Csoportos verekedés egy nagykanizsai sörözőben

Tavaly június 26-án éjszaka egy nagykanizsai sörözőben italozott három nagykanizsai és egy becsehelyi férfi, akik közül ketten a söröző előtti úttesten ittas állapotban szóváltásba kerültek egymással, majd egyikük meg is pofozta a másikat, aki emiatt az italát a pofozkodó társa arcába öntötte, illetve a fejéhez dobta az üvegpoharát, amely széttörött.

Ezt követően dulakodni és verekedni kezdtek, egymást többször megütötték.

A verekedő férfiakat az ott tartózkodók közül megpróbálták lefogni és visszahúzni, ám a dühbe gurult pofozkodó férfi a békés szándékkal beavatkozót is a földre lökte és ököllel megütötte a fején.

A két férfi a garázda viselkedésével ezt követően sem hagyott fel, ismét egymásra támadtak, majd a verekedéshez még két másik férfi is csatlakozott, ököllel ütötték, lábbal rugdosták egymást, mely verekedésnek a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

A vádlottak magatartása alkalmas volt arra, hogy a helyszínen tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen, ezért a négy férfival szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Az ügyészség valamennyi vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

Összeverekedett két társaság Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök hat férfit állítottak elő.

A rendelkezésre álló adatok alapján október 23-án éjszaka 23 óra 10 perc körül, a járőrök Nagykanizsán az Eötvös téren észlelték, hogy több személy dulakodik.

A helyszínen végzett adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy egy három fős és egy két fős társaság egy szórakozóhelyről kifelé jövet lökdösődni kezdett, majd szóváltást követően kölcsönösen bántalmazták egymást, amihez csatlakozott még egy férfi.

A dulakodás során ketten megsérültek. A verekedőket az egyenruhások előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt -. tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tömegverekedés Nagykanizsán: a dél-zalai város rendőrei befejezték az ügy vizsgálatát – Dél-Zala Press

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tavaly szeptember 22-én a hajnali órákban érkezett bejelentés, hogy egy nagykanizsai éjjel-nappali büfében verekedés történt. A nyomozás adatai alapján a vendéglátóhelyen két társaság között vita alakult ki, majd verekedés tört ki közöttük, amit az utcán is folytattak. A dulakodás során több berendezési tárgyat és bútort is felborítottak a garázdák.

Nők verekedtek egy kanizsai bevásárlóközpontban

Korábbi sérelmeik miatt verekedett össze két nő egy bevásárlóközpontban, gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozás adatai alapján egy 32 éves helyi nő vasárnap este 19 óra körül egy nagykanizsai bevásárlóközpontban korábbi sérelmeik miatt szóváltásba keveredett egy 31 éves nővel, majd verekedés alakult ki közöttük, melynek során kölcsönösen bántalmazták egymást.

A dulakodás során egyikük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A verekedőket az egyenruhások előállították a dél-zalai város rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tömegverekedés Nagykanizsán: a dél-zalai város rendőrei befejezték az ügy vizsgálatát – Dél-Zala Press

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tavaly szeptember 22-én a hajnali órákban érkezett bejelentés, hogy egy nagykanizsai éjjel-nappali büfében verekedés történt. A nyomozás adatai alapján a vendéglátóhelyen két társaság között vita alakult ki, majd verekedés tört ki közöttük, amit az utcán is folytattak. A dulakodás során több berendezési tárgyat és bútort is felborítottak a garázdák.

Súlyos testi sértés Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást egy 25 éves helyi férfivel szemben.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 25 éves nagykanizsai lakos ellen.

A gyanúsított még tavaly november 5-én 18 óra körül Nagykanizsán, a Csokonai utcában lévő egyik emeletes ház előtt szóváltásba keveredett az egyik lakóval.
A szóváltásból dulakodás alakult ki, majd a terhelt megrúgta és megrángatta a sértettet, aki elesett és nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
A nagykanizsai rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Nagykanizsai Járási Ügyészségre.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Lefogtak, megvertek egy férfit Nagykanizsán

Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyben két férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a nyomozók.

A gyanú szerint 2014. október 31-én egy 20 és egy 32 éves nagykanizsai férfi egy korábbi sérelem miatt kérdőre vont egy 39 éves szintén helyi férfit, majd ezzel egy időben az egyik fellökte, míg a másik ököllel ütötte.

A verést mindaddig folytatták, míg az idősebb férfi felesége közbe nem lépett. A középkorú ember nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két nagykanizsai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – tudatta a police.hu-nl vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.