A nagykanizsai FIDESZ szerint nem csökken a kórház szerepe

Nem igaz és légből kapott az a híresztelés, amely szerint a kormánynak az a szándéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórházban osztályokat szüntetne meg, csökkentené az ellátási területet, ezzel együtt munkahelyek szűnnének meg és elbocsájtásokra kerülne sor – közölte a Fidesz nagykanizsai csoportja kedden az MTI-vel.

A Fidesz helyi szervezete annak kapcsán adott ki közleményt, hogy hétfő este az MSZP városi szervezetének felhívására mintegy 100-150-en demonstráltak Nagykanizsán a kórház előtt. A tiltakozást azokra a félelmekre reagálva szervezték, amelyek szerint megszűnne az intézmény súlyponti szerepe, csökkenne a jelenleg 180 ezres ellátási körzet, bezárnák a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a szemészeti osztályt, és mindez orvosok, szakápolók leépítésével járna.
A kormánypárt nagykanizsai csoportja szerint a helyi MSZP „félrevezetve az embereket hamis állításokkal” feszültséget kelt „mendemondák, kósza hírek alapján”. Az Orbán-kormány ugyanakkor „több alkalommal is tettekkel bizonyította, hogy számára kiemelt terület az egészségügy, s minden támogatást megad ennek működtetéséhez és fejlesztésére”. Ennek bizonyítéka, hogy a Kanizsai Dorottya Kórház az elmúlt években kórház- és műszerfejlesztésre több mint négymilliárd forint támogatást kapott.
„Most azok keltenek minden alapot nélkülöző rémhíreket, akik korábban osztályokat zártak be, felelőtlen döntéseikkel, kórházak működését lehetetlenítették el”. A Fidesz-KDNP-kormány – elődjével ellentétben – „nem fejetlenül, meggondolatlanul dönt az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben, hanem szakmai alapon és az emberek érdekeit szem előtt tartva”, ezért nem fenyegetik azok a döntések a nagykanizsai kórházat, amelyeket „hamis módon terjeszt” a bukott baloldal helyi országgyűlési képviselője és prominensei – áll a Fidesz közleményében.

(MTI)

Zalakaros után immáron Zalaegerszegen is LED világítás várható az utcákon

Zalaegerszeg közvilágításának mintegy 80 százalékát energiatakarékos LED-izzókra cserélik ki egy több mint egymilliárd forintos beruházás jóvoltából – közölte a kiviteli szerződés pénteki aláírásakor a város polgármestere.
Balaicz Zoltán elmondta: közel 6 ezer lámpatestet cserélnek le a munkálatokra rendelkezésre álló 160 nap alatt. Csaknem 50 új lámpaoszlopot is felállítanak, a lakossági igények és a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vételével.
A polgármester hozzátette: Zalaegerszeg ökováros programjához szervesen illeszkedik a közvilágítási rendszer korszerűsítése. A korszerűbb lámpatestek jóvoltából nemcsak csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, de évente mintegy 50 millió forinttal kevesebbet kell majd költeni villamos energiára.
A kivitelezést a közbeszerzési pályázaton nyertes Elios Innovatív Zrt. végzi, amelynek vezérigazgatója, Sájer Gábor elmondta, hogy a General Electric Magyarországon gyártott LED-lámpáit szerelik fel a zalai megyeszékhelyen.
A kiviteli szerződés aláírásáról kiadott sajtóközlemény szerint a zalaegerszegi közvilágítási rendszer korszerűsítését két pályázati támogatásból, összesen bruttó 1,080 milliárd forint költségvetéssel valósítják meg. A költségek 85 százalékát az Európai Kohéziós Alap és a magyar kormány támogatása biztosítja, a fennmaradó 15 százalékot a zalai megyeszékhely saját forrásból, hitelből finanszírozza. A munkálatok befejezése után a város közvilágításának 80 százalékát energiatakarékos lámpatestek biztosítják majd.

