokat az emberi jogok területén kiemelkedő európai szakemberek értékelték,  így dr. Francoise Tulkens, az Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi elnökhelyettese, Grzegorz Borkowski lengyel, az Emberi Jogok Európai Bíróságán korábban szolgálatot teljesített polgári bíró, Edith Zeller, a Bécsi Közigazgatási Bíróság bírája, az Európai Közigazgatási Bírák Szövetségének (AEAJ) elnöke, Jana Gajdosova, az Alapvető Jogok Európai Uniós Ügynökségének (European Union Agency for Fundamental Rights (FRA) munkatársa, valamint Marc De Werd, az Amszterdami Fellebbviteli Bíróság közigazgatási bírája és az Amszterdami Egyetem professzora. A zsűri a magyar fogalmazói csapatot írásbeli teljesítményük mellett a gondolkodás mélységéért is kiemelkedőnek ítélte. 

A 2019-es verseny első helyezettje Németország lett, a második Románia 2. számú csapata, míg Olaszország a harmadik helyezést érte el – értesült honlapunk dr. Vándor Virágtól, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

A magyar bírósági fogalmazók szófiai diadalának margójára – jogászportré a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett-tel

Három – két budapesti és egy zalai – bírósági fogalmazóból álló magyar csapat első helyezést ért el július elején Szófiában, a THEMIS nemzetközi fogalmazói verseny elődöntőjén. A megmérettetés részleteiről és eddigi életútjáról kérdeztük a team egyik tagját, a nagykanizsai dr. Krausz Bernadettet, aki a dél-zalai város járásbíróságának fogalmazója.

A magyar bírósági fogalmazók szófiai diadalának margójára – jogászportré a nagykanizsai dr. Krausz Bernadett-tel

Három – két budapesti és egy zalai – bírósági fogalmazóból álló magyar csapat első helyezést ért el július elején Szófiában, a THEMIS nemzetközi fogalmazói verseny elődöntőjén. A megmérettetés részleteiről és eddigi életútjáról kérdeztük a team egyik tagját, a nagykanizsai dr. Krausz Bernadettet, aki a dél-zalai város járásbíróságának fogalmazója.

– Nagykanizsán születtem és itt jártam általános, majd középiskolába is, a Batthyány Lajos Gimnáziumba – szögezi le mindjárt az elején dr. Krausz Bernadett. – 2013 őszén lettem a Pécsi Tudományegyetem joghallgatója. Elsősorban a polgári jog – azon belül is a családjog – az, ami igazán érdekel, ezért is jelentkeztem harmadéves koromban az Óriás Nándor Szakkollégium Civilisztika tagozatába és 2017-től már a szakkollégium egyik alelnökeként, valamint a Civilisztika tagozat vezetőjeként fogtam össze a szakkollégium tagjait és szerveztünk programokat a diáktársaimnak.

Dr. Krausz Bernadett előadás közben

Mi az, ami miatt hazahúzott a szíved?

– Az egyetemi évek alatt úgy terveztem, hogy Pécsen maradok és a tanulmányaim befejeztével lehetőségem is adódott rá. Miután azonban megszereztem a diplomámat, úgy éreztem, hogy hazahúz a szívem, így hazaköltöztem Nagykanizsára. Éppen akkor írták ki a fogalmazói álláshelyeket és hirdettek egyet a Nagykanizsai Járásbíróságra is. 2018 nyarát írtuk ekkor – emlékszik vissza a kanizsai fogalmazó. – Pécstől viszont nem köszöntem el teljesen. Miközben tavaly szeptemberben a fogalmazói versenyvizsga kritériumait teljesítettem, jelentkeztem az egyetemem PhD képzésére: a doktori iskola 4 éven át tartó további tanulást és kutatást jelent, és persze folyamatos kapcsolatot is az Alma materrel.

– A nagykanizsai bíróságon 2018 novemberében kezdtem el dolgozni, több pályázó közül választottak ki a posztra. Nagyon otthonosan érzem itt magam, szinte családiasnak nevezném a munkahelyemet. Szeretek bejönni nap mint nap, a fogalmazói munka változatos, minden ügyszakba bepillantást nyerhetek és lehetőségem van folyamatosan képezni magamat.

THEMIS: honnan jött az ötlet, mi adta a késztetést a jelentkezésre?

– Amikor információkat kerestem a bírósági fogalmazói létről, már olvastam a THEMIS nemzetközi versenyről, és amikor ünnepélyesen kinevezték az újdonsült bírósági fogalmazókat – köztük engem is – Budapesten, még 2018 decemberében, akkor hallottam, hogy nemsokára várják majd a jelentkezőket a versenyre. Ez az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett nemzetközi fogalmazói verseny, bírósági és ügyészségi fogalmazók részére, angol munkanyelven. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert lehetőségem adódott angol nyelven versenyezni. A magyar versenyzők kiválogatása az év elején zajlott a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA), melynek eredményeképp beválasztottak a „bírói etika és szakmai magatartás” témájú elődöntőbe két csapattársammal, dr. Gyuranecz Franciska Zsófiával (Fővárosi Törvényszék) és dr. Papp Dorottyával (Budapest Környéki Törvényszék) együtt.

Hogy kell elképzelni ezt a versenyt?

– Ennek az európai szintű versenynek négy elődöntője van: egy nemzetközi polgári eljárásjogi, egy nemzetközi büntető eljárásjogi, továbbá egy nemzetközi családjogi megmérettetés, valamint a mi szekciónk, a bírói etika és szakmai magatartás. Ezekből az elődöntőkből szekciónként az első két helyezett – tehát összesen nyolc csapat – juthat tovább a döntőbe. A mi csapatunk a bírói etika és szakmai magatartás témakörén belül a mesterséges intelligencia és a bírói etika kapcsolatát dolgozta fel.

