A régi kanizsai strandfürdő

1933-ban épült meg Nagykanizsán a strandfürdő.
Ebben az írásomban arról az időszakáról írok, amit gyerekként éltem át, hiszen ott laktunk, közvetlenül a bejárata, a pénztár melletti házban.

nagykanizsa strand 1





A háznak a bal oldalán laktunk mi, és egy házaspár. A másik oldalon  Vándorfiék, ők üzemeltettek kerékpár megőrzőt, a strandra járóknak. A strand pénzárban akkoriban Róka Éva, egy nagyon csinos lány adta ki a jegyeket.
A strand akkori vezetője, úszómestere Bessenyei Józsi bácsi volt, egy meglehetősen szigorú ember. Este öt körül a kiváló kanizsai úszók foglalták el a nagymedencét, akiknek az edzője Czulek József volt. Nagyon sok kiváló úszója volt városunknak. Néhány név ezek közül: Ladányi Rózsi, Ladányi Éva, Baróthy Éva, Mátrai Tibor. Így hirtelen ezekre a nevekre emlékszem.

nagykanizsa strand 5 jpg.
Rendkívül nagy látogatottsága volt a városi strandnak akkoriban. Hétvégi napon, volt, hogy a pénztár előtti sor vége, a Béke utcáig ért le, Bakonyi Géza bácsi trafikjánál állt a sorvége.
A bejárat után, kb harminc méterre volt jobbra egy kis bódé, amiben a büfé működött. Mögötte volt egy régi vízház, ahol szivattyúk, ülepítő medencék voltak, számomra csoda gépekkel. A medence vége felett vízilabdához használt kapuk függtek. Az öltözők épületének a tetején napozó volt kialakítva.
Boldog gyerekzsivaj töltötte be a teret. Kis focipálya is volt a medence déli oldala mögött. Az udvarunkból egy kiskapu nyílott a strand felé, mi ott lakók ezen keresztül jártunk strandra.

nagykanizsa strand 2
Hétvégeken úszóversenyek voltak unokatestvérem  Baróthy Éva sorban nyerte ezeket a versenyeket. Elmondható, hogy akkoriban rengeteg kanizsai polgár kedvenc kikapcsolódási helye volt a strand.
A strand mindig május elsején nyitott, és augusztus végéig volt nyitva. Ősszel Vándorfi Józsi barátommal, mikor bezárt a strand birtokba vettük a területet, nekünk az volt a grund. Én 1974-ig laktam ott. Elköltöztünk, de még ma is szívesen emlékszem vissza az ott töltött évekre.
(Írta: Pusztafi Attila)