A Kisbolt

Mostanában sokszor előttem van egy kép. Egy kisbolt képe, amely városunkban a Csengery (akkor Béke) és a Szemere utca sarkán volt. A Takács-féle vegyesbolt.
Nem volt nagy, de mindent lehetett bent kapni, ami a háztartásokban szükséges volt.

Orromban érzem a friss kenyér illatát, amit a boltba lépve éreztem, a pult mögötti rácsos fa állványon sorakoztak.
Alatta döntött fapolcon dobozában a finom Típus nápolyi. Fent a pulton öblös, ferde szájú üvegekben csoki golyócskák, amit egy kis lapáttal mértek ki papírzacskóba.



(Ebben a házban működött a Takács vegyesbolt. Bejárata a Csengery utca felől volt)

Finom volt a zselés. Gyerekként sokat jártam e kis boltba, hiszen nem messze laktunk a strand pénztár melletti házban. Szinte mindent ebben a boltban vásároltunk.

No meg anyám lement a piacra, ahonnan lábaiknál lógatva hozta a rántani való csirkéket, amit otthon vágtunk le frissen és pucoltunk meg.
Ezek a csirkék még kukoricán nőttek fel finom volt az ízük.

A tulajnak volt egy lánya, akit mindenki csak Ecet Icának hívott. Később az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vette át ezt a kis boltot és üzemeltette tovább.
Már nem emlékszem mikor is szűnt meg, ellenben jó visszaemlékezni a hangulatára, az illatokra.
A mai nagyáruházakban ez a családias légkör már nincs meg.

Ha jöttem haza a boltból és le volt engedve a sorompó, átjöhettem az akkor még meglévő kis aluljárón, amit csak úgy hívtunk „bújó híd”.
Megálltam és hallgattam a fölöttem csattogó vonatkerekek zaját. Ma már ez a kis aluljáró sincs meg.

Hazafelé megálltam a kis trafiknál, Bakonyi Géza bácsi trafikjánál, ott vettem apámnak a Fecske cigarettát, no meg magamnak egy bocskorszíjat, ami egyfajta édesség volt. Hát ilyen emlékeim vannak városunk múltjából.
(Írta és fotózta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa)

Régi Május elsejék Kanizsán

Igazi népünnepély volt Május elseje, a dolgozók ünnepe országszerte, így Nagykanizsán is. Bár kötelező volt a felvonulás, de nem vették túl komolyan az emberek. Egyszer nekem is a kezembe nyomtak egy Lenin képet, amit aztán a főúton való végighaladás után rögtön le is tettem egy kapualjba és leléptem.

(Május elsejei felvonulás Nagykanizsán. Fotó: Vízvári József)

Színes léggömbök, zászlóerdő, transzparensek az élen vonulóknál feliratokkal, például ilyenekkel, hogy „Előre a negyedik öt éves tervért” .
Tíz méterenként munkásőrök az út mentén kifeszített kötél kordon. Így festett a kép.

A vállalatok feldíszített, leengedett oldalfalú teherautókkal vonultak, rajt éneklő dolgozók és az a termék, amit az adott vállalat gyártott. A hangosbemondó érces hangon üdvözölte az épp akkor haladó vállalat dolgozóit, vezetőit, méltatva a szocialista munkaversenyben, és a brigádmozgalomban elért eredményeit. Ilyenkor kitüntették a vállalatok vezetőit és sokat a dolgozók közül is. Mindezt tették a szakszervezet ajánlásával.

(Nagykanizsán anno a Rozgonyisok is vonultak)

Lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni amit most írok, de akkor megbecsülték az értéket termelő, dolgozó embert nem úgy, mint most. A felvonulás végeztével az emberek az ebéd elfogyasztása után elmentek a Majálisra.
Annak idején városunkban Nagykanizsán ez a városhoz közeli Csónakázó tónál volt, ahová ingyen buszok vitték ki a dolgozókat.

A város éttermei ilyenkor kitelepültek, ehhez a sátrakat a munkásőrség és a honvédség biztosította. A dolgozók jegyet kaptak, amit virslire, debrecenire, sörre lehetett beváltani Volt, hogy csak egy sátor ezer liter sört eladott.

(Május elsejei felvonulás Kanizsán. Vonul a Finommechanika. Fotó: Pusztafi Attila)

Ilyenkor én is kint voltam ügyeletben, ha elromlott egy hűtő, akkor megjavítottam. Elmondhatom, hogy az emberek vidáman, felszabadultan töltötték el ezt a jeles napot. A vendéglátás ilyenkor óriási forgalmat bonyolított le. Volt úgy, hogy a Muskátli Cukrászda ezen a napon, csak fagylaltból százezer forintot csinált, pedig ez akkor nagy pénz volt.

