Vadászfegyver-keringő és rapsickodás: bíróságra került az ügy

A korábban golyós és sörétes vadászfegyver birtoklására fegyvertartási engedéllyel rendelkező, azonban 2008. évtől azzal már nem bíró III. rendű vádlott – egy1962-ben született kerkabarabási férfi – 2020. július hónap elején a Lenti lőtér területén, Bárszentmihályfa alatti településrészen gombászott, melynek során egy félig földbe ásott betonállásban talált egy db SM Röhner Sportwaffen Weisbach típusú, .22 Winchester Magnum R kaliberjelű, céltávcsővel ellátott golyós vadászpuskát, valamint 12 db, golyós vadásztöltényt, továbbá egy db JW-15A típusú, kínai gyártmányú, .22 Long Rifle kaliberjelű, céltávcsővel ellátott kispuskát, valamint 7 db hangtompító kamrát és 5 db hangtompítót.

A kerkabarabási férfi ezt követően elhatározta, hogy azokat megszerzi, ezért még az éjszaka folyamán visszament a vadászpuskáért, a kispuskáért, a lőszerekért és a hangtompítókért, melyeket kerkabarabási lakóhelyére vitt, és a garázsként szolgáló istálló egyik ruhásszekrényébe elrejtette. A férfi ezt követően felvette a kapcsolatot – korábbi munkatársával –egy 1968-ban született nagykanizsai férfival – az I. rendű vádlottal -, akinek megvételre felajánlotta a golyós vadászpuskát.

(A fotó illusztráció)

A korábban vadászlőfegyver tartási engedéllyel rendelkező, azonban 2013. november 14.-én történt visszavonás okán azzal már nem bíró nagykanizsai férfi 2020. július 25.-én Kerkabarabás határában találkozott III. rendű vádlottal, melynek során az üzemképes golyós vadászpuska megtekintését követően, azt a hozzá tartozó 12 db lőszerrel együtt 105.000 forintért megvásárolta.

A kanizsai férfi – a fenti módon megszerzett – engedély nélküli golyós vadászpuskát ezt követően értékesíteni kívánta, melyről beszámolt barátjának, egy 1975-ben született beleznai férfinak -az II. rendű vádlottnak-, aki egy vadásztársaságnál vadászmester volt, ezért korábban több alkalommal is kísérőként vitte magával a korábban vadászjeggyel rendelkező kanizsai férfit.

A nagykanizsai férfi a golyós vadászpuskát 180.000 forintért megvételre kínálta egy rigyáci lakosnak, akivel 2020. július 25. és 2020. augusztus 7. között telefonon többször is tárgyaltak a lehetséges adásvételről. A kanizsai férfi azonban az értékesíteni kívánt vadászpuskát nem merte nagykanizsai lakóhelyén tárolni, ezért 2020. augusztus 7.-én a déli órákban megjelent – a fegyvertartási engedéllyel rendelkező – II. rendű vádlott lakóhelyén, és a vadászpuskát és a töltényeket megőrzés végett átadta a beleznai férfinak.

A beleznai férfi tudomással bírt arról, hogy a kanizsai férfi a részére átadott vadászpuska és lőszerek megszerzésére és tartására engedéllyel nem rendelkezett, ennek ellenére azok tárolását otthonában vállalta. A nyomozó hatóság a lőfegyvernek minősülő vadászpuskát és a lőszereknek minősülő töltényeket lefoglalta.

A kerkabarabási férfi utolsó, engedéllyel tartott golyós lőfegyverét 2008. március 21-én legálisan adta el, azonban ezt követően a korábban szintén engedéllyel tartott 45 darab lőszert nem adta le, hanem azokat 2021. február 23-ig lakóhelyén tárolta. A lőszereket, valamint a megtalált lőfegyvernek minősülő kispuskát a lőszereivel és tartozékaival együtt a rendőrség lefoglalta.

A beleznai férfi 2015. március 21-től vadászmesteri tisztséget töltött be egy vadásztársaságnál, mely bérvadászati szerződést kötött egy másik vadásztársasággal.

A bérbeadott vadászterületen a beleznai férfi és a kísérőként vele tartó – hentes végzettségű – kanizsai férfi 2020. május 01. és 2020. július 31. között jogtalan eltulajdonítás szándékával megjelentek, melynek során a beleznai férfi engedéllyel tartott lőfegyverével egy darab – 60 kg élősúlyú – gímszarvastehenet, egy darab – 45 kg élősúlyú – gímszarvas borjút; továbbá 2 darab – 45 kg és 60 kg élősúlyú – vaddisznót ejtett el.

Az elejtett vadak közül egy kivételével a vad elejtésének megtörténtét a beleznai férfi a a vadásztársaság tagjai részére bérvadászati jogviszony alapján rendszeresített beírókönyvben az egyéni lőjegyzéken nem jegyezte be, és az elejtett vadakat az előírások szerint nem jelölte meg, hanem azokat I. rendű vádlottal II. rendű vádlott lakására, illetve a helyi vadászházhoz vitték.

A vadhúsok feldolgozását követően nagykanizsai és a beleznai férfi az eltulajdonított vadak húsán fele-fele arányban elosztozott. A vádlottak cselekményükkel 327.000 forint kárt okoztak vadásztársaságnak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Fegyvereket, vadhúst rejtegetett a nagykanizsai orvvadász

A nagykanizsai rendőrök egy 67 éves férfit fogtak el.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei Nagyrécse külterületén, a Bagó hegyen ellenőriztek egy tehergépkocsival közlekedő 67 éves férfit 2021. július 17-én (szombaton) 12 óra 5 perckor.

A jármű átvizsgálása során az utasterében elhelyezett nylon zsákból egy őz feje, szőrméje, valamint az állat kizsigerelt belső szervei kerültek elő. Mivel a nagykanizsai férfi az állati maradványok eredetét nem tudta igazolni, ezért a rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók további adatgyűjtést végeztek, ennek keretében egy Nagyrécséhez tartozó hegyi ingatlanban kutatást végeztek, melynek során két darab átalakított golyós lőfegyvert, nagyobb mennyiségű lőszert és közel 18 kilogramm őzhúst találtak.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi a lőfegyverek és lőszer tartására engedéllyel nem rendelkezett és a nála megtalált vadat jogosulatlanul lőtte ki, ezért a nagykanizsai rendőrök orvvadászat bűntett miatt nyomoznak, a megtalált engedély nélkül tartott lőfegyverek és lőszerek esetében pedig lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatják az eljárást.

Az engedély nélkül tartott lőfegyvereket és a hozzájuk tartozó lőszereket, valamint a vadhúst a rendőrök lefoglalták – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)