Fényárban a Csótó kilátója

November 1-jén tettük ki a Facebookra a nagykanizsai Győrfy Éva fantasztikus esti fotóját a kanizsai Csónakázó-tó megújult, kivilágított kilátójáról.

Ez az egyetlen fénykép azóta több mint 700 Facebook lájkot és mintegy 130 megosztást kapott a KanizsaPress nevű oldalunkon.

Erről a fotóról van szó.

Mint a Zalaerdő sajtóközleményéből megtudtuk, az építmény kísérleti jelleggel volt kivilágítva október 31-én és november 1-jén.

Ugyanis akkor zajlott a kilátó díszkivilágítási rendszerének próbaüzeme – írta Steyer Edina az erdészeti társaság  PR-ügyintézője.

(Egyébként szeretnénk hangsúlyozni, hogy a kilátó és közvetlen környezete munkaterület, ezért az elkerített területre lépni szigorúan tilos!)

A torony díszkivilágítását még Kanizsán kívül is jól lehetett látni.

A kilátó még nem látogatható, az átadást 2018 tavaszára tervezik. Erről ebben a cikkünkben számoltunk be.

A fényárban úszó toronyról a nagykanizsai Pusztafi Attila is készített szép fotókat, amelyeket engedélyével most és itt nyújtunk át olvasóink számára ?

Festői panoráma a felújított nagykanizsai kilátóról

Már több alkalommal írtunk a nagykanizsai Csónakázó-tó kilátójának felújításáról, amelyet közjóléti tevékenysége részeként a Zalaerdő Zrt. vállalt magára.

A kivitelezést végző fővárosi cég mintegy 125 millió forintból csinosítja meg a 40 méter magas 11 tonnás szerkezetet.

A kilátón egy földszinti rendezvényteret és két teraszt is kialakítanak 🙂

Érdekesség, hogy a torony kísérleti jelleggel épült. Soha nem szolgált fúrótoronyként. Próbaképpen felállították a nagykanizsai telepen – kis híján már akkor is eldőlt – írta egy szakavatott olvasónk.

A tornyot a 70-es években selejtezték le és adták Nagykanizsának, majd a város abból kilátót készíttetett, amit a Csótónál helyeztek el, így hát bőven „megérett” a felújításra.

A napokban egy ismerősünknek, Pusztafi Attilának sikerült páratlan fotókat készítenie az épülő kilátó egyik szintjéről, gyakorlatilag ez a szép és egyedülálló látvány fogadja majd a kanizsai kilátó leendő látogatóit.

A Zalaerdő Zrt. kommunikációs munkatársától, Steyer Edinától megtudtuk, a Csónakázó tavi teljesen újjáépített kilátót a nagyközönségnek 2018 tavaszán adják át.

Impozáns fotók a nagykanizsai Csónakázó tóról

Szinte mindennap kapunk szemet gyönyörködtető fényképeket olvasóinktól Nagykanizsáról és környékéről.

Most ismét a nagyon népszerű kanizsai Csónakázó tóról érkezett egy csokorra való felvétel.

Egyébként jó tudni, hogy nemrég egy önálló honlapot kapott a Csótó, a neve CsótNK.

Az oldalon hírek, események, képgaléria, turisztikai látnivalók találhatók meg.

Egyre népszerűbb Nagykanizsa városközpontjától 5 km-re, a kaposvári úton található 40 hektáros, változatos kikapcsolódási lehetőséget nyújtó szabadidőpark.
A tó és környéke horgászási, kerékpározási, túrázási, táborozási lehetőség mellett, erdei tornapályának, kajak-kenu centrumnak, és igényes panziónak, vendéglőnek is otthont ad, amely így egy kirándulás célpontja is lehet – olvasható a honlapon.

Az impozáns őszi Csótós fényképeket Szeiler Péter készítette.

Fogadják szeretettel 🙂

Szavazzon, hogy Nagykanizsa legyen a Legvirágosabb Úti Cél 2017-ben

Eljött a nehézsúlyú játékosok ideje!
Ezúttal ugyanis az 50.000 fős lélekszám feletti városokon a sor, hogy megmutassák szépségüket és eldőljön, ki méltó közülük a legvirágosabb úti cél címre!

