Megszüntették a nyomozást a molesztálással gyanúsított kanizsai kajakedző ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajak-kenu edző ellen, akit májusban lánytanítványainak molesztálásával gyanúsítottak meg – erősítette meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Zalai Hírlap információját kedden az MTI-nek.

nagykanizsa kislányt zaklatott edző
 
Sznopek Veronika felidézte, hogy május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították.
Az eljárás keretében tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját, továbbá igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is. Az igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálat során “kétséget kizáróan megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette” – közölte a rendőrségi szóvivő.
Hozzátette: a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást az elmúlt héten megszüntették.
A jelenleg Nagykanizsán tevékenykedő, korábban több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is felkészítő szakember elleni gyanúról májusban a Blikk számolt be elsőként. A lap közlése szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni. MTI

Nyomozás indult molesztálás miatt egy nagykanizsai kajakedző ügyében

Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, miután több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy egy nagykanizsai kajakedző molesztálta lánytanítványait.

nagykanizsa kislányt zaklatott edző

Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a nagykanizsai rendőrök hétfőn ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. A szakértők bevonásával folytatott nyomozás egyéb részleteiről további tájékoztatást nem kívánt adni.
A történtekről elsőként beszámoló Blikk azt írta: a tréner egy közösségi oldalon írt erősen erotikus tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.
A jelenleg Zala megyében tevékenykedő szakember több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is edzett korábban.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy hivatalos értesítést egyelőre nem kaptak, így az ügyben nem tudnak érdemben nyilatkozni.
“…Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg egy ilyen ügy nem zárul le jogi értelemben, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu sportágban” – olvasható a szövetség közleményében. MTI

Előzmények  ITT.