Dödölle egy tonna krumpliból

A kulturális és gyermekprogramoknak idén nagyobb hangsúlyt adva szervezik meg Nagykanizsán a 11. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivált.

A szeptember 12-én kezdődő kétnapos programsorozatot beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Magyar Ferenc, a főszervező Kanizsa Turizmusáért Egyesület elnöke elmondta: a becslések szerint tavaly mintegy 16 ezren vettek részt a minden korábbinál nagyobb helyszínen megtartott fesztiválon. Idén ismét a Fő út ad helyet a vasi-zalai burgonyaétel, a dödölle, valamint a népi étkek főzőversenyének, a borkínálat és a kulturális programok újból az Erzsébet téren kapnak helyet, míg a színhelyeket kibővítve a közeli Kiskastély udvara a gyermekprogramoké lesz a két nap alatt.
A kulturális kikapcsolódásról helyi művészeti csoportok és országosan ismert előadók gondoskodnak, de ezen a hétvégén tartják meg az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot is. A két évvel ezelőtti próbálkozást követve idén újból rendeznek a belvárosban kerékpárversenyt is – sorolta Magyar Ferenc.
A nagykanizsai Thúry György Múzeum az 1900-as évek elejét idéző hetivásári életképet állít az Erzsébet térre, vagyis az egykori piactérre – mondta el az intézmény igazgatója. Száraz Csilla kifejtette, hogy terményekkel megrakott szekér, kosárárus és fazekas termékeket kínáló eladó is lesz majd a szabadba megálmodott kiállításon, míg a múzeum mindhárom kiállítóhelye hosszabbított nyitva tartással várja a két napon az érdeklődőket.
A dödöllét és más népi vagy tájételeket készítő versenyzők számára főszponzorként a Pannon Egyetem keszthelyi burgonyakutatási központja ajánlott fel egy tonna alapanyagot. Polgár Zsolt igazgató arról beszélt, hogy a 60 éve működő központban nemesített fajták közül két félét hoznak majd, ezek például hámozás után sem barnulnak meg és akár egy nappal korábban előkészíthetik őket a versenyzők. (MTI)

TOP 5 edzési tévhit és hiba

Ugrálós edzéssel jobban ég a zsírerobik

Az ugrálás önmagában nem fogyaszt, bár kétségkívül jó irány lehet. Ha a zsírégetés a fő szempont, akkor mindenképp intenzív edzéstípust kell választani, amivel erőedzés is kombinálva van. Így azon kívül, hogy lefáraszt, még tartós izomzatot is kölcsönöz.

A súlyzós edzések „Madonnásítanak”madonna

Gyakori tévhit, hogy ha túl nagy súllyal edzenek a lányok, akkor túlságosan hangsúlyos izomtónusokra tesznek szert, ezért nem megfelelő súlyt választanak. A túl nagy izmok kialakulására csak a táplálékkiegészítők vannak hatással. Ha pedig valaki egyáltalán nem szeretne ” extra” izomzatot, akkor az jobb, ha balettozik.

A legjobb fogyasztószer a futás

A futás először az izmot bontja le, aztán a zsírt, így a futás szabályait is be kell tartani. Arról nem is beszélve, hogy igazán hatásos kb. 20-30 perc után tudna lenni, amire viszont az átlagos izgő-mozgók rövid idő alatt biztosan nem képesek. (Következésképpen elég sokat kell futni, hogy az meglátsszon, amire a legtöbben nem képesek kitartás hiányában.) A futást célszerű mással is kombinálni, pl. kerékpározás, úszás, vagy torna.

Homorú/domború hát súlyzós edésnél

Sokan helytelen tartással edzenek, mikor súlyzóznak. wrongMivel a súlyzózás egy törzsgyakorlat alapvetően, így azt egyenes háttal kell végrehajtani egyrészt a fájdalom elkerülése miatt is, másrészt a valóban hatékony célelérés érdekében is. Ha kell, csökkentsük a súlyt inkább.

Csak a „gyúrás” alkalmas az izomtömeg növelésére

heti-130503-drake

Jó módszer, de nem kifogástalan

A konditermi edzés csak lokális izomzat edzését teszi lehetővé, de más testrészek passzívak maradnak. Ez mellett gyakran feleslegesen megterheli az ízületeket és kevésbé járul hozzá arányos izomzathoz. Egyértelműen növeli az izomtömeget, de nem tesz igazán fitté.

Jó formában, ép lélekkel – csináltál már ilyet?

Aki azt hitte, hogy csak néhány klasszikus mozgással lehet alakot formálni, az meg fog most lepődni. A FitPoint segítségével bemutatunk néhány mozgástípust amiket egyéni teherbírástól függően bárki elkezdhet.

Body art

bdrtMár a neve is azt sugallja, hogy ez inkább egyfajta szertartás a tipikus mozgások között. Jóga és gyógytorna alapú nyújtó óra, amely egy speciális légzéstechnikára épül. A cél nemcsak az izmok nyújtása, ízületek „olajozása”, illetve a test erősítése, hanem a lélek feltöltése és a stressz levezetés is. Lassú mozdulatokkal, halk, nyugodt zenei alapra mozognak körforgás szerűen (ún. clock). Ebbe még különféle gyakorlattípusok is beépülhetnek, melyek a lazítás mellett erősítenek is. Olyan hölgyeknek ajánljuk, akik vérnyomás problémákkal küzdenek, hiszen ezzel stabilizálni tudják az ingadozást a felfelé és lefelé irányítás miatt. Azon kívül a stresszes, ülőmunkát végzőknek is kifejezetten jótékony már rövid távon is!

