Új elnök és új elnökhelyettes a Nagykanizsai Járásbíróságon

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke 2020. október 15. napjával Domjánné dr. Kormányos Edit Katalin járásbírósági bírót elnöknek, dr. Török Judit járásbírósági bírót pedig elnökhelyettesnek nevezte ki.

Domjánné dr. Kormányos Edit 1999-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően bírósági fogalmazó, majd bírósági titkár volt a Nagykanizsai Járásbíróságon. Bírói kinevezésére 2004-ben került sor a Lenti Járásbíróságon polgári- és szabálysértési ügyszakban. Egy évvel később került a Nagykanizsai Járásbíróságra, ahol azóta is büntető- és szabálysértési ügyeket tárgyal. Kirendelt bíróként részt vett a Zalaegerszegi Járásbíróság és a Törvényszék munkájában is, valamint 2016 és 2019 között igazgatási feladatokat is ellátott a dél-zalai város bíróságán.

Dr. Török Judit 1999-ben bölcsész, 2000-ben pedig jogi végzettséget szerzett Miskolcon. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának elvégzését követően került a Nagykanizsai Járásbíróságra bírósági fogalmazói, illetve titkári munkakörbe. 2005-ben nevezték ki büntető ügyszakos bíróvá. Kirendelt bíróként részt vett a Zalaegerszegi és a Keszthelyi Járásbíróság, valamint a megyeszékhelyi törvényszék munkájában is.

Kinevezésük 6 évi időtartamra, 2020. október 15. napjától 2026. október 14. napjáig szól – tájékoztatta honlapunkat Dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Elnöki feladatokkal való megbízás a Nagykanizsai Járásbíróságon

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke 2020. szeptember 15. napjával Domjánné dr. Kormányos Edit járásbírósági bírót bízta meg a Nagykanizsai Járásbíróság elnöki feladatainak ellátásával.

Megbízatása legkésőbb 2020. november 14. napjáig áll fenn – tájékoztatta honlapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Fémkereső kapu, csomagvizsgálat – Új beléptető rendszer a nagykanizsai bíróságon – Dél-Zala Press

SAJTÓKÖZLEMÉNY Nagyobb biztonságban az ügyfelek és a dolgozók Az Országos Bírósági Hivatal által indított, a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával, valamint a Nagykanizsai Önkormányzat támogatásával megvalósuló „Biztonságnövelő” projekt („A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal”) keretében korszerű fémdetektoros kaput és csomagvizsgáló berendezést helyeztek el a Nagykanizsai Járásbíróságon.

Dél-zalai kislány intim videóit, fotóit találták meg nála

A vádirat szerint a vádlott 2014 óta ismerte az elkövetés idején 15 éves sértettet. A lány mobilja 2017 novemberében elromlott, ekkor a férfi felajánlotta, hogy azt megjavítja.

A készüléken megtalálta a sértett által önmagáról készített nagyon is kompromittáló felvételeket, amelyeket lementett a számítógépére. Decembertől a férfi az interneten keresztül felvette a kapcsolatot a lány nővérével, s a küldött üzenetekben a húgát szidalmazta.

(A Nagykanizsai Járásbíróság/Városháza bejárata)

Ugyanebben az időszakban a sértettnek is küldött üzeneteket Facebookon, majd miután a lány letiltotta, sms-ben zaklatta tovább azzal, hogy kirúgatja őt az iskolából, bírósági és gyámhivatali eljárást indít.

Tavaly január 19-én reggel a sértett iskolába indult és felszállt a Nagykanizsára induló buszra, amelyen a férfi is utazott. Leült a lány mellé és többször megfenyegette, hogy a róla készült képeket megmutatja az iskola igazgatójának.

A vádlott 2017. december 14. és 2018. január 28. között 80 alkalommal hívta a lányt, s 173 db sms-t is küldött neki.A férfinél 2018. május 14-én tartottak házkutatást, amelynek során a lefoglalt laptopok merevlemezein, illetve telefonon 14 év alatti, valamint 14-18 év közötti lányokról készült nagyon is intim jellegű videó és fényképfelvételeket tárolt.

