Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres nagykanizsai cukrászséf

Sorok állnak a mindössze 550 forintért kínált angyalhaj fagyiért.

A dubaji csoki őrület után idén tavasszal a rózsaszínű angyalhaj csokoládéért rajonganak a magyarok tömegei. Jakabfi Dávid patissier pedig rögtön fagylalt formába öntötte a megjelenésében és ízvilágában is egyedi édességet.

A puncsból, ruby csokiból, pisztáciából és török vattacukorból készülő fagyit már most annyira imádja mindenki, hogy sorok állnak érte Nagykanizsán. Ráadásul a minőség és az árfekvés vonatkozásában is sikerült megtalálnia a neves cukrászséfnek az arany középutat, hiszen 550 forintért kóstolható meg a finomság.

(Jakabfi Dávid)

Viharként söpört végig az országon tavaly év végén a dubaji csoki mánia, amit mostanra egy másik újdonság, az angyalhaj csokoládé szorított a háttérbe. A rózsaszín csodaként is emlegetett édesség a látványa miatt azonnal a gyerekek kedvence lesz, de az igazi csavar azután jön, ha kettétörjük a táblát: a belsejéből ugyanis sűrű vattacukor szálak bújnak elő.

Jakabfi Dávid, a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakja ráadásul új szintre emelte a legújabb őrületet, és Magyarországon elsőként alkotta meg az angyalhaj csokoládéból készült fagylaltot, ami óriási sikert aratott a vásárlók körében.

„Az angyalhaj csokoládé alapja a savas, citrusos ízjegyekkel tarkított ruby csoki. Ez 6-7 évvel ezelőtt már sláger volt itthon is, most pedig újra divatba jött. A rózsaszín csokoládé a kicsiket és a nagyokat egyaránt leveszi a lábáról, ezért is gondoltam úgy, hogy érdemes lenne a nyár közeledtével fagyiként is kínálni” – mutatott rá.

(Az Angyalhaj csoki)

A desszertséf elárulta, a fagyihoz a retró ízként igencsak közkedvelt puncsot vette elő, amibe a már említett ruby csoki reszelék mellett pisztáciát és török vattacukrot csempészett, így tökéletesen visszaadja a klasszikus angyalhaj csokoládé ízét. Utóbbit is értékesítik nemcsak Jakabfi Dávid nagykanizsai műhelyében, hanem a nyíregyházi Csekő Cukrászdában, Magyarszéken, és a Cups and Flowers kínálatában is megtalálható. A cukrászséf elmondása szerint a csoki annyira kelendő, hogy nincs az a mennyiség, amit ne vásárolnának meg a vendégek.

Jakabfi Dávidnál 550 forint egy gombóc fagyi

A nemzetközi szinten is elismert patissier elmondta, a fagyiért két kézzel kapkodnak a gyerekek, akik a látvány miatt sokszor a mese után aranyhajra keresztelik át az ízletes gombócokat.

Bár a Balaton környékén a 600, 700, de még a 800 forintos gombócárak sem ritkák, Jakabfi Dávid műhelyében tavalyi áron, 550 forintért kóstolható meg más ízek mellett az angyalhaj csokoládés fagylalt is.

(Az Angyalhaj fagyi)

„A fagylaltjaink méretét sem spóroljuk le, nagyjából 5,5 dekás mindegyik adag, ami az átlagosnál nagyobbnak számít a mai piacon. Szerencsére a vendégeink számából is visszatükröződik az, hogy mindig a legmagasabb minőségre törekszünk, hiszen rendszeresen sorok állnak a műhelyünknél, és éppen a kerthelyiség bővítése zajlik, mert már kevésnek bizonyul ott az ülőhely” – meséli a híres patissier.

Sikereikkel kapcsolatban azt is elmondta, hogy süteményeik forgalma tavaly az ötszörösére nőtt, és jelentősen emelkedett azoknak az esküvőknek a száma is az országban, ahová tőlük rendeltek édességeket, amire kifejezetten büszkék.

Jakabfi Dávid egyúttal jelezte, már csak április 15-ig lehet tőlük rendelni csokoládét online, így aki még szeretné házhoz kapni az édességeit, annak igyekeznie kell.