Grand up

grandup2Táncos jellegű erősítő óra, ahol könnyű koreográfiára mozognak a résztvevők. A 45 perces folyamatos órán változó tempójú zenére történik az edzés (gyors-lassú), melyek főleg a popsi feszesítésére és a combok formálására fókuszálnak. Kezdőknek is ajánlott óra, de jelenleg nem elérhető a Fitpoint kínálatában. Várhatóan az ősz folyamán újraindul.

 

Power Step

powrstepNem ír step, hanem step(pad) alapú erősítő óra, ahol meghatározott pulzus számon dolgoznak végig, pihenő nélkül! A kardió blokkokat (rendszerint két ilyen elemmel) erősítő résszel szakítják meg. Az erősítő szettet nagy súllyal, komplex gyakorlatokkal végzik ütemes zenére. Kezdőknek nem ajánlott intenzivitása miatt csak jó kondiban lévőknek ajánlott, hiszen 3kg súly feletti súlyokkal edzenek. Gyakran még az edzőket is megviseli ez az edzéstípus.

 

Hot iron (nemcsak csajoknak)

htrnAz előzőekkel szemben ez egy teljesen súlyzózásra épülő óra. Az előre, speciális mozgástípust megkomponáló hot iron rendszer gyakorlatilag a teljes tes
tet edzi. Comb, vádli, fenék, hát, kar, mell, váll. Semmi nem marad ki az ütemre beállított gyakorlatokból, garantáltan megizzasztva az edzésen résztvevőket. A súlyzók kezelése fontos szabályokon alapszik, mivel könnyű a sérülésveszély a nem megfelelő használat során. Az óra kezdőknek és jó kondiban lévőknek is ajánlott, amennyiben szálkás és arányos izomzatra áhítoznak.

Ultimate challange (nemcsak csajoknak)

ultimIgazi kiképzés, mely csak haladó vendégeknek érhető el. Határozott két hónapos edzésprogram, ami valódi kihívás az edzettebbeknek is. A program célja az erőnövelés és szálkásítás, melyet speciális étrend is támogat. A nehézség miatt valamennyi edző is részt vesz az órán, és segítik a nem hétköznapi gyakorlatok végzésében a vendégeket. Több, a saját testsúllyal megegyező súlyú eszközzel zajlik, am a jelenlegi program szerint has és törzsizomra fókuszál. A lassú edzéstípus sok kitartást igényel.

Otthon se rossz, de máshol jobb (II. rész)

Előző cikkünkben a külföldi példákat hívtunk segítségül saját helyzetünk javítása érdekében. Ezúttal a belföldi gyengeségeket, erősségeket és lehetőségeket mérlegeljük.

Belföld – őseink teljesítményéből élve

200 éve sokkal erősebb külföldi befolyást „kellett elszenvednie” a magyarságnak, mégis jobban fejlődtünk, mint a demokratának, liberálisnak, és szabadnak beállított modern rendszerünkben.

Szomorúan konstatáltam, hogy az idő előrehaladtával mintha elhülyülne a magyarság. Pedig leleményes és strapabíró nép vagyunk, mégis közel 100 év alatt átvette a vezetést az ostobaság. Mintha nem lenne táptalaj a jobbra törekvéshez, és csak a konzerválás lenne a cél. Valóban csak követő nép lenne a magyar? Annyira feláldozza az egyéni érdek és tehetség magát a politika oltárán a 21. században is, mintha még mindig nem tudtunk volna kivetkőzni a 60 évvel ezelőtti atmoszférából. 200 éve sokkal erősebb külföldi befolyást „kellett elszenvednie” a magyarságnak, mégis jobban fejlődtünk, mint a demokratának, liberálisnak, és szabadnak beállított modern rendszerünkben. Majd’ két évszázada egy ember vagyonát adta, hogy tudományos intézet legyen az országban, és gatyába ráztak folyókat, tavakat. Ma meg két nemzet gárdája képtelen egy csatornahálózatot felújítani. Ma már nem adnak a nemzet működéséhez, hanem mindenki szipolyozza azt.

Egy dologgal nem tudnak mit kezdeni: ami nem rajtuk múlik, például a településszerveződések és a bürokrácia.

Sopron - nyomokban külföldieket is tartalmaz

Sopron – nyomokban külföldieket is tartalmaz

A nyugati határmentén fekvő településeknek speciális helyzete van a modern Magyarország életében. A hűség városán rendkívüli módon érezhető Bécs illetve Ausztria közelsége. Jellemző ugyanez Szombathelyre, Kőszegre, valamint Bük/Sárvár környékére is. Ha ez a szűk sáv Ausztriához tartozna, a közúthálózat is jobb minőségű lenne. Szinte ennyi az, ami fizikailag elválasztja e településeket „Nyugattól”, mert az osztrák közelség egyébként jól érződik. A lakosság jelentős része már Ausztriában dolgozik, tanul, tevékenykedik – vagy épp Ausztriának -, a szerzett jövedelmet pedig jobbára itthon használják fel. Egy dologgal nem tudnak mit kezdeni: ami nem rajtuk múlik, például a településszerveződések és a bürokrácia. Az olyan magyaros… A folklór és a hagyományok – lehet a turizmus kényszerűségéből adódóan – működnek, és csábítják mind a látogatókat, mind pedig a befektetőket. Ezen túlmenően virágzó kulturális élet zajlik (köszönhetően a szombathelyi és soproni főiskolai karoknak, a történelmi emlékeknek), és stratégiai fontosságú belépési pontok az országba.

