Szepetneken bántotta feleségét

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság ideiglenes megelőző távoltartás elrendeléséről határozott azzal az 54 éves férfivel szemben, aki Szepetneken, a közös lakásukban szóváltást követően a hétvégén bántalmazta élettársát.

A támadó egy járólapot ütött a sértett térdének. A rendőrök a bejelentést követően lakcímén elfogták az agresszív férfit, akit előállítottak a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki – írta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

szepetnek

Olaj ömlött a 7-esre Nagykanizsánál – Keresik, ki okozta

A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 28-án 18 óra körül Nagykanizsánál, a 7-es számú főúton, a Camping úti körforgalom kereszteződésében, egy az úttesten elhaladó ismeretlen gépjárműből kifolyó olajtól szennyezett lett az úttest.

olaj ömlött az útra

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

7 éves kislány kóborolt el Kanizsán

nagykanizsai rendőrkapitányság

Egy órán belül megtalálták és szüleihez kísérték a zalai rendőrök azt a 7 éves kislányt, aki Nagykanizsán tűnt el.
Az egyik szülő jelentette be hétfőn délután, hogy 7 éves kislánya eltűnt Nagykanizsán, a Rózsa utca és a Csokonai utca közötti területről.
A gyerekkel édesanyja éppen haza indult volna busszal, amikor a kislánynak vissza kellett futni rokonuk lakásába, ahol látogatóban voltak.
A 7 éves lányt, aki nem érkezett vissza a megbeszélt helyre, a családja kereste több mint két órán keresztül.
A rendőrség a bejelentést követően több járőrpárral kezdte meg a kutatást.
Végül egy órán belül a szomszédban élő másik rokonnál találták meg kislányt.
A járdán egyedül sétáló gyereket egy ismerősük felismerte, ezért vitte be őt rokonaihoz.
(Via: police.hu)

Kanizsai sikerek az Év Zalai Rendőre díjátadón

A rendőrnapi elismerések ünnepélyes átadását a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tartották. A program során délután a város utcáin hallhatták az érdeklődők a Készenléti Rendőrség Zenekarát, majd a teátrumban a zalai rendőrök, s a munkájukat segítők vehettek át elismeréseket, jutalmakat és kitüntetéseket, végül a Házasságlevél című vígjátékot tekinthették meg a hozzátartozóikkal ünneplők.

az év zalai rendőre 2016

A ceremónián a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy mondott köszöntőt, melyben jelezte, az eredmények, a sikeres munka jelzi, Zalában jó rendőrnek lenni, az állomány büszke lehet a teljesítményére, amellyel a megye biztonságát szavatolja.
Az ünnepségen rövid ismeretterjesztő filmet is láthatott a közönség, melyből kiderült: 4 rendőrkapitányság, 8 rendőrörs működik a megyében, ahol 1200 fő teljesít szolgálatot, őket a körzeti megbízottak csapata és 170 közalkalmazott egészíti ki, az éves költségvetés 6 milliárd forint. A bűncselekmények felderítésében az egyik legjobban teljesítő gárda a zalai, ezért kiváló minősítést kaptak. Kétszáz autó, 700 számítógép-egység segíti a munkájukat.

A közel 70 elismerés átnyújtása után került sor a legjobbak jutalmazására. Az év zalai rendőre címet Bencze László őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság (ZMRFK) rendészeti igazgatósága közrendvédelmi osztályának kiemelt főelőadója vehette át dr. Sipos Gyulától. Az év nyomozója 2016-ban Lelkes Endre, a ZMRFK nyomozója, az év vizsgálója Tornyos Tímea, a ZMRFK fővizsgálója, az év bűnügyi helyszínelője Varga Miklós, a kanizsai rendőrkapitányság technikusa, az év határrendésze Jakupánecz Csaba, a ZMRFK főelőadója, az év közlekedési rendőre Miszlai Ákos, a nagykanizsai kapitányság osztályvezetője, az év körzeti megbízottja Kósi József, a lenti kapitányság munkatársa, az év járőre Bognár Balázs, a kanizsai kapitányság járőrvezetője lett. Az év szervezője elismerést Salamon Róbert alezredes, a ZMRFK kiemelt főelőadója kapta. Két Zala megye rendőrségéért díj talált gazdára: Fentősné Belléncs Andrea, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal ifjúsági szakreferense, valamint a zalakomári önkormányzat mezei őrszolgálata nyerte el. A közönség minden díjazottról láthatott egy-egy kisfilmet, amely bemutatta a hazájukat szolgálók munkáját. (Facebook)

1 5 6 7