Arab finomság hódít Magyarországon: Kiskanizsán készül a legtöbb dubai csoki

Jakabfi Dávid desszertséf elárulta: Ebben rejlik a dubaji csoki-őrület titka.

A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság csak nemrégiben robbant be a köztudatba. A dubaji csoki azonban páros lábbal rúgta ránk az ajtót, ma pedig már ínyencek, influenszerek és a legnagyobb gourmet-szakemberek is dubaji csokilázban égnek.

De mi is az a dubaji csoki és miben rejlik ennek az új, ízlelőbimbókat lerohanó őrületnek a titka?

Jakabfi Dávid patissier, a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakja hazánkban, aki számos nemzetközi gasztronómiai megmérettetésen is bizonyított már. A desszertséf szerint a dubaji csoki olyan népszerűségre tett szert rövid idő alatt hogy a nagy hagyományokra visszatekintő bejglit is kenterbe verheti hamarosan, a népszerűsége pedig a legnevesebb hazai cukrászdákat is elérte. A magyar cukrászdákban és egyes éttermekben is készítik ezt a finomságot, amit azonnal el is kapkodnak.

„Mindig a fogyasztók diktálják a divatot, tőlem pedig most a közönségem ezt kéri. A dubaji csoki, ahogyan a nevéből is kiderül, egy dubaji édesség, amelynek az a lényege, hogy a török tészta, a kadayif, ami a mi cérnametéltünkhöz hasonlít, megpirítva szirupos édességekhez is előszeretettel használják. A másik alapját a pisztácia adja, Irán ugyanis hatalmas pisztáciatermesztő, és a világ minden tájára szállítják a pisztáciapasztát, amivel mi is dolgozunk” – magyarázta a desszertséf.

A dubaji csoki egyébként egy speciális arab édesség, a „Can’t Get Knafeh of It” különleges csokoládéja, amely a közel-keleti konyha egyik híres desszertjét, a knafeh-t ötvözi a csokoládéval. A csokoládé különlegessége, hogy egy tejcsokoládéba burkolt desszertről van szó, amely belül ropogós kataifi tésztát, pisztáciakrémet és tahinit – vagyis szezámpasztát – tartalmaz.

Ez a kombináció pedig egyedülálló íz- és textúraélményt nyújt. Ezt a desszertet egyébként a dubaji Fix Dessert Chocolatier készíti, és világszerte nagy népszerűségre tett szert legfőképpen a TikToknak köszönhetően, ami immár Magyarországra is begyűrűzött. Ezt a jelenséget Jakabfi Dávid is jól ismeri, akinek a videói szintén milliós nagyságrendű nézettségnek örvendenek.

Pisztácia, de töményen

Természetesen ez az édesség akkor a legfinomabb, ha eredeti hozzávalókból készül, mi is a tőlünk megszokott minőségben készítjük és a száz százalékos pisztáciát rakjuk bele. Ez az az édesség, amiből nem szabad kispórolni a minőséget. A sikere azonban olyan nagy, hogy a törzsvásárlóink már legtöbbször inkább ezt választják a bejgli helyett és könnyen lehet, hogy idén karácsonykor ebből nagyobb mennyiséget kell majd készítenünk, mint bejgliből, ugyanis már most a jövő évre veszünk fel rendeléseket” – fejtette ki a desszertséf, aki december 21-én tart dubaji csokivásárt a Nagykanizsán, a Jakabkúti utca 5. szám alatt található műhelyében, és cukrászdájában ahol rendszeresen részt vehetnek az érdeklődők a különböző csoki- illetve desszert tanfolyamain is.

(Jakabfi Dávid a fehér dubai csokival)

A közösségi oldalakon máris számos recept kering a dubaji csoki elkészítésével kapcsolatban, aminek köszönhetően sokan otthon is megpróbálkoznak a finomság elkészítésével több-kevesebb sikerrel. Jakabfi Dávid szerint azonban nem mindegy, hogyan fogunk neki.

A desszertséf jól ismeri már a pisztáciás finomságokat, hiszen rendszeresen készít édességeket pisztácia felhasználásával, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek. A desszertséf akkor kezdett el kacérkodni a dubaji csoki gondolatával, amikor több csokoládébolt is megkereste, ami miatt egyéb csokoládé-termékek készítéséhez is kedvet kapott.

