Jogerősen 1 év fogház Gondi Zétény gázolójának

Jogerősen 1 év fogházbüntetést kapott az a nő, aki Nagykanizsán a gyalogosátkelőhelyen elütött két gyalogost, akik közül a kisgyermeknél maradandó testi fogyatékosság alakult ki.

A vádlott 2018. április 15-én 20 órakor esti szürkület, borult égbolt, jó látási viszonyok és működő közvilágítás mellett közlekedett a városban. A személygépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan állapotban volt, mivel a belső visszapillantó tükre hiányzott, a hátsó gumik kopottak voltak, és a hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek. A szakértő szerint a vezetőnek kellő gondosság mellett észlelnie kellett volna a hibákat.

(Fotó: archív. MTI/Varga györgy)

A vádlott az útvonalán lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyet kb. 50-55 km/óra sebességgel, tompított világítást használva közelítette meg, amikor vele szemben egy személygépkocsi érkezését észlelte. A másik autó vezetője a gyalogosátkelőhely előtt megállt, hogy az előtte áthaladó gyalogosok – egy nő, egy gyermek, valamint egy férfi – elsőbbségét biztosítsa. A vádlott azonban a figyelmetlensége, valamint a sebesség helytelen megválasztása miatt későn észlelte a gyalogosokat, s a fékezés és az ellenkormányzás ellenére a jármű jobb elejével elütötte a nőt, bal elejével a gyermeket.

A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság alakult ki, ami a központi idegrendszer működészavarában és végtagi bénulásokban mutatkozik meg, míg a nő a koponyaalap ékcsontjának törését, a jobb oldali felkarcsont törését, a jobb könyöktájék, a mellkas és a jobb térd zúzódását szenvedte el. A vádlott a baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott.

Az egészségügyi adatok védelmének biztosítása érdekében az ügyet zárt tárgyaláson tárgyalták elsőfokon, s a Nagykanizsai Járásbíróság 2020. november 5. napján hozott ítéletet. A vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és közúti baleset okozásának vétségében. Ezért 1 év fogházbüntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 3 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is.

A döntés indokolása szerint a vádlott által vezetett személygépkocsin már hosszabb ideje fennálló hibák voltak. A hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek, a hozzájuk tartozó fékolajtartály üres, mindkét hátsó gumiabroncs túl kopott volt, a belső visszapillantó tükör hiányzott.

A hiányosságokat a gépkocsi vezetőjének egyértelműen érzékelnie kellett, ezek tudtában el sem indulhatott volna a kocsival, amellyel hosszabb utat tett meg két kiskorú utasával, az ő testi épségégüket is veszélyeztetve.
A nő a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozott balesetet, hiszen az autó műszaki állapota mellett nem megfelelően közelítette meg a gyalogosátkelőhelyet, illetve nem állt meg a balesetet követően. A szakértő megállapítása szerint, ha megfelelően működik a kocsin a fékrendszer, akkor 43-49 km/h sebesség mellett is már elkerülhető lett volna az ütközés.

Súlyosító körülmény volt, hogy a nőt büntették korábban közlekedési szabálysértés miatt, illetve a városban nagymértékben elszaporodtak a gázolásos balesetek. Enyhítő körülményként merült fel többek között, hogy a vádlott büntetlen előéletű, elismerte a felelősségét, 2 kiskorú gyermeket nevel, illetve 18. életévét betöltött gyermeke még folytatja tanulmányait. Különös nyomatékkal enyhítő körülmény volt a nő jelentősen megromlott egészségi állapota, amelyről a zárt tárgyalás miatt a bíróság nem adhatott további információt.

Az ügyben a vádlott és a védője fellebbezett, az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Így került az ügy a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszékre, ahol 2021. február 23. napján tartottak tárgyalást, s a törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az első fokon született ítéletet, így az jogerőre emelkedett – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője.