(MTI)

Így készülj a babára, avagy: ilyen a terhesség

Az első és legfontosabb tisztáznivaló, hogy a terhesség nem betegség, csupán egy különleges állapot, amikor is számtalan tényezőre, kockázatra oda kell figyelni. Ebben az időszakban a legfontosabb az egészséges életmód, mivel ez határozza meg a fejlődő magzat biológiáját. A megváltozott hormonszint természetesen érzékenyebbé teszi az embert, de rendkívül fontos a káros anyagoktól mentes élet, hiszen azok hónapokig az anya imagesszervezetében maradhatnak, számos rossz hatást gyakorolva a babára. Rendkívül fontos, egy megbízható nőgyógyász felkeresése és a megfelelő orvos-páciens kapcsolat kialakítása, mivel a terhesség végéig számtalanszor fel kell majd keresni a szakembert – mondta Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze.

Rengeteg tévhit terjed a terhesség alatti étkezésekről, mozgásokról, mit szabad és mit nem egy terhes nőnek, ezért összegyűjtöttünk néhány fontos információt.

Tanuljuk meg a legfontosabb dolgot a terhesség idejére: a mértékletesség.

Nyilvánvalóan kerülni kell a szélsőséges magatartásokat, illetve vannak ételek, élethelyzetek, mozgásformák, amelyek kerülendők a 9 hónap alatt. Ezen kívül természetesen vannak kifejezetten tiltó-listás tényezők is! A  családtervezés időszaka és „véghezvitele” egy mérhetetlenül felelősségteljes életet igényel, ahol mértékletesség szem előtt tartandó.

Abszolút kerülendők

Kábítószer

A leginkább tiltott, hiszen komoly károsító hatással rendelkeznek (gyakoribb vetélés, koraszülés veszélye, növekedési elmaradás, stb). A szoptatás időszakában is tartózkodni kell a kábítószerektől, mivel a legtöbb ilyen anyag az anyatejen keresztül átjut a kisbaba szervezetébe is súlyos idegrendszeri káros hatásokat okozva.

Dohányzás

A dohányzás ártalmas az egészségre, köztudott tény, de terhesség alatt az aktív és passzív formáját is egyaránt kerülni kell súlyos magzati fejlődést gátló hatása miatt.

Alkohol

Egyes kutatások kimutatták a kis mennyiségű alkohol esetleges „jótékony” hatásait, azonban magzati rendellenességeket okozva fogyasztása kerülendő a pocakos időszakban!

Speciális témakör: az egyes gyógyszerek hatásai

terhessegFélve az egyes gyógyszerek hatásaitól és mellékhatásaitól sok kismama egyáltalán nem alkalmaz gyógyszereket terhessége alatt, holott ez a tény koránt sem biztos, hogy helyes. Sok esetben bebizonyosodott, hogy éppen azzal ártunk többet, ha nem alkalmazunk gyógyszereket, hiszen itt is a mennyiségi korlátokat betartva, alapos orvos-gyógyszerész kikérdezés után kiderül, hogy vannak gyógyszerek, melyek nem ártalmasak a babára és a kismamára sem. Másik oldalról nézve, viszont egy gyógyszerről sem mondhatjuk el teljes biztonsággal, hogy ártalmatlan.
Összegezve, várandós anyaként mindig figyelmeztetni kell az orvost és a patikában dolgozót az áldott állapotról, részletesen ki kell kérdezni minden gyógyszert, melyet alkalmazni szeretnénk.

Sok esetben éppen az jelenti a nehézséget az egészségügyi dolgozók gyógyszerválasztásánál, hogy nincs semmilyen humán klinikai adat a hatóanyag terhességben gyakorolt hatására.

Tény: az első 12 hétben a legsérülékenyebb a magzat, így a gyógyszerek alkalmazását kerüljük ebben az időszakban, próbáljunk természetes módszerek segítségével gyógyulni.

Néhány példa: megfázás esetén és megelőzésre C-vitamin vagy grapefruit-mag kivonat, orrdugulás kezelésére illóolajok (borsmenta, eukaliptusz), köhögésre lándzsás útifű, hársfa és vöröshagyma alkalmazása, torokfájás esetén propolisz és aloe-vera, fülgyulladásra kövirózsa, felfázás esetén tőzegáfonya és kamilla alkalmazása ajánlott. Szinte multivitamin készítményként hat, ha napi rendszerességgel fogyasztunk friss zöldségeket és gyümölcsöket.

