Ivott a nő, majd nekihajtott egy kanizsai bolt falának, utána ugyanott bevásárolt

A nagykanizsai rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 56 éves helyi nővel szemben, aki autójával a bolt falának ütközött.

A rendőröket 2023. július 5-én 11 óra körül egy nagykanizsai üzlet dolgozói értesítették arról, hogy egy ittas nő személyautóval, fékezés nélkül nekihajtott az épület falának.

A sofőr ezután kiszállt a gépkocsiból, bevásárolt és tovább akart indulni, azonban az eladók visszatartották.

A helyszínre érkező járőrök alkoholszondát alkalmaztak az 56 éves nővel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintavételre előállították, és ittas járművezetés vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak vele szemben.

Az asszony elmondta a rendőröknek, hogy három sört ivott meg, mielőtt a volán mögé ült – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tajtrészegen szállította kiskorú lányát a nagykanizsai nő

Egy 1985-ben született nagykanizsai nő még 2022. október 31-én, 19 óra 32 perckor Nagykanizsán a Hevesi Sándor úton ittas állapotban vezette a tulajdonát képező Ford Focus típusú személygépkocsit. A jármű jobb hátsó ülésén ülésmagasítóban szállította gyermekkorú lányát.

Amikor a garázssor behajtót elhagyta megállt, majd hátramenetbe kapcsolt. Ezt észlelte a mögötte haladó Ford Mondeo típusú személygépkocsit vezető férfi, ezért ő is megállt és hátramenetbe kapcsolt.

Elkezdett tolatni, azonban az ő járműje mögött is állt már egy személyautó, ezért megállt és hangjelzéssel próbálta felhívni a veszélyhelyzetre a nő figyelmét, ennek ellenére a nő a Ford Focus típusú autó hátuljával, minimális sebességgel a Ford Mondeo típusú autó elejének ütközött. Ezt követően pár méter előbbre gurult, majd ismét tolatni kezdett és a férfi által adott hangjelzés ellenére ismét a Ford Mondeonak tolatott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A kanizsai nő véralkohol koncentrációja a cselekmény időpontjában 3,29 g/l (ezrelék) volt, mely érték alapján a vádlott szervezetében volt azon szeszes ital fogyasztásából származó alkohol mennyiség, ami nála súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Ittas nő borult fel biciklivel Kanizsán

Egy 40 éves helyi nő kerékpározott 2022. október 24-én (hétfőn) kora délután 13 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Király utcában a Vásár utca felé, amikor a menetiránya szerinti jobb oldali kiemelt szegélynek hajtott és elesett. A kerékpárossal szemben a helyszínen végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult.

A mentőszolgálat munkatársai a sérült nőt kórházba szállították, ellene a nagykanizsai rendőrök szabálysértési eljárást indítottak – tudatta kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Helyszínelési fotók: ZMRFK)