Kissé „kanizsa-effektus” érzése kezdett eluralkodni rajtam látva a szép és tág főteret, a zsugorodó kínálattal és a diverzifikáltsággal szemben.

Gondolná, hogy Pécs fő terétől 200 m-re kiadó üzletek vannak egymás után?

Gondolná, hogy Pécs fő terétől 200 m-re kiadó üzletek vannak egymás után?

Pécs szintén „bezzegvárosnak” mondható. Ugyan nem összehasonlítási alap a több, mint 150 ezer lakójával, de Pécs városa sincs rossz helyzetben annak ellenére, hogy a helyiek szerint évről évre csökken az ázsiója. Az egykori bánya és egyetemvárosból mára már csak az egyetem-jelző maradt. Az ipar rendkívüli mértékben kopott, és sajnos az elmúlt esztendőkben a főként PTE-re alapozó kulturális élet is halványodott a csökkenő hallgatói létszám miatt. Ez persze a szolgáltatói szektort is erősen érinti. Kissé „kanizsa-effektus” érzése kezdett eluralkodni rajtam látva a szép és tág főteret, a zsugorodó kínálattal és a diverzifikáltsággal szemben (egyik helyen jól szituált emberek ücsörögnek kávézókban, 100 m-rel arrébb pedig szivacspapucsos emberek ülnek a lépcsőkön). Baljós érzésem volt a nem túl esztétikus szegénytelep közvetlen szomszédságában lévő, milliárdos beruházású Zsolnay-negyeddel kapcsolatban is, ahol lehetőség lenne a pezsgésre, csak épp nincs, aki ezt kihasználhatná. Egy gyönyörű közeg, mely méltatlanul elhagyatottnak látszik. Pont, mint a kanizsai Erzsébet tér. Szép, jó, de nem hozza, amit kell… De legalább vannak csodás történelmi kincsei, színháza, és egy nagyon színes városi hangulata a fiatalok révén.

Az igazi belváros - feeling Szegeden is megtalálható

Az igazi belváros – feeling Szegeden is megtalálható

Szeged városa a kietlenségben egy gyöngyszem. Természetesen, mint minden városnak, Szegednek is megvannak az ördögei, mégis élhetőbb a többség számára. Szintén nagyváros a maga 160 ezer lakójával, ami önmagában már jó alap sok mindenre. Dél-Alföld legszebb városa évszázados kultúrával büszkélkedhet, ami olyan ikonokat „termelt ki”, mint Szentgyörgyi Albert, József Attila és még sok mást. Az ország egyik legjelentősebb egyetemével és színházával rendelkezik, és erre nem félnek építeni sem. Rendkívül jó közlekedése van városon belül és azon kívül is. Gasztronómiája szenzációs a jobbnál jobb ételeket kínáló éttermeivel, cukrászdáival, és borozóival. Érdekes, hogy valamivel drágább is hozzánk képest, mégis van rá fizetőképes kereslet… Nem véletlen hát, hogy 50 km-es körzetből szippantja fel az embereket a város. Ráadásul abban is speciális helyzetben van, hogy Magyarországon talán egyedüliként ellenzéki városvezetése van.

Három nagyon fontos konklúzió

Nagykanizsán is van egy országos szinten is jól prosperáló egyetemi kampusz, amire sajnos a város alig alapoz valamit.
…holott a kanizsai oktatásnak kulcs szerepet kell játszania a jövő turizmusában, és a mérnök képzésében is…

Az első a földrajz. Nagykanizsa (Sopronhoz, Szombathelyhez és Szegedhez hasonlóan) határ mellett fekszik. Húsz percre déli szomszédjainktól, és egy órán belül már Ausztria is elérhető. Emellett autópálya köti össze 3 fővárossal, ami hasonló Sopron helyzetével. Nem is beszélve a Balaton és Zalakaros közelségéről… Logisztikai, turisztikai és ipari/kereskedelmi szempontból is minden adott.