További kerülendő tényezők

Koffein – fogyasztásával kapcsolatban megoszló vélemények születtek, gyenge reggeli kávé fogyasztása javasolható.

Energiaitalok – mivel felfokozott állapotot és hasi görcsöket okoznak, így kerülendők.

Gyorséttermek – abszolút nem egészségesek a kalória és tartósítószerektől dús, ám de tápanyagban szegény ételek.

Wellnessfürdők – fertőzésveszélyes és a meleg víz hatására a méh is begörcsölhet.

Szauna – ismét egy megosztó dolog, de a tartós meleg hatás nem igazán előnyös.

Szolárium – a mesterséges barnulás tiltott, de a napozási szabályokat betartva a napfény alapvető fontosságú várandósság alatt.

Hajfestés – első három hónapban tiltott és később is csak természetes növényi alapanyagú festékek használata engedélyezett, jól szellőztethető helyen történjen a festés.

Vegyszerek, tisztítószerek – a természetes alapú tisztítószerek használata engedélyezett.

Röntgen – a röntgen sugárzása nem tiltott, de a hasi környéket ne érje a sugárzás.

 

A kényes témák

Sport és fogyókúra

Természetesen minden várandós anyukát érzékenyen érint a súlygyarapodás.terhestorna A testmozgás továbbra is az egészséges életmód része, de terhesség alatt kerülendők a nagy erőfeszítések, extrém sportok, intenzív, kemény súlyzós edzések. Helyette a laza kocogást, természetbeni sétákat, jógát és kismama-tornákat kell választani. Nem a terhesség alatt szükséges elérni a csúcsformát, így a kemény fogyókúrákat és böjtöket is el kell felejteni. Egészséges étkezés szükséges az új élet növekedéséhez: sok gyümölcs és zöldség, rostgazdag ételek, de egy kis édesség sem árthat…

Utazás és öltözködés

post_114042_20130109212955A terhes nők jelentős százaléka várandós állapotban nem érzi magát kellően „szexinek”. A sztárvilágban már számos terhes nő bebizonyította, hogy megfelelő kismama ruházat segítségével lehet ugyanolyan sőt kívánatosabb is (amúgy sok esetben tapasztalhatunk libidó-növekedést az élet ezen korszakában), mint egyébként. A magas sarkú cipő viselése sem tiltott, de hosszabb utakra és sétákra kényelmesebb cipő ajánlott. A fejlett országokba való utazással nincs probléma, csak a nem megbízható betegellátással rendelkező és az esetlegesen védőoltás szükségességével rendelkező országokba látogatás nem javasolt. A terhesség utolsó harmadában viszont már nem ajánlatos repülni sem!

Házi kedvencek

Veszélyt a macskák ürülékével terjedő toxoplazmózis jelent a magzatra, de ha házi kedvencünkkel rendszeresen látogatjuk az állatorvost, védőoltásokkal ellátott, rendszeres kézmosás mellett nem jelentenek veszélyt.

 

Végeredményben fel tudunk készülni céltudatosan is a terhesség 9 gyönyörű hónapjára.

Tudnunk kell, hogy a megfelelő „terhesvitamin” szedése már terhesség előtt célszerű, emellett a legfontosabb hatóanyag a folsav, amit természetesen úton is bevihetünk szervezetünkbe (máj, zöld növények, dió, mogyoró, narancs brokkoli). Kiemelt fontosságú még a vas, jód és kálcium is (rendszeres labor-vizsgálat). Bizonyos ételeket abszolút kerülni kell: tojás (szalmonellafertőzés), penészes sajt… A gyógyszeres kezelést teljes mértékben a várandóssághoz kell igazítani, ehhez kérdezze kezelőorvosát és gyógyszerészét. A kötelező teszteket és vizsgálatokat pedig az előírásoknak megfelelően mindig időben el kell végezni!

