Fokozott rendőri ellenőrzések lesznek a kanizsai zebráknál

A közbiztonsági helyzetről is szó volt a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás e heti ülésén.

A polgármesterek Berke László ezredes, rendőrkapitány beszámolójából megtudhatták többek között azt is, hogy az elmúlt 4 hónapban minimálisan nőtt a bűncselekmények száma a kistérség területén, de az emelkedés csak Nagykanizsát és közvetlen környezetét érinti.

Fotó – archív. Édesanyát és 4 éves kisfiát gázolta el egy zalakomári nő Nagykanizsán tavaly áprilisban

A rendőrkapitány azt mondta, nincsenek negatív tendenciák, a terület közrendje és közbiztonsága jónak mondható. Hozzátette, a térfigyelő kamerarendszer további fejlesztéséről hamarosan döntés születik, Kanizsán pedig fokozott ellenőrzések várhatóak a kijelölt gyalogátkelőhelyek környékén.

Az ülésen több polgármester – Újudvar és Surd polgármesterei is – felszólaltak a településeket érintő átmenő forgalom kapcsán, kiemelve, hogy a nagy sebességgel közlekedő gépjárművek problémát okoznak. A rendőrkapitány megígérte, hogy ezeken a helyeken is gyakrabban lesz sebességellenőrzés – számolt be a Kanizsa TV.

Bírósági ügy lett a kanizsai gázolásból

Egy 49 éves nagykanizsai férfi tavaly december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a szilárd burkolatú, kétirányú forgalmú Balaton utcában közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával a Városkapu körút irányából a Hevesi út felé.

Ekkor borult égbolt mellett éjszakai látási viszonyok voltak, az úttest nedves volt, a közvilágítás működött.
A megengedett sebesség az adott útszakaszon 50 km/h volt.

Helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Amikor a sofőr járművel a Balaton utca és a Boszorkány út kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt későn észlelte a gyalogosátkelőhelyen neki balról jobbra áthaladni szándékozó nőt, akit fékezése ellenére járműve jobb elejével az átkelőhelyen, a 10,6 m széles úttest bal szélétől kb. 9,3 méter távolságban elütött.

A hölgy a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló nyakcsigolya törést szenvedett.
A baleset oka az volt, hogy a terhelt a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem biztosított elsőbbséget.

Az ügyben Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Ismét elütöttek egy gyalogost Nagykanizsán

Az idén már a sokadik gyalogosgázolás történt a zebrán (kijelölt gyalogosátkelőhelyen) Nagykanizsán, többségük az autósok figyelmetlensége miatt következett be. A legutóbbi gázolás csütörtökön délután történt a dél-zalai városban. (Helyszínelési fotó: Nagykanizsai Rendőrkapitányság) Egy 49 éves helyi férfi közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Balaton úton a Hevesi út irányába, amikor a Boszorkány utca…

Három gyalogos sérült egy balesetben Nagykanizsán

Nagykanizsán, az Ady Endre utcában a Vasútállomás felé közlekedett egy nő Opel Corsa típusú személyautóval május 10-én – pénteken – 11 óra 55 perckor, amikor tisztázatlan okok miatt áttért a másik forgalmi sávba és összeütközött egy kerékpárossal. A balesetben a biciklis könnyű sérülést szenvedett.

Nagykanizsán, a Hevesi úton közlekedett a Munkás út felé egy férfi Nissan típusú személyautóval pénteken 16 óra 20 perckor, amikor a Hevesi út és a Rózsa út kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nekiütközött egy előtte forgalmi okok miatt megálló Opel típusú járműnek. Az ütközés erejétől az utóbbi gépjármű nekiütközött három gyalogosnak, akik könnyű sérülést szenvedtek.

A nagykanizsai baleset helyszínelési fotója

Zalakomárban, az Árpád utcán közlekedett a Petőfi utca felé egy nő Toyota Yaris típusú személyautóval pénteken 14 óra 10 perckor, amikor az egyik balra ívelő kanyarban letért az útról és a vízelvezető árokba hajtott. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett – tudatta szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Zalakomárban vízelvezető árokba hajtott a sofőr

Zebrán sodorta el a nőt és kutyáját egy 83 éves sofőr Nagykanizsán

A 83 éves liszói férfi tavaly szeptember 05-én 17 óra 56 perckor, nappali, jó látási viszonyok és gyér járműforgalom mellett Nagykanizsán a Teleki úton, a belső forgalmi sávban közlekedett személygépkocsijával a Rózsa utca irányából a Szerviz utca felé.

Az adott útszakaszon négy forgalmi sáv állt rendelkezésre, melyek egyenként 3 méter szélesek, a megengedett sebesség 50 km/h volt. Amikor a férfi a kocsijával a Teleki utca 7. szám előtti útszakaszon lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt nem észlelte a gyalogosátkelőhelyen neki balról jobbra áthaladni szándékozó két gyalogost.

