Lubics Szilvia nagykanizsai ultramaratonista volt a Sándor-palota programsorozatának vendége

Lubics Szilvia ultramaratonista volt a Sándor-palota – SP Talks elnevezésű programjának vendége, akivel Novák Katalin köztársasági elnök beszélgetett.

A köztársasági elnök a beszélgetésben Lubics Szilvia emberfeletti és rendkívüli teljesítményére hívta fel a figyelmet, amely véleménye szerint sokakat motiválhat. Azt mondta, nagyon ösztönző, hogy Lubics Szilvia nemcsak kivételes sportember, hanem kivételes ember is.

Lubics Szilvia ultramaratonista az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese. A beszélgetés során elhangzott: civilben fogorvos, három gyermek édesanyja.

Novák Katalin egyebek mellett arról kérdezte a sportolót, hogy mi motiválta a legelső futásában, mik voltak a sivatagi és antarktiszi futásának legnagyobb nehézségei, mi ösztönzi elindulásra a különböző versenyeken.

Lubics Szilvia felidézte, hogy 2003-ban kezdett el futni, első alkalommal 4 kilométert tett meg, s ezt egyre hosszabb távok követték. Kiemelte, hogy a futásban gyorsan lehet fejlődni, de „ne legyenek nagy elvárásaink magunkkal szemben”, csak szép lassan neki kell indulni. Hozzátette: ritkán motiválta az, hogy dobogón álljon, a lényeg mindig az volt számára, hogy végigcsinálja a távot, az embernek mindig saját magához kell viszonyítania.

A tavaly antarktiszi futását felidézve azt mondta, hogy nagyon fárasztó és nehéz volt, de vannak új céljai, egyre több versenyre vágyik elmenni. Úgy fogalmazott: alapvető az, hogy egy versenyben legyen valami félelmetes, mert ez arra ösztönzi, hogy pluszenergiákat tegyen bele, ez ad emocionális töltetet. A sivatagi futásban is sok kihívást látott – közölte.

Arról is szólt, hogy mindig szerelmes abba a versenybe, amelyre készül, ez a szerelem sarkallja arra, hogy alaposan készüljön fejben és fizikálisan is. Jövendő céljai között egy novemberi jordániai sivatagi futást is említett.

Lubics Szilvia kitért arra is, hogy alkalmaz mentális technikákat, ilyen például a fókuszálás gyakorlása vagy önmaga biztatása sport közben. Az ultrafutónak kitartónak és céltudatosnak kell lennie – mutatott rá.

Novák Katalin a beszélgetésben felidézte azt is, hogy Lubics Szilviának 2017-ben jelent meg férjével közösen írt Másfél nap az élet című könyve, majd 2020-ban második műve A homokdűnén túl címmel – közölte honlapján a Sándor-palota. (Fotók: Novák Katalin – Facebook)

A nagykanizsai Lubics Szilvia újból nekivágna a világ legextrémebb futóversenyének

Lubics Szilvia újból nekivágna, s az idei negyedik helyénél előrébb szeretne végezni a világ egyik legmegerőltetőbb ultrafutóversenyén, az amerikai Badwateren.
A nagykanizsai sportoló csütörtökön Lentiben tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a 217 kilométeres viadal – amelyet 36:09:12 órás időeredménnyel teljesített – nem a hossza, hanem a rendkívüli körülmények miatt számít a világ egyik legextrémebb futóversenyének.

Az indulók a kaliforniai Halál-völgyből rajtoltak, az Egyesült Államok legmélyebb pontjáról, a tengerszint alatti 85 méteres magasságon elterülő Badwater-medencéből, és a 2530 méter magas Whitney-hegy lábánál értek célba. Az útvonal összesen 4450 méter szintemelkedést tartalmaz, s a versenyzőknek 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot. A Halál-völgyben éjszaka is 40 Celsius-fokos hőmérsékletben, nappal pedig néha 50 fok felettiben kellett teljesíteni a távot.

A sportoló úgy fogalmazott: Európában már teljesítette a legnehezebb ultrafutóversenyeket, ezért keresett olyan kihívást, ami ezeken túlmutat. Európai versenyzőként pedig azért is nehéz volt a felkészülés, mert a Badwater a sivatagi körülmények miatt „valamilyen szinten ugrás az ismeretlenbe”.

Lubics Szilvia hozzátette, hogy családja, három fia és fogorvosi praxisa mellett tudott csak felkészülni kemény edzésekkel, például szaunában végzett futóedzésekkel. Nem volt konkrét eredményelvárása, de hogy jól sikerült a felkészülés, azt az is bizonyítja, hogy ő volt a legjobb európai, az őt megelőző futók mind amerikaiak voltak.
A sportember elmondása szerint újból szívesen teljesítené a viadalt, s úgy véli, a mostaninál mindenképpen jobb eredményt tudna elérni.

A versenyzőt támogató Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Pál Attila a sajtótájékoztatón elmondta: az átlagember csak csodálattal tudja nézni, hogy a folyamatosan az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportoló milyen eredményekre képes. A zalai önkormányzat ezért is állt a Magyar Becsületrenddel és Zala Megye díszpolgári címével kitüntetett futónő mellé és nyújtott anyagi támogatást ahhoz, hogy a Badwaterről egy 25 perces film készüljön, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be – fogalmazott.

Lubics Szilvia a második magyar nő, aki a Badwateren célba ért, az első Pallos Judit volt 2006-ban. MTI (Fotók. Lubics Szilvia – Facebook)

 

A kanizsai Lubics Szilvia negyedik lett a 40-50 fokban tartott 217 kilométeres sivatagi versenyen

Ismét büszkék lehetünk!
Lubics Szilvi nagyszerű teljesítménnyel, a negyedik helyen, 36:09:12-es időeredménnyel végzett az egyik legkeményebb versenyen, a Badwateren.
217 km + hőség + sivatag = ✔️
Bravó! Szívből gratulálunk!

„Sziasztok! Nemrég értem vissza a versenyről a szállásunkra, és a telefonomat bekapcsolva teljesen meghatódtam. Köszönöm a szurkolást, a sok kedves üzenetet!
A versenyről írok majd bővebben. Most csak annyit, hogy csodás helyszínen egy meglehetősen extrém kihívás volt a Badwater számomra, amire nem hiába volt a felkészülés is szokatlanul nehéz, még így is csak nagy küzdelmek után tudtam végigérni a pályán.

Az meglepetésként ért, hogy 4. lettem, a verseny alatt a sorrendről semmilyen információnk nem volt. Egy „kicsit” elfáradtam, de pár órával a verseny után már azt tudom mondani: megérte. ?
Köszönöm a csapatom fáradhatatlan segítségét, nélkülük valószínűleg már az első órában felperzselt volna a hőség. ?

(Idézet és fotók: Lubics Szilvia Facebook oldala)

Ezen a videón a Kanizsai Futóklubos Lubics Szilvia 1,13-nál látható 🙂