Csökkentenék a kanizsai kórház súlyponti szerepét: demonstráltak ellene

A nagykanizsai kórház súlyponti szerepének tervezett megszüntetése, egyes osztályainak bezárása, valamint az ellátási körzet szűkítése ellen tartott demonstrációt az MSZP hétfő este.

A Kanizsai Dorottya Kórház előtt mintegy 100-150-en gyűltek össze, a szervezők kérésére – tekintettel az egészségügyi intézményre – csendes demonstrációt tartottak. A résztvevők között volt, aki egy fakeresztet tartott a magasba „Kifosztott, meggyalázott magyar nép” felirattal.
A demonstráción, majd a rendezvényt követő sajtótájékoztatón Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője azt fejtegette: az utóbbi időben sokan keresik meg őket azzal, igaz-e, hogy a kormányzat csökkentené a nagykanizsai kórház szerepét. A politikus azt mondta, olyan információk jutottak el a szocialistákhoz, és Zombor Gábor államtitkár, valamint sajtóhírek is azt a félelmet erősítik, hogy elveszítené súlyponti szerepét a megyei jogú város kórháza, csökkenne a jelenleg 180 ezres ellátási körzet, bezárnák a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a szemészeti osztályt, és mindez orvosok, szakápolók leépítésével járna.
Teleki László szerint „megálljt kell parancsolni annak az őrületnek, ami nagyon sok területen tapasztalható”, és a betegek érdekében meg kell akadályozni ezt „az emberek ellen szóló kormányzati lépést”, mert emberi életekről van szó. Arra szólította fel a zalai kormánypárti országgyűlési képviselőket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, kövessenek el mindent annak érdekében, hogy ne csökkenjen a nagykanizsai kórház szerepe.
Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a város csak az elmúlt 20 évben 100 milliókat áldozott a kórház építésre és műszerfejlesztésekre, és milliárdokat a központi költségvetés, amit nem szabad egyszerűen kidobni az ablakon. Az államosítás miatt az önkormányzatnak még rálátása sincs a kórház ügyeire, de a színvonal csökkenése helyett sokkal inkább „az éhbérért dolgozó” egészségügy dologi és személyi kiadásait kellene növelni – mondta.
A nagykanizsai békés demonstráció alig fél óra alatt véget is ért, de a szervezők kijelentették: folytatni fogják a tüntetéseket a kórház érdekében.

(MTI)

Fejlesztik a zalaegerszegi hulladékszállítási rendszert

Több mint negyedmilliárd forintos beruházással fejlesztik a zalaegerszegi hulladékszállítási rendszert, az Új Széchenyi Terv keretéből támogatott projekt szerződéseit kedden írták alá a zalai megyeszékhelyen.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a beruházás keretében új hulladékgyűjtő járműveket, edényeket, valamint a járművek útját nyomon követő navigációs eszközöket és programokat állítanak üzembe. A mintegy 260 millió forintos beruházáshoz 95 százalékos támogatást nyert a város önkormányzata.

(MTI)

Gagyi húsfeldolgozás az egykori húsfeldolgozás fellegvárában?

Engedély nélkül végzett húsfeldolgozást egy zalai húsnagykereskedő cég, amelynek telephelyén négy tonna húskészítmény foglaltak le – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága hétfőn az MTI-t.
Cséve Szabolcs sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársaival tartottak ellenőrzést a napokban egy Zala megyei húsnagykereskedésben. Ellenőrizték az ott tárolt élelmiszerek eredetét és leltárt is végeztek.
A nagykereskedésben nem tudták igazolni a telephelyen tárolt, négy tonna feldolgozott húskészítmény származását, de a vizsgálat megállapította, hogy engedély nélküli húsfeldolgozást folytattak. A NÉBIH munkatársai a húskészítményeket lefoglalták és elrendelték megsemmisítésüket.
A pénzügyőrök a dolgozók foglalkoztatásának jogszerűségét is ellenőrizték, és mint kiderült, egy alkalmazott nem volt bejelentve.
A NAV a foglalkoztatási szabályok megsértése és az igazolatlan eredetű áruk tárolása miatt akár egymillió forint mulasztási bírságot is kiszabhat – közölte a sajtóreferens.

