Életet mentettek a kanizsai rendőrök

A dél-zalai város egyenruhásainak lélekjelenléte és szakszerű ellátása mentette meg egy férfi életét.

A rendőrségre január 5-én (kedden) éjszaka 22 óra után tett bejelentést egy nagykanizsai nő, hogy lakásába hazaérve férjét eszméletlen állapotban találta, aki valószínűleg öngyilkos akart lenni, segítségre van sürgősen szüksége.

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei a lakás fürdőszobájában eszméletlen állapotban találtak rá a férfira, akinek testén több vágási sérülés is volt.

Hencsei Ábel rendőr törzsőrmester és Németh Sándor Mátyás rendőr őrmester gyorsan cselekedtek, és a férfi alsó és felső végtagjain több helyen, a vérzések csillapítására nyomókötést helyeztek el, valamint az eszméletlen férfi felkarján az artériás nyomáspontot elszorították.

A mentőszolgálat munkatársai a sérült állapotát stabilizálták, majd a magához térő férfit kórházba szállították – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az esettel kapcsolatban úgy értesültünk, a feleség először a mentőket hívta a 104-es telefonszámon, de az történt, hogy a helyszínre először a rendőrök értek ki. A feleségnek a rendőrök azt mondták, hogy nem jó helyen szorította el férje kezét, ezt az egyenruhások szakszerűen elvégezték.

Az esethez a hívást követően 20-25 perccel érkeztek ki a mentők. (Két egység is kivonult.) A fürdőkádban életének véget vetni akaró férjet a nagykanizsai kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Vizsgálja a rendőrség a nagykanizsai halálesetet

Vasárnap számoltunk be arról, hogy aznap hajnalban a kanizsai Szabadhegyen egy 53 éves nagykanizsai férfire szúrt sérüléssel találtak rá.

A férfi a Szabadhegyi ház teraszán életét vesztette.

A férfi ismerősei, barátai szerint gyilkosság történt, a városszerte népszerű embert az élettársa szúrhatta le.

Azt írják, kizárt, hogy az életvidám férfi önmagával végzett volna.

Viszont az esettel kapcsolatban még nem vettek őrizetbe senkit.

Íme az MTI vasárnap esti híre.

„Szúrt sérülés miatt meghalt egy férfi Nagykanizsán, a rendőrség még vizsgálja, hogy emberölés történt-e – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Szabados Gábor elmondta: hajnalban kaptak bejelentést arról, hogy Nagykanizsán szúrt sérülés miatt meghalt egy 53 éves férfi.
A helyszíni szemle dél körül lezárult, de azt egyelőre vizsgálják a rendőrök, hogy emberölés történt-e.
A sajtóreferens az MTI kérdésére annyit tett még hozzá, hogy az esettel összefüggésben nem vettek őrizetbe senkit.”