Kanizsai tűzoltók meglepetése a városban elgázolt kisfiúnak

„Sziasztok!
Tegnap, ahogy a nagykanizsai tűzoltók korábban ígérték, meglátogatták Zétit.
És bizony úgy jöttek, ahogy ígérték.
Tűzoltóautóval, beöltözve.

Zétény gyorsan meg is kapta az ajándékát, amit a jelenlevők adtak át a teljes kanizsai Tűzoltóparancsnokság minden tagja nevében.
Zétike egy újabb tűzoltóállomás boldog tulajdonosa lett.
Zéti természetesen nagyon meglepődött, mind az ajándékon, mind azon, hogy egy tűzoltóautó parkolt le a házuk előtt, de pár perc után már kipróbálta, milyen egy ilyen autón ülni.
Köszönjük a nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság A,B,C szolgálati csoportjai minden tagjának, hogy ebben a különleges élményben részesítették Zétényt.” – írta Facebook oldalán Karácsony első napján a Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa.

Gondi Zétényt és édesanyját 2018. áprilisában a Balatoni úti zebrán gázolta el egy zalakomári nő. Zéti részére nemrég befejődött be a gyűjtés a Licit Gondi Zétényért nevű Facebook csoportban. A kisfiú további, szükséges gyógykezelésére 5 millió forintot sikerült összegyűjteni. (Fotók: Jótékonysági Kupa – Nagykanizsa)

Gondi Zéténynél jártak a Jótékonysági Kupa Nagykanizsa angyalkái

„Sziasztok! Ma (vasárnap. A Szerk.) Zétinél jártak a Jótékonysági Kupa Nagykanizsa angyalkái.
Még novemberben kerestünk pár önkéntest, akik szívesen teljesítik Zétény kívánságait.
Hihetetlenül gyorsan, mindössze 18 óra alatt ki is pipálhattunk mindent a listáról.

Sőt!
Volt olyan család is, akinek már „nem jutott” a kívánságokból, de mindenképpen szerettek volna segíteni, így bővült az ajándékok sora.
Sajnos nem Mindenki tudott ott lenni, de az ajándékokat eljuttatta rajtunk keresztül.
A karácsonyi ajándékozási akció immár állandó program lett naptárunkban, hála Nektek!
Köszönjük minden résztvevő önzetlenségét, nagylelkűségét!

A Nagykanizsa-Sopron meccsen, a csapat és szurkolók által összegyűjtött adomány is eljutott Zétényékhez!
Mi szurkolók hiszünk az élmények erejében, így az összegyűlt 238.000Ft-ból 148.000Ft-ot utalvány formájában adtunk át.
Az utalvány a Gondi család részére szól, tartalma 4 éjszaka félpanziós ellátással a zalakarosi Park Inn Hotelben, amit jövőre tudnak majd beváltani.
A szállodából fűtött folyosón lehet átsétálni a karosi fürdőbe, így Zéti bármikor adózhat egyik kedvenc elfoglaltságának, a strandolásnak.

Rájuk fér már egy kis pihenés, 2 éve erre nem volt lehetőségük.
A fennmaradó 90.000Ft-ot virtuálisan adtunk át korábban Mikulás csomagként, most ezt is megkapták Zétiék egy borítékban.
Köszönjük Loránd Kiss munkáját, hisz Ő indította ezt a gyűjtést és Ő szervezte meg a lebonyolítást is.” – írta Facebook oldalán a Jótékonysági Kupa Nagykanizsa.
(Fotók: Jótékonysági Kupa Nagykanizsa – Facebook)

Közel 5 millió forint gyűlt össze a Gondi Zétény és családja részére indított közösségi gyűjtésen. A Jótékonysági Licit Gondi Zétényért nevű Facebook-csoportba több ezren léptek be, és mintegy másfél hónap alatt el is érték a kitűzött összeget. A jórészt civilektől származó adomány a 2018 áprilisában, a nagykanizsai Balatoni úton elgázolt kisfiú két-három évi terápiás kezelését fedezi.