Vadászfegyver-keringő és rapsickodás: bíróságra került az ügy

A korábban golyós és sörétes vadászfegyver birtoklására fegyvertartási engedéllyel rendelkező, azonban 2008. évtől azzal már nem bíró III. rendű vádlott – egy1962-ben született kerkabarabási férfi – 2020. július hónap elején a Lenti lőtér területén, Bárszentmihályfa alatti településrészen gombászott, melynek során egy félig földbe ásott betonállásban talált egy db SM Röhner Sportwaffen Weisbach típusú, .22 Winchester Magnum R kaliberjelű, céltávcsővel ellátott golyós vadászpuskát, valamint 12 db, golyós vadásztöltényt, továbbá egy db JW-15A típusú, kínai gyártmányú, .22 Long Rifle kaliberjelű, céltávcsővel ellátott kispuskát, valamint 7 db hangtompító kamrát és 5 db hangtompítót.

A kerkabarabási férfi ezt követően elhatározta, hogy azokat megszerzi, ezért még az éjszaka folyamán visszament a vadászpuskáért, a kispuskáért, a lőszerekért és a hangtompítókért, melyeket kerkabarabási lakóhelyére vitt, és a garázsként szolgáló istálló egyik ruhásszekrényébe elrejtette. A férfi ezt követően felvette a kapcsolatot – korábbi munkatársával –egy 1968-ban született nagykanizsai férfival – az I. rendű vádlottal -, akinek megvételre felajánlotta a golyós vadászpuskát.

(A fotó illusztráció)

A korábban vadászlőfegyver tartási engedéllyel rendelkező, azonban 2013. november 14.-én történt visszavonás okán azzal már nem bíró nagykanizsai férfi 2020. július 25.-én Kerkabarabás határában találkozott III. rendű vádlottal, melynek során az üzemképes golyós vadászpuska megtekintését követően, azt a hozzá tartozó 12 db lőszerrel együtt 105.000 forintért megvásárolta.

A kanizsai férfi – a fenti módon megszerzett – engedély nélküli golyós vadászpuskát ezt követően értékesíteni kívánta, melyről beszámolt barátjának, egy 1975-ben született beleznai férfinak -az II. rendű vádlottnak-, aki egy vadásztársaságnál vadászmester volt, ezért korábban több alkalommal is kísérőként vitte magával a korábban vadászjeggyel rendelkező kanizsai férfit.

A nagykanizsai férfi a golyós vadászpuskát 180.000 forintért megvételre kínálta egy rigyáci lakosnak, akivel 2020. július 25. és 2020. augusztus 7. között telefonon többször is tárgyaltak a lehetséges adásvételről. A kanizsai férfi azonban az értékesíteni kívánt vadászpuskát nem merte nagykanizsai lakóhelyén tárolni, ezért 2020. augusztus 7.-én a déli órákban megjelent – a fegyvertartási engedéllyel rendelkező – II. rendű vádlott lakóhelyén, és a vadászpuskát és a töltényeket megőrzés végett átadta a beleznai férfinak.

A beleznai férfi tudomással bírt arról, hogy a kanizsai férfi a részére átadott vadászpuska és lőszerek megszerzésére és tartására engedéllyel nem rendelkezett, ennek ellenére azok tárolását otthonában vállalta. A nyomozó hatóság a lőfegyvernek minősülő vadászpuskát és a lőszereknek minősülő töltényeket lefoglalta.

A kerkabarabási férfi utolsó, engedéllyel tartott golyós lőfegyverét 2008. március 21-én legálisan adta el, azonban ezt követően a korábban szintén engedéllyel tartott 45 darab lőszert nem adta le, hanem azokat 2021. február 23-ig lakóhelyén tárolta. A lőszereket, valamint a megtalált lőfegyvernek minősülő kispuskát a lőszereivel és tartozékaival együtt a rendőrség lefoglalta.

A beleznai férfi 2015. március 21-től vadászmesteri tisztséget töltött be egy vadásztársaságnál, mely bérvadászati szerződést kötött egy másik vadásztársasággal.