(MTI)

Esküdni merjetek! – Közeleg a 2015-ös esküvő kiállítás

Még, hogy nem divat a házasság manapság…  Bizonyára szociológusok, pszichológusok tudnának hitelesebb magyarázatot adni a helyzetről, de kétségtelenül két féle ember létezik: aki hisz a házasságban, és aki nem. Akik nem hisznek benne, kattintsanak át más rovatra most. Akik viszont hisznek benne, általánosságban elmondható, hogy nem félnek elhatározni magukat – legalábbis az alkalmas helyszínek kihasználtságát, és az egymás kezébe kerülő templomkilincseket figyelembe véve – kivéve, mikor a részletekre kerül a sor. Gyakran okoz feszültséget ugyanis családon és kapcsolaton belül a helyszíntől a sminkesig szinte minden apró probléma, amiben nagy segítséget adhat egy esküvő kiállítás. Az idei 6. (és egyben összes) helyi rendezvény szervezőjével és ötletgazdájával, Osvald Gáborral beszélgettünk.

Már nem ez az első alkalom, hogy a szervezésetekben megrendezésre kerül a kanizsai Esküvő kiállítás. Miért kezdtétek el?

IMG_150664594513344Nagykanizsán már a ’90-es években voltak próbálkozások, de 1-2 alkalom után elhaltak. Mivel mi esküvői meghívókkal foglalkozunk, a régió városaiban évek óta részt veszünk kiállításokon, úgy gondoltuk néhány a szakmában dolgozó baráttal, kollégával, hogy ismét lenne rá igény városunkban. Először  2010-ben Medgyaszay Házban volt, de már a szervezés közben kicsinek bizonyult. A pozitív visszhang miatt döntöttünk a folytatás mellett, így a következő évtől már a HSMK adott otthont a kiállításnak.

Ma már nem csak nagykanizsai vállalkozásoknak adtunk helyet, hanem a Dunántúl városaiból és a fővárosból is érkeznek kiállítók, résztvevők.

A színházterem itt már lehetővé teszi a  színvonalas bemutatók, kísérőműsorok lebonyolítását is.
A HSMK eddig nagyban hozzájárult a rendezvény sikerességéhez, már csak a környezete miatt is.

Miben lesz más az idei rendezvényetek? Esetleg lesz valami kiemelkedő a környékbeli kiállításokhoz képest?

IMG_150607271088052Az idei rendezvényünknél  is szeretnénk az előző évek színvonalát megtartani. Sajnos avállalkozások gazdasági helyzete még mindig nem emelkedő tendenciát mutat, mindenki meggondolja, hogy hol hirdeti szolgáltatását, hány kiállításra megy el. A klasszikus kiállítások mellet divat lett, hogy néhány szolgáltató  (főleg étterem, szalon) összefog és úgynevezett nyílt napot tart – ez is a nagyobb kiállítások ellen dolgozik. Így örülünk, ha változatossá tudjuk tenni a bemutatóinkat. Természetesen lesz menyasszonyi ruha, öltöny és fehérnemű bemutató, ékszer, meghívó, dekor kiállítók, tehát szinte minden. Bemutatkozik a LatiNívó Salsa Klub és a White Horse Akrobatikus Rock and Roll és Hip-Hop Szakosztály Hévizről, B-Boy Edem Egerből. Volt régebben anyakönyvvezetői-, egyházi-, jogi, családtervezési tanácsadás, Kanizsai Vőfélytalálkozó, „ARAkt” fotókiállítás, Vőlegénymegőrző, de ezeket különféle okokból kifolyólag jelenleg jegelnünk kell.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok az elmúlt években?

2012-ben a Zalagyöngye Táncegyüttes lakodalmas műsora – a közönséget is bevonva – egy teljes lakodalmat mutatott be például. Két éve,

a 2013-as kiállításon egy fiatalember a Hagyományőrző Esküvői ruhabemutató közben, a közönség előtt kérte meg a barátnője kezét.

