Megváltozott a temetők nyitvatartása Nagykanizsán

A július 1-jén életbe lépett önkormányzati rendelet egyebek mellett érinti a járművek temetőkbe való behajtását is. A Tripammer utcai ügyfélszolgálat ezentúl hétfőtől csütörtökig 8-tól 15 óráig, pénteken 8-tól 12:30-ig tart nyitva.
A vonatkozó helyi rendelet és minden tudnivaló megtalálható a városüzemeltető honlapján.

(Fotó: Facebook)

– A régi rendeletben a téli nyitvatartási idő november 1-től február 28-ig tartott.
Tekintettel arra, hogy egyik temetőnkben sincsen olyan közvilágítás, hogy sötétben könnyen lehetne sétálgatni, ezért ezt most kitoltuk március 31-re.
Tehát ez azt jelenti, hogy eddig a márciusi hónapban este nyolcig tartottunk nyitva, de a jövőben már csak hat óráig lesz nyitva minden temető. Gyakorlatilag a téli nyitvatartási idő egy hónappal meghosszabbodott a nyári időszak a rovására – mondta Fitos István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója a Kanizsa Újságnak.

Kívül-belül megújult a kanizsai ravatalozó

A nagykanizsai önkormányzat döntésének köszönhetően jól halad a Tripammer utcai ravatalozó felújítása.

A munkálatok májusban kezdődtek, a ravatalozóra és környezetére mintegy 57 milliót fordítottak, a kivitelezés augusztus végén, szeptember elején zárul.

A ravatal alapja fekete gránit, erre került a fehér márványtömb. Az épület új nyílászárókat kapott, valamint megoldották a vízelvezetést és a szigetelést is,.

(Fotók: Vízvári József – Pipás)

nagykanizsa ravatalozó 1

nagykanizsa ravatalozó 2

Valaki figyeli a sírokat a kanizsai temetőben?

„Egy megosztàst kèrek mindenkitől!
Nagykanizsai köztemető. 6 hònapos kisfiùnk sìrjàt napi szinten fosztogatja valaki. Ez az alak ma ott leskelődött a sìrral szemben ès csak arra vàrt, hogy elmenjünk. Mikor meglàtta, hogy a gondnokkal jövök vissza,elmenekült. Tehàt, kèrdeznèm: ha nem te vagy a tolvaj, akkot mièrt vetted fel a nyùlcipőt?  Kèrek mindenkit,hogy figyeljünk oda rà. Sajnos nem vagyunk ezzel egyedül. Mert amig mi gyàszolunk,ennek a mocskos fèregnek semmi nem szàmit. A gondnok elmondàsa szerint mindennap kint van a temetőben. Minden megosztàst köszönünk!” (Facebook)

nagykanizsa temetői lopás fotó

Kanizsai temetői lopások: kamerákat szerelhetnek fel a sírkertekben

temetői lopás

Korábban már közreadtunk két Facebook bejegyzést ITT és ITT, amely szerint lopások történtek a sírokról a nagykanizsai temetőben.

A téma a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén is szóba került.

Mint a jegyzőkönyvből kiolvasható, például a Tripammer utcai központi temetőben és a peremkerületek temetőiben a lopásoknak talán úgy lehetne gátat szabni, hogy a sírkertekbe térfigyelő kamerákat helyeznének ki.

A temetői világításon is javítanának, legalábbis ezt mondta a február 25-i soros ülésen Dénes Sándor polgármester. Idézet a jegyzőkönyvből tőle:

„Más sokszor hallottuk és tapasztaljuk nemcsak a nagy temetőben, a nagykanizsai temetőben, hanem a peremkerületek, városrészek temetőiben is, hogy sajnos, amit a sírokra kiviszünk virágot az már másnap, vagy akár délelőtt kivittük és délután már nincs ott, hogy ilyen megtörténik. Itt ugye javaslattal is élt, hogy kamerákat helyeznénk el annak biztos, hogy lenne visszatartó ereje. Valószínűleg igen. Ugyanúgy az illegális szemétlerakókkal kapcsolatban is javaslatot tettek már korábban is, hogy helyezzünk el ilyen mobil kamerákat és akkor talán nem teszik. Valószínűleg, tehát egyszer visszatartó ereje van, bár akkor a szemetet egy kicsit távolabb viszik és odarakják az út mellé ilyenekről is volt itt szó, amit fel kell, hogy számoljunk. Ugyanígy a világításnak a kérdése a temetően, amit felvetett képviselő úr. Valóban ezek mind, mind fontos dolgok. Fitos úrral én felveszem a kapcsolatot és próbálunk valami megoldást találni erre.”

