Több mint 50 kiló marihuánát találtak egy magyar kamionban az M7-es sormási pihenőjénél

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklása bűntett miatt folytat nyomozást egy 57 éves férfi ellen.

A magyar férfi által vezetett kamiont július 13-án (hétfőn) a hajnali órákban, az M7-es autópálya sormási pihenőjében ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának járőrei.

A járműszerelvény átvizsgálása során a félpótkocsi oldalsó tároló rekeszeiből kialakított helyeken kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

Ezt követően a Zala megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a különböző rejtekhelyekről több mint 50 kilogramm – az előzetes szakértői vélemény alapján – marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke több tízmillió forint.

A rendőrök a férfit elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a sofőr letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság másnap elrendelt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát – tájékoztatott szerdán a ZMRFK.

(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

 
loading...