Természetesen a hölgy nem tudott róla!  Az esküvőjük 2014-ben volt, ma már boldog szülők…

Miért tartjátok fontosnak a rendezvényt, például a látogatókra nézve?

Az idelátogatóknak igyekszünk mindenfajta szolgáltatást bemutatni, IMG_150654960327553ami fontos lehet a Nagy Napjukhoz, így a párok egy helyen, egy napot rászánva megnézhetik szinte a teljes kínálatot és akár megszervezhetik esküvőjüket is. De legalábbis elég ihletet gyűjthetnek a szervezéshez… Sokan nem is itt élnek Nagykanizsán, csak egy-egy hétvégén látogatnak haza, nekik különösen jó alkalom lehet az „ötleteléshez”, kiváltképp, ha esetleg kedvezőbb ajánlatokat is kapnak vidéken. Várjuk a kiállításra azokat is akik ruhabemutatóra kíváncsiak csak, vagy bármi más, releváns szolgáltatást keresnek. Például fotósra, videósra, süteményre, éttermekre nemcsak esküvőkön van szükség. A szolgáltatók rendszerint kedvezményt is adnak ezen a napon!

Ha jól tudom, Ingyenes a rendezvény, ugye?

Igen. Erre az elejétől fogva ügyelünk, mert az elsődleges cél nem az üzleti érdek, hanem a közönségtalálkozó jelleg, az információ áramoltatás, kapcsolatépítés, és a segítségnyújtás a tanácstalan párok részére. Hosszú távon a kiállítóknak is nagyobb üzlet ez, és a látogatók sem érzik felesleges kiadásnak. Arról nem beszélve, hogy a rendezvény végső soron segíteni akar az érdeklődőknek, nem pedig újabb gátat szabni.

Köszönet a képekért a rendezvény Facebook oldalának!

kek_2015

Alig van infláció

Az üzemanyagárak esése és az élelmiszerárak csökkenése húzta lefelé az inflációt decemberben az MTI által szerdán megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, még hónapokig maradhat a defláció Magyarországon.
A fogyasztói árak 2014-ben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek, decemberben 0,9 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva pedig 0,7 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint nem volt meglepetés a decemberi inflációs adat, nagyban befolyásolta az üzemanyagárakba begyűrűző olajáresés, illetve az élelmiszerárak csökkenése.
Az idei év kérdése, hogy mikor és milyen szinten áll meg az olajár meredek zuhanása, illetve mennyire lesz tartós ez az alacsony szint – hívta fel a figyelmet.
Az elemző szerint még hónapokig maradhat a defláció, 2015-ben nem fog teljesülni a magyar jegybank inflációs célja, így a tavaly decemberi adat fényében 0,4 százalékra módosították az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzést.
Emlékeztetett: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) decemberi inflációs jelentésében úgy fogalmaz, hogy az olajáresés, illetve az eurózónában elmaradó gazdasági fellendülés „a monetáris kondíciók lazításának irányába mutat”. Ezért az elemző úgy véli, hogy a márciusi friss inflációs előrejelzést követően az MNB változtatni fog a kommunikációján, hogy előkészítsen egy újabb kamatcsökkentési ciklust.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: számoltak az olajáresés hatásaival, valamint az alacsonyabb mezőgazdasági termelői árak miatt csökkenő élelmiszerárakkal. Ugyanakkor a fogyasztói árakat szintén befolyásolta, hogy a szolgáltatási szektorban és az iparban egyaránt tovább mérséklődtek az árvárakozások, ami mutatja, hogy a nyomott üzemanyag- és az élelmiszeráraknak másodkörös hatása is van és általános árcsökkenési tendenciát okoz – tette hozzá.
Az elemző úgy véli keresleti oldalon a bővülő gazdaság, a növekvő fogyasztás és beruházás éppen az áremelkedésnek kedvezne.
Elmondta: a hónapok óta csökkenő árak deflációra utalnak, azonban fogyasztási statisztikákból kifolyólag nem valószínű, hogy deflációs spirál (a tartósan alacsony árak ellenére a lakosság kevesebbet fogyaszt, ami további árcsökkenést eredményez) alakulna ki, inkább a csökkenő árszínvonal pozitív hatását lehet majd érezni Magyarországon.
A szakértő szerint az MNB próbál átnézni az egyszeri hatásokon, azonban ha az alapvető inflációs mutatók (maginfláció, kereslet érzékeny infláció) is markánsan csökkennek, a jegybank akár az újbóli kamatcsökkenést is megfontolhatja.
Balatoni András kifejtette: a lényegesen gyengébb forinthoz hozzá kell szokni, az euró jegyzése könnyedén elérheti a 323-324 forintos korábbi csúcsot, a következő 1-2 hónapban pedig 315-324 forint közötti kereskedési sávra számít az elemző.
A gyengülő tendencia azonban természetes folyamat, hiszen az alacsony infláció leértékelődő árfolyamot eredményez.

