Balogh László nagykanizsai polgármester válasza az Éljen Városunk Egyesület nyílt levelére

Január 3-án közreadtuk az Éljen VárosuNK! Egyesület nyílt levelét, amelyet Balogh László nagykanizsai polgármesternek címeztek újévi köszöntőjével kapcsolatban.

Most – január 6-án – Balogh László városvezetőtől kaptunk egy levelet, ennek tartalmát is teljes terjedelemben közöljük.

Tisztelt dr. Fodor Csaba Tanácsnok Úr!

Fontosnak tartom, ha a város választott, felelős tisztségviselői párbeszédet folytatnak egymással. Ennek a párbeszédnek a közgyűlés a hivatalos fóruma, de emellett számos lehetőség adódik arra, hogy véleményt cseréljünk a város fejlődése érdekében. Például a szakmai egyeztetéseken, melyek Nagykanizsa közösségét tehetnék sikeresebbé. A magam részéről a nyílt levelekben megfogalmazott üzengetéseket nem tartom méltó kommunikációnak. Főleg, hogy havonta több alkalommal is találkozunk hivatalosan. De készségesen fogadnám Önt a polgármesteri hivatalban is, ahol megoszthatná észrevételeit és felvetéseit. Ha a nyílt levél helyett így tesz, megvitathattuk volna, hogy mint polgármester – akire a város polgárai az összes szavazatot összegezve a legtöbben voksoltak -, miben hiszek, és mit tartok fontos értéknek. Mert az Ön levelében megfogalmazottakkal ellentétben egy polgármester nem lehet pártatlan és főleg nem semleges. Nem azért kapta meg a legtöbb szavazatot. Hanem azért, mert képvisel valamilyen értéket, világnézetet és hagyományt.

Számomra nagyon fontos a város iránti szeretet, a város közösségének jólléte és fejlődésébe vetett hite. De ugyanúgy fontos nemzetünk szuverenitása, identitása, a családok erősítése és mindazon sajátos örökségünk és kultúránk megőrzése, mely több mint ezeréves hazánk nagyszerű hagyatéka.

Büszke vagyok rá, hogy „közös otthonunk Nagykanizsa”, hiszek a kanizsai életérzésben és abban, hogy vannak „kanizsaikumok”, s hogy erős és különleges közösség a mi Kanizsánk. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”. Én ezeket az értékeket vallom. Ezért is tartozom egy pártcsaládhoz évtizedek óta, amelynek színeiben – nem függetlenként – szereztem meg a szavazatok többségét városunk legitim képviseletére. Nem önmagamat emeltettem vezetői pozícióba, hanem a velem értékközösséget érző kanizsai polgárok választottak meg. És ők a további fejlődésre, a város sikerére és közös értékeinek megőrzésére adták voksaikat. Nekem ez az akarat nem jogokat, hanem kötelességeket jelent.

A vita a demokratikus közélet fontos eszköze, ezért örülök, hogy gondolataimmal, megszólalásaimmal állásfoglalásra késztetek másokat, így Önt is. Tisztában vagyok azzal, hogy szinte egalizált a jelenlegi közéleti helyzet, vagyis 7:8-as arány alakult ki a képviselőtestületben, mely önmérsékletre kell, hogy intsen mindenkit. Csak ennek mentén lehet építeni tovább egy várost. Azonban a közgyűlési többség pillanatnyilag mégiscsak Önöknél van, így Nagykanizsa sorsának alakulása, fejlődése, jövőbeni sikeres vagy kudarccal teli útja elsősorban az Önök felelőssége. Ezért tartom továbbra is érvényesnek és helyénvalónak az újévi köszöntőmben elmondott fontos állításokat.

Nagykanizsa polgármestere vagyok. Az általam képviselt értékek, a város és az itt élők érdekei mentén fogalmazom meg megnyilvánulásaimat, és eszerint cselekszem. Igen, továbbra is hiszek abban, hogy a „Modern Városok Programunknak” látványosan folytatódnia kell. Az M70-es autópálya már elkészült, a sportcsarnokunk 600 napon belül megépül, én még mindig küzdök a velodrom nagy lehetőségéért, és nem mondhatok le a Ferences-kolostorról, az új uszodáról, a déli elkerülő útról, az Ipari Park további fejlesztéséről, ami új cégeknek adhat otthont, és az új ifjúsági centrumról sem! A fejlesztések tekintetében a felelősség kérdése nem abban áll, hogy megvalósítunk vagy nem valósítunk meg, hanem abban, hogy csak üzemeltetni akarunk-e vagy pedig kreatív és progresszív módon mindent megteszünk annak érdekében, hogy fenntarthatóan és sikeresen menedzseljük létesítményeinket – így ez tehát nem csak a jelen költségvetési keret adta lehetőségek kérdése.

Örülök annak, hogy a közgyűlési többség így nyilatkozott: „Visszautasítjuk, hogy döntéseinket az motiválná, hogy Nagykanizsa forrásoktól essen el, sőt ellenkezőleg, azon dolgozunk, hogy minél több beruházás valósuljon meg városunkban a közeljövőben.” Így legyen!

„Sine pugna non est victoria.” – Küzdelem nélkül nincs győzelem. – mondták a régiek. Ez biztató lehet mindannyiunk számára, akik hiszünk Kanizsa hatalmas potenciáljában. Krátky Istvánra hivatkozom: „Egy politikai elvem van: mindent a városért.”

Hiszek az értelmes párbeszédben, ezért is hívom tisztelettel és szeretettel minden Képviselőtársamat világlátástól és pártállástól függetlenül a város jótékonysági báljába, a Bethlen-bálba!

Ezzel az egymásnak szóló nyílt leveles üzenetváltásainkat lezártnak tekintem. Folytassunk párbeszédet a közgyűlésben, nyilvános megszólalásainkban, tetteinkben, és akár a Bethlen-bálon is.