„Az a lényege, hogy a töltelék krémes maradjon, mégis legyen egy tartása a csokoládénak, különben könnyen sérülhet. Az általunk készített édesség esetében magas a töltelék aránya, ezen belül pedig a megszokotthoz képest jóval nagyobb a pisztácia-tartalom. „– mondta a kiskanizsai desszertséf.

Bronzéremmel tért haza Németországból a világhírű kanizsai desszertséf

Jakabfi Dávid és csapata letisztult desszertcsodákkal remekelt Stuttgartban.

Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.

A négyévente megrendezett olimpián a magyar csapat Németh Tibor vezetésével bronzérmet szerzett, méghozzá egy olyan mezőnyben, ahol a világ gasztronómiai nagyágyúi is ringbe szálltak: Szingapúr, Svájc és az USA versenyzői is ott voltak a dobogóért folytatott küzdelemben.

Ezúttal olyan profi országokkal versenyeztünk, akiknek a gasztronómia már generációk óta a vérükben van. A hazai ételstílusunk és a desszertjeim teljesen típusidegenek a verseny elvárásaitól, ezért igazán nagy kihívást jelentett a megmérettetés” – árulta el a neves édességszobrász.

Majdnem ezüstnek örülhetett a magyar csapat

A németországi olimpián 1-100-ig terjedő skálán pontozzák a csapatokat. Jakabfi Dávid csapata végül mindössze két ponttal csúszott le az ezüstérmes kategóriáról, de a bronzérmesek között ők szerezték meg a legtöbb pontot.

Bár általában magányos farkasként dolgozom, kivételes élmény volt a csapattal együttműködni. Olyan összhangban voltunk, akár az együtt evező kajakosok, és ez a harmónia lehetővé tette, hogy tökéletes alkotásokat hozzunk létre” – árulta el a Franciaországban is elismert cukrászmester. Hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szép eredménnyel zárul majd a németországi út, de örül, hogy ismét bizonyíthatott, és új területen is elismerést szerezhetett.

Krémes csodák a versenytányérokon

A versenyen négyféle petit four-t és négy tányérdesszertet, valamint egy tányérdesszertfogást kellett elkészíteni. A magyar csapat versenyédességei között szerepelt egy málnás feketetea desszert, egy matcha teával és bodzaszörppel készült kecskesajthab, egy sáfrányos körtekompóttal és gesztenyeváltozatokkal készült desszert, valamint egy áfonya-rózsa desszert. A gourmet menüsort pedig egy vérnarancsos, mascarponés desszert zárta. A hazaérkező csapat már a 2026-os versenyre készül, ahol a desszertséf külön kategóriában is szeretne elindulni.

Jakabfi Dávid több országban, köztük Németországban, Svájcban, Olaszországban, Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában is oktat, és saját műhelye van Nagykanizsán. A fiatal cukrászra már az egész világ felfigyelt: a hazaiak közül elsőként kerülhetett be az elismert francia cukrászszakmai magazinba, a Le journal du pâtissier-be egyik tányérdesszertje. Augusztusban jelent meg a harmadik könyve, a Desszertműhely, amelyből számos elemet felhasználtak a versenyen.

Kapcsolódó

Jakabfi Dávid, a kanizsai desszertséf egy német Michelin-csillagos étteremben oktatott

Jakabfi Dávid málnás-mascarponés desszertcsodája az étlapra is felkerült.

Jakabfi Dávid magyar desszertséfet nemrégiben egy Michelin-csillagos étterem, a Kulturhof Stanggas Solo Du hívta meg oktatni Németországba. Sőt, a kétnapos kurzus után a német étterem séfje még az étlapot is átdolgozta: Dávid kókuszos madárteje is helyet kapott az elődesszertek között. A kifogástalan ízekkel dolgozó Solo Du desszertpalettáján frissíteni szerettek volna, ezért keresték meg a magyar desszertséfet.

Az ismeretség nem újkeletű: A Kulturhof Stanggas Solo Du séf-helyettese és egyik cukrásza a Michelin-csillag elnyerése előtt már járt Dávid tanfolyamán. Ez az alkalom remekül sikerült, ennek köszönhető, hogy néhány hónappal később felkérték a mostani, kétnapos kurzusra is, ahol a technikai fortélyok ellesésén túl a 10 fogásos menüsor felfrissítésére is felkérték.

