Csaknem félmilliárd forinttal nő Nagykanizsa idei támogatása

Nagykanizsán a tavalyi összeget meghaladó költségvetéssel gazdálkodnak idén, amelynek középpontjában a járvány elleni védekezés és az amiatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítása áll – közölte közösségi oldalán a dél-zalai város polgármestere. A többséget adó baloldali frakció azonban tragédiának tartja a 2021-es büdzsét.

Balogh László (Fidesz-KDNP) úgy jellemezte a 2021-es városi költségvetést, mint ami „nem bővelkedő, de tartható idei esztendőt vetít előre”. (A város honlapján közzétett rendelet szerint valamivel több mint 36 milliárd forint a város költségvetési főösszege.)

(A nagykanizsai Fő út 2021 márciusában. Fotó: S. Varga György)

A polgármester – aki a veszélyhelyzeti rendelkezések szerint egymaga hagyhatja jóvá a költségvetést – jelezte, hogy a közgyűlési képviselők február 15-én kapták kézhez egyeztetésre a tervezetet, amelyről március 8-án a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök részvételével személyesen is tárgyaltak. Komoly ellentét nem merült fel a közgyűlésben többséget adó balodali Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) képviselői részéről sem, „ami azt jelzi, hogy a rendkívül nehéz helyzethez képest egy reális tervezetet” sikerült benyújtani.

A büdzsé készítésének középpontjában a védekezés, a bajba jutottak támogatása, a vállalkozások életben tartása, a munkahelyek megőrzése és újak teremtése, illetve a járvánnyal szembeni küzdelem állt. A bajba jutottak, a családok, vállalkozások kedvezményeit, támogatásait megtartják, de szinte minden területen kevesebbet költhetnek idén, ugyanakkor az egészségügyben, a szociális szférában és a vállalkozások támogatásában nem lesz csökkentés – sorolta Balogh László.

A költségvetésben 25 millió forintos keretösszeg szerepel a vállalkozások veszélyhelyzetben történő támogatására, ami a munkahelyek megőrzését és a megszűnt munkahelyek mielőbbi visszaállítását ösztönzi. Ez a keretösszeg plusz forrás a mikrovállalkozások munkahelyteremtését elősegítő, kétszer 50 millió forintos pályázati keretösszeg mellett – írta a polgármester.

Balogh László úgy fogalmazott: „a komoly ráfordítások, veszteségek és a szolidaritási hozzájárulás mellett” az állami támogatásokból Nagykanizsa idén összességében 469 millió forinttal kap többet, mint az előző évben.

A balodali Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója közösségi oldalán azt írta: a város 2021. évi költségvetése „maga a tragédia”. A 2019-es költségvetéshez képest 916 millió forinttal kevesebb bevétellel tervezhetnek idén működési célra, a kormányzati elvonásokat és a válság miatt csökkenő iparűzésiadó-bevételeket pedig nem kompenzálja a csaknem félmilliárdos állami támogatási többlet és a tavalyi maradványösszeg.

227 fő karanténban, közülük 142 fő koronavírusos Nagykanizsán

Tisztelt Kanizsaiak!
Nagyon erős a járvány harmadik hulláma: a brit vírusmutáns gyorsan terjed, rekordmagas a betegek száma. A járvány megfékezése és az egészségügy tehermentesítése érdekében most különösen fontos az óvintézkedések betartása!

Tekintettel a meredeken emelkedő fertőzöttek számára, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-fertőzés kórházi kezelésében már igen hatásosnak bizonyult Favipiravir tabletta ambuláns alkalmazásáról döntött. A gyógyszert eddig csak a kórházakban kezelt betegeknél alkalmazták, és a tapasztalatok szerint megakadályozhatja a tünetek súlyosabbra fordulását.

(Kötelező maszkhasználatra felszólító tábla a nagykanizsai Erzsébet téren. A háttérben a Városháza. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

A készítményt mostantól tehát már a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, ezzel is elősegítve a betegség könnyebb lefolyását és csökkentve a kórházi kezelést igénylő betegek számát.

A gyógyszer alkalmazásának szükségességéről a háziorvos dönt, és az a patikákban recept ellenében ingyenesen kiváltható. Az ellátás folyamatos biztosítása érdekében az orvos a készítményt e-receptre és papírvényre is felírhatja az igazoltan COVID-19 pozitív betegek részére. A gyógyszeres terápia javasolt hossza 5 nap.

A mai napra hazánkban újabb 5653 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 179 többségében idős, krónikus beteg.

A ma reggeli adatok szerint városunkban 227 fő van karanténban, és közülük 142 főnél mutatták ki a fertőzést.

Facebook-oldalamon csak olyan adatot közlök, amelyet önkormányzatunk szigorúan ellenőrzött és hivatalos forrásból kap. Személyiségi jogokat érintő információk közlésére nincs lehetőség!
Vigyázzunk egymásra! – tájékoztatott Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

1 2