Balogh László: Don Corleone

Tegnap az ÉVE frakció véleményét adtuk közre, most pedig következzen Balogh László nagykanizsai polgármester álláspontja.

„Mintha a Keresztapa Don Corleonéjának és a Tanú Bástya elvtársának szavai visszhangoztak volna a hétfői soros közgyűlésen, amikor dr. Fodor Csaba, az Éljen VárosuNK! Egyesület! (ÉVE) frakcióvezetője megpróbálta megmagyarázni, miért is hagyja cserben a 27 kistérségi települést tömörítő társulást Nagykanizsa baloldala, miután az nem teljesítette az ÉVE-frakció egy agresszív „kérését”, mondjuk ki: zsarolását.

(Fotó: Balogh László – Facebook)

Évtizedes együttműködést, százmilliós nagyságrendű pályázati forrást, a térség közösségeivel való összetartást rúgta fel ezzel a Fodor Csaba és Horváth Jácint vezette baloldali ÉVE-frakció, mert valószínűleg valaki szemet vetett a társulás kanizsai székhelyére. Nagykanizsa így 18 év után kilép a társulásból, és ezzel az önkormányzati székhelyről végre ki lehet ebrudalni a 27 települést.

Immár szabad a vásár!

Mint ismeretes: Nagykanizsa és a társulási kistelepülések között pár hónapja mérgesedett el a viszony, miután a baloldali többség a társulási tanácsból való visszahívásomat követően elküldte saját képviselőjét, dr. Schauta Marcellt egy ultimátum-szerű „kéréssel”: adják át a társulás központjaként működő Bajza utca 2. szám alatti ingatlant, vagy nem szavazzák meg a társulás költségvetését.

A társulás nem engedett a zsarolásnak, a baloldali ÉVE-frakció ezért úgy döntött, készüljön előterjesztés a kilépés jogi és pénzügyi lehetőségeiről. Na ezt az előterjesztést fogadta el hétfőn a közgyűlés baloldali többsége, azzal a frakcióvezetői kommenttel kísérve: „Most először kértünk valamit, és teljes elutasítást kaptunk”.

Vagyis maradt a kilépés. Annak ellenére, hogy Nagykanizsa sokat profitált a társulásból, hiszen az elmúlt közel két évtized alatt több százmillió forint pályázati támogatás érkezett a városba. Ráadásul ezzel azt is üzeni Nagykanizsa a környező kistelepüléseknek, hogy ők nem partnerek.

Időközben megszületett egy ÉVE indok: idősellátó intézményt akarnak kialakítani a társulás székhelyén.” – közölte Facebook oldalán csütörtökön a nagykanizsai városvezető.

ÉVE: beruházások startolnak Nagykanizsán

„Városszerte elindultak azok a beruházások, amiket az elmúlt időszakban szakemberekkel közösen készítettünk elő, legyenek azok önkormányzati vagy magánberuházások.

Kivitelezési szakaszban van az ivóvíz-hálózat cseréje, intézményeink energetikai korszerűsítése (hőszigetelés, nyílászáró csere, napelemek felhelyezése)., folyamatosan zajlanak a munkaterületek átadása az út és járdafelújításokhoz, csapadékvíz elvezetéshez.

Hamarosan újabb tematikus játszótérrel gazdagodik a város, emellett a Kanizsa Aréna melletti zöldterület parkosítása is elindul. Megtörtént a Burger King alapkövének letétele, így hamarosan beépítésre kerül a Teleki utca – Kórház utcai sarok, ahol az előbbin túl egy Spar üzlet, és a környék parkolási problémáinak enyhítésére új parkolók is épülnek.

De számos más beruházás is elindul várhatóan a közeljövőben.

A közgyűlésen döntöttünk az eladásra szánt lakás és nem lakás célú ingatlanok értékesítéséről is, így megválunk azoktól az ingatlanoktól, amiknek felújítása gazdaságtalan az önkormányzat számára.

Döntöttünk a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulásból történő kiválásunkról, a kiválási folyamatot követően a Bajza u. 2. szám alatt egy szociális ellátóközpont jöhet létre, ahol minden szolgáltatást egy helyen, kényelmesen intézhetnek a hozzátartozók, és vehetnek majd igénybe az idősek, fogyatékkal élők. Céljaink közt szerepel a demenciával küzdő idősek nappali ellátásának megszervezése és biztosítása is a későbbiekben.

Cél az, hogy a ciklus végére lehetőleg minden intézményünk megfelelő műszaki állapotba kerüljön, energetikailag hatékony és korszerű legyen, így biztosítva minden korosztály számára a megfelelő és színvonalas ellátást. ” – közölte Facebook oldalán szerdán az Éljen VárosuNk Egyesület. (Fotó: Éljen VárosuNk Egyesület – Facebook)

A nagykanizsai Science Parkról tartott sajtótájékoztatót az ÉVE frakció

Ma délután a kanizsai Városháza sajtótájékoztatót tartott az ÉVE frakció részéről dr. Fodor Csaba frakcióvezető és helyettese, Horváth Jácint. A rendezvényen technikai okok miatt nem tudtunk részt venni, de megkaptuk az elhangzottakról készült sajtóanyagot, amely így szól.