A bérbeadott vadászterületen a beleznai férfi és a kísérőként vele tartó – hentes végzettségű – kanizsai férfi 2020. május 01. és 2020. július 31. között jogtalan eltulajdonítás szándékával megjelentek, melynek során a beleznai férfi engedéllyel tartott lőfegyverével egy darab – 60 kg élősúlyú – gímszarvastehenet, egy darab – 45 kg élősúlyú – gímszarvas borjút; továbbá 2 darab – 45 kg és 60 kg élősúlyú – vaddisznót ejtett el.

Az elejtett vadak közül egy kivételével a vad elejtésének megtörténtét a beleznai férfi a a vadásztársaság tagjai részére bérvadászati jogviszony alapján rendszeresített beírókönyvben az egyéni lőjegyzéken nem jegyezte be, és az elejtett vadakat az előírások szerint nem jelölte meg, hanem azokat I. rendű vádlottal II. rendű vádlott lakására, illetve a helyi vadászházhoz vitték.

A vadhúsok feldolgozását követően nagykanizsai és a beleznai férfi az eltulajdonított vadak húsán fele-fele arányban elosztozott. A vádlottak cselekményükkel 327.000 forint kárt okoztak vadásztársaságnak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Őzbakot lőtt az engedély nélkül tartott puskával egy nagykanizsai férfi

Egy 1954-ben született nagykanizsai férfi 1995. évet megelőzően – pontosabban meg nem állapítható időpontban – a korábban fegyvertartási engedéllyel rendelkező, azonban 1995. január 6. napján elhunyt sógorától, átvett egy szovjet, IZS-18 típusú, H 63689 gyártási számú sörétes puskából átalakított 5,6x50R kaliberjelű puskát, valamint egy 22 Long Rifle kaliberjelű, magyar gyártmányú puskát, továbbá ezen puskákhoz tartozó 5,6x50R kaliberjelű és 22 Long Rifle kaliberjelű töltényeket.

Ezt követően a vádlott a puskákat és a hozzájuk tartozó lőszereket, a Nagybakónak községhez tartozó, Bagó-hegyen található zártkerti ingatlan műhely helyiségében tárolta. A vádlott a lőszerek egy részét célba lövéshez használta fel a birtokán.

A vádlott 2021. július 17. napján a délelőtti órákban a fenti hegyi birtokon tartózkodott, amikor észlelte, hogy az ingatlan bekerített, francia gesztenyefákkal beültetett alsó részére betévedt egy őzgida.

Ezt követően a vádlott az 5,6x50R kaliberjelű, NikkoSterling márkájú céltávcsővel ellátott puskáját használva a hegyi birtokára betévedt 18 kg súlyú, 12.600 forint értékű vadat elejtette, majd azt azonnal fel is dolgozta, és a vadhúst az ingatlanhoz tartozó épületben elhelyezett mélyhűtőbe tette. A vad fejét, bőrét, valamint a kizsigerelt belső szerveket a vádlott az üzemben-tartásában Toyota gyártmányú gépjárművébe helyezte.

Július 17. napján 13 óra 5 perckor a vádlottal szemben közúti ellenőrzésre került sor a Bagó-hegyen, amikor a Toyota gyártmányú gépjárművel közlekedett. A gépkocsi átvizsgálása során a gépjármű jobb oldali első ülése alól feltalálásra került az őzgida maradványait tartalmazó nejlon zsák.

Ezt követően még ezen a napon 14 órakor szemle lefolytatására került sor a vádlott által használt zártkerti ingatlanon, ahol a pinceépületben illetve a műhelyben feltalálásra és lefoglalásra kerültek az alábbi tárgyak:

1 darab 5,6x50R kaliberjelű, NikkoSterling márkájú, Nighteater típusú céltávcsővel felszerelt puska;
1 darab 22 Long Rifle kaliberjelű puska;
1 darab 5,6x50R Magnum kaliberjelű töltény;
1 darab 22 Long Rifle kaliberjelű töltény;
27 darab 5,6×50 kaliberjelű töltény.

A vádlottól lefoglalt 1db 5,6x50R kaliberjelű puska, valamint 1 db 22 Long Rifle kaliberjelű puska működőképes lőfegyvernek minősülnek és emberélet kioltására alkalmasak voltak.