Nincs rossz adottságunk, mégis küzködünk

Nincs rossz adottságunk, mégis küszködünk

A második a kultúra. Nagykanizsa nem rendelkezik helyi színtársulattal, bár a lehetőség adva volna hozzá. A HSMK ettől függetlenül jól ellátja a kanizsai érdeklődőket is programokkal, ez valamivel nagyobb teret is enged nekünk a programok színességét illetően. Valódi színházi életet nem tud teremteni ugyan, de a szórakoztatásra éppen alkalmas. Ugyanakkor Nagykanizsán is van egy országos szinten is jól prosperáló egyetemi kampusz, amire sajnos a város alig alapoz valamit. Az önkormányzat szívesen páváskodik a kampusz érdemeivel, ugyanakkor szakmailag sem és marketingben sem használja ki azt, holott a kanizsai oktatásnak kulcs szerepet kell játszania a jövő turizmus-oktatásában, és a mérnök képzésben is, már csak a földrajzunkat és a gyenge ipari törekvéseinket tekintve. (legalábbis tényleges, új ipari létesítmények nélkül a szándék meglehetősen gyengének számít)
A harmadik pedig a hagyomány, illetve annak hiánya. Ősi kereskedő város vagyunk, amiből mára szinte semmi sem látszik, a bolhapiacot leszámítva. Jó kezdeményezés a kézműves vásár alkalmanként, ez viszont csak egy cuki hobbi-rendezvény csupán, ha nincs rendszere. A Vásárcsarnoknak ingyen helyet kellene biztosítani egy egész szárnyat beáldozva erre a hét 6 napján, hogy a környékbeliek szappant, krémet, mézet, édességet, bort, stb. árulhassanak állandó jelleggel. Kereskedelmi szempontból az állandóra lehet jobban alapozni az alkalmi helyett. Az különleges lenne, és a manapság trendivé váló kézműves kultúrának is remek táptalajt biztosíthatna! Az éves dödölle fesztivál is – éves szervezésben is – kevés. Jól kirajzolódik, hogy történelmi emlék hiányában nekünk a gasztro kultúrára kell alapoznunk. Ennek megalapozására azonban kevés a fánkfesztivál, és a dödöllefesztivál. Ha nem vigyáz a város, rövid időn belül a környékbeli agilis falvak elviszik előlünk a témát, és a saját eszközünkkel gyűrnek le. Ezekhez a legfontosabb lépés, hogy a városvezetés tudatosan vállára vegye ezt a témakört, és a lakosságot (főként a fiatalokat megcélozva és bevonva) felhasználva valódi hozzáértéssel vinné sikerre a stratégiát. Egyébként csak sokat markolunk, de keveset fogunk…

Mindezek eléréséhez a legfontosabb, hogy a város jövőjét érintő kérdéseket ne politikai és/vagy párt alapon döntsék el, mert abból látjuk évtizedek óta, hogy jó nem sülhet ki. Arról nem is beszélve, hogy politikailag is csak az lehet valóban sikeres, akik a köz érdekeit szolgálják, nem pedig azt használják ki. Ezért tud remekül működni egy ellenzéki vezetésű alföldi nagyváros is, és egy kormánypárti irányítás alatt lévő Kaposvár is, valamint ezek hiánya miatt kerülhet zuhanó pályára dél-dunántúli nagyváros is. Ha Nagykanizsa továbbra sem a lehetőségeit, és tudás állományát használja a pártpolitikai érdekekkel szemben (ahogy eddig), akkor rövid időn belül sem értékes lakossága, sem befektetője, sem kultúrája nem marad. A fenti példákból pedig jól kivehető, hogy utánpótlás generáció nélkül jövője sem lesz a városnak. Az idő pedig ellenünk dolgozik, akárhány tanulmányt is lebegtetnek reakció nélkül…

380 milliós fejlesztés a Siroma-Plastnál

Több mint 380 millió forintos költséggel új raktárat épített és gépeket vásároltak. A cég 150 milliós európai uniós támogatást nyert a beruházáshoz

Az 1996-ban hőre lágyuló műszaki műanyagtermékek fröccsöntéssel történő előállítására alakult Siroma-Plast Kft.-nél az Új Széchenyi Terv segítségével valósul meg a komplex vállalati technológiafejlesztés. A pályázat révén fröccsöntő gépet, mérőgépet és targoncát vásároltak, amelyek üzembe helyezésével, illetve az új raktár felépítésével hatékonyabbá válik az alapanyagok és késztermékek tárolása.
A cégnél fröccsöntött műanyag alkatrészeket, tamponozott alkatrészeket és szerelt részegységeket, gázmérőket és gáznyomás-szabályozó alkatrészeket, továbbá gépjármű- és villamosipari alkatrészeket gyártanak. Az alaptevékenység fröccsöntéshez kapcsolódó finommechanikai alkatrészek összeszerelésével, egyszerű és összetett szerelési folyamatokkal, tamponnyomással, lézerhegesztéssel, mérnöki tevékenységgel és tanácsadással egészült ki.
A közlemény szerint a jelenleg 134 dolgozót foglalkoztató társaság árbevételének legnagyobb része az autóipari, elektronikai és gázipari beszállítások, illetve a fehéráruk értékesítéséből származik.

Otthon se rossz, de máshol jobb (I. rész)

Ahogyan azt megfigyelhették és tapasztalhatták már, a DélZalaPress.hu alapvetően a helyi értékekre igyekszik felhívni a figyelmet annak érdekében, hogy tanuljunk meg egymásra értékes emberként tekinteni. Sajnos mára odáig jutottunk, hogy csak a rossz dolgok tapadnak meg tudatunkban, és gyakran nincs is tudomásunk nagyszerű dolgokról, amik létfontosságúak egy jó közösségi szellem eléréséhez. Ezt az irányt természetesen továbbra is fenn kívánjuk tartani, azonban néhány szerkesztői tapasztalatot muszáj megosztanunk az olvasóinkkal, hátha együtt könnyebben találunk ki még jobb dolgokat.

Viszonylag rövid időn belül sokfelé jártam az országban és határainkon túl is. Akaratlanul is folyton összehasonlítottam, elemeztem, és szüntelenül méregettem a látottakat a kanizsai/zalai/magyar valósághoz képest. Keserédes érzéseim voltak, hiszen tősgyökeres kanizsaiként ismerem a jelenünket, múltunkat, és lehetőségeinket is, ami egyszerre volt lohasztó és biztató is egyben. Már az elején summázhatom, hogy a nagy dolgok eléréséhez egy kicsi, de fontos döntéssel kezdődik az út.

