Útfelújítás miatti lezárások és forgalomkorlátozások az M7-esen és az M3-ason

Az M7-es és az M3-as autópálya több szakaszán burkolatfelújítási munkák kezdődtek, a munkaterületek előtt forgalom- és sebességkorlátozásokra kell számítani – közölte az Útinform szombaton a honlapján.

A tájékoztatás szerint az M7-es autópályán Zamárdi és a Kőröshegyi völgyhíd közötti szakaszon, valamint Balatonőszöd térségében a 115-ös kilométertől a 118-as kilométerig, illetve a 130-as és a 133-as kilométer között a Letenye felé vezető oldalt lezárták. A forgalmat a Budapest felé vezető oldalra terelik át, ahol irányonként egy-egy sávon haladhatnak a járművek.

A Zalakomári pihenő és a Nagykanizsa kelet csomópont között a főváros felé vezető oldalt újítják fel, ezért a járműveket átterelik az ellenkező, Letenye felé vezető oldalra, ahol irányonként egy-egy sáv lesz majd járható.

Hídfelújítási munkákat végeznek Fonyód térségében a 151-es és a 155-ös kilométer között. A határ felé tartó oldalt lezárták, a forgalmat a Budapest felé vezető oldal belső sávjára terelik, a főváros felé tartók pedig a külső sávot használhatják.

Az M3-as autópályán a főváros irányába, a káli szakaszon a 101-es és 90-es kilométer között lezárták a belső sávot egy néhány nap múlva kezdődő munkavégzés miatt.

A forgalom a külső és a leállósávon halad. Szintén Budapest felé, a munkavégzés kapcsán a közeli, 92-es kilométernél lévő Kisasszonytéri pihenőhelyet is lezárták. Helyette a 106-os kilométernél, a Rekettyés pihenőt vagy a 87-es kilométernél a Nagyfüged pihenőhelyet lehet használni. MTI

Részlegesen lezárják az M7-es autópálya és a 67-es út csomópontját novemberben

Részlegesen zárva lesz a M7-es autópálya és a 67-es főút csomópontja november 3. és 30. között – tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint ebben az időszakban szünetel a közlekedés az M7-es Nagykanizsa felőli, a 67. sz. főútra vezető lehajtó ágán és a sztráda 67-es útról a Budapest irányába vezető felhajtó ágán.

A lezárás alatt a Nagykanizsa felől érkezők a 130-as jelzésű Balatonőszöd, Szólád M7 autópálya csomópontot használva érik el Kaposvárt, Balatonlellét, Balatonszemest és a környező településeket. A Kaposvár felől érkezők szintén a 130-as jelzésű Balatonőszöd, Szólád M7 autópálya csomópont igénybevételével közlekedhetnek Budapest irányába – tették hozzá.

Jelezték: a Budapest felől Kaposvár felé közlekedőket, valamint a Kaposvár irányából Nagykanizsa felé közlekedőket a részleges lezárás nem érinti.

A korlátozásra körforgalom építése miatt van szükség a 67-es gyorsforgalmi út látrányi elkerülő szakaszának építésével összefüggésben – fűzték hozzá.

A NIF kitért arra, november 3. és 11. között egy vadátjáró hídgerendáinak beemelését végzik a 67-es út 85+300 kilométerszelvényénél. A munkálatok alatt mindkét irányban jelzőőrös forgalomirányítás várható – közölte pénteken az állami hírszolgálat.

Több mint 50 kiló marihuánát találtak egy magyar kamionban az M7-es sormási pihenőjénél

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett miatt folytat nyomozást egy 57 éves férfi ellen.

A magyar férfi által vezetett kamiont július 13-án (hétfőn) a hajnali órákban, az M7-es autópálya sormási pihenőjében ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának járőrei.

A járműszerelvény átvizsgálása során a félpótkocsi oldalsó tároló rekeszeiből kialakított helyeken kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

Ezt követően a Zala megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a különböző rejtekhelyekről több mint 50 kilogramm – az előzetes szakértői vélemény alapján – marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke több tízmillió forint.

A rendőrök a férfit elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a sofőr letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság másnap elrendelt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát – tájékoztatott szerdán a ZMRFK.

(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Hétfőtől lezárások lesznek az M7-es autópályán a Letenye felé haladó sávban

Útfelújítás miatt hétfőtől lezárások lesznek az M7-es autópályán Balatonvilágosnál Letenye felé – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a Veszprém megyei szakaszon, Balatonvilágosnál 400 méteren újul meg. A várhatóan két hétig tartó felújítás szeptember elején indul.