Az 1 db 5,6x50R Magnum kaliberjelű töltény, az 1 db 22 Long Rifle kaliberjelű töltény, továbbá a 27 db 5,6x50R kaliberjelű töltény lőszernek minősülnek. A fenti lőfegyverek és lőszerek tartásához és megszerzéséhez engedély szükséges. A vádlott fegyvertartási engedéllyel soha nem rendelkezett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Fegyvereket, vadhúst rejtegetett a nagykanizsai orvvadász

A nagykanizsai rendőrök egy 67 éves férfit fogtak el.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei Nagyrécse külterületén, a Bagó hegyen ellenőriztek egy tehergépkocsival közlekedő 67 éves férfit 2021. július 17-én (szombaton) 12 óra 5 perckor.

A jármű átvizsgálása során az utasterében elhelyezett nylon zsákból egy őz feje, szőrméje, valamint az állat kizsigerelt belső szervei kerültek elő. Mivel a nagykanizsai férfi az állati maradványok eredetét nem tudta igazolni, ezért a rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók további adatgyűjtést végeztek, ennek keretében egy Nagyrécséhez tartozó hegyi ingatlanban kutatást végeztek, melynek során két darab átalakított golyós lőfegyvert, nagyobb mennyiségű lőszert és közel 18 kilogramm őzhúst találtak.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi a lőfegyverek és lőszer tartására engedéllyel nem rendelkezett és a nála megtalált vadat jogosulatlanul lőtte ki, ezért a nagykanizsai rendőrök orvvadászat bűntett miatt nyomoznak, a megtalált engedély nélkül tartott lőfegyverek és lőszerek esetében pedig lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja folytatják az eljárást.

Az engedély nélkül tartott lőfegyvereket és a hozzájuk tartozó lőszereket, valamint a vadhúst a rendőrök lefoglalták – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Orvvadászokat fogtak el Nagykanizsa környékén

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett miatt indított nyomozást egy mezőőr bejelentése alapján, aki egy vadkamerán jogosulatlan vadászatot észlelt. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves zalakomári férfit és 28 éves fiát február 4-én (csütörtökön) hajnalban fogták el a rendőrök egy Zalakomárhoz közeli erdős területen. A náluk talált házilag átalakított éles lőfegyvert, lőszereket és éjjellátó készüléket a rendőrök lefoglalták.

A nyomozók a feltételezett elkövetők előállítását követően lakóhelyükön kutatást tartottak, amely során fagyasztott és frissen feldolgozott vadhúsokat, lőfegyvereket találtak és foglaltak le. A nyomozók az 54 éves férfit – őrizetbe vétele mellett – orvvadászat bűntett, valamint lőfegyverrel, vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg 28 éves fiát orvvadászat megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

Ezt megelőzően január 28-án szintén egy mezőőr tett bejelentést a rendőrségre, hogy Liszónál ismeretlen személy dróthurkokat helyezett ki vadászat céljából. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították a feltételezett elkövetőt, majd az elkövetés másnapján orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 64 éves liszói férfit.

Mindkét esetben a rendőrök, a területileg illetékes vadásztársaságok vadászai, az erdészeti szakszemélyzet munkatársai és a mezőőrök eredményes és sikeres együttműködésének köszönhetően sikerült a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható személyeket elfogni – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Zalakarosi, galamboki fegyveres rapsicok a csapi Öreghegyen

Egy 30 éves zalakarosi férfi – az I.r. terhelt,- 2018. december 25-én a kora reggeli órákban Csapi, Öreg-hegyen, a Csirkevölgy Vadásztársaság vadászterületén, a terhelt saját hegyi pincéje közelében, erre vonatkozó jogosultság és engedély nélkül tartott, távcsővel és fegyverlámpával ellátott JW-15A típusú 0.22 Long Rifle kaliberjelű, kínai gyártmányú golyós vadász lőfegyverrel elejtett egy 200.000,- forint eszmei értékű, mintegy 100 kg súlyú, 100.000,- forint húsértéket képviselő szarvastehenet.

