Anyja hanyagsága miatt halt meg az újszülött kislány Nagykanizsán

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. június 14. napján tartott előkészítő ülést, majd ezt követően tárgyalást annak a nőnek az ügyében, aki a saját otthonának udvarán szülte meg gyermekét, majd magára hagyta.

A vád szerint a vádlott 2019 nyarán ismerkedett meg egy férfival, akivel viszonyt létesített, melyet családtagjaik és környezetük előtt nem vállaltak fel, a fiatal nő szülei a kapcsolatról a következő év tavaszáig nem is tudtak. Ritkán találkoztak, telefonbeszélgetések és közösségi oldalon folytatott üzenetek útján tartották a kapcsolatot.

(Babamentő inkubátor a nagykanizsai kórház “SZTK” bejáratánál)

A pár fogamzásgátló eszközt nem használt, melynek következtében vélhetően 2019 augusztusában a lány teherbe esett. A vádlott az állapotát eltitkolta, annak jeleit hozzátartozói nem vették észre. Partnerét értesítette, aki azonban kételkedett a nő terhességében. A lány nem fordult orvoshoz, védőnőhöz, terhesgondozáson nem vett részt, azonban alkalmanként a férfit arról tájékoztatta, hogy állapota miatt egészségügyi ellátást kap, melynek alátámasztására ultrahangképet, illetve várandós gondozási kiskönyvből részletet küldött neki, továbbá közölte, hogy a magzat fiú.

Tavaly május 20-án 3 óra 22 perckor a lány üzenetet küldött a párjának, hogy indul a kórházba, majd 5 óra előtt nem sokkal azt írta neki, hogy a baba elment, lány volt és nem volt egészséges. Ugyanezen a napon a délutáni órákban megindult a szülés a vádlottnál, aki egyedül tartózkodott az otthonában. Elfolyt a magzatvize, majd kiment az udvarra és az ott lévő gépkocsi mellett a járműre támaszkodva életet adott egy 51 cm hosszú, 3000 gramm súlyú kislánynak.

A csecsemő a földre esett, a vádlott a köldökzsinórt egy, a gépkocsiból kivett ollóval vágta el. Az újszülöttet egy ruhába csavarta és az ingatlan udvarán lévő fészerben a földre dobta, majd magára hagyta és bement a házba tisztálkodni. Később visszatért a babához, aki még élt, nyöszörgött. Bevitte a házba és az egyik szobában az ágyra fektette, de nem látta el. A csecsemőt a lány édesanyja találta meg, aki azonnal intézkedett a kórházba szállításáról. A kislány olyan súlyos, életveszélyes állapotban volt, hogy az orvosi kezelés ellenére másnap elhunyt.

Az újszülött halálának oka az órákon át – mintegy 4-5 órán át – fennálló ellátatlanság következtében kialakult oxigénhiányos állapot miatt fellépő agyduzzanatos agyi beékelődés volt. A kislány halála kórházban születés, vagy a születést követően a szülő nő vagy környezete általi laikus ellátás esetén nem következett volna be.

Az ügyben tartott előkészítő ülésen a személyesen megjelent vádlott csak részben ismerte el a vádiratban foglaltakat. Tagadta, hogy úgy dobta volna be az újszülöttet a fészerbe, s azt vallotta, hogy amikor kicsit később bevitte a lakásba, megfürdette, felöltöztette és megetette. Tagadta, hogy bántalmazta volna gyermekét.

Miután ezen ellentmondások miatt az előkészítő ülés nem vezetett eredményre, a bíróság tárgyalást tartott, amely 2021. szeptember 20. napján orvosszakértő és tanúk meghallgatásával folytatódik – tájékoztatta honlapunkat hétfőn dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Megölte újszülött kislányát egy 19 éves nagykanizsai nő

A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházból érkezett bejelentés a rendőrségre tavaly május 21-én reggel, hogy ellátásra jelentkezett egy otthonában szülő nő és gyermeke.

A nyomozók részletes adatgyűjtésbe kezdtek, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy 2020. május 20-án a kora esti órákban egy nagykanizsai ingatlanban egy 19 éves nő egy életképes csecsemőnek adott életet.

(Babamentő inkubátor a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház “SZTK” bejáratánál)

Az eljárás adatai szerint segítséget nem kért senkitől, a gyermeket nem látta el, gondozatlanul magára hagyta, akinek a testhőmérséklete jelentősen lecsökkent, majd május 21-én az esti órákban elhunyt. A kórházban olyan sérüléseket is találtak a csecsemőn, amelyek súlyos, életveszélyes állapotot idéztek elő nála.

A 19 éves nagykanizsai nőt a rendőrök elfogták, majd tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy az elhunyt kisbaba egy kislány volt.