Örömlányokat „futtattak” Kanizsán is, 65 milliót kerestek

A vád szerint az I. és a II. rendű vádlottak országszerte (pl.: Nagykanizsán, Szombathelyen, Győrben, Sopronban, Zalaegerszegen) vettek ki lakásokat azért, hogy azokban szobákat biztosítsanak „örömlányoknak”.

A házaspár 2018 augusztusa és 2022 márciusa között összesen 7 ingatlant bérelt úgy, hogy a főbérlőknek valótlanul azt állították, azokat ők használják.

Ezzel szemben a kiadó szobákat felnőtteknek szóló weboldalakon hirdették tudva, hogy a jelentkezők az ingatlanokban pénzért férfiakat fogadnak.

A szobákat legalább hét napos tartózkodással, napi 12.000 forintért adták ki.

A pénzt az „örömlányok” elutalták, személyesen adták át vagy a megbeszélt helyen hagyták a lakásokban.

Ebből a tevékenységből a házaspár 2018 és 2022 május 4. között legkevesebb 65.000.000 forint bevételre tett szert.

A megszerzett pénz eredetének leplezése érdekében nagy értékű gépkocsikat, lakásokat, nyaralókat vásároltak.

A vádlottak megélhetésüket e cselekmények elkövetésével biztosították, a megszerzett vagyonuk legális jövedelmükhöz képest különösen aránytalan gazdagodásnak tekinthető.

S. T. és társa ügyét hétfőn tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlottak kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 16. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Több mint 6 millióra „húzták le” kuncsaftjaikat a nők

A vád szerint az I – IV. rendű vádlottak 2018. március és 2021. október között társkereső oldalakon álnevet és álprofilt használva férfiakkal ismerkedtek meg, akiknek komoly párkapcsolatot, esetenként „viszonyt”, valamint személyes találkozást ígértek.

A négy nő a náluk jóval idősebb vagy egészségi állapotuk miatt naív sértettek bizalmába férkőzött, majd különféle indokokkal 2.000 és 300.000 forint közötti pénzösszegeket csaltak ki tőlük.

A kuncsaftok a pénzt a II. rendű nő, az V-VII. rendű férfi vádlottak bankszámláira utalták vagy fizették be.

A vádlottak a 16 sértettnek összesen 6.312.640 forint kárt okoztak.

B. Gy. és társai csalás bűntette és más bűncselekmények minősítésű ügyét december 12-én (kedden) délelőtt 9 órakor tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú, nyilvános előkészítő ülés során a vádlottak kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 50. heti, nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

Örömlányoknak adtak bérbe lakásokat Kanizsán is

65 milliót kaszáltak az üzleten.

A 49 éves férfi és 43 éves nő társa 2018 évtől kezdődően Nagykanizsán és más városokban – Szombathelyen, Sopronban, Győrben és Zalaegerszegen – lakásokat vettek bérbe abból a célból, hogy azokban „szolgáltatást nyújtó” tevékenységet folytató személyeknek, jövedelemszerzés érdekében szobákat adjanak ki.

A vádlottak a bérleti szerződések megkötésekor a lakások bérbeadóit megtévesztve azt állították, hogy a lakásokra saját használat céljából van szükségük.

A vádlottak a lakásokat ágyneművel, törölközőkkel és tisztálkodószerekkel szerelték fel, majd a lakások szobáit internetes oldalakon hirdették meg kiadásra.

A hirdetésekre telefonon jelentkeztek a „tevékenységet” folytató személyek, akik a szobákat a vádlottakkal való egyeztetést követően rendszeresen igénybe vették, azokban „hempergés” céljából, pénzért férfiakat fogadtak.

A lakások címét, a lépcsőházak kapunyitó kódját és a lakáskulcsok tárolási helyét a vádlottak közölték a jelentkezőkkel, akik a szobákat legalább hétnapos tartózkodással, napi 12.000,- forintért vehették igénybe.

A vádlottak ezen tevékenységből 2018 és 2022 májusa között legkevesebb 65 millió forint bevételre tettek szert, amiből a megszerzett pénzösszegek eredetének elleplezése céljából személygépkocsikat, ingatlanokat, és ékszereket vásároltak, valamint egy bankfiók széfjében is tároltak készpénzt – közölte honlapunkkal kedden dr. Németh Eszter ügyész, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Kanizsán is futtatta barátnőjét, 18 ezer volt 1 óra

Egy 1994-ben született orosztonyi férfi 2020. augusztusában a Facebookon megismerkedett az 1998. január 15-ei születésű nővel, a sértettel, aki ekkor a szüleivel együtt élt azok inkei otthonában. A vádlott és a sértett között szerelmi viszony alakult ki, majd 2020. szeptemberében össze is költöztek a vádlott unokatestvérének Nagykanizsa, Csengery úti lakásában.

