Megszegte hivatása szabályait a kórházi orvos Nagykanizsán, meghalt a beteg

Október 7-én a Nagykanizsai Járásbíróságon elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során tárgyalják annak az orvosnak az ügyét, aki megszegte hivatásának szabályait a nagykanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályán tavaly szeptember 17-én. A hölgy beteg szívelégtelenségben elhunyt.

Az ügy minősítése: foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette.

(A fotó illusztráció)

A vád szerint a sértett 2020. szeptember 17-én délután került be egy zalai kórház zárt osztályára fekvőbeteg-ellátásra. A nő három nappal később a rezidens orvosként dolgozó vádlott ügyeleti ideje alatt, a hajnali órákban felkelt az ágyából, rosszul lett és elájult. Ezt a kórterem nyitott ajtaján keresztül észlelték az ápolónők, akik gyorsan a nő segítségére siettek.

Felsegítették, azonban ismét elájult. Az egyik ápolónő megvizsgálta a beteget és megállapította, hogy a pulzusa gyenge, a vérnyomása pedig mérhetetlen. Erről értesítette az ügyeletes orvost, aki ugyan megjelent a helyszínen, azonban a nőt nem vizsgálta meg, ellátásban nem részesítette és hozzá intenzív osztályos konzíliumot sem kért.

Mindezek után segített feltenni a beteget az ágyra és utasította az ápolókat, hogy tegyenek rá pelenkát, majd a kórházi szobájába távozott. A beteg állapota tovább romlott, amelyről az ügyeletes nővér két ízben is tájékoztatta a vádlottat, és kérte, hogy jöjjön a beteghez.

Mivel nem ment, ezért saját felelősségére sóoldatos infúziót kötött be a nőnek, bízva abban, hogy sikerül az állapotát stabilizálni. Az infúzió az asszony állapotán nem rontott. Mindössze az infúzió fele folyt le, amikor a beteg életveszélyes állapotba került és hajnali 4 óra 20 perckor elhunyt.

A halál közvetlen oka a hirtelen kialakult szívelégtelenség volt. A vádlott azzal, hogy a beteg fizikális vizsgálatát elmulasztotta, nem kért intenzív osztályos konzíliumot, illetve sorsára hagyta, szándékosan megszegte a foglalkozási szabályokat – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 40. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.