(Fotó: Kanizsa TV)

Csak a ti csapatotok indult Magyarországról?

– Nem, egy másik háromfős csapat is indult – ők a nemzetközi büntető eljárásjogi szekcióban –, akik helyezést ugyan nem értek el, de publikálják majd a dolgozatukat az EJTN folyóiratában.

Árulj el nekünk néhány részletet a felkészülésről!

– Miután összeállt a csapatunk, a MIA-n ismerkedtünk meg egymással és a mentorunkkal, dr. Kovács Bálinttal, a Szombathelyi Törvényszék bírájával. Először kiválasztottuk a témát, majd felvázoltuk, hogy kinek mi lesz a feladata. A felkészülés végén egy 20 oldalas, angol nyelvű dolgozatot kellett leadnunk a holland és a brit bírókból, illetve egy lett ügyvédből álló zsűrinek.

Az elődöntő Bulgáriában volt.

– Igen, Szófiába utaztunk ki a szóbeli megmérettetésre, ami július 2. és 5. között zajlott. A verseny előtt még nem jártam Bulgáriában. A szófiai National Institute of Justice épületében folyt a verseny. Velünk együtt tizenegy csapat indult a szekcióban, a versengő nemzetek széles európai palettát öleltek fel: francia, osztrák, finn, olasz, német, portugál és spanyol csapatok – volt olyan ország, ahonnan két csapat is indult.

Hogy zajlott a szófiai verseny?

– Egész nap tartottak az előadások, amelynek keretében egy-egy csapatnak fél óra állt rendelkezésére a prezentációja bemutatásához. Ezután következett a dolog nehezebb része, ugyanis minden előadás után, véletlenszerűen jelölték ki azt az opponens csapatot, akiknek kérdéseket kellett feltenniük az elhangzottakkal és az előadó csapat dolgozatával kapcsolatban. Ezek megválaszolása után a zsűri következett, melynek tagjai szintén fogós kérdések kereszttüzébe helyezték az előadókat, vagyis egy-egy csapat közel másfél órán keresztül szerepelt.Mi az utolsó napon kerültünk sorra, valamint az utolsó előadóknak tehettük fel a kérdéseinket, a finn csapatnak, akikkel végül holtversenyben lettünk első helyezettek. A többnapos verseny alatt végig figyelnünk és koncentrálnunk kellett, mivel nem tudtuk előre, hogy mikor leszünk mi az opponensek.A sok izgalom után a prezentációnk akkora sikert aratott, hogy azon felül, hogy a finnekkel megosztott, első helyen végeztünk, a házigazda és a tavalyi bolgár csapat a legjobb vizuális előadásmódnak járó különdíjat is nekünk ítélte oda.

Mivel teltek a napok a bolgár fővárosban?

– Minden nap három, illetve négy előadást hallgattunk végig, esténként pedig szervezett program keretében fedeztük fel Szófiát. Első nap sétát tettünk a belvárosban, így a sétálóutcát, a parkot, a templomokat, a várat és a római romokat csodálhattuk meg. A második nap szófiai bíróságon jártunk, ami a Legfelsőbb Semmitőszéknek is helyet ad. Végül, a harmadik napot és a versenyt egy hangulatos díszvacsora zárta, aminek a kuriózuma az volt, hogy senki nem ülhetett a saját országából származó versenyző mellé, vagyis alaposan összekevertek bennünket. Ennek legnagyobb előnye az volt, hogy kötetlenebb beszélgetés keretében ismerkedhettünk meg más ország fogalmazóival.

Van különbség Európán belül az egyes országok bírósági fogalmazói között?

– A fogalmazók képzése tekintetében változatos a kép. Franciaországban például, a jogi egyetem elvégzése után a fogalmazók beköltöznek egy akadémiára, ahol további képzésen vesznek részt, vagyis mintha az egyetemi éveik folytatódnának. A portugáloknál ugyanilyen erős az oktatási rész, míg a németek azt mesélték, hogy náluk egy bírósági fogalmazónak az ügyészségen, illetve ügyvéd mellett is el kell töltenie bizonyos gyakorlati időt, hogy a jogászi szakma minél szélesebb spektrumát megismerhessék. Amikor megérkeztünk, az első, ami feltűnt nekem, hogy szerintem a magyar csapat volt a legfiatalabb. A portugál és az olasz kollégák arról számoltak be, hogy ők korábban más jogászi pályán mozogtak és csak később döntöttek úgy, hogy a bíróságon szeretnének dolgozni.

Folytatás?

– Szeptemberben végig a döntőre készülünk, amit 2019. október 8. és 11. között Franciaországban, Bordeaux-ban rendeznek meg, ahol az „igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés” témakörében 8 ország méri össze tudását. Először félórás időkeretben kell majd előadnunk a megadott témával kapcsolatos érveinket, majd meghallgatjuk a másik csapat előadását és kérdezünk egymástól, gyakorlatilag az érvelési és a vitakészségeinket mérjük össze. Ezután a zsűri is kérdez. Annyit már tudunk, hogy az egyik román delegáció lesz a párunk a döntőben. Ezenkívül, minden csapat kap egy jogesetet is, amelyet a megérkezés napján ismertetnek velünk és a nap végéig írásban kell feldolgoznunk egy 10 oldalas esszé formájában.

Mi lesz a győztes csapat jutalma?

– Hirdetnek majd első, második és harmadik helyezettet is, de a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára feljutó csapat jutalma egy európai tanulmányút lesz. (Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék. Fotók: Facebook)