Két napig tilos lesz a behajtás a nagykanizsai temetőbe

Tájékoztatjuk a Temetőlátogatókat, hogy a Tripammer úti temetőben 2020. augusztus 17-18-án (hétfő-kedd) útfelújítási munkákat végzünk.


A jelentős teherforgalommal járó aszfaltozási munkák idején a látogatói személygépkocsi-forgalom nem hajthat be a temetőbe. A felújítás napjain a sírköves vállalkozók tehergépkocsis behajtása sem lehetséges – közölte Facebook oldalán pénteken a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Haragot gerjesztett, tettlegességet szült a kanizsai temetői FB bejegyzés – Dél-Zala Press

Házaspár lopkod a kanizsai temetőben? címmel tegnap egy nyilvános Facebook bejegyzés nyomán közzé tettünk egy cikket, melyben a neveket a személyiségi jogok miatt kitakartuk. Ma a házaspár fia szintén a Facebookon reagált a bejegyzésre. Egy valami elszomorító, amit talán nem kellett volna.

Mindenszentek 2019 – Temetői nyitvatartás Nagykanizsán

TISZTELT TEMETŐLÁTOGATÓK!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykanizsa MJV Önkormányzata a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján a mindenszenteki időszakban (november 1-től november 3-ig) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos, még mozgáskorlátozott kártyával sem megengedett.

Október 29-től október 31-ig (kedd – csütörtök) és november 4-én (hétfő) csak mozgáskorlátozott kártyával, 7.00 órától 12.00 óráig lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani.

Temető nyitvatartási ideje:

November 1. péntek: 6.00 – 22.00 óráig

November 2. szombat: 6.00 – 22.00 óráig

November 3-tól (vasárnaptól): 7.00 – 18.00 óráig

Ügyelet a Temetőgondnokságon:

November 1. péntek: 8.00 – 16.00 óráig

November 2. szombat: ZÁRVA

November 3. vasárnap: ZÁRVA

Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2019. október 31. (csütörtök) reggel 9 órától 2019. november 4. (hétfő) 9 óráig a MAORT lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetünk be.

A megnövekvő temetőlátogatói forgalom miatt 2019. október 31. (csütörtök) reggel 9 órától 2019. november 2. (szombat) 9 óráig a Tripammer utcai temető főbejárat melletti szakasza (a Vécsey utcától a Papp Simon sétányig) is egyirányú lesz.

(Forrás: Via Kanizsa)

Egy Kanizsaicum: A Móger-kert

Bizonyára sokak fülében – főleg az idősebbek körében – ismerősen cseng a „Móger-kert” kifejezés.
A szó főleg Nagykanizsán és környékén elterjedt, ezért joggal nevezhetjük igazi kanizsaicumnak, amit nem ritkán távolabbi vidékeken is
Azonban valós jelentését sokszor nem ismerik, vagy kikopott az emlékezetből. A jelentése: temető, konkrétan a nagykanizsai. Eredetére vonatkozóan a nagykanizsai lokálpatrióta, Tarnóczky Attila, „Hol, mi? Kanizsai házak és lakói” című helytörténeti gyűjteményben kaphatunk felvilágosítást.

(A nagykanizsai Tripammer utcai temető bejárata.)

A gyűjtemény szerint Nagykanizsán a 19. század közepétől, egészen 1926-ig élt egy bizonyos pipás-csizmás, harcsabajuszú Móger János nevezetű kertész-sírásó, akit városszerte ismertek, és sokan kedvelték is.
Beosztását már apjától örökölte, és hosszú hivatali munkája miatt a városi köztemetőt nemes egyszerűséggel Móger-kertnek kezdték nevezni.
A szokás még a második világháború után is élt. Bár Móger bácsit szerették a kanizsaiak, a helyben kialakult kifejezés: „Kikerült a Móger-kertbe.”, nem takart örvendetes eseményt.
(Forrás: Corvikon blog)

Megváltozott a temetők nyitvatartása Nagykanizsán

A július 1-jén életbe lépett önkormányzati rendelet egyebek mellett érinti a járművek temetőkbe való behajtását is. A Tripammer utcai ügyfélszolgálat ezentúl hétfőtől csütörtökig 8-tól 15 óráig, pénteken 8-tól 12:30-ig tart nyitva.
A vonatkozó helyi rendelet és minden tudnivaló megtalálható a városüzemeltető honlapján.

(Fotó: Facebook)

– A régi rendeletben a téli nyitvatartási idő november 1-től február 28-ig tartott.
Tekintettel arra, hogy egyik temetőnkben sincsen olyan közvilágítás, hogy sötétben könnyen lehetne sétálgatni, ezért ezt most kitoltuk március 31-re.
Tehát ez azt jelenti, hogy eddig a márciusi hónapban este nyolcig tartottunk nyitva, de a jövőben már csak hat óráig lesz nyitva minden temető. Gyakorlatilag a téli nyitvatartási idő egy hónappal meghosszabbodott a nyári időszak a rovására – mondta Fitos István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója a Kanizsa Újságnak.

Kívül-belül megújult a kanizsai ravatalozó

A nagykanizsai önkormányzat döntésének köszönhetően jól halad a Tripammer utcai ravatalozó felújítása.

A munkálatok májusban kezdődtek, a ravatalozóra és környezetére mintegy 57 milliót fordítottak, a kivitelezés augusztus végén, szeptember elején zárul.

A ravatal alapja fekete gránit, erre került a fehér márványtömb. Az épület új nyílászárókat kapott, valamint megoldották a vízelvezetést és a szigetelést is,.

(Fotók: Vízvári József – Pipás)

nagykanizsa ravatalozó 1

nagykanizsa ravatalozó 2