Ezt követően az I.r. terhelt telefonján értesítette barátját, egy ugyancsak 1990-ben született galamboki férfit, -a II.r. terheltet, akinek a segítségét kérte. A II.r. terhelt a használatában lévő Opel Astra típusú gépkocsival az állat elejtése színhelyének közelébe, I.r. terhelt pincéjéhez ment. Ekkor I.r. terhelt elmondta II.r. terheltnek, hogy meglőtt egy szarvastehenet és azt kellene megkeresni.

Ezután a II.r. terhelt gépkocsijából származó szemeteszsákokat az állathoz vitték és az állat testét nagyobb darabokra bontva húsát levágták, zsákokba rakták és II.r. terhelt gépkocsijába rakva I.r. terhelt otthonába szállították, majd közösen a lakás hátsó udvari melléképületében kisebb csomagokra osztva feldolgozták, melyeket I.r. terhelt fagyasztószekrénybe tett.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Csirkevölgy Vadásztársaság hivatásos vadásza a kilőtt szarvas tetemének maradványait 2018. december 25-én megtalálta, aki erről tájékoztatta a vadásztársaság elnökét. A rendőrség értesítését követően abban egyeztek meg, hogy 2018. december 26-án egy harmadik kollégájukkal kiegészülve visszatérnek a helyszínre körülnézni, mert II.r. terhelt gépkocsijának mozgásából kiindulva olyan információjuk volt, hogy II.r. terheltnek köze lehet a vad jogosulatlan kilövéséhez.

A terheltek 2018. december 26-án reggel telefonon ismét találkozót beszéltek meg I.r. terhelt Csapi, Öreg hegyi pincéjéhez, azért, hogy a vadászathoz használt fegyvert a helyszínről elszállítsák. A puskát II.r. terhelt autójába téve a terheltek 9 óra tájban el akartak indulni a pince elől, amikor a vadászok gépkocsival eléjük álltak, vérrel szennyezett tárgyak mellett a kilövéshez használt csőre töltött fegyvert, illetve egy tárban további 4 db 0.22 kaliberű lőszerrel a gépkocsiban megtalálták, majd terhelteket a vad kilövése miatt kérdőre vonták.

Emellett a járműben 2 db dobozban összesen 96 db 0.22 kaliberű lőszert is találtak. A rendőri szemle során ellenőrizték I.r. terhelt hegyi pincéjét is, melynek jobb oldali helyiségében, az ágyneműtartóban egy rossz állapotú, német gyártmányú, Anschütz márkájú, golyós lőfegyvert foglaltak le.

A JW-15A típusú 0.22 Long Rifle kaliberjelű, kínai gyártmányú golyós vadász lőfegyvert a lőszerekkel az I.r. terhelt 2018. év közepén találta a pince használaton kívüli szobájában, míg a német gyártmányú, Anschütz márkájú, golyós lőfegyvert 2017. évben találta az erdőben, melyet bejelentés nélkül a pincébe vitt és azok megtalálásig birtokában tartott.

Az ügyben a napokban a Zalaegerszegi Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és orvvadászat bűntette, valamint lopás vétsége e miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Vadászok tartóztatták fel az orvvadászokat Nagykanizsa közelében – Dél-Zala Press

A zalai rendőrök egy 28 éves galamboki és egy 28 éves zalakarosi férfit vettek bűnügyi őrizetbe. A rendelkezésre álló információk szerint a két férfi december 25-én a kora reggeli órákban Csapi külterületén, engedély nélkül elejtett egy szarvastehenet. A tetemet a gyanúsítottak elvitték egyikőjük pincéjébe, ahol feldolgozták.

Nagykanizsai orvvadász ellen emeltek vádat

Egy 68 éves nagykanizsai férfi tavaly decemberben – közelebbről meg nem állapítható időben – a nagykanizsai bolhapiacon ismeretlen személytől 20.000 Ft-ért vásárolt 1 db vadászpuskát, valamint kb. 15 db lőszert. A fegyver és a lőszer tartására a gyanúsított nem rendelkezett engedéllyel, illetve nem volt engedélye vadászatra sem.