„Örülünk, hogy most már megalakult a MOL-PE Circular Economy Science Park Nonprofit Zrt, veszprémi székhellyel. Reményeink szerint ez a cég meg fogja valósítani a Sience Parkot Nagykanizsán. Kiemelten fontosnak tartottuk és tartjuk ezt a fejlesztést, így végre Kanizsa is kap vissza a Kormánytól, ezért még március 7-én egyeztetést kértem az ÉVE frakció nevében Dr. Gelencsér András egyetemi tanár, rektor úrtól.

(Fotó: az Éljen Városunk Egyesület sajtóanyaga. Középen b-j: Dr. Fodor Csaba, Horváth Jácint)

Ahhoz, hogy a Science Park szerves részévé tudjon válni Nagykanizsa életének, szükséges a város szerkezetét érintő egyéb fontos fejlesztéseket is megvalósítani. Ilyenek lehetnek:

  • fejleszteni kell azt úthálózatot, így most lehetőség nyílik a már sok-sok év óta kért Kalmár utca kikötésére a 7-es elkerülőig.
  • emellett lehetőség nyílna a szintén évek óta kért Dózsa György utcai átkötésre a Kalmár utcára, a Magyar utcát tehermentesítve
  • meg kellene valósítani a Camping út és Kalmár utca összekötését új feltáró út építésével, mely a kialakuló Sience Park északi oldalán a Park jobb megközelíthetőségét is szolgálná, de ezen túl lehetőséget teremt a 7-es elkerülőig terjedő területek ipari célra (akár Ipari Park kialakításával) való hasznosítására is és a Vár út tehermentesítésére.
  • természetesen a fejlesztés keretében a meglévő útjainkat is fel kell újítani (Camping út, Vár út, stb.)
  • meg kell vizsgálni egy intermodális autóbusz-vasút csomópont kialakításának lehetőségeit a Vásárcsarnok mögött.

A Science Park projekthez kapcsolódóan meg lehet kezdeni a régóta, még Litter Nándor polgármester úr idején megfogalmazott programot a geotermikus energia több célú felhasználására. Ezen megújuló energia Nagykanizsa környékén fellehető, elég csak a bajcsai kutakra gondolnunk.

Azért tesszük meg most javaslatainkat, mert ezek megvalósulásának előfeltétele a város szabályozási előírásainak, terveinek módosítása, mely módosítás viszont időbe telik, és a szükséges engedélyek kiadását hátráltathatja hiányuk.

Mindezeken túl rendkívül fontos, képviselőtársaink által már korábbi években is többször hangozatott oktatási, kulturális és szabadidős lehetőségek bővítése, annak érdekében, hogy vonzóvá tudjuk tenni városunkat az ide települő beruházások szakembereinek, családjaiknak. Ennek feltétele az idegen nyelvű képzésen alapuló óvodai, általános iskolai, középiskolai oktatás megteremtése, elindítása. Ezt már sok-sok esztendeje kérték képviselőink, most elengedhetetlen ennek a megvalósítása.

Arra kérjük Balogh László polgármestert, hogy e fenti célokat tegye magáévá, amennyiben szükségét látja, úgy ezeket egészítse ki, és képviselje a megbeszéléseken.”

A sajtóanyagot dr. Fodor Csaba és Horváth Jácint írták alá.

Az Éljen VárosuNk! frakciója tiltakozik a kormány Nagykanizsát érintő megszorítása ellen

Az Éljen VárosuNk! frakciója tiltakozik a kormány Nagykanizsát érintő megszorítása ellen, melynek során az idei évben 158 millió Ft gépjárműadót von el a helyi adóbevételeinkből! Amennyiben a helyi védekezéshez a kormány nem tud pénzügyi forrásokkal hozzájárulni, úgy azt kérjük, legalább forráselvonással ne akadályozza azt.

Azzal, hogy rengeteg kanizsai vállalkozás is rendkívül nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt, a város jelentős iparűzési adó bevételtől esik el az idei és következő években, ami meghaladhatja az 500 millió Ft-ot is. Így számos tervezett fejlesztési, kulturális- vagy sporttámogatás kerül veszélybe 2020-2021-ben, nem beszélve arról, hogy jelenleg a járvány elleni védekezést minden más feladat elé szükséges helyezni. A hatékony védekezéshez biztosítani szükséges minden eszközt, melyet az önkormányzat biztosíthat.

(Fotó: Éljen Városunk – Facebook)

A kormány ebben magára hagyja Nagykanizsát is, nemhogy utánpótlást nem ad a kieső bevételekhez, még azt is elveszi, amivel védekezni tud. A települések a védekezés első vonalában vannak, a járvány megfékezéséhez, az azt követő újrakezdéshez kiemelt szerep jut a helyi önkormányzatokra, intézményeikre, gazdasági társaságaira.

Kérjük Balogh László polgármestert, hogy

szólítsa fel a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.
• javasolja a kormány felé, hogy a nagykanizsai velodrom tervezett 8 milliárd forintos beruházási összegéből az idei évre tervezett költségeket csoportosítsa át a védekezés költségeire, és a beruházás előkészítéséhez 2021-ben, a járvány után kezdjen hozzá
.

(Forrás: Éljen Városunk Egyesület – Facebook)