Újabb szelektív hulladékgyűjtőt gyújtottak fel Nagykanizsán

Ismét lángra kapott egy szelektív hulladékgyűjtő konténer Nagykanizsán.

És megint a Batthyány utcában törtek ki a lángok.

A kedden este 22 óra körül lángra kapott konténerből kicsapó lángokat egy vízsugárral oltották el a kanizsai tűzoltók – írta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotó: Nagykanizsa HTP)

Nem is olyan régen öt szelektív hulladékgyűjtőből három lángolt ugyanebben az utcában, erről itt számoltunk be fotókkal.

Ezek után szinte bizonyos, hogy szándékos gyújtogatás történt a Batthyány utcában.

A kár ez esetben több mint nettó 100 ezer forint, amit az adófizetők pénzéből kell pótolnia a városüzemeltetési társaságnak.

Nem derült ki, mi okozta a raktártüzet a nagykanizsai GE-ben

A tűzvizsgálat során megállapították: a lángok a második emeleten, a hármas és a négyes szektor között csaptak fel. Június 21-én tűz ütött ki a villanykörtebúra-raktárban, az épület kétezer négyzetméteren égett.

A helyszínre hatvan tűzoltó érkezett, az órákon át tartó tűz becslések szerint mintegy 50-100 millió forint értékű kárt okozott.
„Lezárult a nagykanizsai raktárban keletkezett tűz vizsgálata.
A tűz keletkezési okának megállapítása érdekében tűzvizsgálati szemlebizottság alakult, amely a hatósági eljárás során a tűz pontos keletkezési helyét meg tudta határozni, azonban a keletkezésének oka a rendkívüli hőhatás miatt ismeretlen maradt” – mondta Cseresznyés Dániel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Kanizsa TV-nek.

Előzmények ITT és ITT.

Lángol a GE gyára Nagykanizsán – Videó

(Fotó: YouTube)

Tűz ütött ki szerdán egy nagykanizsai gyárépület (A nagykanizsai GE gyárában. A Szerk.) több száz négyzetméteres lámpabúraraktárában – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Az épületet mindenki elhagyta, sérültről nincs információ.
Bangó Szilárd elmondta: a lángok a raktár második emeletén csaptak fel. Három vízsugárral oltják a tüzet, de a munkákat nehezíti a raktárépületet borító sűrű füst.

(A tűz tovább terjedt a kanizsai GE-ben. Fotó: Facebook)

Az elsődleges információk szerint mintegy száz ember tartózkodott az épületben. Bangó Szilárd közölte, személyi sérülésről nem kaptak információt.
Az oltási munkákra Zalakarosról, Pacsáról, Marcaliból, Keszthelyről és Zalaegerszegről érkeztek tűzoltók.
A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínre érkezett, és egy mobil labor is a tűzesethez indult. MTI

(Videó: Szakony Attila – Zalai Hírlap)

Update!

Továbbra is tartanak a tűzoltási munkálatok Nagykanizsán, ahol korábban a Kinizsi utcában a General Electric raktárépületében keletkezett tűz.
Jelenleg több mint ötvenen dolgoznak a tűz megfékezésén, több létraszer és vízszállító segíti az egységek munkáját.
A tűzzel érintett szintről egy targonca gázpalackját is biztonságban lehozták, a palackot nem érte hőhatás.

Pont ebben a hónapban számoltunk be arról, hogy eladja magyarországi fényforrás üzletágát is a General Electric.

Többek között a nagykanizsai GE gyár is vevőre vár.

Érdekes, sőt mi több figyelemreméltó hírt érkezett a gyárból a mai tűzeset kapcsán. Jelzett a tűzjelző, de a Kompakt csarnokban, amire ki is mentek a rendészek, nem találtak tüzet.
Viszont a tűzjelző továbbra is tüzet jelzett, így lekapcsolták a rendszert. Amikor észrevették, hogy hol van tűz, már késő volt közbelépni.
A tűzoltók is ezért érkeztek jelentős késéssel. A hamis tűzjelzés máskor is előfordult már az Izzóban.
Amennyiben ez a hír igaz, akkor fejeknek kell hullania a gyárban. De várjuk meg az illetékesek vizsgálatát – írta egyik olvasónk.

Időközben az alábbi közleményt kaptuk a GE Fényforrás üzletága részéről Varga Imrétől:

A GE Fényforrás üzletága részéről az alábbi álláspontot tudom megosztani a cég nagykanizsai üzeméhez tartozó alkatrészraktár épületben bekövetkezett tűzeset kapcsán, amiről a mai nap folyamán önök is tudósítottak:
„A GE Fényforrás üzletág nagykanizsai üzeméhez tartozó alkatrészraktár épület második emeletén tűz keletkezett. Az épületet sikeresen kiürítették, személyi sérülés nem történt. A helyszínre kiérkezett tűzoltók sikerrel eloltották a tüzet. Az üzem környezete nem volt veszélyben. A GE mindenben együttműködik a hatóságokkal a tűz okainak kivizsgálásában.”

Közben olvasóinktól is érkeztek a fotók a kanizsai GE gyárában kitört tűzről.