A Nagykanizsához tartozó bakónaki hegyen levő pincéjében tartotta a puskát és a lőszereket, azzal egy alkalommal 1 db próbalövést adott le. 2019. május 3-án hajnalban felkelt, majd magához vett 3 db lőszert és a puskáját, továbbá a kereső távcsövet azért, hogy a közeli erdőben vaddisznót lőjön, és azt eltulajdonítsa.

A terület a nagykanizsai székhelyű Hubertus vadásztársasághoz tartozik. A terhelt a Polski Fiat 126 típusú személygépkocsijával a hegy északi végéhez ment, ott az autót leállította. A puskába betárazott 1 db lőszert és gyalogosan az erdő felé ment.

Fotó – Zala Megyei Rendőr-főkapitányányság

Körülbelül 5:30 perckor a réten átfutott egy kifejlett vaddisznó, amelyet a terhelt a puskával célba vett és rálőtt azonban azt nem találta el. Ezután még egy lőszert betárazott a fegyverbe, majd visszaindult a gépkocsijához. Visszafelé haladt a terhelt az autóhoz, amikor megjelent a helyszínen a Hubertus vadásztársaság fővadásza, aki terepjáróval vitt egy osztrák vendégvadászt, hogy a hegyen vadásszanak.

Észlelte a terheltet és azt, hogy nála puska van, ezért a gépkocsival hozzá hajtott, majd az előle lebújva eltűnni szándékozó terheltet elfogta. A fővadász a fegyvert elvette, kitárazta, majd telefonon értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök lefoglalták a puskát és a 2 db lőszert, továbbá a pincében tartott házkutatás alkalmával 1 db lőszerhüvelyt és még 12 db lőszert.

Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a lefoglalt puska 12/70 kaliberjelű IZS-18-E típusú szovjet gyártmányú 1 lövetű rendszerű tűzfegyver, amely lőfegyvernek minősül. A terhelttől lefoglalt lőszerek közül 8 db 12/70 kaliberjelű magyar gyártmányú, 3 db 12/65 kaliberjelű csehszlovák gyártmányú, 1 db 12/70 kaliberjelű amerikai gyártmányú, 1 db 12/70 kaliberjelű csehszlovák gyártmányú sörétes töltény lőszernek tekintendő. A lőszerek működőképesek, a vadászpuskában működtethetők voltak.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség orvvadászat, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Orvvadászt fogtak el a kanizsai zsaruk

A nagykanizsai rendőrök egy 67 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Egy fővadásztól érkezett bejelentés május 3-án a reggeli órákban a rendőrségre, hogy a bacónaki hegyen, vadászterületen egy ismeretlen férfivel találkozott, akinél lőfegyver volt. A személy sem a fegyver jogszerű tartását sem a területen való jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.

Orvvadászt fogtak el a kanizsai zsaruk

A nagykanizsai rendőrök egy 67 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Egy fővadásztól érkezett bejelentés május 3-án a reggeli órákban a rendőrségre, hogy a bacónaki hegyen, vadászterületen egy ismeretlen férfivel találkozott, akinél lőfegyver volt. A személy sem a fegyver jogszerű tartását sem a területen való jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.

A helyszínre érkező rendőrök a nagykanizsai férfit a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki orvvadászat és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az engedély nélkül tartott lőfegyvert és a hozzá tartozó lőszereket a rendőrök lefoglalták.

Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vadászok tartóztatták fel az orvvadászokat Nagykanizsa közelében

A zalai rendőrök egy 28 éves galamboki és egy 28 éves zalakarosi férfit vettek bűnügyi őrizetbe.
A rendelkezésre álló információk szerint a két férfi december 25-én a kora reggeli órákban Csapi külterületén, engedély nélkül elejtett egy szarvastehenet.

A tetemet a gyanúsítottak elvitték egyikőjük pincéjébe, ahol feldolgozták.
Másnap reggel azonban hivatásos vadászok tartóztatták fel őket a hegyi birtokon.
A helyszínre kiérkező nyomozók a pince előtt parkoló autóban megtalálták a vad elejtéséhez használt kispuskát és lőszereket, amit lefoglaltak.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a két férfi ellen orvvadászat bűntett, továbbá a zalakarosi személy ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított.
A rendőrök mindkét fiatalembert bűnügyi őrizetbe vették.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)