Nincsenek sokan, de annál elszántabban küzdenek az elsőségért!
Ahogy az előző körökben is, a nyertes helység szép oklevelet, egy szerencsés szavazó pedig ajándékot kap.
Szavazni 2017. augusztus 13-án éjfélig lehet, a képek alatt a tetszik gomb megnyomásával!
Részletes játékszabály: ITT.

(Forrás: Virágos Magyarország – Facebook)

A jó öreg Csótó nyár elején

Nincs olyan kanizsai honlap, amely olyan „kényelmes” helyzetben van mint mi, amelynek évek óta az olvasók küldik be a szebbnél-szebb, látványos fotóikat.

Ez most sem történt másképp.

Nagyon szépen köszönjük Varga György varázslatos fotóit, melyek a kanizsai Csótónál és Sáncnál készültek most, a nyár elején.

Egyben tisztelettel és szeretettel kérjük olvasóinkat, hogy bátran küldjenek fotókat, infókat az info@delzalapress.hu e-mail címünkre vagy a KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra privát üzenetben.

Ezzel még nincs vége a posztnak, ugyanis Gyuri arról is küldött nekünk fotót, hogy miképpen is néz ki Sánc estefelé. Így.

Készül a Csótó kilátójának új alapja

Az ünnepélyes sajtótájékoztató után a kivitelező azonnali hatállyal birtokba vette a munkaterületet és elindultak a munkálatok. Jelenleg a nem túl látványos mélyépítési munkák vannak folyamatban, mint az alap feltárása és annak megerősítése. Körbehatárolásra került a munkaterület, megkezdődtek a fémszerkezetek gyártásai, amik nem látványos műhelymunkák.

Rengeteg ember dolgozik most is a háttérben, amit még nem lehet látni – mondta ebben a videóban Gál Károly a Zalaerdő ZRT. vagyongazdálkodási osztályának vezetője.
A Csónakázó-tavi toronyhoz – a mélyépítési munkák végeztével – hamarosan toronydaru érkezik, ekkor lesznek majd látványosabbak a munkafolyamatok.
A Csótó kilátótornya várhatóan szeptemberre újul meg teljesen. Az ünnepélyes avatást októberre tervezik.
(Fotó: YouTube)
Az előzményekről itt olvashatnak további részleteket.

Megkezdődött a kilátó átépítése a Csótónál

A napokban szakemberek jelentek meg a nagykanizsai Csónakázó tó kilátójánál, amely során átvette a munkaterületet a fővárosi kivitelező cég.
Korábban beszámoltunk arról, hogy mintegy 125 millióból újul meg az építmény, amely az ígéretek szerint várhatóan igazi kanizsai turisztikai attrakció lesz.

(A tervek szerint így fog kinézni a megújult kilátó.)

A Zalaerdő beruházása során a torony alapját is feltárják, majd a szükséges alkatrészek gyártása történik meg.
A beruházás látványosabb elemei nyár folyamán láthatók.
A Csótó kilátótornyának átépítésével, megújításával a tervek szerint szeptemberre végeznek, az ünnepélyes avatást októberre tervezi a Zalaerdő.

Tavaszi virágkavalkád az Erzsébet téren

Tavasszal megkezdődött a virágosítás Nagykanizsán.
A tervek szerint az idén mintegy 40 ezer tő virág került, kerül kiültetésre a város közterületeire.
Nagykanizsa korábban már Arany Rózsa díjat kapott a Virágos Magyarországért versenyen és a képeket látva, az utcákat járva mondhatjuk,  jó eséllyel nevez az idei megmérettetésre is.
Ugyanakkor nem csak a városi önkormányzat virágosít, hanem az itt élők is, melynek köszönhetően tavasszal valóban virágba borul, szinte megszépül egész Kanizsa.
A napokban a kanizsai Horváth Valéria járt a Erzsébet téren és csodálatos tavaszi pillanatokat, melyeket fogadjátok szeretettel.

Hattyúk a Csótón

Télen is egyik szép arcát mutatja a nagykanizsai Csónakázó tó.

A kanizsai Horváth Valéria zseniális fotókat készített a Csótó hattyúiról.

Fogadják szeretettel 🙂

Egyben továbbra is várjuk fotóikat, információikat a KanizsaPress Facebook oldalán privát üzenetben.