M.Sz. ügyét kedden a Nagykanizsa Járásbíróságon tárgyalják – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Alkoholista nőt vertek át Nagykanizsán

A vád szerint a vádlottak kihasználtak egy alkoholbetegséggel küzdő nőt, s több százezer forint kárt okoztak neki.
Még 2014 májusában nagykanizsai otthonukba hívták a nőt, s miután több napon keresztül alkohollal itatták aláírattak vele egy bérleti szerződést, amely szerint a nő határozatlan időre bérbe adja nekik lakását havi 25.000 Ft ellenében, s később állították: egy évi díjat, 300.000 Ft-ot oda is adtak neki.

(Fotó: Pixabay)

A lakásba nem sokkal később be is jelentkeztek, s beköltöztek, a nő pedig édesanyjához költözött egy közeli településre. Még ezelőtt egy telefont is vetettek vele részletre az egyik kanizsai szaküzletben.
A vádlottak soha sem fizettek sem a telefon részleteit, sem a bérleti díjat és nem egyenlítették ki a közüzemi számlákat sem.
A kárérték körülbelül 716.000 forint.
B. Zs. és társa ügyében elsőfokú folytatólagos tárgyalás és tanúmeghallgatás lesz április 24-én a Nagykanizsai Járásbíróságon.

A vád csalás – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Felfüggesztett börtön és társadalmi munka, mert Kanizsán agyonvert egy felakasztott kutyát

A Nagykanizsai Járásbíróság nem jogerős ítélete szerint felfüggesztett börtönbüntetése mellett a dél-zalai város állatmenhelyén kell társadalmi munkát végezni annak a férfinek, aki állatkínzás bűntette miatt állt bíróság előtt.

 

A vád szerint 2015 nyarán Nagykanizsán a vádlott fiatalkorú barátjával közösen vitte el sétálni egy ismerősük kutyáját. A vádlott útközben több alkalommal belerúgott az egy év körüli keverék kutyába, valamint bottal ütötte. Mire a MÁV üzem területére értek, a vádlott elhatározta, hogy felakasztja az állatot.

 

A kutyát a póráznál fogva először egy sorompó rúdjára, majd egy kerítésre kötötte fel, közben többször megütötte egy bottal. A kutya a bántalmazás következtében elpusztult. A vádiratban az ügyész kitért arra, hogy a cselekménykor a férfi enyhe fokú autizmusban szenvedett, amely kis mértékben korlátozta abban, hogy felismerje cselekménye súlyát. Ez viszont nem zárja ki a büntethetőségét. A Nagykanizsai Járásbíróság 2017. június 28-án hozott ítéletet az ügyben.

 

A Büntető Törvénykönyv szerint bűntett, s ezért három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az állatkínzás, ha az elkövető az állatnak különös szenvedést okoz. Erre tekintettel a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki állatkínzás bűntettében, mint társtettest. (A társtettesi minősítést azzal indokolva, hogy a vádlott fiatalkorú társának közreműködése is szükséges volt a kegyetlenkedéshez.)

 

A férfi tettéért 1 év börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Az elrendelt pártfogó felügyeletet körében külön magatartási szabályként a bíróság előírta a vádlottnak, hogy a próbaidő alatt havi 8 óra társadalmi munkát végezzen a helyi állatmenhelyen. A vádlott az I. fokú ítélet értelmében 325.000 Ft bűnügyi költséget is köteles megfizetni az államnak.

 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott is 3 nap gondolkodási időt tartott fenn – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

Fokost, láncdarabot és fegyvert is vettek el a bíróságra érkezőktől

108 korszerű fémdetektoros kapu, 72 csomagvizsgáló röntgen alagút, 150 kézi fémkereső, 1185 számítógép és 165 hálózati eszköz. Ezeket az eszközöket a Svájci–magyar Együttműködési Program által támogatott, most záruló ún. biztonságnövelő projekt keretében szerezte be a bíróságok számára az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