Jakabfi Dávid letisztult, aprólékos munkamódszerét és saját fejlesztésű tálalási technikáit workshopok keretében már évek óta oktatja. 2022-ben ő volt az első magyar, akinek tányérdesszertje bekerült a Le journal du pâtissier-be, a neves francia cukrász-magazinba.

A hazai és erdélyi helyszínek mellett egyre gyakrabban hívják Európa-szerte, már visszatérő vendég svájci és németországi éttermekben. A mostani, májusi alkalom azért is volt különleges, mert ezúttal három, egymásra épülő desszertfogás elkészítését kérték a magyar tehetségtől.

A desszertséf új könyvének egyik receptjét, a madártejet is megtanította a tanfolyamon. Ez osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy még az étterem étlapjára is felkerült.

„Egy kókuszos-mascarponés madártejet álmodtam meg, belül mandulás grillázsbetéttel, a tetején pedig meringgel. Nagyon ízlett a helyieknek, hiszen ez tulajdonképpen az egyik népszerű német édességük, a hasonló felépítésű Salzburger nocker magyar verziója, újragondolva” – árulta el Jakabfi Dávid, akinek desszertkülönlegességeiért nem kell Németországig utazni, saját műhelyében bárki megkóstolhatja a finomságokat.

„Hatalmas élmény volt a kurzus mellett az is, hogy a megérkezésem estéjén vendégként az egész menüsort végigkóstolhattam” – árulta el Dávid.

Az étterem munkatársai nem csak a madártejért voltak oda, a fődesszert elemei közé is becsempészték a kurzuson ellesetteket. Dávid ugyanis egy Michelin-csillag alakban, kifejezetten a számukra megálmodott rózsás-málnás mascarpone-desszerttel is meglepte őket, ami rózsavízzel és friss málnával készül.

A közös együttműködés ezzel nem ért véget: a németországi csapattal a közeljövőben négykezes vacsoraestet is terveznek, illetve a német cukrászok hamarosan ellátogatnak majd Magyarországra, hogy további fortélyokat leshessenek el a magyar desszertséftől.

Újabb világsiker: neves francia lapba került be a kanizsai cukrász desszertje

Tudomásunk szerint elsőként került be a neves, francia szakmai cukrász magazinba, a Le journal du pâtissier-be egy magyar cukrász tányérdesszertje. Jakabfi Dávid itthon már évek óta a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakjának számít, de nevét, sőt az általa készített finomságokat lassan az egész világon ismerni fogják.

Jakabfi Dávid két könyvet írt már a cukrászat művészetéről, híres a tányérdesszertjeiről és a macaron készítést is a csúcsra fejlesztette. A ma már neves cukrász, évekkel ezelőtt nagy álmokkal vágott neki a nagyvilágnak. Az út korántsem volt egyszerű, bőven akadtak akadályok, amiket sikerrel leküzdött. Kitartása és szorgalma meghozta gyümölcsét, mára hazánk, sőt Európa cukrászvilágának elismert alakjává vált.

(Jakabfi Dávid)

Letarolta Párizst a „Dessert Lychy Pink”

Legújabb komoly elismerése, hogy az egyik leghíresebb francia szakmai lap, a Le journal du pâtissier megjelentette az egyik különleges alkotását.

„Egy anyák napi receptem jelent meg az újságban. A „Dessert Lychy Pink” egy rózsa, málna és természetesen licsi ízű különleges desszert. Hatalmas öröm, hogy a Le journal du pâtissier méltónak talált erre. Szakmailag azt hiszem, most értem fel a csúcsra” – nyilatkozta Jakabfi Dávid, aki a Capfruit gyümölcspürék gyártója ajánlását is élvezi az élvonalbeli lapban.

(A remekmű, a Dessert Lychy Pink)

„Nyilván az ember mindig tud hova fejlődni, de nekem ez egy hatalmas visszaigazolás, hogy jó úton járok. Ez az újság nagyon megválogatja, hogy milyen jellegű, milyen minőségű desszerteket mutat be. Már több, nemzetközi szinten is elismert kolléga gratulált a recepthez és a megjelenéshez. Nagyon boldog vagyok, hogy így most én is hozzájárulhattam kis országunk gasztronómiai fejlődéséhez. Bár nem vagyok a lap rendszeres olvasója, de sokszor nézegetem és nagyon sok inspirációt szerzek belőle” – árulta el a cukrász, akinek sikerére a Magyar Cukrász Ipartestület is rendkívül büszke.

