ABC sorrendben fizet a Takarékbank a Sberbank károsultjainak

Elkezdődött a Sberbank Magyarország Zrt. betéteseinek kártalanítása a takarékbanki kifizetési csatornán is, az érintetteket a Takarékbank Zrt. fiókhálózata fogadja – közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pénteken az MTI-vel.

Ebben az eljárásban a 2,5 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező magánszemélyek, valamint a 20 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező cégek vesznek részt.

A zökkenőmentes kiszolgálás érdekében javasolják a beosztás szerinti érkezést. A magánszemélyeket a vezetéknevük, a cégeket a cégnév első betűje alapján várják ügyintézésre jövő péntekig, de attól kezdve március végéig bármikor fogadják az ügyfeleket. Pénteken az É betűig, március 16-án szerdán a K-tól az F-ig, 17-én csütörtökön L-től R-ig, 18-án pénteken S-től Zs-ig tart a beosztás. Időpontot az OBA ügyfélszolgálatával is lehet egyeztetni.

Az érintettek kifizetési elszámolást kapnak postai úton, de az nem feltétele az ügyintézésnek, nem fogják kérni a Takarékbank fiókjaiban. A betétesek érdeke a mielőbbi kártalanítás, így előfordulhat, hogy a pénzüket előbb kapják meg, a kártalanításról készített kivonatot csak később hozza a posta – olvasható a közleményben.

Megkezdték a kártalanítások kifizetését a Sberbank ügyfeleinek

Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások – közölte az OBA az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy néhány napon belül a Magyar Posta Zrt.-től is megkapják a betétesek a postai kifizetéseket.

Azon ügyfelek, akik a Takarékbank Zrt.-nél rendelkezhetnek a részükre járó kártalanítási összeg felett, hamarosan részletes tájékoztatást kapnak arról, hogy mely fiókba és mikortól fáradhatnak be ügyintézés céljából – jegyezték meg. Arra kérték az érintett ügyfeleket, hogy kövessék nyomon az OBA és a Takarékbank Zrt. honlapján hamarosan megjelenő tájékoztatókat.
Felidézték, hogy az OBA március 4-én éjfélig fogadta be a hozzá beérkező számlaszámbejelentéseket a betétesektől.

Az OBA a Takarékbankot bízta meg, hogy közreműködő bankként kifizesse az erre a kifizetési csatornára irányított betétesek részére a nekik járó kártalanítási összeget.

Az alap arra kérte az ügyfeleket, hogy amennyiben még nem rendelkeznek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával, minél hamarabb nyissanak számlát egy magyarországi hitelintézetnél.

A Sberbank lakossági ügyfelei a Takarékbanknál személyazonosító okmány és lakcímkártya bemutatásával, a céges ügyfelek a bejegyzésük igazolására, valamint a cég nevében történő rendelkezés igazolására alkalmas dokumentumok alapján intézkedhetnek.
A közreműködő bank március 18-át, a kártalanításra törvényileg megjelölt 10 munkanap lejártát követően is folyamatosan a betétesek rendelkezésére fog állni – hangsúlyozta az OBA. Az OBA a Sberbanknál vezetett Start-számlák egyenlegét a Kincstár részére utalja át.

Arra is kitértek: ha a betét meghaladja a 100 ezer eurónak megfelelő forint összeget – 38 millió forint – vagy az OBA által nem biztosított kategóriába tartozik, a ki nem fizetett betétrészre a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni. Ennek módjáról a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. fog tájékoztatást adni.

A Magyar Nemzeti Bank március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Keményen érinti Nagykanizsát a Sberbank csődje

Ismert, hogy a háborús válság és a nemzetközi szankciók súlyosan érintették a magyar Sberbank anyavállalata, az ausztriai Sberbank Europe AG mögött álló orosz pénzintézetet, emiatt az európai szanálási hatóság végelszámolást indított az osztrák anyavállalatnál. Ezt követően a Sberbank Magyarország Zrt. helyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét, és elrendelte annak végelszámolását.

Ezért elsőként fontos elmondani, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) automatikusan kártalanítja a Sberbank jogosult ügyfeleit: 10 napon belül, ügyfelenként 100 ezer eurónak (vagyis kb. 38 millió forintnak) megfelelő forintösszegig. A részletekről az alábbi linken találnak információt: https://www.oba.hu/2022/03/02/oba-ugyfeltajekoztato-a-sberbank-magyarorszag-zrt-beteteseinek-kartalanitasarol/

A magánszemélyek mellett a vállalkozások, egyesületek, alapítványok és az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok betéteire is vonatkozik a védelem, illetve a külföldön élőkre és a külföldiekre is.

A hiteleket ilyen esetekben továbbra is törleszteni kell, a hitelállományok vélhetően új intézményhez fognak átkerülni.
Nagykanizsa lakói és vállalkozói közül sokakat érint a kialakult helyzet. A legtöbbük számára már most létezik megnyugtató válasz, és nemsokára megoldás születik azok felé is, akiknek több mint 100 ezer eurónak megfelelő összeg van a számlájukon. Már felvettük a kapcsolatot a Magyar Államkincstár vezetésével a kialakult helyzet mielőbbi teljes rendezése érdekében, mivel mindez érinti városunk önkormányzatát és cégeit is, hiszen a Sberbank volt a számlavezető pénzintézet.

Ennek folyományaként rendezésre került az önkormányzatnál és cégeinél dolgozó munkatársak munkabére utalásának kérdése: mindannyian időben és maradéktalanul megkapják a munkabérüket.
Közgyűlési döntés alapján az önkormányzat egy új számlavezető bankkal köt szerződést, hogy a továbbiakban is zavartalanul működjön valamennyi tevékenység és szolgáltatás, így mindenki, városunk lakói és partnerei az eddig megszokott biztonsággal és bizalommal fordulhatnak az önkormányzat intézményeihez és cégeihez.

Kérjük, a régi számlaszámokon már ne próbáljanak meg utalást indítani, mert azok már nem élnek. A közeljövőben új számlaszámokat hozunk létre, amelyeken például az adóbefizetési kötelezettségek teljesíthetők lesznek.
Maradnak még megoldandó nehézségek, hiszen széleskörűen érinti az önkormányzatot és intézményeit, cégeit az eddigi számlavezető pénzintézet végelszámolása. De mindent megteszünk a teljes körű megoldás érdekében, már felvettük a kapcsolatot a kormányzattal is. Várhatóan, amennyiben ez szükségessé válik, kormányzati, állami segítség is érkezik, hogy önkormányzatunkat semmilyen mértékben ne érje hátrányosan a kialakult helyzet – közölte Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Úgy értesültünk, – és ez azóta megjelent a Magyar Közlönyben is – hogy Nagykanizsa a kormánytól a Sberbank-ügy miatt 161 millió forint rendkívüli támogatást kap bérfizetési kötelezettségek jogcímen. A Sberbank csődje miatt érintett további környékbeli önkormányzatok: Bánokszentgyörgy, Borsfa, Fityeház, Homokkomárom, Murakeresztúr, Sormás.