Biztonságos bíróságok

A 2012-ben indult Svájci–magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával megvalósuló „Biztonságnövelő” projekt („A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal”) keretében új, korszerű fémdetektoros kaput és csomagvizsgáló berendezést helyeztek el 2015 januárjában a Zalaegerszegi Törvényszék, a Zalaegerszegi Járásbíróság, valamint a Keszthelyi Járásbíróság bejáratánál, néhány hónappal később pedig a nagykanizsai polgármesteri hivatallal közös épületben működő Nagykanizsai Járásbíróságon is üzembe helyezték a fémkereső kaput. A fejlesztések révén mára minden zalai bíróság rendelkezik biztonságos beléptető rendszerrel, illetve Lenti kivételével csomagvizsgáló berendezéssel is. Zala megyében a nagykanizsai csomagvizsgálón kívül minden eszközt a Svájci–magyar Együttműködési Program keretében szereztek be.

Egy év alatt 22 elvett fegyver

A zalai bíróságokra naponta több száz állampolgár érkezik, akiknek a belépése szigorú szabályokhoz van kötve. A látogatóknak kötelező áthaladni a beléptető kapun, csomagjaikat pedig röntgensugaras átvizsgálóba kell helyezni, illetve kézi fémkeresővel vizsgálják át őket, mivel sem az épületbe, sem a tárgyalóterembe nem szabad bevinni az életet és a testi épséget sértő, a közbiztonságot veszélyeztető eszközöket. Lőfegyvert, lőszert csak a hatóságok (pl.: rendőrség, büntetés-végrehajtás) szolgálatban lévő munkatársai vihetnek be magukkal a bíróságokra, mindenki mástól elveszik ezeket a beléptetés során.

Tavaly például Zalaegerszegen 22 db lőfegyvert, csaknem 550 db szúró-vágó eszközt, fokost, gázsprayt, nagyobb méretű csavarhúzót, kést, kis baltát, törött üvegdarabot és motorfűrészláncból, házilag készített ütőszerszámot, valamint alkoholtartalmú italokat vett el a rendészet az épületbe érkező ügyfelektől. Az eszközöket zárható szekrényben őrzik a bíróságok, s a távozáskor – amennyiben tartásuk nem ütközik jogszabályba  – visszaszolgáltatják az ügyfeleknek.

A „Biztonságnövelő” projekt keretében beszerzett beléptető eszközök hozzájárulnak, hogy nagy pontossággal fellelhetők legyenek az ügyfelek által a bíróságokra bevinni szándékozott „tiltott” tárgyak. A csomagvizsgáló berendezések pedig a fémtárgyak mellett a vegyi anyagokat is kiszűrik. A gépek az átvilágításról készült felvételeket archiválják, így szükség esetén azok hosszabb ideig visszakereshetőek – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjétől.

Meghalt apja után vette fel a nyugdíjat a hahóti férfi

Ifj. F. Sándor terhelt 2015. évben együtt lakott édesapjával néhai id. F. Sándor Józseffel a Hahót, … szám alatti lakásban.
Id. F Sándor József 2015. augusztus 30-án elhalálozott.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága erről csak késedelmesen, 2015.  szeptember 28-án szerzett tudomást, amikor beszüntették a nyugellátás folyósítását. 2017. szeptember 1. és 7. között id. F. Sándor József C.. Banknál vezetett  számlájára utalásra került a nyugdíja, 107.692 Ft.     

Id. F. Sándor József bankkártyája halála után a terheltnél maradt, aki 2015. szeptember 7-től-16-ig terjedő időben a nyugdíj teljes összegét nagykanizsai bank-automatákból jogosulatlanul felvette és elköltötte.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság több ízben is felszólította terheltet, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felvett nyugdíj összegét, ő azonban a felszólításoknak nem tett eleget, így az okozott kár nem térült meg.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nyugdíj összegének visszaszerzése érdekében a társadalombiztosítási jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket megtette – értesültünk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyészétől, sajtószóvivőtől.
Ifj. F. Sándor ügyében, csalás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat.