(MTI)

Átláthatóbbak lesznek a civil adók 1%-ai

Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének (ASZÖT) javaslata alapján idén minden személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékot felajánló magánszemély rendelkezhet postai illetve elektronikus levelezési címének a kedvezményezettel való közléséről – hívta fel a figyelmet a testület szerdai közleményében.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a törvényváltozással megnyílik a civil szervezeteknek az a lehetőség, hogy az adományozók közvetlen és pontos tájékoztatásával növeljék az átláthatóságot és bizalmat.
Az ASZÖT képviselői felhívják minden 1 százalékot gyűjtő szervezet és felajánló figyelmét, hogy az idei évtől a rendelkező nyilatkozat formátuma is megváltozik, az új nyilatkozat tartalmazza az adózó postai illetve elektronikus levelezési címét, valamint az ezek kiadásához megadható hozzájárulásra vonatkozó nyilatkozatot is.
Az adományok etikus felhasználása, az átláthatóság és bizalom növekedése elkerülhetővé teszi a sajtóban is nyilvánosságra került visszaéléseket illetve azokat a károkat, melyeket az említett esetek a civil szektor kevesebb nyilvánosságot kapó, ámde megbízhatóan működő nagy többségének okoznak – írták.
A testület üdvözli azt a már régóta javasolt és várt módosítást is, mely szerint a kedvezményezett szervezeteknek előzetesen kell igazolnia a kedvezményezetté válás feltételeit, mely alapján az adóhatóság minden év január 1-jén a honlapján teszi közzé az adott rendelkező évben felajánlásra jogosult kedvezményezettek listáját. A módosítással elkerülhető, hogy egyes felajánlások kárba vesszenek azáltal, hogy a támogatandó szervezetről csak utólag derül ki, hogy nem felelt meg az előírt feltételeknek – olvasható a közleményben.
Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületét 2012-ben hozták létre civil szervezetek.

(MTI)

Lezajlott a hétvégi Bethlen-bál

110-120 fő részvételével január 10-én 19 órakor rendezték meg a Medgyaszay Házban a IV. Bethlen-bált.

Forrás: Kanizsahír.hu

Forrás: Kanizsahír.hu

Cseresnyés Péter Nagykanizsa és környékének országgyűlési képviselője volt az idei bál fővédnöke, Dénes Sándor polgármester a bál házigazdája. Karádi Ferenc és Tóth Nándor alpolgármesterek mellett Bene Csaba, a Zala megyei Közgyűlés alelnöke is megjelent a rendezvényen, továbbá az önkormányzati képviselők többsége, valamint a város közéletének szereplői és az önkormányzati intézmények vezetői.