(Május 1-i felvonulás a mostani Fő úton)

Az embereknek nem volt magas a fizetése, de mégis el tudtak menni családostól étterembe, presszóba. A Csótónál késő estig forogtak a ringisek, a sátrakból a gyerekeknek műanyag játékokat árultak, és szólt a zene. Vidám emberek hada ünnepelte a munka ünnepét.

Városunk ma már nem ott tartja meg a rendezvényt ” a munka ünnepét”.  Azért használok idézőjelet, mert mára városunkban – összeszámoltam – tizennégy üzem, gyár szűnt meg vagy átalakult elvéve ezzel a dolgozók megélhetését.

Ezért ma már május elseje, már nem az az ünnep, mint ami régen volt.
(Írta: Pusztafi Attila)
Ilyen volt egy május 1-i felvonulás Nagykanizsán 1975-ben.

HA1XE (Tibor) történeteiből

Mint tudod az Újudvarhoz közeli TV adó állomás egyik kezelője voltam a nyolcvanas években. Innét vonultam nyugállományba is. Kezdte el a beszélgetést Tibor. Egy érdekes mozzanatot mesélek el az ott töltött éveimből. Éppen éjszaka dolgoztam egy fülledt meleg nyári éjjelen.


A kezelőhelyiségben, csak a műszerek, és a kontroll lámpák fénye világított Csendes volt minden, a berendezések megfelelően működtek, nem volt szükség beavatkozásra. Kitettem egy széket a teraszra, ki ültem, hallgattam a csendet, élveztem a nyugalmat. Messzire ellehetett látni a toronyból, szép tiszta csillagos volt az égbolt. Gyönyörűek voltak a Balaton fényei. Egyszer csak Sármellék felől Valami nagy fényes tárgy emelkedett fel egy darabig mozdulatlan volt, aztán nagy sebességgel eltávolodott. Gondolom az olvasók többsége tudja, hogy e település határában volt a Szovjet légierő egyik bázisa. (Ma polgári repülőtér.)

Úgy gondolom, hogy a fényes valami egy helyből felszállni képes repülőgép lehetett. Egyébként, nem csak én láttam, mint később kiderült, hanem kollégáim közül is sokan, bár nem beszéltek róla valami oknál fogva. Mindez a nyolcvanas évek elején történt. A híradásokban ilyen típusú repülőgépről nem lehetett hallani. Meg kell, hogy mondjam lenyűgöző látvány volt az éjszakában. Többször is láttunk ilyen felszállást. Amúgy is sok repülés volt ezen a reptéren éjszakánként. Talán ez miatt is voltak olyan jók az orosz pilóták, megadták nékik a gyakorlás lehetőségét. Ezzel a gondolattal fejezte be Tibor a történetét.

UI: Tibor egyike városunk legrégebbi, legidősebb rádió amatőreinek. Az évtizedek alatt rengeteg nyugtalapot gyűjtött be, és vette fel a kapcsolatot a rádióval a világ számtalan amatőrével. Azt mondja ebben az internetes világban, mintha ez a sport, hobbi, szenvedély, kezdi elveszíteni jelentőségét. Pedig rádióamatőrnek lenni sokkal többet jelent, mint összeköttetéseket lebonyolítani, a föld különböző pontjaival, akár fónia és akár mint távíró üzem módban.
A rádióamatőr egyben konstruktőr is, hiszen legtöbbjük saját készítésű adó-vevő készülékkel pásztázza az étert. Ez pedig nagy technikai tudást, felkészültséget igénylő dolog! (Lejegyezte: Pusztafi Attila)

Festői napnyugta Kanizsa felett

Fantasztikus decemberi napnyugtáról készített gyönyörű fotókat december 11-én, vasárnap a nagykanizsai Pusztafi Attila.

A Nagykanizsai felett látható, képre rögzített, nem mindennapi égi csodát jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

nagykanizsa-napnyugta-1

nagykanizsa-napnyugta-3

nagykanizsa-napnyugta-2

A régi kanizsai strandfürdő

1933-ban épült meg Nagykanizsán a strandfürdő.
Ebben az írásomban arról az időszakáról írok, amit gyerekként éltem át, hiszen ott laktunk, közvetlenül a bejárata, a pénztár melletti házban.

nagykanizsa strand 1





A háznak a bal oldalán laktunk mi, és egy házaspár. A másik oldalon  Vándorfiék, ők üzemeltettek kerékpár megőrzőt, a strandra járóknak. A strand pénzárban akkoriban Róka Éva, egy nagyon csinos lány adta ki a jegyeket.
A strand akkori vezetője, úszómestere Bessenyei Józsi bácsi volt, egy meglehetősen szigorú ember. Este öt körül a kiváló kanizsai úszók foglalták el a nagymedencét, akiknek az edzője Czulek József volt. Nagyon sok kiváló úszója volt városunknak. Néhány név ezek közül: Ladányi Rózsi, Ladányi Éva, Baróthy Éva, Mátrai Tibor. Így hirtelen ezekre a nevekre emlékszem.