Külföld – szándékot tett is követi

…Pedig idehaza olyan sokan mondják büszkének magukat a magyarságra, mégis mintha a zászló kirakáson túl már nem terjedne másra a figyelem és az igény…

Fürstenfeldben nincs pionír növényzet a járdákban...

Fürstenfeldben nincs pionír növényzet a járdákban és a faltövében…

Az első dolog, ami beugrik mikor a külföldiekhez próbáljuk mérni magunkat, a pénz. Vitathatatlan szerepe van a fejlettségben ugyan, de nagyrészt nem csak azon múlik. Ezt persze „magyarként” nehezen kezeljük a helyén. A környezetünk ugyanis javarészt úgy formálódik, ahogyan mi akarjuk. A portánk tisztaságát például egy 500 Ft-os seprűvel és némi rendszeres odafigyeléssel már igényesebbé tudjuk tenni. Ezzel nemcsak a lakókörnyezetünk kinézetét szépíthetjük, hanem a lakótársaink komfortérzetét is javíthatjuk. Számtalan kutatás mutat rá arra, ha közvetlen környezetünkben jól érezzük magunkat, akkor a stressz-szint is alacsonyabb. Gazdasági hatása ezen kívül még kézzelfoghatóbb: egyszerűen jobb értéket tudunk adni ingatlanunknak.
Ausztria irányába haladva azt vehetjük észre, hogy kis falutól, kis városon át, a nagy városig az emberek hozzáállása is megjelenik a területeken. Az egy dolog, hogy területrendezési szempontból miként van szervezve a karbantartás, mert azt is ugyanolyan szépérzékkel rendelkező, igényes embereknek kell tervezni, végrehajtani, mint a saját feljárójukat gondozóknak.

A rendezettség és tisztaság alapfeltétele a kulturáltság, és nem a pénz.

Ahol akár kolbászból is lehetne kerítés: Dánia

Ahol akár kolbászból is lehetne kerítés: Dánia

Az ingatlan értéket jelentősen befolyásolja ugyanis a rendszeres karbantartás formája. Ezzel kéz a kézben jár a befektetési lehetőség is, hiszen gyakorta látni kisebb, 10-50 fős üzemeket eldugott falvakban a hegyekben is. Ahol a közlekedés jól strukturált, és a környezet is igényes, beruházási szempontból is igényes lehet, mivel a vidéki ingatlanárak jóval kedvezőbbek a zsúfoltabb városokénál. Dániában olyan a tisztaság vidéken (nagy várostól kis faluig), hogy már én éreztem kényelmetlenül magam. Emellett persze tökéletes utak, és igényes házikók amerre csak jártam. (Az is beszédes, hogy egyesek azóta fontolgatják kertjük zárttá tételét – mert egyébként nyitottak a kertek Dániában -, mióta megszaporodtak a kelet-európai bevándorlók a környéken…)

A horvátok már tanulnak a mi hibáinkból?

A horvátok már tanulnak a mi hibáinkból?

De ne mindig csak Nyugatot méricskéljük, elég ha átkukkantunk horvát szomszédjainkhoz. Érdemes elkocsikázni a mellékutakon mondjuk Csáktornyáig. Javarészt kiváló útburkolat, rendezett porták a környékbeli falvakban, tiszta belváros, kikapcsolódási lehetőség. Kapronca – Nagykanizsa testvérvárosa Horvátországban – egy kellemes mediterrán városka hangulatát kelti, pedig alig 60 km-re fekszik tőlünk messze a tengertől. Szlovéniába átérve is mellbevágó a különbség.
Romániában meglepő módon rengeteg közút kiváló állapotú (a magyarhoz hasonlítva, bár kevesebb az autópálya még), az erdélyi városkák pedig tündökölnek a hazai kisvárosokhoz (pl. Nagykanizsa) képest. Mindemellett pezsgő kulturális élet és folklór amerre csak jártam. Pedig idehaza olyan sokan mondják büszkének magukat a magyarságra, mégis mintha a zászló kirakáson túl már nem terjedne a figyelem és az igény…

Amikor ezeket tapasztaltam – és ebben gyakran ismerőseim is megerősítenek – felmerült bennem a kérdés: mi a titkuk? Mit csinálnak jobban?

Amikor egy ilyen fajta lakossági összefogás kezd kirajzolódni, akkor az önkormányzat is belekényszerül annak támogatásába…

Eközben a fejlődés városa... Forrás: kanizsatv.hu

Eközben a fejlődés városa…
Forrás: kanizsatv.hu

Nem volt módom mélyen kikérdezni a helyieket, de könnyű rájönni, hogy valószínűleg a lakók akarják így. Nemcsak a szájukkal, hanem a kezükkel is. Azért vagyok ebben biztos, mert a legtöbb országban nincs akkora állami jelenlét és segély, mint idehaza. Ezért amennyire lehet, igyekszik mindenki hozzátenni egyet a maga módján. Amikor egy ilyen fajta lakossági összefogás kezd kirajzolódni, akkor az önkormányzat is belekényszerül annak támogatásába, mert egyfelől olcsóbb egy „automatizált” folyamatot fenntartania, másfelől nincs az a településvezetés, aki egy sziklaszilárd és következetes lakossági kezdeményezésnek neki merne menni.