(Dugó az M7-es autópályán. Fotó: archív)

A felújítás során mindhárom sávon marási-aszfaltozási munkákat végez a kivitelező, Strabag Kft.
A munkaterületnél hétfőn kezdik a terelés kiépítését a szakemberek.
Az első ütemben a belső sávon haladhat a forgalom, a második ütemben pedig a külső sávon mehetnek majd az autósok – fejtették ki.
Mint felidézték: az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala összesen több mint 20 kilométeren újul meg a 90-es és 111-es kilométerszelvények, Balatonvilágos és Zamárdi között.
A beruházás 2018. augusztus 24-én indult, a több ütemben megvalósuló projekt a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződik be. MTI

Motorcsónak zuhant az M7-es autópályára egy trélerről

Motorcsónak zuhant egy trélerről az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalára, miután a hajót vontató kisteherautó egy személyautóval karambolozott vasárnap a sztráda túloldalán – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
A baleset még vasárnap hajnalban, az autópálya 220-as kilométerénél történt, a Budapest felé vezető oldalon.

Cseresznyés Dániel, a zalai katasztrófavédelem szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a külföldi rendszámú tehergépkocsihoz kapcsolt tréler az ütközés következtében az autópálya két irányát elválasztó szalagkorlátok közé szorult, a nem megfelelően rögzített motorcsónak pedig a szembejövők oldalára zuhant és egészen a leállósávig csúszott.
Hozzátette, hogy senki sem sérült meg, amikor a hajótest a túloldali úttestre zuhant, mivel éppen senki nem haladt ott. MTI
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a beszorult trélert távolították el. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.
(Fotók: Rescue Lenti)

Kigyulladt egy autó Zalakomárnál

Személyautó motortere gyulladt ki Zalakomár külterületén az M7-es autópálya 196-os kilométerénél Budapest irányába.
A lángokat a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezéséig sikerült a tulajdonosnak porral oltó készülékkel eloltani, a kiérkező tűzoltók áramtalanították a járművet.
A kedden a kora reggeli órákban történt eset során nem sérült meg senki.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

200 kilós szarvasbikával ütközött egy autós az M7-esen Rigyácnál

Kedden hajnali fél háromkor szerencsés kimenetelű baleset történt az M7-es autópálya Zala megyei szakaszán a 222 kilométerszelvénynél, Rigyác közelében.

Mint megtudtuk, egy közel 200 kilós szarvasbika ugrott egy luxusterepjáró elé, az ütközés következtében az autó totálkárosra tört, a vad elpusztult.

A szerencse a szerencsétlenségben (ha fogalmazhatunk így) az volt, hogy a mintegy 3 tonnás, szlovák rendszámú Jeep Cheroke annyira masszív és biztonságosnak mondható autó, hogy a benne utazó két felnőtt és két gyermek nem sérült meg.

A család éppen horvátországi nyaralásra indult.

Úgy értesültünk, akár tragédia is történhetett volna, ha a terepjáró után haladó Mercedes személyautó ütközik a szarvasbikával, amely lényegesebben sérülékenyebb, mint a terepjáró.

A sérült járművet a nagykanizsai tűzoltók levontatták az útról és áramtalanították, majd egy telephelyre szállították.

Az viszont furcsa, hogy az M7-es autópálya mellett felhúzott vadkerítések ellenére miképpen kerülhetett a hatalmas állat a nagy sebességgel haladó autók közé.

(Fotók: Facebook)

Időközben egy olvasónktól kaptuk ezt a fotót, amin az látszik, hogy a baleset környékén – Rigyácnál – így néz ki a felszakított vadkerítés az M7-esen.

Kiégett egy magyar turistabusz az M7-es autópályán Sormásnál

Kiégett egy emeletes turistabusz az M7-es autópálya 218-as kilométerénél hétfő éjszaka, senki nem sérült meg – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Cseresznyés Dániel elmondta: a turistabusz motortere kapott lángra.
A jármű vezetője a füstölést észlelve leszállította a harminckét utast és porral oltó készülékkel megkezdte a tűz oltását.
A lángokat nagykanizsai hivatásos tűzoltók oltották el. MTI

Sormás, 2017. július 11.
Egy kiégett turistabusz az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Sormásnál 2017. július 11-én. A magyar busz Olaszországba tartott. A tűzben nem sérült meg senki.
MTI Fotó: Varga György

 

Maró anyag szivárgott egy kamionból

Az M7-es autópálya 193-as kilométerénél egy külföldi rendszámú nyerges vontató pótkocsiján szállított két tartályból kis mennyiségű maró anyag folyt ki.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók gáztömör védőruhában derítették fel a rakományt, amely során megbizonyosodtak arról, hogy a tartályok nem sérültek, csupán túltöltöttségük miatt két, három deciliternyi anyag került a szabadba, amelyet homokkal felitattak.
A kedden délután történt eset során személyi sérülés nem történt.
(Fotó és forrás: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

1 2