nagykanizsa strand 5 jpg.
Rendkívül nagy látogatottsága volt a városi strandnak akkoriban. Hétvégi napon, volt, hogy a pénztár előtti sor vége, a Béke utcáig ért le, Bakonyi Géza bácsi trafikjánál állt a sorvége.
A bejárat után, kb harminc méterre volt jobbra egy kis bódé, amiben a büfé működött. Mögötte volt egy régi vízház, ahol szivattyúk, ülepítő medencék voltak, számomra csoda gépekkel. A medence vége felett vízilabdához használt kapuk függtek. Az öltözők épületének a tetején napozó volt kialakítva.
Boldog gyerekzsivaj töltötte be a teret. Kis focipálya is volt a medence déli oldala mögött. Az udvarunkból egy kiskapu nyílott a strand felé, mi ott lakók ezen keresztül jártunk strandra.

nagykanizsa strand 2
Hétvégeken úszóversenyek voltak unokatestvérem  Baróthy Éva sorban nyerte ezeket a versenyeket. Elmondható, hogy akkoriban rengeteg kanizsai polgár kedvenc kikapcsolódási helye volt a strand.
A strand mindig május elsején nyitott, és augusztus végéig volt nyitva. Ősszel Vándorfi Józsi barátommal, mikor bezárt a strand birtokba vettük a területet, nekünk az volt a grund. Én 1974-ig laktam ott. Elköltöztünk, de még ma is szívesen emlékszem vissza az ott töltött évekre.
(Írta: Pusztafi Attila)

Az Ady Vendéglő

Elérkeztem a nagykanizsai éttermeket bemutató sorozat egyik fontos étterméhez, és ez nem más, mint az Ady Vendéglő. A nem kanizsaiaknak írom, hogy helyileg a Nagypostával átellenben volt az étterem.
Az Ady úton volt ez a nem túl nagy étterem, híres volt kiváló konyhájáról, és hatalmas forgalma volt. Nagyon finom ételeket lehetett enni házias ízekkel, mint pl. szalontüdő zsemlye gombóccal vagy vese-velővel.

nagykanizsa-ady-vendeglo
Az üzletet nagyon hosszú ideig  Kremzner Géza vezette. Kemény ember volt, de a dolgozóit megfizette, és volt, hogy közös kirándulást szervezett a számukra autóbusszal. Ő már reggel korán a piacon volt a nagy táskákkal, és szedte össze a konyhára valót. Néhány nevet említenék meg az ott dolgozók közül a teljesség igénye nélkül. Úgy, mint Husz Elemér, Lukácsi Pisti, Kis Feri, (úgy tudom, már ő sem él) Bonc Sanyi, Németh Gyuri (becenevén merev Gyuri) aki sajnos már nincs az élők sorában. Aztán a szakácsok közül emlékezem Margit nénire, aztán Gizi nénire (Kondákorné).




Akkoriban még városunkban NB 1 B-s focicsapat működött az Olajbányász csapata. Vasárnapi meccs előtt az Ady dugig volt szurkolókkal, akik ott alapoztak be a meccsre. köztük voltam én is, mint B közép tag, én vertem a meccseken a piros kékre festett egykori úttörő dobot Volt olyan, hogy Elemér a meccs idejére, egyszerűen bezárt, és lejött megnézni a meccset.
Barátaimmal esténként ott is sűrűn előfordultunk. Egy időben a karbantartó műhelyünk ott működött az Ady vendéglő udvarában. Számtalan esetben előfordult, hogy Géza meglepett bennünket egy-egy láda sörrel. Az étteremben rengetegen ebédeltek, helyet déltájt nem lehetett találni. Az éthordós elvitel is sok volt.
Úgy tudom, Géza azért adta vissza, mert nem tudott a bérleti díjban megegyezni az épület tulajdonosaival. Ma kínai étteremként működik, de az már nem az Ady. (Közben kaptam a hírt, hogy már az is bezárt.)
Az akkor egy más világ volt, az emberek megtehették, hogy eljárjanak ilyen helyekre, és meg is tették. Elmondható, hogy ez az étterem Nagykanizsa leglátogatottabb étterme volt. Nemrég kaptam a hírt, hogy közben Kremzner Géza is eltávozott az élők sorából. Nyugodjon békében. (Írta Pusztafi Atila)