A DélZalaPress ilyenformán egy apró lépést javasol tekintetbe véve a kanizsai lakosság pro aktivitásának hiányát: a Netta Pannónia, mint lokális szemétszállító cég, a Via-Kanizsával és az önkormányzattal karöltve negyedévente programot szervezhetne területekre bontva (akár választókerületek szerint – így a képviselő lenne a felelőse), hogy a legrendezettebb területeken csökkenti a szemétdíjakat vagy a Via/önkormányzat odacsoportosít egy közösség által megálmodott beruházást (pl. utca aszfaltozást, szegély rendbetételt, parkosítást stb.)
A mérce a járdák tisztasága, a szemét mennyisége, az eltakarított hó, a felsöpört levél, a homlokzatok állaga, a gaz elszaporodása stb. lehetne. Először bizonyosan legyintenének rá, de amikor az első sikeres program lezárása után mondjuk leaszfaltoznának egy kritikus utcát, vagy egy játszóteret alakítanának ki, már a többi kerületet is érdekelni fogja. Úgy tudni az önkormányzatnak ennek leszervezésére bőven van kapacitása is, nem beszélve arról, hogy a lakókon kívül valamennyi szolgáltatónak is elemi érdeke lenne, hiszen takarékosabban és célzottan tudna javítani a lakóterületek komfortján. Hol jobban, hol kevésbé… A kapitalista, teljesítmény alapú sikerorientált társadalomnak ez lehet csak az ismertetője.

2015 a hosszú hétvégék éve lesz

7 hosszú hétvégével gazdálkodhatunk a jövő évben.

 

Január 1. csütörtökre esik, így január 2-án sem kell dolgoznunk, vagyis csütörtök, péntek, szombat vasárnak ejtőzhetünk egy kicsit

3 háromnapos hétvége következik, az egymás után eső ünnepek mindegyikén ugyanis 3 napot pihenhetünk otthon.
Húsvét természetesen a húsvét hétfővel háromnapos ünnep lesz, amely jövőre április 4-6 közé fog esni. Ezt követi majd május elseje a munka ünnepe, mely egy pénteki napra esik, így ismét egy három napos hosszú hétvégén lazíthatunk.

Pünkösd nincsen pünkösd hétfő nélkül, így természetesen akkor is háromnapos ünnepet használhatunk ki, és talán már az idő is alkalmas lesz egy jó kis vízparti hétvégéhez.

Augusztus 20-a csütörtökre esik majd, ezért itt is egy pénteket kapunk pluszban, ami azt jelenti, hogy csütörtök, péntek, szombat és vasárnap a miénk szabadság nélkül.Cserébe ezt a pénteki napot augusztus 8-án kell majd ledolgoznunk!

Október 23.  szintén péntek lesz, így megint 3 napos hosszú hétvége kezdődik.

December 24-e csütörtökre esik, ezt megadják szabadnapnak, tehát a karácsony is egy négy napos ünnep lesz, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap nem kell dolgozni, viszont cserébe a csütörtökért, december 12-én munkanap lesz.

2016. január 1. péntek lesz, így a 2016-os évet is mindjárt egy hosszú hétvégével kezdhetjük.

Kanizsáról a hévízi turizmus élére – beszélgetés Horváth Orsolyával

Az utóbbi időben gyakran találkozhatunk Hévíz sikereivel, fejlődésével, előremutató jövőjével kapcsolatban, azonban sokan nem tudják, hogy ebben egy kanizsai leányzónak is nagyon nagy szerepe van. Horváth Orsolya nevével már találkozhattunk több, Hévízt és Délnyugat Balatont érintő médium műsorában. Ugyanakkor keveset tudunk róla, mint szakemberről, mint kanizsairól, akinek a szakértelmére az ország egyik legfrekventáltabb települése is számít.

Szándékosan kezdem azzal a kérdéssel, hogy milyen iskolában és hol végeztél?

BLG-s diákként szinte kötelező volt a továbbtanulás, így az akkortájt itt újdonság erejével ható, a szárnyát bontogató Veszprémi Egyetem kanizsai kampuszát választottam. Mi voltunk az első évfolyam, nagyon személyes és diákközpontú volt a kanizsai kampusz, ami mindannyiunk előnyére vált. Ma már PEN-nek hívják, és régóta túlmutat a „szárnybontogatáson”. Úgy gondolom, hogy mind szakmailag, mind pedig oktatási kínálatban is felfejlődött a nagyobb intézmények közé. Egykori PEN-es diákként és mint a szakmában dolgozó ember utólag elmondhatom, hogy csak előnyei voltak a kanizsai képzésnek, a nagy többezres karokhoz képest. Azóta persze a szakmai fejlődésem érdekében tovább képeztem magam közgazdasági területen projektfejlesztési irányban és pályázatírói irányban is. Ezek kombinációját, mármint a közgáz alapú turizmust és projektfejlesztési ismeretemet jelenlegi pozíciómban kiválóan tudom használni is.

Jelenlegi pozíciód betöltése előtt kipróbáltad magad a turizmus más területein is. Mik voltak a tapasztalataid azokkal kapcsolatban?