Tisztelettel:

Balogh László

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere

Nyílt levél Balogh László Polgármester Úr 2020. január 1-én elmondott újévi köszöntőjével kapcsolatban

Tisztelt Balogh László Polgármester Úr! Talán nem volt olyan régen és még ismerősen cseng a polgármesteri esküjének szövege: „Én, Balogh László becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; polgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Nagykanizsa fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.

Megszakadtak a tárgyalások a nagykanizsai önkormányzat pártjai között

Egymást vádolják kompromisszumképtelenséggel a nagykanizsai közgyűlésbe bejutott pártok, miután szerdán megszakadtak az alpolgármesterekről és a bizottsági pozíciókról szóló tárgyalások a többségben lévő ellenzéki koalíció és a polgármestert adó, de kisebbségbe került kormánypárti oldal között – közölték az érintettek csütörtökön, egymást követő sajtótájékoztatójukon.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta: az önkormányzati választások óta eltelt egy hónapban hét alkalommal egyeztettek a két oldal képviselői, s bár a kezdetekben úgy tűnt, lehet megegyezés, ez azonban most mégsem valószínű. Azért nem tudnak megegyezni egymással, mert a Fidesz-KDNP is szeretne egy alpolgármestert, az ellenzéki oldal azonban nem fogadja el ezt a javaslatot.

A polgármester szerint a többséget adó pártok akár két alpolgármestert is jelölhetnének. Az önkormányzati bizottságok összetételében pedig „döntetlen közeli” a helyzet, mert abban kevesebb a vita.
Bizzer András, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetője úgy fogalmazott: a kormányoldal mindvégig konstruktívan állt a tárgyalásokhoz, a választói akarat is erre kényszeríti őket. A másik oldal azonban olyan forgatókönyvet lát csak lehetségesnek, ami „a polgármester háttérbe szorításával jár”, de a választópolgárok nem erre szavaztak október 13-án – érvelt.

A frakcióvezető szerint ellenzéki oldalon „a hatalomvágyuk miatt és bosszúból várhatóan totális háborúba kezdenek” a helyben kisebbségbe szorult Fidesz-KDNP ellen. A fővárosi példát látva az önkormányzatra kifizetőhelyként tekintenek, és „totális diktatúrát terveznek a közgyűlésben és a városban” – mondta.

Fodor Csaba, az ellenzéki pártokat tömörítő Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője későbbi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy amíg Balogh László polgármester vezette a tárgyalásokat, addig láttak hajlandóságot a kompromisszumra a Fidesz-KDNP részéről. Szerdára azonban „leváltotta őt” a két kormánypárt, és az új tárgyalófelek olyan elvárásokkal érkeztek, amelyek teljesíthetetlenek, ebből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nem is akarnak megegyezni.

Az önkormányzat most működésképtelen, nincsenek alpolgármesterek és nincsenek bizottságok sem. Pedig 1998 és 2002 között már egyszer volt példa arra Nagykanizsán, hogy az akkor kormánypárti, szocialista polgármester mellett két fideszes alpolgármester dolgozott, mégpedig tisztességesen – jegyezte meg Fodor Csaba.

Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! frakcióvezető-helyettese hozzátette: a Fidesz-KDNP csak időt akar húzni, de ez nem mentesíti őket attól, hogy az ellenzéki koalíció által a választási programban megfogalmazottak szerint „a sáros és korrupciós ügyeket” kivizsgálják.

„Politikai abszurdnak” nevezte, hogy Nagykanizsán a kormánypárti kisebbség akar többséget szerezni az önkormányzati bizottságokban. Az elmúlt öt évben ugyanakkor az ellenzéki oldalnak sem alpolgármesteri, sem bizottsági elnöki helyet nem adtak, a bizottságokban és felügyelő bizottságokban is jóval alacsonyabb volt a részvételi arányuk, mint a korábbi választáson elért eredményük.

Az október 13-i választásokon Nagykanizsán a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje győzött. A polgármesterrel együtt a közgyűlésben nyolc-hét arányú többségbe került a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika és a Momentum képviselőiből álló Éljen VárosuNk! Egyesület. Október végén megtartották a közgyűlés alakuló ülését, de a megegyezések hiánya miatt már akkor elhalasztották az október végén esedékes soros közgyűlést. MTI

Spartan Race Ultra Beast versenyen remekelt a kanizsai hivatal munkatársa

„Városunk polgára, dr. Molnár Zoltán kiemelkedő eredménnyel részt vett az elmúlt hét végén a Spartan Race Ultra Beast versenyen, amelyet először rendeztek Európában, Vechecben, Szlovákiában.
Büszkék lehetünk rá, hiszen 8 óra és 18 percet futva, 68 erő- és ügyességi akadály közepette, 48,8 km-t tett meg sárban, vízben, levegőben a mintegy 2200 méteres szintemelkedésű pályán.
Összességében az 1900 fős nemzetközi mezőnyben a 99. helyezést érte el, ám az Open kategóriában a 19. lett, míg a korosztályában – egy elit versenyzőt leszámítva – első magyarként ért a célba.

A magyarok teljesítményét nézve a 7. helyezést érte el – 4 elit versenyző mögött -, az amúgy embert próbáló hatalmas küzdelemben.
Külön öröm ez az eredmény annak tudatában, hogy Zoltán városunk polgármesteri hivatalának jogi munkatársa, aki napi munkája mellett volt képes erre az óriási teljesítményre.
Mindannyiunk nevében gratulálok az kiváló eredményhez!” – írta kedden Facebook oldalán Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

nagykanizsa dr molnár zoltán 1

nagykanizsa dr molnár zoltán 2