Nem létező árukkal milliókat szerzett vevőitől egy kanizsai csaló

Üzletszerűen elkövetett csalások miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki több tucatnyi álnevet használva több millió forint kárt okozott országszerte annak a 120 embernek, akiket internetes hirdetési oldalakon, nem létező műszaki cikkek eladásával csapott be – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi 2013 októberétől 2016 augusztusáig több internetes hirdetési portálon kínált eladásra mobiltelefonokat, számítógépeket, számítógépes játékokat, motoros fűkaszákat, láncfűrészeket, ezek azonban soha nem voltak a birtokában.
A törvényes jövedelemmel egyébként nem rendelkező férfi több tucatnyi álnevet és hamis lakhelyet tüntetett fel a hirdetésekben, s a sorozatos bűncselekményekből származó pénzekből biztosította a megélhetését.
Az áldozataitól kicsalt pénzeket a féltestvére, két barátnője vagy az édesanyja bankszámlájára utaltatta, majd velük felvetette, de a számlatulajdonosok nem tudtak arról, hogy a beérkező összegek bűncselekményekből származnak.
A vádlott 2014 nyarától már postai utalással a saját nevére kérte a kicsalt összegeket.
A vádlott összesen közel hétmillió forintos kárt okozott a becsapott vevőknek, csupán egyetlen vásárló volt, aki gyanút fogott és az elküldött pénzt még vissza tudta utaltatni a postával.    
A Nagykanizsa Járási Ügyészség 120 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a különös visszaesőnek számító férfi ellen. MTI

Brutális módon ölte meg a kutyát Kanizsán

Egy férfi ügyét tárgyalják Kanizsán, aki megkínozta, felakasztotta ismerőse kutyáját a városban, a MÁV területén.
A vád szerint a vádlott még 2015 nyarán Nagykanizsán egy ismerőse kutyáját sétáltatni vitte.
Útközben több alkalommal belerúgott az egy év körüli keverék kutyába, valamint bottal ütötte.
Mire a MÁV üzem területére értek, a vádlott elhatározta, hogy felakasztja az állatot.
A kutyát a póráznál fogva először egy  sorompó rúdjára, majd egy kerítésre kötötte fel, közben többször megütötte  egy bottal.
A kutya a bántalmazás következtében elpusztult.

M.B. ügye most került a Nagykanizsai Járásbíróság elé, ahol a murakeresztúri férfi április 19-én dr. Hajdu Ildikó tanácsa előtt ad számot tettéről.
Az ügyről korábban már beszámoltunk.
Az MTI akkori közleményében arról írt, hogy az állatkínzó mentálisan beteg, állapota ezért enyhe fokban korlátozta belátási képességeiben.
Előzmények ITT.

(Fotó: Google Maps)

Németországi tettei miatt Kanizsán emeltek vádat egy zalai férfi ellen

Németországban házakba tört be és autót is lopott, ottani felfüggesztett fogházbüntetése ellenére, egy zalai férfi, aki ellen most Nagykanizsán emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

K. Árpádot 2015-ben Hannoverben lopás miatt 14 hónap, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, a próbaideje 2018 áprilisában járt volna le.
A férfi tavaly júliusban élettársával újból Németországba utazott, hogy munkát találjon. Hannover környékén nem talált állást, és mivel pénze sem volt elég, az élettársát pedig vissza akarta hozni Magyarországra, úgy döntött, hogy betörésekből teremti elő a szükséges anyagiakat.

Egy német településen 2016 augusztusában az egyik éjszaka betörte egy lakóház teraszának üvegajtaját, és magához vette a házvezetőnő autókulcsát. A házból mintegy negyedmillió forint értékben érmegyűjteményt, táskákat, késkészletet, órát, némi készpénzt és két bankkártyát is pakolt a Mercedesbe, majd élettársával együtt elhajtott.
Egy másik településen szintén a teraszajtót felfeszítve tört be egy házba. Onnan márkás női táskákat, kozmetikumokat, könyveket és készpénzt, valamint bankkártyát lopott el, mintegy százezer forintnyi kárt okozva.

A még Németországban elfogott férfi ügyét a hatóságok a nemzetközi egyezményekben foglalt lehetőséggel élve átadták Magyarországnak. A többszörös visszaesőnek számító K. Árpád ellen ezért a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, magánokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás, továbbá jármű önkényes elvétele miatt. MTI

1 2 3