Horváth Orsolya

Aki akkor is mosolyog, mikor gondterhelt

Az idegenforgalmi szakon, amikor mi jártunk az volt az előírás, hogy 8 hónap gyakorlat kötelező az utolsó évben. Ezt már Keszthelyen töltöttem, 2 hónapot a Tourinform Irodában, 6 hónapot pedig a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színházban. Mivel programszervezés volt a mellék szakom, ezért kézenfekvő volt, hogy egy turisztikailag kiemelt városban, programszervezőként dolgozzak. Itt kezdtem el pályázat írással is foglalkozni, mivel a kiegészítő források mindig jól jöttek. Ezt a tudást később is fejlesztettem és jól tudtam hasznosítani, amikor 2007-ben az akkori Hévíz Turizmus Marketing Egyesület iroda vezetője és titkára lettem.
Mivel a korábbi munkám is sok egyeztetéssel és a résztvevők összehangolásával járt, ezért jól tudtam az ott szerzett tapasztalatokra támaszkodni a hévízi indulásnál is. Az Egyesületben a legjobban működő hévízi szolgáltatóktól és civil szervezetek vezetőitől leshettem el a szakma fortélyait és a szomszédos turisztikai települések kollégáival is rendszeres szakmai összejöveteleket tartottunk, ami szintén tágabb látókört adott. Mindezeket felhasználva írtuk meg az első TDM pályázatunkat, ami országosan is az elsők között nyert el támogatást.
Miután ezzel a nagy feladattal végeztem, 2010. februárjában új kihívások után néztem és a Hotel Karos Spa-ban ismerkedtem a szállodai értékesítés művészetével. Izgalmas volt belülről is megismerni Zalakaros és az egyik vezető hotelének a belső mechanizmusait, sok tapasztalattal gazdagodtam, azonban elég hamar visszacsábítottak a marketing területére. Májusban már Keszthelyen a Nyugat-Balatoni Turisztikai Irodában dolgoztam régiós marketing managerként. Mialatt folyt az első pályázat megvalósítása, már javában készültünk a következőre, amit teljes térségi szintre emeltünk Balatongyöröktől Zalakarosig, 6 település bevonásával. Ez volt az ország első térségi pályázata, ahol sok olyan kérdést vetettünk fel, ami akkor még a pályázat kiírójánál sem volt tisztázott, így úttörők lehettünk ezen a területen. Bár időközben Hévíz ismét visszacsábított, a térségi pályázat megvalósításában projekt managerként részt vettem és a marketinges témákat koordináltam.

Mindig arra törekedtem, hogy új feladatokat is vállaljak, ne csak a biztonságos, jól bevált dolgokat csináljam, hiszen fejlődni csak úgy lehet, ha a saját határainkat feszegetjük.

Hogyan kerültél végül a hévízi turizmus élére viszonylag fiatalon, eredendően kanizsaiként?

2010 végén, miután új városvezetés állt fel Hévízen, kerestek meg azzal, hogy szeretnének új lendületet adni a városmarketingnek és számítanának rám a csapatban. Örömmel jöttem vissza, bízva abban, hogy a térségi és zalakarosi tapasztalatokat is be tudom majd építeni a munkába. Mindig arra törekedtem, hogy új feladatokat is vállaljak, ne csak a biztonságos, jól bevált dolgokat csináljam, hiszen fejlődni csak úgy lehet, ha a saját határainkat feszegetjük.
Hévízre visszatérve a Turisztikai Nonprofit Kft. alapítása, a leendő tulajdonosok körének összeszervezése és a városi turisztikai és marketing feladatok újragondolása volt az új kihívás. 2011-ben ennek Kft-nek lettem az ügyvezetője. Az önkormányzat és a helyi szolgáltatók megadták azt a támogatást, ami a munkánkhoz szükséges, mind anyagilag, mind szakmailag, így nekiveselkedtünk egy a korábbinál aktívabb marketing munkának. A Hévíz Turizmus Marketing Egyesület ekkortájt alakult át Hévíz TDM Egyesületté. A Turisztikai Nonprofit Kft-nél a vendégek Hévízre csábításával foglalkozunk, de a kezdetektől szorosan együttműködve a TDM Egyesülettel. Gyakorlatilag egy munkaszervezetként erősítve egymást.
2013. februárjában a TDM Egyesület korábbi elnöke, Pusztai Erzsébet új munkahelyi kihívásai miatt lemondott a tisztségről, így új elnököt kellett választani. Ekkor ért a megtiszteltetés, hogy a tagság engem szavazott meg. Egy újabb feladat és nagy kihívás volt, aminek a mai napig igyekszem megfelelni.

…több olyan kiaknázatlan és még fejlődőben lévő turisztikai ág van, amiben sikeres lehet a térség, akár a kerékpáros turizmus vagy az ökoturizmus.

 

Mit látsz a környékünk fejlődését illetően?

00

Az ország talán leghíresebb városa Budapest mellett

Turizmus területén elsősorban a gyógy turizmusban látok potenciált (mivel én ebbe látok bele jobban), amiben Hévíz, Zalakaros és Lenti is komoly szerepet játszhat a jövőben is. Ahhoz, hogy nemzetközi színtéren is nagyobb ismertségre tegyünk szert, mindenképpen közösen kell gondolkodnunk és együtt megjelennünk. Karossal több együttműködésünk volt már és biztos vagyok benne, hogy lesz is még. A nemzetközi sikerekhez elengedhetetlen a Hévíz-Balaton Airport biztonságos üzemeltetése, mivel a megközelíthetőséghez az egész térségnek szüksége van rá. Bízom benne, hogy ez is rendeződik a közeljövőben.
Emellett több olyan kiaknázatlan és még fejlődőben lévő turisztikai ág van, amiben sikeres lehet a térség, akár a kerékpáros turizmus vagy az ökoturizmus.
Mindemellett be kell látni, hogy nem lehet minden településen a turizmusra alapozni a jövőt, sok helyen más lehetőségek sikeresebben fejleszthetők, a dél-zalai térségben például a logisztikai ipar is lehet egy fejlődési irány.