A férfinek ekkor munkahelye, jövedelme nem volt, elhelyezkedni nem is törekedett, helyette a közte és a nő között kialakult bizalmi kapcsolatot kihasználva rábírta a nőt arra, hogy férfiaknak kínálja magát, és létfenntartásukat ebből biztosítsa. A férfi ennek érdekében 2020. szeptemberében a nőről részben hiányos öltözetben, félmeztelen, fehérneműs képeket készített, majd a képeket feltöltötte egy internetes portálra, ahol a nőt „Klaudia” néven regisztrálta.

A férfi elérhetőségként egy általa, ebből a célból beszerzett telefonszámot adott meg a hirdetésben. A nő ezen a telefonszámon, minden esetben a férfi jelenlétében, kihangosítva beszélt meg találkozót a hirdetésre jelentkezőkkel, de arra is volt példa, hogy a megkeresés egy, a regisztrációkor megadott email fiókba érkezett, amelyet kizárólag a férfi ismert és kezelt.

A hirdetés alapján a nő 2020. október 1. és 2021. július 31-e között legalább havi 30 férfival létesített kapcsolatot. Az légyottok helyszínére a nőt minden esetben a férfi szállította, aki ott őt megvárta, majd a „szolgáltatás” lezárultát követően a nő az ebből származó teljes bevételt azonnal átadta a vádlottnak, aki azt eltette.

A nő fél óráért 14.000 Ft-ot, egy óráért 18.000 Ft-ot, míg egy egész éjszakáért legkevesebb 80.000 Ft-ot kért és kapott, ez utóbbira legalább tíz alkalommal került sor. A fenti időszakban a „tevékenységből” így legkevesebb 5.000.000 Ft jövedelem származott, amelyet kizárólag a férfi kezelt, ebből biztosította mindkettőjük létfenntartását, a nőnek azonban csupán apróbb, mindennapi dolgokat (dohányt, üdítőt, hajfestéket, tisztálkodószereket) vásárolt, míg magának több ízben ún. donorautót, melyet utóbb alkatrészként értékesített.

A nő a tevékenységet többször abba kívánta hagyni, először 2020. november közepén, a férfi ekkor még lebeszélte, 2021. augusztus 7-én azonban egy ismét pénzért nyújtott szolgáltatást követően már nem tért vissza a férfihez, akkori vendégének keszthelyi otthonában maradt, a vádlottól kapott SIM kártyát eldobta, a Facebook-profilját pedig törölte, hogy a férfi ne tudja elérni.

A férfi azonban még ugyanezen a napon megjelent a keszthelyi lakásnál, ott a bejárati ajtón dörömbölt, kiabált, a nő ezért előbb telefonon bejelentést, majd utóbb feljelentést tett a férfi ellen a rendőrségen.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (A fotó illusztráció: Pixabay.)

Letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató nagykanizsai banda negyedik tagja

A Székesfehérvári Járásbíróság csütörtöki döntése értelmében letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja, a bűnszervezet másik három tagjának a letartóztatását korábban már elrendelték.

A Fejér Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a gyanúsított letartóztatását a kizsákmányolás céljából történő megvásárlással, illetve átvétellel személyi szabadságától megfosztott sértett sérelmére üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozták. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezett.

loading…

Emlékeztettek arra, hogy a bűnszervezet négy tagja 2016-tól Németországban és Svájcban bordélyházat üzemeltetett, ahol Magyarországon részben adásvétel útján megszerzett személyeket prostitúcióra kényszerítettek, mozgásukban korlátoztak és bevételüket elvették.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak tevékenységüket szervezetten követték el, a bűnszervezet négy tagja a feladatokat egymás között megosztotta. A szervezet negyedik tagja közreműködött a bordélyház üzemeltetésében, a prostituáltak tevékenységét felügyelte, valamint az ügyféltől kapott összegeket átvette és kezelte.
Mint írták, cselekményük akár öttől 25 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata múlt szerdán közölte, hogy a banda három tagját múlt hétfőn Nagykanizsán elfogták. Akkor a negyedik bandatag még szökésben volt. MTI

Külföldön örömlányokat futtató bandát számoltak fel Nagykanizsán

Svájcban és Németországban futtatott örömlányokat egy magyar bűnszervezet. A banda három tagját hétfőn Nagykanizsán elfogták – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon szerda reggel. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt nyomoz H. Imre és társai ellen.

Lányokat futtattak Nagykanizsáról?

Nagyszabású rendőrségi akció volt hétfőn reggel Nagykanizsán a Kaán Károly utcában.

A Kanizsa Újság információi szerint az akcióban az NNI (Készenléti Rendőrség – Nemzeti Nyomozó Iroda) munkatársai is részt vettek, akik egy külföldre örömlányokat szervező hálózat egyik feltételezett tagját fogták el Kanizsán.

Az ügyben az egyenruhások erre a hétre ígértek részletes, hivatalos tájékoztatást.