Haragot gerjesztett, tettlegességet szült a kanizsai temetői FB bejegyzés

nagykanizsa temető

Házaspár lopkod a kanizsai temetőben? címmel tegnap egy nyilvános Facebook bejegyzés nyomán közzé tettünk egy cikket, melyben a neveket a személyiségi jogok miatt kitakartuk.

Ma a házaspár fia szintén a Facebookon reagált a bejegyzésre.

Egy valami elszomorító, amit talán nem kellett volna.  Az állítólagos ügy miatt szüleit az Erdész utcai lakásukon megkeresték és az édesanyjának szemtanúk előtt adtak egy pofont. Ezt nem kellett volna. Következzen a fiú nyilvános FB bejegyzése. (A nevet természetesen itt is kitakartuk.)

Mélyen Tisztelt Hozzászólók!

Válaszként a temetői tolvajokról írt gyalázkodásra, a következőket szeretném közzétenni, mivel szüleim a koruk miatt nem tudnak az interneten reagálni.
Köztudottan évek óta a Nagykanizsai Köztemető engedélyezi, hogy a szemétbe került koszorú alapokat bárki szabadon elviheti, azzal a megkötéssel, hogy szemetet nem hagyhat maga után.
Anyám virágkötői végzettségével, alkalmanként, pénzkiegészítésként koszorúkat köt. Ha lehet, akkor a kidobott kereteket újrahasznosítja. Ez még nem bűn.
A bűn akkor kezdődik, amikor egy sértett önérzet kezébe akarja venni a törvénykezést.
Bizonyíték hiányában a nevesítés és lakcím megadás törvénybe ütköző cselekmény, ami adott esetben felelősségre vonást is eredményezhet.
A mai napon tettlegességre is sor került, oly módon, hogy szüleimet lakásukon felkeresve, üvöltözve, a csukott kertkapun keresztül anyámat szemtanuk előtt pofon vágta.
Az önbíráskodást a törvény nagyon keményen kezeli. Engem személy szerint idegenként is mélységesen felháborítana az ilyen cselekedet. Családtagként érintve, csak annyit tehetek, hogy lenézem azt aki megüt egy nőt a vélt sérelmek okán.
Újra csalódnom kellett egy emberben, aki előbb üt, azután gondolkodik.
Nagyon sajnálom a sok hozzászólót, akiket egy koholt ügy kapcsán őrjöngő és vádaskodó tömeggé lehetett összekovácsolni.
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és átgondolva alkot véleményt soraimról.
Tisztelettel: ifj…..

Házaspár lopkod a kanizsai temetőben?

nagykanizsa sírokról lopnak

„Minden kanizsai érdekelt figyelmébe ajánlom!
Tegnap fél hat körül kimentünk a kanizsai temetőbe a fiam sírjához a párommal! Ott találkoztunk a sírok közt bóklászva ………. Erdész utcai lakossal! A koszorúkból szedte ki a selyemvirágokat.Megkérdeztem tőle: Miért szedi ki más koszorújából a virágokat?Azt felelte,hogy semmi közöm hozzá,és elsomfordált a lakása irányába.Akkor vettük észre a párommal,hogy nem messze a sírok között bujkál a felesége is.
Felmerül bennem,hogy ezek az emberek ,ahogy most tetten értük őket, több alkalommal is fosztogathatják a temetőt.
A fiam sírjáról heti rendszerességgel lopnak el díszeket,virágokat.
Ezek szerint akár ők is lehettek. Kérek mindenkit akiket hasonlóan loptak meg,figyeljünk oda ezekre a tolvajokra,akik meggyalázzák szeretteink emlékét.”

(Forrás: Facebook)

1 2