285 millióból fejleszt az E.ON Kanizsán

Több mint félmilliárd forint értékű villamos- és gázhálózati beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében – közölte a társaság dél-dunántúli áramhálózati cégének vezérigazgatója pénteken Nagykanizsán.

Gelencsér Lajos elmondta: Nagykanizsán 285 millió forintból újítanak fel és építenek ki új villamos- és gázvezetékeket, illetve szerelvényeket. További tíz zalai településen 200 millió forintot meghaladó gázhálózati munkát terveznek, illetve 66 millió forintból öt települést érintő áramhálózati rekonstrukció lesz.
Ez utóbbi még nem is fedi le a megye egészét, Zala északi és nyugati területeinek beruházásai ugyanis az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. kereteibe tartoznak – jelezte a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy a munkálatok célja a biztonság, az üzemzavarok megelőzése, ezért tervszerűen és folyamatosan újítanak fel és cserélnek áram- és gázvezetékeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szerelvényeket. A beruházásokra, karbantartásokra és üzemviteli feladatokra együttesen évente mintegy kétmilliárd forintot költenek Zala megyében.

Várfalvi Ferenc, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: 2017-ben Nagykanizsán 120 millió forint, a megye déli és keleti részén további öt településen pedig több mint 66 millió forint értékű beruházást terveznek. A dél-zalai városban például több kilométernyi légvezetéket váltanak ki és helyeznek a föld alá, valamint új transzformátorokat is építenek a megnövekedett lakossági és ipari fogyasztói igények kiszolgálása érdekében.

Nagy József, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője arról beszélt, hogy a város területén 165 millió forintot költenek a beruházásokra ebben az évben, további tíz településen pedig még 202 millió forint értékű munkálatokat terveznek. Nagykanizsán egyebek mellett számos lakótelepi társasháznál kicserélik az utcai vezetékeket és a szerelvényeket, de más Zalaegerszegen, Keszthelyen, Lentiben és Zalakaroson és más kisebb településeken is folytatják a vezetékcseréket. MTI