nagykanizsa-pusztafi-attila

Már elérhető Pusztafi Attila barátom könyve, a Kanizsai emlékek. Ebben a könyvben több száz olyan ember nevével is megismerkedhetünk, akik Nagykanizsa vendéglátásában ismert, és híres emberek voltak. A 60-as, 70-es és 80-as évek közismert szereplőinek: felszolgálóknak, pincéreknek, étteremvezetőknek és ebben a vendéglátóiparban dolgozó sok érdekes ember és kanizsai iparos életébe, munkájába engednek most bepillantást. Nosztalgikus érzés visszaemlékezni a város akkori irigyelt közösségi életére, szereplőire, ami akkor Nagykanizsát az itt élők számára az ország legszebb várossá tette. Azt a Nagykanizsát, ahol jó volt lakni, élni, pihenni és szórakozni is. Hiánypótló ez a könyv. Pusztafi Attila révén az akkori embereknek állított emléket. Köszönet neki ezért a munkáért. A könyv kedvező fogadtatása adott neki kedvet és lendületet a könyv folytatásának a megírására is, mert városunkban élt még bőven olyan kvalitású és érdekes ember, akikről illik megemlékezni. Pusztafi Attila ezt a hálás feladatot vállalta magára! (Vízvári József)

 

A Napsugár Bisztró

A Teleki utca elején épült tízemeletes ház aljában hozta létre ezt az egységét a ZMSZVV. Ez volt a Napsugár Bisztró. Gondolom az elnevezésében szerepet játszott, hogy még az építkezések megkezdése előtt a sarkon volt Napsugár Presszó a fenti okok miatt szűnt meg, vagyis elkezdődtek az építkezések. Kezdetben a bejárattól balra volt egy fagylaltozó, amit későbbiekben talponállóvá alakítottak át. Aztán volt az éttermi rész, ahová annak idején sokan jártak ebédelni, vacsorázni.

nagykanizsa-napsugar-bisztro
Akkori üzletvezetőket sorolnám fel, elnézést kérek érte, ha valakit kihagynék, már elég régen volt. Tehát: Laknerné Éva,
Szügyiné, Joósné Éva. Helyettes: Molnárné Gizella. Remek konyhája volt, egy szakácsnőre emlékszem, Podmanszkiné Annus nénire.
Sokszor megfordultam itt, úgy is, mint karbantartó, és úgy is, mint vendég. A kezdetektől fogva ott volt szakácsnő Perneczki Ferencné, Ica néni, aki remek ételeket tett az asztalra.

Ez az üzlet sem volt mentes a balhéktól, egy eset jut most eszembe, ami egy volt üzembeállító kollégámmal esett meg T.  Gyurival. Egy este az üzembeállításról páran itt szórakoztak. Összeszólalkozott Gyuri egy cigánygyerekkel, aki kést rántott, és megszúrta. Csak a szerencsén múlt, hogy Gyuri életben maradt.
Mondjuk a vele levő kolléga O.  Lajos akkora pofont adott a szurkálónak, hogy a feje előbb ért a padlóra, minta feneke.
Érdekességként megemlítenék egy vicces figurát. Akkoriban wc –s néniket alkalmaztak, akik szigorúan elkérték a használati díjat a kuncsaftoktól, és takarították az illemhelyet. No, egy ilyen a Napsugárban is volt. Kövér, termetes asszonyság, (beceneve Tonna Mici volt) nagy tokával és szemüveggel. Különös ismertető jegye az volt, hogy állandóan a wc előtt ülve kis székén pörköltet evett galuskával. Ilyenkor, ahogy rágott viccesen mozgott a szemüvege, le és fel.
Úgy emlékszem az üzletet valamikor a nyolcvanas években adták ki jövedelem érdekeltségbe, majd a cég megszűnése után Jerausek István üzemeltette az üzlet bezárásáig. Kérném, hogy aki hozzá tud tenni, emlékezik rá kik voltak ott pincérek, az szóljon hozzá. Köszönöm.
(Írta: Pusztafi Attila)

Volt egyszer egy kanizsai fagyizó

A hetvenes években Nagykanizsa főutcáján működött egy kis fagylaltozó. Bent a kapu alatt egy kis „bódé” volt felépítve. Ebben üzemelt.

Két aranyos, idős ember üzemeltette a ZMSZVV tulajdonában levő üzletet. Bráder Karcsi bácsi és felesége.
Mindketten cukrászok voltak és a Kisfaludy utcában laktak.
A városban az emberek csak így mondták: – „Ettem egy fagyit a kapu alatt”.
Nagyon finom fagyit árultak, amit akkor még főzött alap anyagból készítettek el.
Sokszor javítottam ezt a fagylaltgépet is és téliesítettem le szezon vége előtt.
Úgy emlékszem akkor szűnt meg amikor a helyére a mostani húsáruház épületét kezdték felépíteni.
(Írta Pusztafi Attila)

nagykanizsa fagyizó