Keményen érinti Nagykanizsát a Sberbank csődje

Ismert, hogy a háborús válság és a nemzetközi szankciók súlyosan érintették a magyar Sberbank anyavállalata, az ausztriai Sberbank Europe AG mögött álló orosz pénzintézetet, emiatt az európai szanálási hatóság végelszámolást indított az osztrák anyavállalatnál. Ezt követően a Sberbank Magyarország Zrt. helyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét, és elrendelte annak végelszámolását.

Ezért elsőként fontos elmondani, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) automatikusan kártalanítja a Sberbank jogosult ügyfeleit: 10 napon belül, ügyfelenként 100 ezer eurónak (vagyis kb. 38 millió forintnak) megfelelő forintösszegig. A részletekről az alábbi linken találnak információt: https://www.oba.hu/2022/03/02/oba-ugyfeltajekoztato-a-sberbank-magyarorszag-zrt-beteteseinek-kartalanitasarol/

A magánszemélyek mellett a vállalkozások, egyesületek, alapítványok és az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok betéteire is vonatkozik a védelem, illetve a külföldön élőkre és a külföldiekre is.

A hiteleket ilyen esetekben továbbra is törleszteni kell, a hitelállományok vélhetően új intézményhez fognak átkerülni.
Nagykanizsa lakói és vállalkozói közül sokakat érint a kialakult helyzet. A legtöbbük számára már most létezik megnyugtató válasz, és nemsokára megoldás születik azok felé is, akiknek több mint 100 ezer eurónak megfelelő összeg van a számlájukon. Már felvettük a kapcsolatot a Magyar Államkincstár vezetésével a kialakult helyzet mielőbbi teljes rendezése érdekében, mivel mindez érinti városunk önkormányzatát és cégeit is, hiszen a Sberbank volt a számlavezető pénzintézet.

Ennek folyományaként rendezésre került az önkormányzatnál és cégeinél dolgozó munkatársak munkabére utalásának kérdése: mindannyian időben és maradéktalanul megkapják a munkabérüket.
Közgyűlési döntés alapján az önkormányzat egy új számlavezető bankkal köt szerződést, hogy a továbbiakban is zavartalanul működjön valamennyi tevékenység és szolgáltatás, így mindenki, városunk lakói és partnerei az eddig megszokott biztonsággal és bizalommal fordulhatnak az önkormányzat intézményeihez és cégeihez.

Kérjük, a régi számlaszámokon már ne próbáljanak meg utalást indítani, mert azok már nem élnek. A közeljövőben új számlaszámokat hozunk létre, amelyeken például az adóbefizetési kötelezettségek teljesíthetők lesznek.
Maradnak még megoldandó nehézségek, hiszen széleskörűen érinti az önkormányzatot és intézményeit, cégeit az eddigi számlavezető pénzintézet végelszámolása. De mindent megteszünk a teljes körű megoldás érdekében, már felvettük a kapcsolatot a kormányzattal is. Várhatóan, amennyiben ez szükségessé válik, kormányzati, állami segítség is érkezik, hogy önkormányzatunkat semmilyen mértékben ne érje hátrányosan a kialakult helyzet – közölte Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Úgy értesültünk, – és ez azóta megjelent a Magyar Közlönyben is – hogy Nagykanizsa a kormánytól a Sberbank-ügy miatt 161 millió forint rendkívüli támogatást kap bérfizetési kötelezettségek jogcímen. A Sberbank csődje miatt érintett további környékbeli önkormányzatok: Bánokszentgyörgy, Borsfa, Fityeház, Homokkomárom, Murakeresztúr, Sormás.