(Jakabfi Dávid munka közben)

Az alázatos és kitartó munka mindig újabb és újabb gyümölcsöket terem

„Nagyon örülünk minden nemzetközi sikernek és hála a remek kollégáknak, a magyar cukrászat az utóbbi időben újra felkerült a világtérképre. Megjelent már magyar recept a So Good magazinban, van már fagylalt világbajnokunk is és lesz magyar döntőse a World Chocolate Masters versenynek. Ezek óriási sikerek, amik jót tesznek a szakmánknak, jót tesznek hazánk megítélésének és ezek a sikeres kollégák lesznek a fiatalabb cukrász generáció új példaképei. Jakabfi Dávid alázatos és kitartó munkája mindig újabb és újabb gyümölcsöket terem, ilyen szenvedéllyel érdemes igazán ezt a szakmát űzni. Büszkék vagyunk Dávid sikereire” – mondta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, aki hozzátette azt is, hogy nem ez az első sikere Dávidnak és szerinte nem is az utolsó.

(Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke)

A Le journal du pâtissier 1978 óta a hagyomány és az innováció között próbálja megteremteni az egyensúlyt. A lap immár több, mint 40 éve a minőségi cukrászok munkaeszköze. A magazin minden hónapban közzéteszi a szakmával kapcsolatos híreket, információkat és beszámol a legújabb trendekről is. Nem maradhatnak ki belőle a legjobb péksütemények, fagylaltok, édességek és az éttermi referenciák sem. (A fotók forrása: JD Desszertműhely – Facebook)

Motivációs videó a világhírű kanizsai desszertszakáccsal

Végre elkészült a motivációs videóm, amin fél évig dolgoztunk Balázs Ádám barátommal.

Rengeteg munkaóra, helyszín és változás van benne.

10 nagyon nehéz, de eredményes évet sikerült belesűríteni.
Kezdve akkor mikor nekiálltam a külföldi utamnak fél tank benzinnel a reménytelenségbe 2008 karácsony első napján.
Vagy mikor kinevettek, mert nem tudtam főzni vagy mert nem értettem, amit németül mondtak.
Vagy mikor -20 fokban sörpadokat pakoltam Flachauban és a mosogató forró vizétől égő kezemmel remegve figyeltem más milyen önfeledten örül a hónak. Vagy mikor az ujjpercből levágott kézzel dolgoztam, mert nem mertem hazajönni külföldről….

De a lényeg a lényeg itt vagyok és köszönöm!

Köszönöm a páromnak, a családomnak, a barátaimnak és minden kollégámnak, akik átsegítettek a dolgok nehézségein! Megemlíteni is nehéz mennyien vannak, de remélem a soraim között magukra ismernek.

Köszönöm az irigyeimnek is, és azoknak is akik lenéztek vagy lenéznek mert ők ha nem is tudják ezzel megerősítenek.

Ha gondoljátok nézzétek meg, ha tetszett osszátok meg mert ez egy üzenet.

Üzenet azért és azoknak, akik nem tudják, vagy nem hiszik el mire képesek… akarattal sok mindent el lehet érni.. – írta Facebook oldalán a nagykanizsai Jakabfi Dávid.

Zseniális bagolytorta

Fantasztikus bagolytortát készített a napokban a kanizsai, de jelenleg Ausztriában dolgozó Jakabfi Dávid szakács és cukrász valamint a helyi tuningtalálkozók alapítója, motorja és mindenese.

A Sacher-ízű hóbagolyról tortával kapcsolatban Dávid még azt is elárulta nekünk, hogy a bagoly nőnemű, vagyis  tojó 🙂

Jó hírt is hallottunk tőle, hamarosan nem az osztrákoknál, hanem hazánkban folytatja nemzetközi szinten és a Facebookon is elismert munkáját.

Hogy a tavalyi 72 kilós, 220 centis, hatlapos krokodiltorta után a 6. kanizsai Tortafesztiválon mivel rukkol elő Dávid, az legyen titok 🙂

bagolytorta-1

bagolytorta-2

bagolytorta-3