A Facebook marketing jelentősége

A marketing szöveg egy kampány, vagy egy hirdetés lelke is tud lenni. A White Elephant a marketing és közösség építésénél egyaránt segítségére lehet. Egy márka vagy cég életében rendkívül sokrétűen lehet felhasználni, így annak csak a képzelet szabhat határt. Egy jól megtervezett kampány ugyanis képes a cég terveinek és céljainak megvalósítására és elérésére, akár mindezt 100%-ban tudja teljesíteni. Többek között teljeskörű Facebook marketingszolgáltatást nyújt, a célcsoport kutatástól kezdődően a kampányok megtervezésén, kivitelezésén át a riportálásig felel. Mindenki tudja, hogy egy jól megírt szöveg olyan hatást is el tud érni, mint egy híres zeneszerző által megkomponált mű. Fontos, hogy tudjuk kihez szólunk és mit szeretnénk közölni velük.

Az emberek elolvassák a marketing szöveget, majd eldöntik, hogy továbbmennek-e az oldalon vagy sem. Sok minden múlhat ezeken a lépéseken. SEO szövegírás is megvalósul, vagy kreatív szlogen illetve kampány. Különféle hangnemben és stílusban képesek szövegíróink mindazt átadni, amit az ügyfelek egy adott témában kívánnak megjeleníteni akár angolul is.

A Remarketing kampányok során ugyanúgy, mint az adatbázis építés esetén az előző vásárló, a weboldalon járt látogató is igen értékes lehet a cége számára. Rengeteg lehetőséget vet fel, ha egy olyan embert tudunk elérni, akiről már tudjuk, hogy ismer minket és megnézte a honlapot is. Az AdWords kampányoknál segítenek, hogy a cége releváns kulcsszavakra keresés után az első helyek egyikén jelenjen meg, így növelve a weboldalára kattintó látogatók számát, megsokszorozva eladásait.Külföldön leginkább a BrandCamp-ek elterjedtek. Olyan oktatási és fejlődési platformok, amelyek a cégek vezetőinek és marketingeseinek segítenek, hogy naprakészek legyenek a marketing területén, így új dolgokat találhassanak ki cégük szolgálatában. Hírlevél kampányok esetén ügyfelekről, leendő ügyfelekről vezetnek listát. Éppen ezért az adatbázigyűjtés elengedhetetlen egy cég életében.

Így a hírlevél kampányok esetében legideálisabb, ha a vezetéknevén, keresztnevén és e-mailen kívül más adatokat is meg tudunk szerezni. Az adatbázis segítségével különböző hírlevél kampányok készíthetőek, amelyek az adatbázisban lévő adatok alapján szegmentációra adnak lehetőséget, vegyük például a nőket érintő akciós ajánlatokat, amiket csak az ő számukra küldünk ki személyes hírlevélként. Így elmondhatjuk, hogy leendő és meglévő ügyfeleinkkel való állandó kapcsolattartásra a cégek között a hírlevél nyújtja a legegyszerűbb megoldást.