Tisztelt képviselő úr, elnök urak, alelnök úr, képviselő társaim, alpolgármester urak, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Nagyon sok szeretettel köszöntöm kedves mindannyiukat, ezen a mai ünnepen, ezen a mai estén. Amikor is negyedik alkalommal találkozhatunk a Bethlen-bálon, Nagykanizsa és a térség bálján. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Megerősítést nyert az a kezdeményezés, miszerint egy színvonalas és hangulatos rendezvényre szüksége van városunknak. Mert mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen alkalom lehetőséget ad az összetartozás és a közösségi élmény megélésére. Mert minden emberi kapcsolatban legfontosabb a beszélgetés. Ha meg akarjuk változtatni a világot, vissza kell térnünk abba a korba, amikor az emberek leültek a tűz köré, és történeteket meséltek. Vagyis akkor tudunk igazán együtt élni, gondolkodni, és a jövőt tervezni, ha saját hagyományunkat úgy fogjuk fel, mint a tűz ünnepét, amelyet őseink is azért gyújtottak, hogy az bevilágítsa és melegítse életüket. És ezzel megteremtve a mi jövőnket is.

Azért is kell e közös megállás és megpihenés, hogy a fáradtság energiává, a mögöttünk hagyott időszak pedig részünkké, és értékünkké válhasson. És tudatosuljon, hogy mi összetartozunk, minden örömünkkel, bánatunkkal együtt. Hiszen a legfontosabb tényező a közös otthon, a közös település, annak hagyományai, értékei mindannyiunk közös tulajdonát és felelősségét is jelentik. Azért is fontos ez az ünnep, a bál, hogy teret engedjünk az önfeledtségnek, a vidámságnak, a táncnak, a zenének.

Tisztelt vendégeink! A Bethlen-bál tehát városunk közössége megújulásának lehetősége, ahol az élmény mindannyiunk számára az újrakezdést, az ahhoz szükséges erőt, és energiát is jelenti. E bál bevételével a nagykanizsai családok átmeneti otthonának lakóit fogjuk segíteni.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, hogy milyen sokan odaállnak melléje. Köszönöm, hogy támogatnak egy nemes célt, hogy mellénk álltak. Mert tudjuk, az a közösség képes nagy tettekre, ahol a jó ügyek mindig megtalálják a maguk jó embereit. Ezen gondolatokkal kívánok önöknek, mindannyiunknak nagyon szép estét, jó szórakozást. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel”

– mondta Dénes Sándor polgármester.

Cseresnyés Péter és Dénes Sándor, forrás: Kanizsahír.hu

Cseresnyés Péter és Dénes Sándor, forrás: Kanizsahír.hu

Ezt követően Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) köszöntője hangzott el:

Polgármester úr, alelnök úr, alpolgármester urak, tisztelt hölgyeim és uraim!
A hagyomány az nem a hamu őrzését, hanem a láng továbbadást jelenti. Nem véletlen az sem, hogy Bethlen-bál lett a Bethlen-bál, hisz bár Kanizsához őneki nem volt mély kötődése, de az a munka, amit ő elvégzett, a 20-as évek elejétől ’31-ig, az példamutató. Minden olyan embernek — nemcsak politikusnak —, aki a közösségért felelősséget érez, ez ezért a közösségért tenni akar. Amikor négy évvel ezelőtt ezt a Bethlen-bált segítők megálmodták, és azt mondták, hogy csináljuk meg, talán ez is ösztönözte a szervezőket, és ösztönzött bennünket, hogy legyen egy olyan városi bál, amelyik hála isten a negyedik életévét is megélte, és reméljük, hogy sokszor fogunk itt még találkozni, amely évről évre lehetőséget ad azoknak az embereknek, akik ezért a közösségért, a Nagykanizsaiakért, tenni akarnak és összejöhessenek.

Fórumot ad ez a bál arra, hogy nemcsak a vidámsággal, nemcsak tánccal üssünk el a perceket és az órákat, hanem beszélgetéssel. Én azt kívánom, hogy ez az este vidámsággal, tánccal, sok-sok beszélgetéssel teljen el. És majd a hétköznapokban is tudjunk találkozni, és akkor már a munka frontját, a munkával való törődéssel folytassuk azt a tevékenységet, ami előreviszi ezt a várost. Erre kívánok mindannyiunkak erre az évre nagyon jó munkát, boldog újévet, és erre az estére pedig nagyon jó szórakozást!

Adta hírül a Kanizsahír.hu

 

1 7 8 9 10 11 31