A nyugdíjas járműve bal első sarokrészével elsodorta az átkelőhelyen, az úttest bal szélétől kb. 6,9 méter távolságot megtett nőt, valamint a nő által vezetőszáron sétáltatott kis méretű kutyát, melynek következtében a nő a gépkocsinak esett.

A terhelt észlelve az ütközést járművével lelassított, majd az átkelőhelytől kb. 15 méter távolságra néhány másodperc erejéig meg is állt, a hölgy barátja, pedig az öregúr kocsija után futott, hogy számon kérje őt, s megállásra késztesse, mire az továbbhajtott eredeti útiránya szerint anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy az elsodort nő megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorult-e.

A baleset következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosoknak, továbbá megszegte a Kresz 58. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakat azzal, hogy a balesetet követően a helyszínen nem állt meg.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Zebrán ütötte el a férfit Kanizsán, bíróság elé áll

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasolnak egy 58 éves murakeresztúri férfival szemben.

A gyanúsított tavaly december 14-én 17 óra 10 perc körül közlekedett személyautóval Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Rózsa utca felé, amikor a két utca kereszteződésénél balra kanyarodása során a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy férfit. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az 58 éves személy ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek – tudatta hétfőn a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy nőt ütöttek el a zebrán a Teleki úton

Egy férfi közlekedett pénteken 18 óra 55 perckor Nagykanizsán a Teleki úton a Rózsa utca irányából a Szerviz út felé Ford típusú személyautóval, amikor a 7-es számú ház előtt figyelmetlensége miatt elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost.

A balesetben a nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – írta közleményében szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Forrás és helyszínelési fotó: ZMRFK)

Zebrán ütöttek el egy nőt Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök egy 25 éves bocskai férfival szemben javasolnak vádemelést.

A gyanú szerint a fiatalember tavaly december 14-én 9 órakor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában közlekedett a Munkás utca felé Fiat Punto típusú személyautójával, amikor figyelmetlensége miatt a Liszt Ferenc utca kereszteződésénél lévő gyalogos-átkelőhelyen elütött egy nőt.

(Helyszínelési fotó: ZMRFK)

A baleset következtében a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 25 éves bocskai férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)
Egyébként amint arról
hírt adtunk, azon a napon, 2018. december 14-én három gyalogost is elütöttek Nagykanizsán.

Ismét elütöttek egy gyalogost Nagykanizsán

Az idén már a sokadik gyalogosgázolás történt a zebrán (kijelölt gyalogosátkelőhelyen) Nagykanizsán, többségük az autósok figyelmetlensége miatt következett be.

A legutóbbi gázolás csütörtökön délután történt a dél-zalai városban.

(Helyszínelési fotó: Nagykanizsai Rendőrkapitányság)

Egy 49 éves helyi férfi közlekedett Toyota Carina típusú személyautójával december 27-én 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Balaton úton a Hevesi út irányába, amikor a Boszorkány utca kereszteződésénél lévő gyalogos-átkelőhelyen figyelmetlensége miatt elütött egy 50 éves nőt.
A baleset következtében a gyalogos személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – írta pénteki közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagymamáját és unokáját ütötték el Kanizsán

Egy férfi közlekedett Opel Astra típusú személyautóval hétfőn, december 24-én 16 óra 58 perckor Nagykanizsán, a Fő úton az Eötvös tér irányába, amikor a Fő út 16. szám előtt lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen figyelmetlensége miatt elütött két gyalogost.

(Fotó archív: Balesethez érkeznek a mentők a nagykanizsai Fő úton)

A baleset következtében egy idős nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg unokája könnyű sérülést szenvedett – írta december 25-i (keddi) közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
A ZMRFK sajtóügyeletesétől megtudtuk, az unoka egy gyermekkorú, 14 év alatti kislány volt.
Az idén egyébként sajnos egy negatív rekord is született a dél-zalai városban.
Ez december 14-én, pénteken volt, amikor három gyalogost ütöttek el egy napon Nagykanizsán.

Három gyalogost ütöttek el egy napon Nagykanizsán

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Rózsa utca irányából a Munkás utca felé közlekedett egy férfi pénteken délelőtt 9 órakor Fiat Punto típusú személyautóval, amikor a Hevesi utca és a Liszt Ferenc utca kereszteződésénél figyelmetlensége miatt elütött egy gyalogost.
A balesetben a nő súlyos sérülést szenvedett.

Nagykanizsán közlekedett tehergépkocsival egy férfi a Zárda utcában, a Zrínyi utca irányából a Fő út felé pénteken 11 óra 35 perckor, amikor tolatás közben elütött egy gyalogost. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában közlekedett egy férfi személyautóval pénteken 17 óra 10 perc körül a Balatoni utca irányából a Rózsa utca felé, amikor balra kanyarodása közben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy férfit. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 2