Mi a meglátásod a megyei turizmust illetően? milyen tanácsaid lennének a turizmusban elhelyezkedni, tevékenykedni vágyók számára?

Fontos a tudatos tervezés és az egyes turisztikai ágak egymásra építése úgy, hogy ezek ne konkurensei, hanem kiegészítői legyenek egymásnak. A megyei fejlesztési koncepcióban és turisztikai tervekben ez a szándék világosan látszik, ezért biztos vagyok benne, hogy a leendő pályázati kiírásokban is ez az akarat fog érvényesülni. Érdemes nyitott szemmel járni és figyelni az új lehetőségekre, hiszen hamarosan új források nyílnak meg.
A turizmus területén különösen igaz, hogy az emberi tényező kulcsfontosságú, legyünk együttműködőek és nyitottak a környezetünkre, vegyünk részt a helyi és térségi összefogásokban, mivel ezek a mi munkánkat is könnyebbé tehetik.

Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon

Tűzijátéknéző hajók indulnak a Balatonon augusztus 19-én és 20-án.

 

Hajóról is meg lehet nézni a nemzeti ünnepet kísérő tóparti ünnepi tűzijátékokat a Balatonról. Augusztus 19-én, az ünnep előestéjén tűzijátékkal és lampionos vitorlásfelvonulással kötik egybe a Badacsonyi fényvarázs elnevezésű programot. A tűzijáték és a vitorlásfelvonulás a Badacsonyból induló sétahajóról, valamint a Fonyódról és Balatonlelléről induló hajókról tekinthető meg.
Augusztus 20-án este több Balaton-parti település is rendez tűzijátékot, ezeket a nyolc kikötőből induló 12 járatról is lehet majd nézni.
A hajók indulási időpontjai megtalálhatók a www.balatonihajozas.hu honlapon.

MTI

Lopott sajtokkal üzleteltek Zalában

A 23 millió forint értékű lopott sajtot zalai éttermekben értékesítették.

 

Egy régóta működő, tejtermékek forgalmazásával foglalkozó budapesti cég az egyik fuvarszervező oldalon keresett szállítmányozót csehországi árujára, amit egy hamis okmányokkal rendelkező társaság szerzett meg. A gyanúsítottak az árut nem adták át megbízójuknak, a 23 millió forint értékű lopott sajtot zalai éttermekben értékesítették.
Az élelmiszerforgalmazó cég július elején keresett fuvarozót a csehországi sajtszállítmányra, s a felhívásra egy nemzetközi hírű, ismert cég nevében érkezett ajánlat. A 20 tonnányi sajt behozatalára a megbízó átadta a szükséges okmányokat, kifizette a 23 millió forintnyi áru ellenértékét, de a kamion a megbeszélt időpontra nem érkezett meg hozzá.
A cégvezető ismerősi körben folytatott levelezésének köszönhetően július 17-én kapott egy információt arról, hogy a sajt egy része Zalaegerszegen van, de hiába utazott oda, a megjelölt helyen nem akadt a szállítmány nyomára. Egy találomra kiválasztott helyi vendéglőben rákérdezett, hogy felhasználnak-e cseh sajtot, s a neki megmutatott sajttömb alapján rájött, hogy éppen az ő áruját kínálják az étteremben.
A rendőrségen feljelentést tett, majd ezt követően ebben az étteremben három darab háromkilogrammos sajttömböt foglaltak le, és sikerült az orgazdák nyomára is bukkanni.
A lopás értelmi szerzője két 34 éves férfi, akik már elkövettek hasonló bűncselekményeket, de további hat embert is gyanúsítanak az orgazdasággal. A két ötletadó közül a budapesti Bálint Szabolcs egyelőre nem került elő, ellene elfogatóparancs van érvényben, miután előző bűnügye miatt nem kezdte meg a rá kiszabott jogerős szabadságvesztésének letöltését.
Mint a zalaegerszegi rendőrkapitány elmondta: a nyomozás során megállapították, hogy a két értelmi szerző egy jól ismert nemzetközi fuvarozó okmányait és egyik járművének rendszámát másolta le. Lajosmizsén találtak egy hűtőkamionnal rendelkező fuvarozót, aki 3,5 millió forintért – az átlagos fuvardíj húszszorosáért – vállalta az ügyletet, hogy hamis rendszámmal és papírokkal elhozza a csehországi árut.
Az orgazdák két zalaegerszegi élelmiszerkereskedelmi cégen keresztül terítették a lopott sajtot helyi és Lenti környéki éttermekben, mindössze 730 forintos kilogrammonkénti áron. A több helyen tartott házkutatások és a megyei kormányhivatal hatóságának éttermi ellenőrzései során végül 6,5 tonna sajt került elő, így 7,6 millió forintnyi kár térült meg.
    Farkas Tibor hozzátette: egyelőre valamennyi szereplőt orgazdasággal gyanúsítanak, ami módosulhat lopásra, mert a cseh hatóságoktól még választ várnak arra, hogy hogyan hozták el a gyártótól az árut. Az egyik gyanúsítottat rövid időre előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, de azóta a társaihoz hasonlóan szabadlábon védekezhet. (MTI)

1 19 20 21 22 23 31